A leányanyák
Bobby Leng:
A leányanyák
Igaz történetek
Ezek a történetek már régen történtek, amikor még szégyen volt leányanyának lenni. Úgy is hívták őket: a megesett lányok - gyermekeiket pedig zabigyerek névvel illették.
A lány szerette a fiút, és a fiú is a lányt. Megvolt az eljegyzés is, és a menyegző időpontját is kitűzték. Azután titkon összejöttek valahol, aminek az lett a következménye, hogy a lány várandós lett. Amikor mindez kitudódott, a fiatalok szerették volna előbbre hozni az esküvő időpontját, hogy ne látszódjék még a szép fehér szűzi ruha alatt a domborulat.
A szülők igen tehetőseknek számítottak, valahogy megmakacsolták magukat, és azt mondták a fiuknak, hogy ilyen lány nem kell a házhoz. Egyszóval ellenezni kezdték a házasságot. Miért, miért nem, ki érti mai fejjel?
A lány pedig megdühödött, és a következő randevún jó messzire eldobta a drága karikagyűrűt, és faképnél hagyta a fiút.
Nem lett tehát esküvő. De a gyermek megszületett, egy szép fiúcska lett, aki annyira hasonlított az édesapjára, mintha csak a szájából köpte volna ki. Ezek a jegyek elárulták mindenki számára világosan, hogy ki is az édesapa.
Az anya soha nem ment férjhez. Egyedül nevelte fel a gyermeket, a nagymama segítségével.
---
A szép fiatal, sudár lány nagyon kapós volt. De ő csak egy legényt szeretett, senki mással nem állt szóba. Ez a fiatalember azonban kihasználta, hogy a lány milyen odaadóan szereti őt, és rávette, hogy legyen az övé. Mindenféle szép szavakkal, ígéretekkel megszédítette.
Egyszer aztán kiderült, hogy a lány várandós. Akkor a fiú lelépett. Dehogyis akarta ő elvenni! Úgy felszívódott, mintha a föld nyelte volna el. A fiú szülei pedig megvetéssel beszéltek a lánnyal és annak szüleivel, amikor a felelősségvállalásról esett szó.
Így a lány egyedül maradt a gyermekével, egy szép fiúcskával. Nem ment férjhez, hanem elköltözött messzire, hogy még a hírét se hallja többé senki.
Így is lett...
---
A lánytestvérek fiatalon egyedül maradtak. Az egyikük szebb volt, és kapósabb. Meg jelentősen kikapós is. Úgyhogy amikor várandós lett, nem lehetett tudni, vajon ki a tettes a sok fiú közül, akivel kapcsolata volt.
A gyermek megszületett, és együtt nevelték fel a testvérével. Egyikük se ment férjhez sohasem, mindig együtt maradtak. Így támogatták egymást, és az apa nélküli fiút.
---
Az önhitt, beképzelt fiatal lány nagyon szerette a csillogást. A különféle összejöveteleken egymás kezéből kapkodták a fiúk. Ez a leányzó nem vetette meg az italt. Ez egy idő után - elég hamar - ki is ütközött az arcán, hiába festette magát, hiába rejtette petyhüdt szem alatti táskáit vastag arckrémek és festékek tucatjai alá.
Hogy mi történt, mi nem, - talán ő is szerelembe esett egyszercsak - várandós lett. De sajna az apaságot senki sem vállalta fel. A lány ekkor már nem is volt annyira fiatal, s bár rátartisága megmaradt, mégis csökkentett értékű lett mindenki szemében, aki ismerte őt. Hiába hordta fenn annyira az orrát, azért a bizonyíték: a kisfiúcska egész életében rányomta bélyegét leányanya-mivoltára. Nem is tudott férjhezmenni sohasem, mert aki neki tetszett volna, annak ő nem kellett, s akinek ő kellett volna, az meg neki nem felelt meg. Így hát maradt a kivagyiság, meg a kisfiúcska, akit a nagyszülők nevelgettek, mert ő valahogy nem igazán ért rá sohasem.
---
A kis házikóban hárman éldegéltek: a nagymama, a lánya, meg a fiúunoka. Férfi nem volt a háznál.
Az unoka nem ismerhette sem a nagypapát, sem az édesapját. Amikor nagyobbacska lett, folyton kérdezgette az édesanyját: ki az én apukám és hol van, miért nincsen velünk?
