A meghasonlott
Bobby Leng:
A meghasonlott
Igaz történet alapján
Valamikor, valahol élt egy öregember meg egy öregasszony.
Egyszer az öregember felesége arra figyelt fel, hogy ura már egy ideje lógatja az orrát, igen szomorú és kedvetlen.
- Mi lelte kendet?
- Hát az, hogy értelmét vesztette minden! A szegénységbe születtünk, oszt megpecsételődött vele a sorsunk, életünk végéig.
- De most hogy jött ez elő, mondja már meg, kedves uram? Hát eddig is szegények voltunk, világ életünkben, nem?
- Hát éppen ez az!
- Még mindig nem értem. Magyarázza már el kigyelmed!
- Meghasonlottam, asszony! Érted? Semmihez sincsen már kedvem, nagyon elfáradtam.
- Micsoda?
- Hát, elvesztettem a hitemet, no! Ez volt életem legnagyobb tévedése és csalódása.
- Dehát miért?
- Mert megcsalt engemet az Isten, megcsalt téged és minden szegény embert ezen a világon!
- Mondja mán el kigyelmed, mert én még mindig nem értem, amit mond!
- Arra jöttem rá, hogy az Isten csak a gazdagokat szereti ezen a világon.
- Hogyhogy?
- Nem vetted még észre, asszony, hogy a szegény embernek, ha juttat valamit, rögtön el is vesz cserébe valamit? Tudod a mondást, hogy: „ Az Isten ad, az Isten elvesz”? Hát, ez tényleg így is van. Meg az is szentül igaz, hogy „A szegény embert még az ág is húzza”, nem elég neki a maga baja, maga szegénysége, a baj is csőstül jön, mert „A baj nem jár egyedül”, ahogy a mondás tartja. Hát ez tényleg így van.
- Ne mondjon már ilyet, uram!
- Mondd már meg, asszony, mikor voltunk mi boldogok? A szegény embereknek nem adatik meg a boldogság, csak a nyomorúság és vele a szomorúság.
- Nem is tudom... Most, hogy így mondja, lehet, hogy így van...
- Öregségemre kellett rájönnöm, hogy mindaz, amiben hittem és bíztam, csak egy színjáték, csapda a hiszékeny, Istenfélő szegény embereknek. Csak a papok találták ki a szenvedőknek, a szegényeknek, hogy „majd a másvilágon jobb lesz”, azért találták ki, hogy tűrjön a paraszt és gyarapítsa a gazdagok meg a papok vagyonát. Hogy ne adja fel, hanem gürizzen, gürcöljön tovább és tűrjön, és majd ha meghal, akkor jutalmul boldog lehet a mennyországban... mert itt e földön aligha, sohasem!
- De uram, hát ne mondjon már ilyen Istentagadó szavakat kied (kend, kigyelmed régies kifejezése)! Megbünteti magát érte az Isten!
- Hát csak büntessen! Eddig nem azt tette? Éltem én becsülettel, eddigi éltemben soha senkinek nem ártottam, nem bántottam senkit, sőt, sok jót tettem másokkal, annak ellenére, hogy semmim se volt, de a jószándék mindig megvolt bennem, és segítettem, ahol csak tudtam. Meg te is ugyanígy, asszony, hát nem? Ártottál te valaha egy gondolattal is valakinek? Hát aztán hogy jutalmazott meg érte az Úr? Sehogy. Ha egy kicsit engedett, hogy könnyebben éltünk egy kis ideig, - azt is a sok munkával magunknak teremtettük meg, a saját verítékünk és fáradságunk árán - akkor rögtön elvett tőlünk valamit. Elvette a jószágainkat, mert megbetegedtek. Rossz embereket küldött a nyakunkra, akik megloptak. Nyakunkra küldött hamisan vádló embereket, akik sok bosszúságot okoztak nekünk. Sokszor küldött ránk betegséget, és ránk ültette a holtig tartó szegénységet. Pedig mennyit dolgoztunk! Hogy igyekeztünk, körmünk szakadtáig, majd belepusztultunk, oszt mégse lett jobb! A sok rosszat, amit az élettől kaptunk, mi mindazt nem érdemeltük. Én mondom, asszony: azt hittük, hogy az Isten igazságos, de nem így van. Mert a gazdagoknak sose okoz fájdalmat, nem vesz el tőlük semmit, hanem hagyja, sőt segíti őket egész földi életükben, hogy nagyon is jól éljenek és hogy ne legyen egy fikarcnyi gondjuk se.
