A szilveszteri duda
Elizabeth Stone
A szilveszteri duda.
vers
Trombita a falnál
odatámasztva rég áll
elfeledve ott áll tétlen
hang nem jön rajta régen
sok szilvesztert megélt vélem
falnál most is ott áll szépen
sokszor szolt éjjel derekán
vidámság, harsány hangján
sok szilvesztert látott vélem
sosem feledem, ígérem.
neszezés hallik, duda moccan,
életre kelt, hittem nyomban.
harsány hangját várom mostan,
tán szólal magától nyomban?
csak halk nesz, mi hallik,
apró mozgás csupán,mi zajlik
vajon mi neszez benne
hát most megnézem menten
sietek, megnézem nyomban,
hátha látok valamit ottan
dudát felveszem, rázogatom
de a neszt most nem hallom
leteszem szépen, s várok
hátha majd csodát látok
halk sírás, cin-cin hallik,
apró kis lény mi benne lakik,
egér neszez a dudában?
kaptam fel rögtön vidáman
dudát fogom, lassan belenézek,
talán egy kicsit még félek,
nagy sötétség honol benne
lámpa kell! mondom menten
lámpát hozom, belenézek
a döbbenettől majd elalélek
ilyedt kis egér mit látok benne,
kiáltok, gyere ki te kis beste!
szorult helyzetében csak pislog
húzódik, amilyen mélyen bír ott
sötét az alja mint az éj
te kis egér gyere ne félj!
szólok hozzá bátran mostan
de a beste meg sem moccan
ki nem jön a kis jószág,
ijedten fogja a dudát,
sípot lassan leveszem róla,
s belefújok azon nyomban,
de az egér a dudában,
biz helyén marad ottan
rázom veszettül mostan
de az egér meg sem moccan
egér , mint jó dugó,
helyén marad ottan
mit tehetnék most én már
a dudáért de nagy kár
menteni kéne az egeret,
de a duda sem veszhet
dudát megbontom nyomban
tekerem a papírt szép lassan,
szorítás lassan enged,
az egér is neszez menten
egér körül a duda fogytán
gyere ki egér most már
hirtelen kipattan a kis egér
futott, ahogy csak bírt, szegény
mintha itt sem lett volna
úgy elrohant nyomban
szedte pici kis lábait,
majd elhagyta árnyait.
el is tűnt oly nagyon.
s a sötét kis udvaron,
pár percet várok még,
nyugodtan nézek szét
teljesen eltűnt immár,
elment tán örökre, nem kár
dudát ismét feltekerem
sípot is visszateszem,
sebtében megragasztom,
falhoz támasztva lerakom
nehogy új lakó legyen
síppal felfele teszem
de már többet nem feledem
mindig bevillan ez az eset
akárhányszor arra járok,
arcomon mosolyt látok
duda szép csendben,
mozdulatlan rendben
várja szilveszter napját,
s sok hangos társát
mikor oly hangos lehet,
és szájról szájra mehet.
már többet nem feledlek te kis duda,
oly sok örömöm volt benned te jó „koma”
A szilveszteri duda.
vers
Trombita a falnál
odatámasztva rég áll
elfeledve ott áll tétlen
hang nem jön rajta régen
sok szilvesztert megélt vélem
falnál most is ott áll szépen
sokszor szolt éjjel derekán
vidámság, harsány hangján
sok szilvesztert látott vélem
sosem feledem, ígérem.
neszezés hallik, duda moccan,
életre kelt, hittem nyomban.
harsány hangját várom mostan,
tán szólal magától nyomban?
csak halk nesz, mi hallik,
apró mozgás csupán,mi zajlik
vajon mi neszez benne
hát most megnézem menten
sietek, megnézem nyomban,
hátha látok valamit ottan
dudát felveszem, rázogatom
de a neszt most nem hallom
leteszem szépen, s várok
hátha majd csodát látok
halk sírás, cin-cin hallik,
apró kis lény mi benne lakik,
egér neszez a dudában?
kaptam fel rögtön vidáman
dudát fogom, lassan belenézek,
talán egy kicsit még félek,
nagy sötétség honol benne
lámpa kell! mondom menten
lámpát hozom, belenézek
a döbbenettől majd elalélek
ilyedt kis egér mit látok benne,
kiáltok, gyere ki te kis beste!
szorult helyzetében csak pislog
húzódik, amilyen mélyen bír ott
sötét az alja mint az éj
te kis egér gyere ne félj!
szólok hozzá bátran mostan
de a beste meg sem moccan
ki nem jön a kis jószág,
ijedten fogja a dudát,
sípot lassan leveszem róla,
s belefújok azon nyomban,
de az egér a dudában,
biz helyén marad ottan
rázom veszettül mostan
de az egér meg sem moccan
egér , mint jó dugó,
helyén marad ottan
mit tehetnék most én már
a dudáért de nagy kár
menteni kéne az egeret,
de a duda sem veszhet
dudát megbontom nyomban
tekerem a papírt szép lassan,
szorítás lassan enged,
az egér is neszez menten
egér körül a duda fogytán
gyere ki egér most már
hirtelen kipattan a kis egér
futott, ahogy csak bírt, szegény
mintha itt sem lett volna
úgy elrohant nyomban
szedte pici kis lábait,
majd elhagyta árnyait.
el is tűnt oly nagyon.
s a sötét kis udvaron,
pár percet várok még,
nyugodtan nézek szét
teljesen eltűnt immár,
elment tán örökre, nem kár
dudát ismét feltekerem
sípot is visszateszem,
sebtében megragasztom,
falhoz támasztva lerakom
nehogy új lakó legyen
síppal felfele teszem
de már többet nem feledem
mindig bevillan ez az eset
akárhányszor arra járok,
arcomon mosolyt látok
duda szép csendben,
mozdulatlan rendben
várja szilveszter napját,
s sok hangos társát
mikor oly hangos lehet,
és szájról szájra mehet.
már többet nem feledlek te kis duda,
oly sok örömöm volt benned te jó „koma”