De az anyja megtagadta a választ, és sohase mondta meg neki, hogy ki is az ő apukája.
Arra hivatkozott, hogy ő se tudja, ki az apja, mert az anyja, a nagyi sohasem árulta el neki. Így hát ő is titokban tartja a fia előtt, hogy kivel lépett tilosba.
Azóta a nagyi eltávozott az élők sorából. Már idős volt, de mégse árulta el a titkát. Magával vitte a sírba.
Az édesanya, a fiú anyja iszákos életmódja miatt hamar követte őt. Még az ötven évet se töltötte be.
A fiú tehát egyedül maradt, a kétellyel a szívében. Sohasem tudhatta meg, hogy honnan származik. Szegény.
Egy dolgot nem vett se a nagyi, se a mami figyelembe: egy apának is joga van tudni, hogyha gyermeke születik, akárkitől is legyen. Mint ahogyan a létrehozásához is két fél szükségeltetik. Nem helyes, ha egy apát megfosztanak attól, hogy szép, okos, értelmes, ügyes utódjában gyönyörködhessék, hogy büszke lehessen rá, és esetleg támogassa őt. S ha nem is ügyes, szép vagy okos az az utód, az apának akkor is joga van tudni róla, hiszen az ő génjeit hordozza, az ő írmagját gyarapítja, és a jövőbeni problémák elkerülésében is segít, hiszen csak így lehet kiküszöbölni, hogy nehogy valami rokoni házasság jöjjön létre a későbbiek során, anélkül, hogy a felek tudnának vérszerinti rokoni kapcsolatukról. S aztán ha meg nem tudnak róla és egy ilyen közeli rokoni házasság létrejön, akkor meg csodálkoznak, hogy fogyatékkal születnek az utódaik!
---
A lány nagyon tetszett egy gazdag fiúnak. Néhányszor randevúztak is, majd a lány odaadta magát a fiúnak. A fiúnak komoly szándékai voltak, és feleségül akarta a lányt.
Közben a lány várandós lett, és egy távoli anyaotthonba került, ott született meg a kisfia.
Amikor hazakerültek a gyermekkel, a gazdag fiú kérte: legyen a felesége. De a lány ahelyett, hogy örült volna, nemet mondott. Sőt: kijelentette, hogy nem is biztos benne, hogy azé a fiúé a gyermek, hiszen ugyanazon a napon még másik két fiúval is volt.
A gazdag fiú mégis felajánlott neki egy nagyobb összeget, meg azt, hogy a nevére veszi a gyermeket, annak ellenére, hogy nem biztos, hogy ő az apa. De feleségül akkor már nem akarta a lányt.
A lány nem fogadta el a pénzt se meg az apaság vállalását se, hanem bíróságra vitte a dolgot, hogy ott derüljön ki, ki az apa.
Beidéztette a másik két fiatalembert is. Végül nem derült ki, kié a gyerek. Így gyerektartásra se számíthatott.
Abban a városban, ahol az anyaotthon volt, megismerkedett - még terhesen - egy újabb fiatalemberrel, aki megszerette a lányt. Egy idő után ez a fiatalember utánautazott, és elvette feleségül. Született egy közös kislányuk is, és a férfi az „apátlan” gyermeket is a nevére vette.
---
A fiú is, meg a lány is még nagyon fiatalok voltak. A fiú katona volt, és várta a leszerelést, leszerelés után pedig következett volna az esküvő.
A nagymama kívánsága az volt, hogy a menyasszony szép fehér ruhában esküdjön. Óva intette a fiatalokat: nehogy összeszűrjék a levet, mert ő mindenképpen fehér ruhás menyasszonyt akar a fiának! Márpedig, ha a lány „megesik”, akkor nem húzhat fehér menyasszonyi ruhát...
A fiatalok valamiért összerúgták a port, és különváltak. A lány később férjhezment egy másik fiúhoz, akitől fia született. A fiú pedig másik lányt vett el - illetve elvált asszonyt. Egy olyan nőt, akit előző férje csak heccből vett feleségül. Fogadásból. Fogadott a haverjaival, hogy amilyen gyorsan csak lehet, feleségül veszi. El is vette, de azonnal elhagyta, így a házasságuk semmis lett.