- Nem tudom, talán hogyha több pénzünk lehetett volna, akkor mi is boldogabban élhettünk volna?
- Bizony, meglehet. Mert akinek pénze van, az még a betegségét is meg tudja gyógyíttatni, nem úgy, mint a szegény ember. Nézd csak meg, hogy a gazdagoknak mikor lett valami baja is? De nekünk egész életünkben egy bajsorozat volt a sorsunk, ha kikecmeregtünk az egyikből, rögtön ott volt a másik. Sírtunk és szenvedtünk annyit, hogy én már nagyon eluntam. Itt van, megöregedtünk, osztán nyugodtan élhetünk-e? Most is ugyanúgy van minden, hiába küszködtünk annyit egész életünkben. Most is csak maradtunk mi szegények, mint a templom egerei...
- Hát bizony, alig van meg a betevő falatunk...
- No látod, asszony? Most se tudjuk, mit eszünk holnap, pedig mindent megtettünk, hogy ne így legyen. Dolgoztunk és imádkoztunk rengeteget, hittük, hogy megsegít az Isten. Mostmár belátom, hogy a vallás csak azért van, hogy a papság magának gyűjtse a vagyont, az aranyat, a hatalmat, és hazugságokkal tömje a szerencsétlen szegény ember fejét a saját érdekei szerint, meg a gazdag urak érdekei szerint. A szegény ember mindig is szenvedett a földi létben, csak azért volt mindig, hogy a gazdag taposhasson, uralkodhasson rajta. Ha nem volna kin uralkodni, akkor gazdag se lenne, mert a szegény dolgozik meg a gazdagnak is a vagyonáért, mert a szegénytől veszik el, azt sanyargatják mindaddig, ameddig csak él! Úgyhogy, mondom, asszony: meghasonlottam, elveszítettem a hitemet. Eddig volt és ne tovább.
- És most, öregségére jutott ez az eszébe? Most meg már minek?
- Hát hogy minek...? Mert most jöttem rá, hogy az életünkkel az Isten csak játszadozott, és sose az volt, amit mi szerettünk volna, bárhogy is kértük Istent, bárhogy is imádkoztunk hozzá, úgy, hogy majd kipállott bele a szánk! Hát ha így is, meg úgy is nem az van, amit szeretnénk, akkor mostantól nem harcolok tovább. Legyen meg, aminek lennie kell, tegyen velem a sors, amit csak akar. Nem érdekel egy percig se tovább, érted, anyjuk?
- Dehát jó az Isten, majdcsak megsegít...
- Mikor, mondd meg, mikor? Ha nem segített, amikor kellett volna, mostmár nem fog, vénségünkre, amikor alig van már hátra valamicske... Hogy jó az Isten, azt mondod? Kinek jó, kihez jó? A gazdagokhoz, azokhoz mindig jó volt, most is azokhoz jó. Ha egyáltalán van. És ha van is Isten, akkor meg odadobott minket és minden szegény embert a Sátán kénye-kedvének! S talán együtt kártyáznak és nevetnek a szegény ember bajmolódásán, szenvedésén, s ha már feladná a szerencsétlen, akkor nyújtanak neki egy keveset, hogy azt higgye: jóra fordult a sorsa és tovább küszködjön. Mert a gazdaggal meg a gonosz emberekkel nem teheti meg mindezt, azok nem Istenfélők, azokkal jól bánik mindig. Csak a szegény ember olyan barom, hogy húz, hogy majd beleszakad, csak a szegény és becsületes, dolgos ember az, akin élősködhet a gazdag meg a gonosz! Én mondom: nincs igazság ezen a földön! Megmondtam, és punktum!
Az asszony sírva fakadt ezen szavak hallatán. Kérlelte urát, hogy ne tagadja meg az Urat, de mindhiába. Az öreg megmakacsolta magát, és nem tágított. Elhatározásától soha nem tért el többé. Talán, ha oka lett volna rá...
