A nyúl meg a baromfiak
Bobby Leng:
A nyúl meg a baromfiak
Igaz történet
A nyuszkó szabadon szaladgált a baromfik között. Etetéskor egyrakáson volt tyúk, kakas, kacsa, mindenki. Ilyenkor a nyuszika becsukta a szemét, és teljes gőzzel átfutott közöttük, ott, ahol a legsűrűbben voltak.
Azok szétrebbentek nagy ijedelemmel, ő meg futott tovább. Valószínűleg nagyon elégedett volt. Ezt minden nap megcsinálta egyszer-kétszer. Sose unta meg.
De a legfőbb hobbija mégis az volt, hogy az edényükbe belekucorodott és ott eszegetett, nem engedett oda senkit. Bár csépelték derekasan a baromfik, de ő behúzta a nyakát, becsukta a szemét, hátracsapta a fülét, és tovább falatozott nagy nyugodtan.
Nem ő volt az egyetlen szabad nyuszika az udvarban. Többen is voltak. Lelegelték a piszkét, a gyümölcsét és minden egyes levélkéjét, pedig nagyon sok a szárán a tüske. Nehezen élte túl szegény növény. Lelegelték a szőlőleveleket, amit elértek. Az egyik szőlőinda felfutott a fára, azt nem érhették el. De a nyuszi elharapta tövön a vesszőt, és rángatta, hogy jöjjön már közelebb. Ugyan nem tudta lerángatni, mert jól kapaszkodott a kacsaival az inda, de szegény szőlő bánatában kipusztult.
A földből kiállt egy rég ottfelejtett hatalmas fej hagyma. Hát az se úszta meg: elfogyasztották azt is. Meg a virágokat, levelestül, szárastul, szirmostul. Nem volt tőlük biztonságban semmi.
De nemcsak ők voltak ilyen huncutok. A kacsák is kitalálták, hogy nekik nagyon ízlik a nyuszitáp, ami nem más, mint préselt-szárított lucerna, apró hosszúkás szemekben. Minden reggel belefalánkoskodtak a tápos zsákba, alig tudtak megválni tőle. Nagyon szerették, nagy sikere volt náluk. Még futtukban is vissza-visszanyúltak, hogy kivegyenek maguknak még egy csőrnyi adagot.
Az egyszeri kakas meg vérig sértődött, hogy a gazda felvette és megszeretgette, mert annyira szépséges volt. De ezzel sajnos porba tiporta az egóját, annyira megalázta a csinos kis totyakos tyutyik előtt, hogy szegény pára utána nagyon nehezen tette túl magát rajta, elvonult sértődötten, és csak napok múlva vigasztalódott meg tyúkocskái körében.
Elmondható, hogy ahány állat, annyiféle egyéniség. Ez jól megfigyelhető. Akár baromfi, akár kutya vagy macska, vagy bármi más legyen is az, mindenik másféleképp viselkedik. Sose találni köztük két egyforma tulajdonságút.
VÉGE
A nyúl meg a baromfiak
Igaz történet
A nyuszkó szabadon szaladgált a baromfik között. Etetéskor egyrakáson volt tyúk, kakas, kacsa, mindenki. Ilyenkor a nyuszika becsukta a szemét, és teljes gőzzel átfutott közöttük, ott, ahol a legsűrűbben voltak.
Azok szétrebbentek nagy ijedelemmel, ő meg futott tovább. Valószínűleg nagyon elégedett volt. Ezt minden nap megcsinálta egyszer-kétszer. Sose unta meg.
De a legfőbb hobbija mégis az volt, hogy az edényükbe belekucorodott és ott eszegetett, nem engedett oda senkit. Bár csépelték derekasan a baromfik, de ő behúzta a nyakát, becsukta a szemét, hátracsapta a fülét, és tovább falatozott nagy nyugodtan.
Nem ő volt az egyetlen szabad nyuszika az udvarban. Többen is voltak. Lelegelték a piszkét, a gyümölcsét és minden egyes levélkéjét, pedig nagyon sok a szárán a tüske. Nehezen élte túl szegény növény. Lelegelték a szőlőleveleket, amit elértek. Az egyik szőlőinda felfutott a fára, azt nem érhették el. De a nyuszi elharapta tövön a vesszőt, és rángatta, hogy jöjjön már közelebb. Ugyan nem tudta lerángatni, mert jól kapaszkodott a kacsaival az inda, de szegény szőlő bánatában kipusztult.
A földből kiállt egy rég ottfelejtett hatalmas fej hagyma. Hát az se úszta meg: elfogyasztották azt is. Meg a virágokat, levelestül, szárastul, szirmostul. Nem volt tőlük biztonságban semmi.
De nemcsak ők voltak ilyen huncutok. A kacsák is kitalálták, hogy nekik nagyon ízlik a nyuszitáp, ami nem más, mint préselt-szárított lucerna, apró hosszúkás szemekben. Minden reggel belefalánkoskodtak a tápos zsákba, alig tudtak megválni tőle. Nagyon szerették, nagy sikere volt náluk. Még futtukban is vissza-visszanyúltak, hogy kivegyenek maguknak még egy csőrnyi adagot.
Az egyszeri kakas meg vérig sértődött, hogy a gazda felvette és megszeretgette, mert annyira szépséges volt. De ezzel sajnos porba tiporta az egóját, annyira megalázta a csinos kis totyakos tyutyik előtt, hogy szegény pára utána nagyon nehezen tette túl magát rajta, elvonult sértődötten, és csak napok múlva vigasztalódott meg tyúkocskái körében.
Elmondható, hogy ahány állat, annyiféle egyéniség. Ez jól megfigyelhető. Akár baromfi, akár kutya vagy macska, vagy bármi más legyen is az, mindenik másféleképp viselkedik. Sose találni köztük két egyforma tulajdonságút.
VÉGE