Ezt a nőt vette feleségül a fiú. Csakhogy, aki már egyszer öltött fehér menyasszonyi ruhát, mégegyszer nem teheti a szigorú vallási szabályok szerint. Így a menyasszony kiskosztümben állt az oltár elé, ami egyáltalán nem fehér volt, hanem inkább bordóba hajló szín.
A nagymama nagyon vágyott egy fiú unokára. Irigykedett az egykori lányra, mert annak fia született a férjétől.
Az ő fiának a feleségétől pedig kislánya született. Több gyerekük nem lett.
A nagymamát megviccelte az élet. Se fehér menyasszonyi ruha, se fiú unoka...
Vajon miért van, hogy egyeseknek nem teljesülhetnek a vágyai?
---
A családnak volt egy szép barna lánykája, akinek udvarolni szeretett volna egy hirtelenszőke fiú. De a szülők nem nézték jó szemmel, pedig a fiú jóravaló, dolgos, nem kocsmázós, hanem csendes, dolgos volt, épp, mint a szülei. Hogy miért ellenezték a lány szülei ezt a kapcsolatot, azt csak ők tudták volna megmondani. De a fiatalok se hagyták magukat: mégis találkozgattak. De a fiút továbbra se engedték be a házba a lányos szülők.
Hát megoldották a fiatalok, hogy muszáj legyen az esküvő: a lány várandós lett. Így már rákényszerültek a szülők, hogy hozzáadják a lányukat a fiúhoz, akit nagyon szeretett.
A lányból nem lett leányanya, sikerült a tervük, mert amikor a lány pocakja picit domborodni kezdett, akkor megtartották ripsz-ropsz az esküvőt, s nem is kicsit, hanem eléggé a pénztárcájukba nyúltak a lányos szülők. Mert kivagyiság, az aztán volt bőven a háznál. Az ő vendégük volt a vendégsereg java, a szerény fiú szerény családja elfért egy szerény kis asztalnál...
A fiatalok azóta is boldogan élnek szép kisfiukkal. Nem született másik gyermekük. A nagyszülők pedig - mind a fiúé, mind a lányé - nagyon szeretik a kisunokát. Hiszen már úgyis mindegy - így hát a lányos szülők is megbékéltek.
VÉGE
A leányanyák
Igaz történetek
Ezek a történetek már régen történtek, amikor még szégyen volt leányanyának lenni. Úgy is hívták őket: a megesett lányok - gyermekeiket pedig zabigyerek névvel illették.
A lány szerette a fiút, és a fiú is a lányt. Megvolt az eljegyzés is, és a menyegző időpontját is kitűzték. Azután titkon összejöttek valahol, aminek az lett a következménye, hogy a lány várandós lett. Amikor mindez kitudódott, a fiatalok szerették volna előbbre hozni az esküvő időpontját, hogy ne látszódjék még a szép fehér szűzi ruha alatt a domborulat.
A szülők igen tehetőseknek számítottak, valahogy megmakacsolták magukat, és azt mondták a fiuknak, hogy ilyen lány nem kell a házhoz. Egyszóval ellenezni kezdték a házasságot. Miért, miért nem, ki érti mai fejjel?
A lány pedig megdühödött, és a következő randevún jó messzire eldobta a drága karikagyűrűt, és faképnél hagyta a fiút.
Nem lett tehát esküvő. De a gyermek megszületett, egy szép fiúcska lett, aki annyira hasonlított az édesapjára, mintha csak a szájából köpte volna ki. Ezek a jegyek elárulták mindenki számára világosan, hogy ki is az édesapa.
Az anya soha nem ment férjhez. Egyedül nevelte fel a gyermeket, a nagymama segítségével.
---
A szép fiatal, sudár lány nagyon kapós volt. De ő csak egy legényt szeretett, senki mással nem állt szóba. Ez a fiatalember azonban kihasználta, hogy a lány milyen odaadóan szereti őt, és rávette, hogy legyen az övé. Mindenféle szép szavakkal, ígéretekkel megszédítette.
Egyszer aztán kiderült, hogy a lány várandós. Akkor a fiú lelépett. Dehogyis akarta ő elvenni! Úgy felszívódott, mintha a föld nyelte volna el. A fiú szülei pedig megvetéssel beszéltek a lánnyal és annak szüleivel, amikor a felelősségvállalásról esett szó.
