Az álom meg a lány
Bobby Leng
VALÓSÁGOS TÖRTÉNETEK SOROZAT
Az álom meg a lány
A lánynak sok barátnője volt. Sokat tréfálkoztak, nevetgéltek. Varrónőnek tanult, szép ruhákat varrt magának.
Nem volt már éppen csitri. Néhány évvel elhaladta a húsz esztendőt. Bátyja és szülei aztt hitték: nem is akar férjhez menni. Pedig kérője akadt, nem is egy: jómódú éppúgy, mint szegényebb család fia. De ő csak nevetett, nem lehetett vele komolyan beszélni.
Volt azonban egy fiatalember, aki nagyon tetszett neki. Néha, ha a barátnőivel bementek a faluba a moziba, akkor találkoztak. Ez a fiatalember kedves volt, szerény, csöndes... de sajnos beteg is. Betegsége miatt nem is vitték ki a frontra: alkalmatlannak minősítették.
A fiatalember tisztában volt a betegségével. Azzal is, hogy halálos kór gyötri, és ezt a kórt nem tudják gyógyítani... élete valószínűleg nem tart sokáig. Sokat köhögött, a háta, mellkasa nagyon fájt.
Ezért nem mert megnősülni. Minek? Hogy asszonya fiatalon egyedül maradjon? Nem, ezt nem teheti!
És a lány megértette ezt. Más fiatalember pedig nem érdekelte. Jöhettek hozzá, akárhányan csak akartak... mindhiába.
A háború alatti viszontagságos éveknek vége lett. Aztán, ahogy telt-múlt az idő, a hadifoglyok is hazatértek.
Egyszer a lányékhoz vendégek jöttek: édesapja féltestvére elhozta a felesége öccsét, aki a hadifogolytáborból tért haza.
A fiatalember szülei a háború alatt meghaltak. Árva lett, de a testvérei mind életben maradtak. Tizenegyen voltak testvérek, ebből négy volt a fiú. Ő volt az utolsó előtti a sorban, utána már csak egy öccse volt, aki a legfiatalabb volt mindőjük közül.
A lány csak nevetett, amikor kiderült: azért jöttek, hogy összekommendálják őket, vagyis összehozzák, mint házasulandókat. Mert a fiatalember is benne volt már a korban: elhaladta a harminc esztendőt.
Persze a lány nem akart hozzá férjhezmenni. Miért is akart volna? Jó volt neki otthon, egyébként sem vetette fel őket a gazdagság: szegények voltak, mint a háború után mindenki. Mit tudott volna magával vinni?
A bátyja megjegyezte:
- Szélhámos vagy te, húgom, nem akarsz te férjhez menni!
- Nem hát! - válaszolta hetykén a lány, s ezzel letudta a dolgot.
Aztán egy éjjel álmot látott.
Egy hideg, mély gödörben feküdt. Fölötte a nyílás gallyakkal és földdel volt elfedve. Félt és fázott. Egyszer csak valaki félrekotorta az ágakat és a földet, és a nyíláson át a kezét nyújtotta.
A fény bántotta a szemét, először nem ismerte fel, ki az. De aztán ráismert: a hadifogolytábort megjárt fiatalember volt. Mosolygott, arca csupa fény volt és derű. Azt mondta:
- Azért jöttem, hogy megmentselek.
És ő a kezét nyújtotta neki, és a fiatalember kisegítette a hideg, mély gödörből, és egymásra nevettek a napfényben.
Így történt, hogy a lány mégis hozzáment feleségül. Tudta: egymásnak vannak teremtve.
--------------
Annyi pénzecskéjük volt, hogy egy picike nádfödeles házat vettek a falu határában. Kert is volt hozzá, meg gémeskút. A lány hozománya egy bádoglavór volt, ami nagy kincs volt akkoriban. Meg a kelengyéjét hozta magával, amit ő maga varrt magának.
Eközben a faluban meghalt az a tüdőbeteg fiatalember, aki betegsége miatt nem vehette el őt annak idején.
Észrevétlen teltek az évek. A fiatal pár sokat dolgozott. Aztán egyik gyermek után jött a másik. De minden egyes születés éjszakáján megjelent az asszonynak álmában a halott férfi, és így szólt:
- Bocsásson meg, hogy nem tudtam feleségül venni... Bocsásson meg... Bocsásson meg... -
Az asszony soha nem haragudott rá. Miért is tette volna? Hiszen arról nem tehetett szegény, hogy beteg volt. De soha nem felejtette el. Néha, amikor eszébe jutott, elszomorodott. Vajon hogyan alakult volna a sorsa, ha egybekelhettek volna? Az is lehet, hogy ha egészséges lett volna, a fronton pusztult volna el... Ki tudhatja ezt ma már? Kár is rágódni rajta... De mégis, egy icipicit még mindig megsajdul a szíve, ha eszébe jut az a réges-rég elmúlt ifjúkori szerelem.
VÉGE