Az én szivárványom
Bobby Leng:
Az én szivárványom
igaz történet
Nemrégen történt, hogy a fiatalember, aki ősei birtokát megörökölte, épp oda tartott. Gyakran járt oda, hogy a kis farmot rendben tartsa. Fákat ültetett, locsolgatott, kaszált, metszett, szóval mindent csinált, amit épp kellett, ami épp aktuális volt. Egy parányi kis erdőcske mellett vitt el az útja mindig. Az erdőcske szélső fái közé valaki vagy valakik sok-sok szemetet hordtak. Volt abban üres dezodoros flakon, műanyag zacskók, drótok, üvegcserepek, sörösdoboz, sörösüveg, üdítős és szeszes üveg, gyógyszeres dobozkák, és minden egyéb vacakság, ami már otthon nem kellett valakinek, aki úgy gondolta, hogy itt jó helye lesz. Ez már csak azért se érthető - mármint az, hogy ide kihordta valaki - mert a mai világban nincsen olyan háztartás, akár városon, akár falun, ahol ne volna műanyag szemeteskuka, ahová ezeket a dolgokat bele ne lehetne tenni. Nem is tudni, ez még megfejthetetlen dolog, hogy miért fáradozik valaki azzal, hogy ilyen messzire a várostól elhozza.
Egyébként sajnos sokfelé lehet ilyet látni kirándulások alkalmával, hogy igen távoli, utaktól távoli helyeken is zsákszámra találni bokrok alá rejtett háztartási szemetet, sőt, veszélyes hulladékokat vagy rossz mosógépeket, akár fürdőkádat vagy egyéb nagy méretű dolgot is. Ez valószínűleg azért lehet, mert ezeket a nagy holmikat semmilyen hulladéktelep át nem veszi jelenleg, ha minden igaz. Ezért nem is lehet ezektől megszabadulni.
A fiatalember, amikor gyakorta erre jár, mindig arra gondol, hogy egyszer összeszedi ezeket. a szemeteket. Nagyon bántotta a szemét ez a sok szemét.
Egy alkalommal aztán fel is készült arra, hogy összegyűjtse. Szerzett zsákokat és kesztyűt, és vitt magával egy hosszú nyelű gereblyét is, amivel majd kiszedegeti a bokrok és fák közül a szemetet. Amikor legközelebb arra járt, neki is fogott az összegyűjtésnek. A gereblye egy darabig bírta a dolgot, de aztán megadta magát, és a nyele eltörött.
Közben az idő esteledni kezdett, a nap fénye egész oldalasan, majdnem vízszintesen világított, nagyon szép volt, ahogy besütött a fák közé, és az üde zöld fű fénylett tőle.
A fiatalember észre se vette, hogy a délkeleti égen sötét felhők gyülekeznek, annyira belemerült a munkába. Csak akkor nézett fel, amikor a gereblye nyele eltörött. Akkor kijött a fák közül, és felnézett az égre. A felhők szélén hatalmas széles dupla szivárvány ragyogott, egész közel, - úgy tetszett, mintha kézzel meg lehetne érinteni, csak fel kell nyúlni érte. A szivárvány egyik vége éppen a házikó felett ért földet az ősi birtokon - legalábbis úgy tetszett a fiatalembernek. A szivárvány egyre teljesebb lett, mostmár a másik vége is valahol a fák mögött lehajlott. Egyre szebb lett, és egyre szélesebb. Gyönyörűség volt ránézni is.
A fiatalember akkor arra gondolt, hogy ha a gereblye nyele el nem törik, akkor észre se vette volna a szivárványt. Ezért arra gondolt, hogy a sors akarta úgy, hogy épp akkor nézzen fel, akkor törjön el a gereblyenyél, amikor a szivárvány fölötte van, és a kis ház fölött. Milyen érdekes - gondolta, - ez a szivárvány csakis az én szivárványom lehet! Csakis nekem mutatja meg magát, nekem ragyog, most és itt - nem látja más, közel s távol egy lélek sincsen, úgyhogy az enyém, csakis az enyém! AZ ÉN SZIVÁRVÁNYOM...