Így a lány egyedül maradt a gyermekével, egy szép fiúcskával. Nem ment férjhez, hanem elköltözött messzire, hogy még a hírét se hallja többé senki.
Így is lett...
---
A lánytestvérek fiatalon egyedül maradtak. Az egyikük szebb volt, és kapósabb. Meg jelentősen kikapós is. Úgyhogy amikor várandós lett, nem lehetett tudni, vajon ki a tettes a sok fiú közül, akivel kapcsolata volt.
A gyermek megszületett, és együtt nevelték fel a testvérével. Egyikük se ment férjhez sohasem, mindig együtt maradtak. Így támogatták egymást, és az apa nélküli fiút.
---
Az önhitt, beképzelt fiatal lány nagyon szerette a csillogást. A különféle összejöveteleken egymás kezéből kapkodták a fiúk. Ez a leányzó nem vetette meg az italt. Ez egy idő után - elég hamar - ki is ütközött az arcán, hiába festette magát, hiába rejtette petyhüdt szem alatti táskáit vastag arckrémek és festékek tucatjai alá.
Hogy mi történt, mi nem, - talán ő is szerelembe esett egyszercsak - várandós lett. De sajna az apaságot senki sem vállalta fel. A lány ekkor már nem is volt annyira fiatal, s bár rátartisága megmaradt, mégis csökkentett értékű lett mindenki szemében, aki ismerte őt. Hiába hordta fenn annyira az orrát, azért a bizonyíték: a kisfiúcska egész életében rányomta bélyegét leányanya-mivoltára. Nem is tudott férjhezmenni sohasem, mert aki neki tetszett volna, annak ő nem kellett, s akinek ő kellett volna, az meg neki nem felelt meg. Így hát maradt a kivagyiság, meg a kisfiúcska, akit a nagyszülők nevelgettek, mert ő valahogy nem igazán ért rá sohasem.
---
A kis házikóban hárman éldegéltek: a nagymama, a lánya, meg a fiúunoka. Férfi nem volt a háznál.
Az unoka nem ismerhette sem a nagypapát, sem az édesapját. Amikor nagyobbacska lett, folyton kérdezgette az édesanyját: ki az én apukám és hol van, miért nincsen velünk?
De az anyja megtagadta a választ, és sohase mondta meg neki, hogy ki is az ő apukája.
Arra hivatkozott, hogy ő se tudja, ki az apja, mert az anyja, a nagyi sohasem árulta el neki. Így hát ő is titokban tartja a fia előtt, hogy kivel lépett tilosba.
Azóta a nagyi eltávozott az élők sorából. Már idős volt, de mégse árulta el a titkát. Magával vitte a sírba.
Az édesanya, a fiú anyja iszákos életmódja miatt hamar követte őt. Még az ötven évet se töltötte be.
A fiú tehát egyedül maradt, a kétellyel a szívében. Sohasem tudhatta meg, hogy honnan származik. Szegény.
Egy dolgot nem vett se a nagyi, se a mami figyelembe: egy apának is joga van tudni, hogyha gyermeke születik, akárkitől is legyen. Mint ahogyan a létrehozásához is két fél szükségeltetik. Nem helyes, ha egy apát megfosztanak attól, hogy szép, okos, értelmes, ügyes utódjában gyönyörködhessék, hogy büszke lehessen rá, és esetleg támogassa őt. S ha nem is ügyes, szép vagy okos az az utód, az apának akkor is joga van tudni róla, hiszen az ő génjeit hordozza, az ő írmagját gyarapítja, és a jövőbeni problémák elkerülésében is segít, hiszen csak így lehet kiküszöbölni, hogy nehogy valami rokoni házasság jöjjön létre a későbbiek során, anélkül, hogy a felek tudnának vérszerinti rokoni kapcsolatukról. S aztán ha meg nem tudnak róla és egy ilyen közeli rokoni házasság létrejön, akkor meg csodálkoznak, hogy fogyatékkal születnek az utódaik!
---
A lány nagyon tetszett egy gazdag fiúnak. Néhányszor randevúztak is, majd a lány odaadta magát a fiúnak. A fiúnak komoly szándékai voltak, és feleségül akarta a lányt.
Közben a lány várandós lett, és egy távoli anyaotthonba került, ott született meg a kisfia.
