A pokróc
Bobby Leng:
A pokróc
anekdoták
Ezen a vidéken sokszor nagy az ínség. Ezért bizony farkastörvények uralkodnak. Aki nagyon megöregszik és már nem veszik hasznát, felviszik a hegyre, leültetik egy fa alá és otthagyják őket. Majd éjjel jönnek a farkasok és vége lesz mindennek. Sokszor hallani ilyenkor a farkasok üvöltését, és a falubeliek összerezzennek. Tudják, hogy megint valaki öregeket vitt fel a tetőre.
Az öregek beletörődtek ebbe, senki nem háborgott emiatt. Ezt tartották az élet rendjének, errefelé ez a szokás. Nem etetnek haszontalant, mert minden szem búza, minden falat kenyér kell azoknak, akik tudnak dolgozni.
Az ember és felesége együtt élt gyermekével, és idős szüleivel, valahol a hegy aljában egy kis házban. Amikor az idős szülők már annyira megöregedtek, hogy nem tudtak többé dolgozni a földeken sem, és otthon sem, csak ültek naphosszat és pihengettek, akkor így szólt a gazda:
- Eljött az idő.
Felpakolt némi elemózsiát a szekérre, befogta a lovakat a kocsi elé, majd felültette az öregeket hátulra, és még feldobott egy vastag lópokrócot is, hogy ne fázzanak. Felült a bakra, és épp indulni akart, amikor a gyerek lekapta a pokrócot a kocsiról.
- Hát azt meg mért vetted le? - kérdezte az apja.
- Azért, mert kell neked, ha eljön az idő - válaszolta őszintén és természetes hangon a gyerek.
A gazda nagyon elszégyellte magát, és rájött, hogy őrá is ez a sors vár, ha megöregszik és már semmi hasznot nem tud hajtani. Leszállt a bakról, kifogta a lovakat és az idős szülőket is visszavitte a házba. Soha többé nem esett szó erről a dologról.
---
A macska fent járt a háztetőn, és lábai meg-megcsúsztak, kopogva futkosott szegény. Az öregember nézte, nem értette. A kisunokája meg csak úgy gurult a nevetéstől. Az öregember rögtön rájött, hogy valami történt szegénnyel, és hogy az unokája ludas a dologban.
- Mit csináltál azzal a szegény jószággal, te gyerek! - szólt rá az öreg szigorúan.
- Hát fél dióhéjakat húztam a talpaira, hogy megvicceljem. Neki mindegy már, úgyis olyan öreg, hogy nem tud egerészni, te mondtad, nagyapa, emlékszel?
- No, te gyerek, azonnal szedd le a lábáról a dióhéjakat, de izibe ám, ha nem akarod, hogy jól kiporoljam a nadrágodat a botommal! Ez a jószág egész életében igen sok egeret megfogott már, megszolgálta a betevőjét. Hát mit gondolsz, én nem dolgoztam eleget életemben? Akkor engem is már haszontalannak gondolsz, mert nem tudok már dolgozni, a testem annyira elfáradt már? És te? Te még semmilyen hasznot nem hoztál nekünk, akkor teveled is ilyen viccet fogunk ezentúl csinálni!
A gyerek nagyon elszégyellte magát, azonnal leszedte a cicust a tetőről szegénykét, aki persze nagyon meg volt ijedve. Leszedte a lábairól a rászoringatott fél dióhéjakat, megsímogatta az öreg jószágot és odatette nagyapa ölébe. Soha többé nem bántott semmiféle jószágot. Jól megtanulta a leckét. Egy életre. Hogy: ma nekem, holnap neked. Ne bánts senkit, hogy téged se bántsanak, ha hasonló helyzetbe kerülsz. Mert amikor valaki kiszolgáltatott, az erősek bármit megtehetnek vele. Megcsúfolhatják, megalázhatják, kinevethetik. De ha valaki ma erős is, nem biztos, hogy holnap is az lesz. És lesz nála erősebb, aki majd ugyanazt teheti vele, mint amit ő tett a gyengébbekkel. És akkor az már nem lesz annyira klassz dolog, ugye? Igen könnyű átkerülni a másik oldalra, elég egyetlen szempillantás csupán. Az élet és a sors nagy mókamester. Nem siet, nem felejt, de megfizet. Mindenért. Előbb vagy utóbb. Senki el nem kerülheti.