Az én szivárványom
igaz történet
Nemrégen történt, hogy a fiatalember, aki ősei birtokát megörökölte, épp oda tartott. Gyakran járt oda, hogy a kis farmot rendben tartsa. Fákat ültetett, locsolgatott, kaszált, metszett, szóval mindent csinált, amit épp kellett, ami épp aktuális volt. Egy parányi kis erdőcske mellett vitt el az útja mindig. Az erdőcske szélső fái közé valaki vagy valakik sok-sok szemetet hordtak. Volt abban üres dezodoros flakon, műanyag zacskók, drótok, üvegcserepek, sörösdoboz, sörösüveg, üdítős és szeszes üveg, gyógyszeres dobozkák, és minden egyéb vacakság, ami már otthon nem kellett valakinek, aki úgy gondolta, hogy itt jó helye lesz. Ez már csak azért se érthető - mármint az, hogy ide kihordta valaki - mert a mai világban nincsen olyan háztartás, akár városon, akár falun, ahol ne volna műanyag szemeteskuka, ahová ezeket a dolgokat bele ne lehetne tenni. Nem is tudni, ez még megfejthetetlen dolog, hogy miért fáradozik valaki azzal, hogy ilyen messzire a várostól elhozza.
Egyébként sajnos sokfelé lehet ilyet látni kirándulások alkalmával, hogy igen távoli, utaktól távoli helyeken is zsákszámra találni bokrok alá rejtett háztartási szemetet, sőt, veszélyes hulladékokat vagy rossz mosógépeket, akár fürdőkádat vagy egyéb nagy méretű dolgot is. Ez valószínűleg azért lehet, mert ezeket a nagy holmikat semmilyen hulladéktelep át nem veszi jelenleg, ha minden igaz. Ezért nem is lehet ezektől megszabadulni.
A fiatalember, amikor gyakorta erre jár, mindig arra gondol, hogy egyszer összeszedi ezeket. a szemeteket. Nagyon bántotta a szemét ez a sok szemét.
Egy alkalommal aztán fel is készült arra, hogy összegyűjtse. Szerzett zsákokat és kesztyűt, és vitt magával egy hosszú nyelű gereblyét is, amivel majd kiszedegeti a bokrok és fák közül a szemetet. Amikor legközelebb arra járt, neki is fogott az összegyűjtésnek. A gereblye egy darabig bírta a dolgot, de aztán megadta magát, és a nyele eltörött.
Közben az idő esteledni kezdett, a nap fénye egész oldalasan, majdnem vízszintesen világított, nagyon szép volt, ahogy besütött a fák közé, és az üde zöld fű fénylett tőle.
A fiatalember észre se vette, hogy a délkeleti égen sötét felhők gyülekeznek, annyira belemerült a munkába. Csak akkor nézett fel, amikor a gereblye nyele eltörött. Akkor kijött a fák közül, és felnézett az égre. A felhők szélén hatalmas széles dupla szivárvány ragyogott, egész közel, - úgy tetszett, mintha kézzel meg lehetne érinteni, csak fel kell nyúlni érte. A szivárvány egyik vége éppen a házikó felett ért földet az ősi birtokon - legalábbis úgy tetszett a fiatalembernek. A szivárvány egyre teljesebb lett, mostmár a másik vége is valahol a fák mögött lehajlott. Egyre szebb lett, és egyre szélesebb. Gyönyörűség volt ránézni is.
A fiatalember akkor arra gondolt, hogy ha a gereblye nyele el nem törik, akkor észre se vette volna a szivárványt. Ezért arra gondolt, hogy a sors akarta úgy, hogy épp akkor nézzen fel, akkor törjön el a gereblyenyél, amikor a szivárvány fölötte van, és a kis ház fölött. Milyen érdekes - gondolta, - ez a szivárvány csakis az én szivárványom lehet! Csakis nekem mutatja meg magát, nekem ragyog, most és itt - nem látja más, közel s távol egy lélek sincsen, úgyhogy az enyém, csakis az enyém! AZ ÉN SZIVÁRVÁNYOM...