A kis vadnyúl
Bobby Leng:
A kis vadnyúl
Igaz történetek sorozat
- Látod? Nem eszik! - mondta a férfi.
Az asszony hallgatott. Nézte a ládában a picike vadnyulat. A sarokban kuporgott, kócosan, mozdulatlanul. Akkor a férfi benyúlt, megmarkolta a tarkóján a bundáját, és magasra emelte. A kicsi állat mozdulatlanul lógott a kezében.
Az asszony észrevette, hogy a kis nyúl egyik szemén vastag szürke hályog van. Félvak szegényke - gondolta. Egyébként is rettenetesen sajnálta. Minden szándéka az volt, hogy elkéri, és szabadon engedi valahol a határban. De ezt még nem árulta el az embernek.
A férfival már régóta ismerték egymást. Annak idején a barátnőjét vette feleségül.
- Minek ez neked? - kérdezte a nő.
- Felnevelem, aztán megesszük. Nemrég fogtam... - mondta az, és visszatette a kis állatot a ládába. - Hiába adok neki bármit, nem eszik, nem iszik. Te értesz az állatokhoz, szerinted mit csináljak vele?
A nő szomorúan nézte a nyuszikát. Néhány percig hallgatott, aztán azt mondta:
- Add ide nekem. Nem látod, hogy túl kicsi még? Lehet, hogy még szopós. Hol fogtad?
A férfi elmondta, hogy merre van a hely, ahol találta. De odaadni nem akarta semmiképpen.
A nő sokáig kérlelte. Nem tágított. Annyira elszánt volt, hogy végül sikerült meggyőznie az embert, s elvihette a kicsi állatkát magával.
A családjával autóba ültek, s kivitték a határba, nagyjából arra a helyre, ahol találta az ember. Ott aztán elengedték.
Futott a kicsi jószág, futott, ahogy csak a lába bírta, egy pillanat múlva már nem is látszott, úgy eltűnt a gazosban.
Vajon mi lett vele? Megtalálta-e az anyja vajon? S ha megtalálta, elfogadta-e? Úgy tartják, hogy a vadak, ha megérzik az emberszagot a kicsinyükön, többé nem szoptatják, nem törődnek vele. Különösen az őzeknél igaz ez - úgy mondják.
Csak remélni lehet, hogy minden a legjobban alakult.
VÉGE
A kis vadnyúl
Igaz történetek sorozat
- Látod? Nem eszik! - mondta a férfi.
Az asszony hallgatott. Nézte a ládában a picike vadnyulat. A sarokban kuporgott, kócosan, mozdulatlanul. Akkor a férfi benyúlt, megmarkolta a tarkóján a bundáját, és magasra emelte. A kicsi állat mozdulatlanul lógott a kezében.
Az asszony észrevette, hogy a kis nyúl egyik szemén vastag szürke hályog van. Félvak szegényke - gondolta. Egyébként is rettenetesen sajnálta. Minden szándéka az volt, hogy elkéri, és szabadon engedi valahol a határban. De ezt még nem árulta el az embernek.
A férfival már régóta ismerték egymást. Annak idején a barátnőjét vette feleségül.
- Minek ez neked? - kérdezte a nő.
- Felnevelem, aztán megesszük. Nemrég fogtam... - mondta az, és visszatette a kis állatot a ládába. - Hiába adok neki bármit, nem eszik, nem iszik. Te értesz az állatokhoz, szerinted mit csináljak vele?
A nő szomorúan nézte a nyuszikát. Néhány percig hallgatott, aztán azt mondta:
- Add ide nekem. Nem látod, hogy túl kicsi még? Lehet, hogy még szopós. Hol fogtad?
A férfi elmondta, hogy merre van a hely, ahol találta. De odaadni nem akarta semmiképpen.
A nő sokáig kérlelte. Nem tágított. Annyira elszánt volt, hogy végül sikerült meggyőznie az embert, s elvihette a kicsi állatkát magával.
A családjával autóba ültek, s kivitték a határba, nagyjából arra a helyre, ahol találta az ember. Ott aztán elengedték.
Futott a kicsi jószág, futott, ahogy csak a lába bírta, egy pillanat múlva már nem is látszott, úgy eltűnt a gazosban.
Vajon mi lett vele? Megtalálta-e az anyja vajon? S ha megtalálta, elfogadta-e? Úgy tartják, hogy a vadak, ha megérzik az emberszagot a kicsinyükön, többé nem szoptatják, nem törődnek vele. Különösen az őzeknél igaz ez - úgy mondják.
Csak remélni lehet, hogy minden a legjobban alakult.
VÉGE