VÉGE
A meghasonlott
Igaz történet alapján
Valamikor, valahol élt egy öregember meg egy öregasszony.
Egyszer az öregember felesége arra figyelt fel, hogy ura már egy ideje lógatja az orrát, igen szomorú és kedvetlen.
- Mi lelte kendet?
- Hát az, hogy értelmét vesztette minden! A szegénységbe születtünk, oszt megpecsételődött vele a sorsunk, életünk végéig.
- De most hogy jött ez elő, mondja már meg, kedves uram? Hát eddig is szegények voltunk, világ életünkben, nem?
- Hát éppen ez az!
- Még mindig nem értem. Magyarázza már el kigyelmed!
- Meghasonlottam, asszony! Érted? Semmihez sincsen már kedvem, nagyon elfáradtam.
- Micsoda?
- Hát, elvesztettem a hitemet, no! Ez volt életem legnagyobb tévedése és csalódása.
- Dehát miért?
- Mert megcsalt engemet az Isten, megcsalt téged és minden szegény embert ezen a világon!
- Mondja mán el kigyelmed, mert én még mindig nem értem, amit mond!
- Arra jöttem rá, hogy az Isten csak a gazdagokat szereti ezen a világon.
- Hogyhogy?
- Nem vetted még észre, asszony, hogy a szegény embernek, ha juttat valamit, rögtön el is vesz cserébe valamit? Tudod a mondást, hogy: „ Az Isten ad, az Isten elvesz”? Hát, ez tényleg így is van. Meg az is szentül igaz, hogy „A szegény embert még az ág is húzza”, nem elég neki a maga baja, maga szegénysége, a baj is csőstül jön, mert „A baj nem jár egyedül”, ahogy a mondás tartja. Hát ez tényleg így van.
- Ne mondjon már ilyet, uram!
- Mondd már meg, asszony, mikor voltunk mi boldogok? A szegény embereknek nem adatik meg a boldogság, csak a nyomorúság és vele a szomorúság.
- Nem is tudom... Most, hogy így mondja, lehet, hogy így van...
- Öregségemre kellett rájönnöm, hogy mindaz, amiben hittem és bíztam, csak egy színjáték, csapda a hiszékeny, Istenfélő szegény embereknek. Csak a papok találták ki a szenvedőknek, a szegényeknek, hogy „majd a másvilágon jobb lesz”, azért találták ki, hogy tűrjön a paraszt és gyarapítsa a gazdagok meg a papok vagyonát. Hogy ne adja fel, hanem gürizzen, gürcöljön tovább és tűrjön, és majd ha meghal, akkor jutalmul boldog lehet a mennyországban... mert itt e földön aligha, sohasem!
- De uram, hát ne mondjon már ilyen Istentagadó szavakat kied (kend, kigyelmed régies kifejezése)! Megbünteti magát érte az Isten!
- Hát csak büntessen! Eddig nem azt tette? Éltem én becsülettel, eddigi éltemben soha senkinek nem ártottam, nem bántottam senkit, sőt, sok jót tettem másokkal, annak ellenére, hogy semmim se volt, de a jószándék mindig megvolt bennem, és segítettem, ahol csak tudtam. Meg te is ugyanígy, asszony, hát nem? Ártottál te valaha egy gondolattal is valakinek? Hát aztán hogy jutalmazott meg érte az Úr? Sehogy. Ha egy kicsit engedett, hogy könnyebben éltünk egy kis ideig, - azt is a sok munkával magunknak teremtettük meg, a saját verítékünk és fáradságunk árán - akkor rögtön elvett tőlünk valamit. Elvette a jószágainkat, mert megbetegedtek. Rossz embereket küldött a nyakunkra, akik megloptak. Nyakunkra küldött hamisan vádló embereket, akik sok bosszúságot okoztak nekünk. Sokszor küldött ránk betegséget, és ránk ültette a holtig tartó szegénységet. Pedig mennyit dolgoztunk! Hogy igyekeztünk, körmünk szakadtáig, majd belepusztultunk, oszt mégse lett jobb! A sok rosszat, amit az élettől kaptunk, mi mindazt nem érdemeltük. Én mondom, asszony: azt hittük, hogy az Isten igazságos, de nem így van. Mert a gazdagoknak sose okoz fájdalmat, nem vesz el tőlük semmit, hanem hagyja, sőt segíti őket egész földi életükben, hogy nagyon is jól éljenek és hogy ne legyen egy fikarcnyi gondjuk se.