---
A kutya naphosszat az öregember lába mellett heverészett. Foga is alig volt már, ami volt, az is kilazult vagy elkopott, így enni is alig tudott szegény. Szőre megfakult és ugatni se hallották már nagyon régen. Az öregember szeretettel símogatta mindig, az öreg jószág része volt életének már hosszú idő óta. Még kölyökkutyaként került a házhoz, és nagyon jól teljesítette a feladatát. Minden idegent megugatott, és volt, hogy rossz szándékú tolvajt kergetett el éjjel a háztól. Nagyon meg is becsülték ezért. De mostanra már, öregségére alig tud járni, nehezen vonszolja magát, és csak sütkérezik a napon.
Egyszer a gazda így szólt a kisfiához:
- Majd hozunk egy új kutyát a házhoz, mert ez már nem ugat, nincs semmi haszna. Így mostmár hiába nem etetjük, kár belé az étel, úgyhogy eljött az ideje, hogy agyonüssem.
A kisfiú szíve megremegett. Szerette az öreg jószágot. Odanézett, ahol a kutya heverészett szokásosan: nagyapja lábainál, a ház előtt. A nagyapa naphosszat kint pipázgatott a kispadon, nézelődött és élvezte a késő nyári meleg, kellemes napsütést. Dolgozni már nem tudott, mert hajlott háta, fájós dereka, eltorzult ízületei nem engedték. Nem bírta megemelni a kaszát, kapát, teli zsákot. Bottal járt, azzal is csak lassan, nehezen, aprókat csosszanva, lépegetve.
A gyerek elnézegette a nagyapát és a kutyát. Aztán apjához fordult:
- És a nagyapát mikor ütöd agyon?
A férfi meghökkent.
- Miért ütném agyon?
- Hát, mert ő se hajt már neked hasznot, ugye? Meg engem is agyon lehet ütni, mert én se tudok dolgozni. Csak hiába etettek, mint a nagyapát meg a kutyáját. Ugye, apukám?
Az ember nagyon elszégyellte magát a kisfia előtt. Így aztán nem bántotta az öreg kutyát sohasem.
---
VÉGE
A pokróc
anekdoták
Ezen a vidéken sokszor nagy az ínség. Ezért bizony farkastörvények uralkodnak. Aki nagyon megöregszik és már nem veszik hasznát, felviszik a hegyre, leültetik egy fa alá és otthagyják őket. Majd éjjel jönnek a farkasok és vége lesz mindennek. Sokszor hallani ilyenkor a farkasok üvöltését, és a falubeliek összerezzennek. Tudják, hogy megint valaki öregeket vitt fel a tetőre.
Az öregek beletörődtek ebbe, senki nem háborgott emiatt. Ezt tartották az élet rendjének, errefelé ez a szokás. Nem etetnek haszontalant, mert minden szem búza, minden falat kenyér kell azoknak, akik tudnak dolgozni.
Az ember és felesége együtt élt gyermekével, és idős szüleivel, valahol a hegy aljában egy kis házban. Amikor az idős szülők már annyira megöregedtek, hogy nem tudtak többé dolgozni a földeken sem, és otthon sem, csak ültek naphosszat és pihengettek, akkor így szólt a gazda:
- Eljött az idő.
Felpakolt némi elemózsiát a szekérre, befogta a lovakat a kocsi elé, majd felültette az öregeket hátulra, és még feldobott egy vastag lópokrócot is, hogy ne fázzanak. Felült a bakra, és épp indulni akart, amikor a gyerek lekapta a pokrócot a kocsiról.
- Hát azt meg mért vetted le? - kérdezte az apja.
- Azért, mert kell neked, ha eljön az idő - válaszolta őszintén és természetes hangon a gyerek.
A gazda nagyon elszégyellte magát, és rájött, hogy őrá is ez a sors vár, ha megöregszik és már semmi hasznot nem tud hajtani. Leszállt a bakról, kifogta a lovakat és az idős szülőket is visszavitte a házba. Soha többé nem esett szó erről a dologról.
---
A macska fent járt a háztetőn, és lábai meg-megcsúsztak, kopogva futkosott szegény. Az öregember nézte, nem értette. A kisunokája meg csak úgy gurult a nevetéstől. Az öregember rögtön rájött, hogy valami történt szegénnyel, és hogy az unokája ludas a dologban.
