Hang
Bobby Leng:
Hang
- vers -
Hangok és csend.
Kifejezők e szavak.
Ricsaj és zaj
Sose kísértsenek.
A hangokból szavak lesznek
Mondatok, dalok.
Édes, suttogó kedvességek
Szidalmak, gúnyos kiáltások.
Bántások, sértések.
Fájdalmas megvető nevetések.
Kétszínű hazugságok.
Mézes-mázos csalfaságok.
Énekek, dalok, zenék.
Hangos ricsajok, lármák.
Zsivaj, mormolás,
Dunnyogás, szitkok, átkok.
Ez mind az Ember.
Ezt tudja csak.
Csodás adományából
Kicsiholt zűrzavar.
De e zűrzavarból,
Zagyvaságból, hangzavarból
Mennyi az, amit más
Értelmezni tud vajon?
Ám a természet mennyire más:
Légy kicsit csendben
És meghallhatod
Ahogy halkan a Föld szíve dobog.
Minden élő s élettelen
Valamiféle hangot ad.
Képes rá, kommunikál.
Környezetével összhangban áll.
Néma a hal? Csobban, ha
A farkával csak egyet is legyint.
A lenti némának hitt világ
Csak a mi fülünknek érzékelhetetlen.
A falomb, ha susog
A madár, ha csipog
Az eső, ha lotyog
A jég, hogyha kopog:
Ez mind a természet hangja.
De hogy meghalld, hallgass.
Ne zajongj, ne rikácsolj már tovább.
Pihentesd a szádat, hangodat.
Akármily hangok, szépségesek.
A természet hívó szavát követheted.
De ha hallani akarod, hallgass.
Autót se berregtess, búgass.
A szabadtéri színpad már áll.
A nagyzenekar üvöltve próbál.
Millió decibel száguld át az éteren.
A szívekbe beköltözik a félelem.
Éjente dajdajozik sok duhaj.
Szeszmámorosan, ihaj-csuhaj.
Hangjukat visszaveri a házak fala.
Válaszol rá messziről farkasok hada.
A hegyek ormán rezeg a hó.
A zajtól omlik, lecsúszik a mélybe.
Visszhangot kelt itt minden zaj
Az érzékeny természeti képződményen.
Az éterbe sugárzott sok zajszennyezés
Hang-orkán, mint búra, vesz minket körül.
Kék bolygónk remeg az őrületes lármától
Amit a városok népe magából kibocsát.
Ordítanak a reklámok, telefonok, tévék,
Repülők, vonatok, autók, számítógépek.
Az emberek mulatozni is összegyűlnek
És vége-hossza nincsen soha.
Mintha az ember félne a csendben.
Otthonában is képtelen csendben ülni.
Éjjel is működik valamiféle zajláda
Ami a gondjait messzire űzi.
Zajos az ember. Minden hangjának
Értelmét keresni hiába is, hát kár.
Akkor is zajong, ha szüksége nincs rá
Nem úgy, mint a többi természeti lény.
A természetben minden hang igenis fontos.
Jelentése van, súlyos és komor.
Vagy épp vidám, derűs és emelkedett.
De funkció nélkül egy hang se nincs!
Csak az ostoba ember, az hazudik folyton.
Hangját használva becsapja egymást s magát.
Néz a szemembe, kedvesen, s bár a szava mást mond
A szívében űr, gonoszság, hazugság, s csapdát állít nekem.
Ámde a természet nem csap be sohasem.
Ha fúj a szél, akkor fúj, ha esik az eső, hát esik.
Télen hideg van, nyáron madarak dalolnak.
Nincs benne semmi álca, hazugság, bűn, csapda.
Tisztaság, őszinteség, csend, békesség mindaz
Amit a természet minekünk nyújtani tud.
De mi nem halljuk a saját ricsajgásunktól
Az Embert nem ez érdekli, csupán saját hangja.
Utazik messze, állítólag, hogy pihenjen egyet.
De a tengerparton nem a hullámokat nézi.
Nem hallja a morajlását a hatalmas víznek
És a napsugár édes simogatását se érzi.
Csak a luxus és a zene, amit vár és elvár.
A kényelem, az kell, ettől elégedett.
Az erdőben járva mély nyomot hagy a lába
Széttapos mindent, mi útjába kerül.
Viszi magával rádióját és telefonját is mindig.
Zenél és zajong, híreket hallgat és beszél.
Énekel, kiáltoz, - egyszóval lármázik
És nem értékeli a természet csodás hangjait.
A nagyvárosokban a gépek zaja elnyom mindent.
Hangok. Ricsaj. Zsivaj. Moraj. Háttérzaj mindez.
Saját hangunk is belevész a csilingelésbe, berregésbe.
Dudál, beszél, zúg, zenél, hangosan él a hatalmas tömeg.
Csendet! - kiáltanám, de kiszáradt már a torkom
Mert annyiszor kellett tiltakoznom a zaj miatt.
Úgy szeretnék kiáltani, hogy mindenki meghallja a Földön
S elhallgasson végre ez a rettenetes, bántó ricsaj.
Hogy pihenhessenek éjjel a fáradtak, kimerültek.
Hogy ne dübörögjön fülükbe a hangos zene.
Hogy üdülőhelyen üdülni és kikapcsolódni lehessen
És ne kelljen kényszerűen az üvöltőket hallgatni éjjel-nappal.
Hát igen. Legyen már csend végre egy kicsit.
Vegyük halkabbra magunkat, hangjainkat.
Minden készüléket tekerjünk minimum hangerőre
Hogy végre megszűnjön a kibírhatatlan ricsaj.
