A bodzacsoda
Bobby Leng:
Bodza-csoda
igaz történet
Egyszer egy házba új tulajdonos került. Az elhanyagolt kerítést meg kellett javítani, de egy elvadult, elbokrosodott bodzafát ki kellett hozzá sajnos vágni. Pedig nem akarták, de muszáj volt. Már ősz volt, a fát tövestül kifordították, mert a gyökerei is aggattak, és feldarabolták. A gyökértönkön megmaradt néhány, körülbelül méteres-másfél méteres, majdnem karvastagságú törzs, hogy könnyebb legyen bánni vele majdan. Alig lehetett elmozdítani, olyan súlyos volt. A gyökerek között sok föld maradt, ahogyan a helyéről kikerült. Félrehuzigálták, és ottmaradt. Egész télen, egészen tavaszig. A család tagjai különbözőféleképp vélekedtek szándékukról. Volt, aki azt mondta, hogy jó lesz tüzelőnek, de a többiek azt mondták, hogy majd valahová elültetik. Hogy aztám kihajt-e, nem tudni, mert már elég idős, és a törzséből is kevés maradt. De hajthatatlanok voltak. Jó-jó - hagyta rájuk az, aki tűzrevalónak akarta. Hiszen gondolta, majd tavaszig kiszárad, és egyébként is rettentően nehéz, hát hogyan lehetne akármit is kezdeni vele?
Telt-múlt az idő, elérkezett a tavasz. Akkor az ültetni akarók fogták a hatalmas, súlyos gyökeret, és elvitték eg olyan helyre, ahol azt gondolták: jó helye lesz. A homokos földbe mélyen ültették, hogy elég nedvességet kapjon, a felszín közelében hamar kiszáradna, és amúgy istenesen belocsolták. Aztán eltelt egy hét. Ismét elmentek meglocsolni, és láss csodát: a bodzatő kirügyezett! Még őket is meglepte a dolog, csak reménykedtek benne, de még talán ők se hitték igazán... Most viszont őszintén örültek. Sok rügy jelent meg a csonka törzsön körben, így megvan a remény arra, hogy majd tőből, gyökérből is hajtani fog, teljesen új törzset nevel majd magának, és élve marad. Mert ez a lényeg! Hogy életben maradjon. Sajnálták volna, ha elpusztul.
Az, aki tűzrevalót akart belőle csinálni, még ő is örült. Nem gondolta volna, és most őszintén sajnálkozott, hogy majdnem feldaraboltatta a tönköt... De úgy látszik, érdemes volt küszködni, cipekedni, locsolgatni! Milyen öröm! Talán csekélyke öröm mások számára, de ők ennek is nagyon, szívből tudnak örülni.
Ez az élet, az életben maradás, az élni akarás csodája. Legalábbis ők azt látják benne. A reményt. Hogy reménykedni mindig érdemes. Még akkor is, amikor már szinte még a remény is reménytelen. Hát ez a bodzatő meséje, a bodza-csoda.
VÉGE
Bodza-csoda
igaz történet
Egyszer egy házba új tulajdonos került. Az elhanyagolt kerítést meg kellett javítani, de egy elvadult, elbokrosodott bodzafát ki kellett hozzá sajnos vágni. Pedig nem akarták, de muszáj volt. Már ősz volt, a fát tövestül kifordították, mert a gyökerei is aggattak, és feldarabolták. A gyökértönkön megmaradt néhány, körülbelül méteres-másfél méteres, majdnem karvastagságú törzs, hogy könnyebb legyen bánni vele majdan. Alig lehetett elmozdítani, olyan súlyos volt. A gyökerek között sok föld maradt, ahogyan a helyéről kikerült. Félrehuzigálták, és ottmaradt. Egész télen, egészen tavaszig. A család tagjai különbözőféleképp vélekedtek szándékukról. Volt, aki azt mondta, hogy jó lesz tüzelőnek, de a többiek azt mondták, hogy majd valahová elültetik. Hogy aztám kihajt-e, nem tudni, mert már elég idős, és a törzséből is kevés maradt. De hajthatatlanok voltak. Jó-jó - hagyta rájuk az, aki tűzrevalónak akarta. Hiszen gondolta, majd tavaszig kiszárad, és egyébként is rettentően nehéz, hát hogyan lehetne akármit is kezdeni vele?
Telt-múlt az idő, elérkezett a tavasz. Akkor az ültetni akarók fogták a hatalmas, súlyos gyökeret, és elvitték eg olyan helyre, ahol azt gondolták: jó helye lesz. A homokos földbe mélyen ültették, hogy elég nedvességet kapjon, a felszín közelében hamar kiszáradna, és amúgy istenesen belocsolták. Aztán eltelt egy hét. Ismét elmentek meglocsolni, és láss csodát: a bodzatő kirügyezett! Még őket is meglepte a dolog, csak reménykedtek benne, de még talán ők se hitték igazán... Most viszont őszintén örültek. Sok rügy jelent meg a csonka törzsön körben, így megvan a remény arra, hogy majd tőből, gyökérből is hajtani fog, teljesen új törzset nevel majd magának, és élve marad. Mert ez a lényeg! Hogy életben maradjon. Sajnálták volna, ha elpusztul.
Az, aki tűzrevalót akart belőle csinálni, még ő is örült. Nem gondolta volna, és most őszintén sajnálkozott, hogy majdnem feldaraboltatta a tönköt... De úgy látszik, érdemes volt küszködni, cipekedni, locsolgatni! Milyen öröm! Talán csekélyke öröm mások számára, de ők ennek is nagyon, szívből tudnak örülni.
Ez az élet, az életben maradás, az élni akarás csodája. Legalábbis ők azt látják benne. A reményt. Hogy reménykedni mindig érdemes. Még akkor is, amikor már szinte még a remény is reménytelen. Hát ez a bodzatő meséje, a bodza-csoda.
VÉGE