- Mit csináltál azzal a szegény jószággal, te gyerek! - szólt rá az öreg szigorúan.
- Hát fél dióhéjakat húztam a talpaira, hogy megvicceljem. Neki mindegy már, úgyis olyan öreg, hogy nem tud egerészni, te mondtad, nagyapa, emlékszel?
- No, te gyerek, azonnal szedd le a lábáról a dióhéjakat, de izibe ám, ha nem akarod, hogy jól kiporoljam a nadrágodat a botommal! Ez a jószág egész életében igen sok egeret megfogott már, megszolgálta a betevőjét. Hát mit gondolsz, én nem dolgoztam eleget életemben? Akkor engem is már haszontalannak gondolsz, mert nem tudok már dolgozni, a testem annyira elfáradt már? És te? Te még semmilyen hasznot nem hoztál nekünk, akkor teveled is ilyen viccet fogunk ezentúl csinálni!
A gyerek nagyon elszégyellte magát, azonnal leszedte a cicust a tetőről szegénykét, aki persze nagyon meg volt ijedve. Leszedte a lábairól a rászoringatott fél dióhéjakat, megsímogatta az öreg jószágot és odatette nagyapa ölébe. Soha többé nem bántott semmiféle jószágot. Jól megtanulta a leckét. Egy életre. Hogy: ma nekem, holnap neked. Ne bánts senkit, hogy téged se bántsanak, ha hasonló helyzetbe kerülsz. Mert amikor valaki kiszolgáltatott, az erősek bármit megtehetnek vele. Megcsúfolhatják, megalázhatják, kinevethetik. De ha valaki ma erős is, nem biztos, hogy holnap is az lesz. És lesz nála erősebb, aki majd ugyanazt teheti vele, mint amit ő tett a gyengébbekkel. És akkor az már nem lesz annyira klassz dolog, ugye? Igen könnyű átkerülni a másik oldalra, elég egyetlen szempillantás csupán. Az élet és a sors nagy mókamester. Nem siet, nem felejt, de megfizet. Mindenért. Előbb vagy utóbb. Senki el nem kerülheti.
---
A kutya naphosszat az öregember lába mellett heverészett. Foga is alig volt már, ami volt, az is kilazult vagy elkopott, így enni is alig tudott szegény. Szőre megfakult és ugatni se hallották már nagyon régen. Az öregember szeretettel símogatta mindig, az öreg jószág része volt életének már hosszú idő óta. Még kölyökkutyaként került a házhoz, és nagyon jól teljesítette a feladatát. Minden idegent megugatott, és volt, hogy rossz szándékú tolvajt kergetett el éjjel a háztól. Nagyon meg is becsülték ezért. De mostanra már, öregségére alig tud járni, nehezen vonszolja magát, és csak sütkérezik a napon.
Egyszer a gazda így szólt a kisfiához:
- Majd hozunk egy új kutyát a házhoz, mert ez már nem ugat, nincs semmi haszna. Így mostmár hiába nem etetjük, kár belé az étel, úgyhogy eljött az ideje, hogy agyonüssem.
A kisfiú szíve megremegett. Szerette az öreg jószágot. Odanézett, ahol a kutya heverészett szokásosan: nagyapja lábainál, a ház előtt. A nagyapa naphosszat kint pipázgatott a kispadon, nézelődött és élvezte a késő nyári meleg, kellemes napsütést. Dolgozni már nem tudott, mert hajlott háta, fájós dereka, eltorzult ízületei nem engedték. Nem bírta megemelni a kaszát, kapát, teli zsákot. Bottal járt, azzal is csak lassan, nehezen, aprókat csosszanva, lépegetve.
A gyerek elnézegette a nagyapát és a kutyát. Aztán apjához fordult:
- És a nagyapát mikor ütöd agyon?
A férfi meghökkent.
- Miért ütném agyon?
- Hát, mert ő se hajt már neked hasznot, ugye? Meg engem is agyon lehet ütni, mert én se tudok dolgozni. Csak hiába etettek, mint a nagyapát meg a kutyáját. Ugye, apukám?
Az ember nagyon elszégyellte magát a kisfia előtt. Így aztán nem bántotta az öreg kutyát sohasem.
---
VÉGE