VÉGE
Hang
- vers -
Hangok és csend.
Kifejezők e szavak.
Ricsaj és zaj
Sose kísértsenek.
A hangokból szavak lesznek
Mondatok, dalok.
Édes, suttogó kedvességek
Szidalmak, gúnyos kiáltások.
Bántások, sértések.
Fájdalmas megvető nevetések.
Kétszínű hazugságok.
Mézes-mázos csalfaságok.
Énekek, dalok, zenék.
Hangos ricsajok, lármák.
Zsivaj, mormolás,
Dunnyogás, szitkok, átkok.
Ez mind az Ember.
Ezt tudja csak.
Csodás adományából
Kicsiholt zűrzavar.
De e zűrzavarból,
Zagyvaságból, hangzavarból
Mennyi az, amit más
Értelmezni tud vajon?
Ám a természet mennyire más:
Légy kicsit csendben
És meghallhatod
Ahogy halkan a Föld szíve dobog.
Minden élő s élettelen
Valamiféle hangot ad.
Képes rá, kommunikál.
Környezetével összhangban áll.
Néma a hal? Csobban, ha
A farkával csak egyet is legyint.
A lenti némának hitt világ
Csak a mi fülünknek érzékelhetetlen.
A falomb, ha susog
A madár, ha csipog
Az eső, ha lotyog
A jég, hogyha kopog:
Ez mind a természet hangja.
De hogy meghalld, hallgass.
Ne zajongj, ne rikácsolj már tovább.
Pihentesd a szádat, hangodat.
Akármily hangok, szépségesek.
A természet hívó szavát követheted.
De ha hallani akarod, hallgass.
Autót se berregtess, búgass.
A szabadtéri színpad már áll.
A nagyzenekar üvöltve próbál.
Millió decibel száguld át az éteren.
A szívekbe beköltözik a félelem.
Éjente dajdajozik sok duhaj.
Szeszmámorosan, ihaj-csuhaj.
Hangjukat visszaveri a házak fala.
Válaszol rá messziről farkasok hada.
A hegyek ormán rezeg a hó.
A zajtól omlik, lecsúszik a mélybe.
Visszhangot kelt itt minden zaj
Az érzékeny természeti képződményen.
Az éterbe sugárzott sok zajszennyezés
Hang-orkán, mint búra, vesz minket körül.
Kék bolygónk remeg az őrületes lármától
Amit a városok népe magából kibocsát.
Ordítanak a reklámok, telefonok, tévék,
Repülők, vonatok, autók, számítógépek.
Az emberek mulatozni is összegyűlnek
És vége-hossza nincsen soha.
Mintha az ember félne a csendben.
Otthonában is képtelen csendben ülni.
Éjjel is működik valamiféle zajláda
Ami a gondjait messzire űzi.
Zajos az ember. Minden hangjának
Értelmét keresni hiába is, hát kár.
Akkor is zajong, ha szüksége nincs rá
Nem úgy, mint a többi természeti lény.
A természetben minden hang igenis fontos.
Jelentése van, súlyos és komor.
Vagy épp vidám, derűs és emelkedett.
De funkció nélkül egy hang se nincs!
Csak az ostoba ember, az hazudik folyton.
Hangját használva becsapja egymást s magát.
Néz a szemembe, kedvesen, s bár a szava mást mond
A szívében űr, gonoszság, hazugság, s csapdát állít nekem.
Ámde a természet nem csap be sohasem.
Ha fúj a szél, akkor fúj, ha esik az eső, hát esik.
Télen hideg van, nyáron madarak dalolnak.
Nincs benne semmi álca, hazugság, bűn, csapda.
Tisztaság, őszinteség, csend, békesség mindaz
Amit a természet minekünk nyújtani tud.
De mi nem halljuk a saját ricsajgásunktól
Az Embert nem ez érdekli, csupán saját hangja.
Utazik messze, állítólag, hogy pihenjen egyet.
De a tengerparton nem a hullámokat nézi.
Nem hallja a morajlását a hatalmas víznek
És a napsugár édes simogatását se érzi.
Csak a luxus és a zene, amit vár és elvár.
A kényelem, az kell, ettől elégedett.
Az erdőben járva mély nyomot hagy a lába
Széttapos mindent, mi útjába kerül.
Viszi magával rádióját és telefonját is mindig.
Zenél és zajong, híreket hallgat és beszél.
Énekel, kiáltoz, - egyszóval lármázik
És nem értékeli a természet csodás hangjait.
A nagyvárosokban a gépek zaja elnyom mindent.
Hangok. Ricsaj. Zsivaj. Moraj. Háttérzaj mindez.
Saját hangunk is belevész a csilingelésbe, berregésbe.
Dudál, beszél, zúg, zenél, hangosan él a hatalmas tömeg.
Csendet! - kiáltanám, de kiszáradt már a torkom
Mert annyiszor kellett tiltakoznom a zaj miatt.
Úgy szeretnék kiáltani, hogy mindenki meghallja a Földön
S elhallgasson végre ez a rettenetes, bántó ricsaj.
Hogy pihenhessenek éjjel a fáradtak, kimerültek.
Hogy ne dübörögjön fülükbe a hangos zene.
Hogy üdülőhelyen üdülni és kikapcsolódni lehessen
És ne kelljen kényszerűen az üvöltőket hallgatni éjjel-nappal.
Hát igen. Legyen már csend végre egy kicsit.
Vegyük halkabbra magunkat, hangjainkat.
Minden készüléket tekerjünk minimum hangerőre
Hogy végre megszűnjön a kibírhatatlan ricsaj.
VÉGE