- Nem tudom, talán hogyha több pénzünk lehetett volna, akkor mi is boldogabban élhettünk volna?
- Bizony, meglehet. Mert akinek pénze van, az még a betegségét is meg tudja gyógyíttatni, nem úgy, mint a szegény ember. Nézd csak meg, hogy a gazdagoknak mikor lett valami baja is? De nekünk egész életünkben egy bajsorozat volt a sorsunk, ha kikecmeregtünk az egyikből, rögtön ott volt a másik. Sírtunk és szenvedtünk annyit, hogy én már nagyon eluntam. Itt van, megöregedtünk, osztán nyugodtan élhetünk-e? Most is ugyanúgy van minden, hiába küszködtünk annyit egész életünkben. Most is csak maradtunk mi szegények, mint a templom egerei...
- Hát bizony, alig van meg a betevő falatunk...
- No látod, asszony? Most se tudjuk, mit eszünk holnap, pedig mindent megtettünk, hogy ne így legyen. Dolgoztunk és imádkoztunk rengeteget, hittük, hogy megsegít az Isten. Mostmár belátom, hogy a vallás csak azért van, hogy a papság magának gyűjtse a vagyont, az aranyat, a hatalmat, és hazugságokkal tömje a szerencsétlen szegény ember fejét a saját érdekei szerint, meg a gazdag urak érdekei szerint. A szegény ember mindig is szenvedett a földi létben, csak azért volt mindig, hogy a gazdag taposhasson, uralkodhasson rajta. Ha nem volna kin uralkodni, akkor gazdag se lenne, mert a szegény dolgozik meg a gazdagnak is a vagyonáért, mert a szegénytől veszik el, azt sanyargatják mindaddig, ameddig csak él! Úgyhogy, mondom, asszony: meghasonlottam, elveszítettem a hitemet. Eddig volt és ne tovább.
- És most, öregségére jutott ez az eszébe? Most meg már minek?
- Hát hogy minek...? Mert most jöttem rá, hogy az életünkkel az Isten csak játszadozott, és sose az volt, amit mi szerettünk volna, bárhogy is kértük Istent, bárhogy is imádkoztunk hozzá, úgy, hogy majd kipállott bele a szánk! Hát ha így is, meg úgy is nem az van, amit szeretnénk, akkor mostantól nem harcolok tovább. Legyen meg, aminek lennie kell, tegyen velem a sors, amit csak akar. Nem érdekel egy percig se tovább, érted, anyjuk?
- Dehát jó az Isten, majdcsak megsegít...
- Mikor, mondd meg, mikor? Ha nem segített, amikor kellett volna, mostmár nem fog, vénségünkre, amikor alig van már hátra valamicske... Hogy jó az Isten, azt mondod? Kinek jó, kihez jó? A gazdagokhoz, azokhoz mindig jó volt, most is azokhoz jó. Ha egyáltalán van. És ha van is Isten, akkor meg odadobott minket és minden szegény embert a Sátán kénye-kedvének! S talán együtt kártyáznak és nevetnek a szegény ember bajmolódásán, szenvedésén, s ha már feladná a szerencsétlen, akkor nyújtanak neki egy keveset, hogy azt higgye: jóra fordult a sorsa és tovább küszködjön. Mert a gazdaggal meg a gonosz emberekkel nem teheti meg mindezt, azok nem Istenfélők, azokkal jól bánik mindig. Csak a szegény ember olyan barom, hogy húz, hogy majd beleszakad, csak a szegény és becsületes, dolgos ember az, akin élősködhet a gazdag meg a gonosz! Én mondom: nincs igazság ezen a földön! Megmondtam, és punktum!
Az asszony sírva fakadt ezen szavak hallatán. Kérlelte urát, hogy ne tagadja meg az Urat, de mindhiába. Az öreg megmakacsolta magát, és nem tágított. Elhatározásától soha nem tért el többé. Talán, ha oka lett volna rá...
VÉGE