Syuron.hu

Bobby Leng:
Édes-mézes illat
- vers -


Egy édes illat kábítón hat rám
üde és bódít, s orromon át
átjárja végig az egész testem
issza a lelkem, szívem, a szám.

Akácos mellett vitt el az út, és
gyalogos lábam porban tapod
mézédes felhő lengi itt körben
az egész erdőt, mely megfogott.

Méhecskék dongnak, izgatott apró
lényük csapong a virágokon
egyikről másik bibére reppen
s picike testükön vastag a por.

Súlyosan, vastagra rakodottan
alig bírja már szárnyuk a súlyt
s vissza a kasba igyekszik mind, mert
a nap hanyatlik: dél rég elmúlt.

Nem messze, amott bodzafák nyílnak
tányérviráguk fehér csoda
a méhek dongnak itt is, és szállnak
az akácostól ide, s tova.

Ez a két illat úgy elvarázsol
bódultan és kábultan megyek
megrészegülve, lassan sétálok
mert szabadulni itt nem lehet.

Szeretném még, még, egyre szagolni
az illat-árt, mely nem enged el
s ahogy alkonyul, a rét is mostmár
illatfelhőket, párát lehel.

Kis neszek kelnek erdő sötétjén
szürkület száll a fái közé
apró vadak indulnak az éjbe
élelmet kutatni így est felé.

Végre az Ember eltűnik innen
behúzódik a négy fal közé
átveszi végre helyét a vad, mert
nappal alszik, hisz nagy a veszély.

Sötétlik, szürkület száll a tájra
mézédes illat sűrűn leszáll:
tapinthatóvá válik így szinte
mikor a párás este beáll.

Sokáig érzem orromban azt a
mézes illatot, ami ott kint
úgy megfogott, és még most se enged
amit az erdő messzire hint.




VÉGE