Amikor hazakerültek a gyermekkel, a gazdag fiú kérte: legyen a felesége. De a lány ahelyett, hogy örült volna, nemet mondott. Sőt: kijelentette, hogy nem is biztos benne, hogy azé a fiúé a gyermek, hiszen ugyanazon a napon még másik két fiúval is volt.
A gazdag fiú mégis felajánlott neki egy nagyobb összeget, meg azt, hogy a nevére veszi a gyermeket, annak ellenére, hogy nem biztos, hogy ő az apa. De feleségül akkor már nem akarta a lányt.
A lány nem fogadta el a pénzt se meg az apaság vállalását se, hanem bíróságra vitte a dolgot, hogy ott derüljön ki, ki az apa.
Beidéztette a másik két fiatalembert is. Végül nem derült ki, kié a gyerek. Így gyerektartásra se számíthatott.
Abban a városban, ahol az anyaotthon volt, megismerkedett - még terhesen - egy újabb fiatalemberrel, aki megszerette a lányt. Egy idő után ez a fiatalember utánautazott, és elvette feleségül. Született egy közös kislányuk is, és a férfi az „apátlan” gyermeket is a nevére vette.
---
A fiú is, meg a lány is még nagyon fiatalok voltak. A fiú katona volt, és várta a leszerelést, leszerelés után pedig következett volna az esküvő.
A nagymama kívánsága az volt, hogy a menyasszony szép fehér ruhában esküdjön. Óva intette a fiatalokat: nehogy összeszűrjék a levet, mert ő mindenképpen fehér ruhás menyasszonyt akar a fiának! Márpedig, ha a lány „megesik”, akkor nem húzhat fehér menyasszonyi ruhát...
A fiatalok valamiért összerúgták a port, és különváltak. A lány később férjhezment egy másik fiúhoz, akitől fia született. A fiú pedig másik lányt vett el - illetve elvált asszonyt. Egy olyan nőt, akit előző férje csak heccből vett feleségül. Fogadásból. Fogadott a haverjaival, hogy amilyen gyorsan csak lehet, feleségül veszi. El is vette, de azonnal elhagyta, így a házasságuk semmis lett.
Ezt a nőt vette feleségül a fiú. Csakhogy, aki már egyszer öltött fehér menyasszonyi ruhát, mégegyszer nem teheti a szigorú vallási szabályok szerint. Így a menyasszony kiskosztümben állt az oltár elé, ami egyáltalán nem fehér volt, hanem inkább bordóba hajló szín.
A nagymama nagyon vágyott egy fiú unokára. Irigykedett az egykori lányra, mert annak fia született a férjétől.
Az ő fiának a feleségétől pedig kislánya született. Több gyerekük nem lett.
A nagymamát megviccelte az élet. Se fehér menyasszonyi ruha, se fiú unoka...
Vajon miért van, hogy egyeseknek nem teljesülhetnek a vágyai?
---
A családnak volt egy szép barna lánykája, akinek udvarolni szeretett volna egy hirtelenszőke fiú. De a szülők nem nézték jó szemmel, pedig a fiú jóravaló, dolgos, nem kocsmázós, hanem csendes, dolgos volt, épp, mint a szülei. Hogy miért ellenezték a lány szülei ezt a kapcsolatot, azt csak ők tudták volna megmondani. De a fiatalok se hagyták magukat: mégis találkozgattak. De a fiút továbbra se engedték be a házba a lányos szülők.
Hát megoldották a fiatalok, hogy muszáj legyen az esküvő: a lány várandós lett. Így már rákényszerültek a szülők, hogy hozzáadják a lányukat a fiúhoz, akit nagyon szeretett.
A lányból nem lett leányanya, sikerült a tervük, mert amikor a lány pocakja picit domborodni kezdett, akkor megtartották ripsz-ropsz az esküvőt, s nem is kicsit, hanem eléggé a pénztárcájukba nyúltak a lányos szülők. Mert kivagyiság, az aztán volt bőven a háznál. Az ő vendégük volt a vendégsereg java, a szerény fiú szerény családja elfért egy szerény kis asztalnál...
A fiatalok azóta is boldogan élnek szép kisfiukkal. Nem született másik gyermekük. A nagyszülők pedig - mind a fiúé, mind a lányé - nagyon szeretik a kisunokát. Hiszen már úgyis mindegy - így hát a lányos szülők is megbékéltek.
VÉGE