A kiskutya
Bobby Leng:
A kiskutya
Igaz történet
Az elhagyott ház udvarában egy kiskutya sírdogált. A ház tulajdonosa innen messze, egy másik lakásban lakott. A szomszédok értesítették, hogy jöjjön, mert nagyon sír a kiskutya. De ő nem reagált. Aztán mégegyszer megkeresték, de tagadta, hogy övé lenne a kiskutya. Még csak el se jöttek megnézni, hogy mi van, felőlük el is pusztulhatott volna szegény, még a kaput se nyitották ki. Mit volt mit tenni, a szomszédok a súlyos vaskapu alatti keskeny résen át kimentették szegényt. Alig fért ki. Egy kis világos színű kutyuska volt, már elég éhes és szomjas lehetett, mert napok óta ott sírdogált egymagában.
Úgy nézett ki, mintha skótjuhász kölyök lenne. Ebből gondolták a szomszédok, hogy mégis a háztulajdonosé lehet, hiszen a lakhelyén volt neki már ilyen két skótjuhász kutyája, felnőtt példányok, igen szépek.
A szomszédok aztán megetették, megitatták a kiskutyát, és megtartották. Hiszen gondviselés nélkül elpusztulna! Aztán ahogy növekedett, kiderült, hogy nem skótjuhász, hanem farkaskutya, vagyis németjuhász kutya. Világos színét megtartotta, de arca besötétült. Igen szép nagy példány lett belőle. És nagyon jó házőrző! Szeretett és megbecsült tagja lett a családnak.
Sajnos, egy alkalommal kiszökött a kapun, nem tudni, miért - előtte soha nem tett ilyet. És még sajnosabb, hogy sohasem került elő, pedig hetekig keresték a gazdái mindenfelé, az egész városban, plakátokat tettek ki, újságban is közzétették, még nyomravezetői díjat is kitűztek. Ennek ellenére sohasem került elő...
Gazdái mind a mai napig nagyon sajnálják. Hiányzik nekik. Mi lehet vele? Remélhetőleg valaki befogadta és jó dolga van. Ebben reménykednek. Mert azt, hogy elpusztult volna, vagy valaki bántotta volna, azt nem hajlandók, és nem is képesek elfogadni.
VÉGE
A kiskutya
Igaz történet
Az elhagyott ház udvarában egy kiskutya sírdogált. A ház tulajdonosa innen messze, egy másik lakásban lakott. A szomszédok értesítették, hogy jöjjön, mert nagyon sír a kiskutya. De ő nem reagált. Aztán mégegyszer megkeresték, de tagadta, hogy övé lenne a kiskutya. Még csak el se jöttek megnézni, hogy mi van, felőlük el is pusztulhatott volna szegény, még a kaput se nyitották ki. Mit volt mit tenni, a szomszédok a súlyos vaskapu alatti keskeny résen át kimentették szegényt. Alig fért ki. Egy kis világos színű kutyuska volt, már elég éhes és szomjas lehetett, mert napok óta ott sírdogált egymagában.
Úgy nézett ki, mintha skótjuhász kölyök lenne. Ebből gondolták a szomszédok, hogy mégis a háztulajdonosé lehet, hiszen a lakhelyén volt neki már ilyen két skótjuhász kutyája, felnőtt példányok, igen szépek.
A szomszédok aztán megetették, megitatták a kiskutyát, és megtartották. Hiszen gondviselés nélkül elpusztulna! Aztán ahogy növekedett, kiderült, hogy nem skótjuhász, hanem farkaskutya, vagyis németjuhász kutya. Világos színét megtartotta, de arca besötétült. Igen szép nagy példány lett belőle. És nagyon jó házőrző! Szeretett és megbecsült tagja lett a családnak.
Sajnos, egy alkalommal kiszökött a kapun, nem tudni, miért - előtte soha nem tett ilyet. És még sajnosabb, hogy sohasem került elő, pedig hetekig keresték a gazdái mindenfelé, az egész városban, plakátokat tettek ki, újságban is közzétették, még nyomravezetői díjat is kitűztek. Ennek ellenére sohasem került elő...
Gazdái mind a mai napig nagyon sajnálják. Hiányzik nekik. Mi lehet vele? Remélhetőleg valaki befogadta és jó dolga van. Ebben reménykednek. Mert azt, hogy elpusztult volna, vagy valaki bántotta volna, azt nem hajlandók, és nem is képesek elfogadni.
VÉGE