Férfibánat
Bobby Leng:
Férfibánat
Igaz történet
A fiú elárvult. Szülei akkor mentek el, amikor ő katonaidejét töltötte idegenben. Nagyon megviselte, bezárkózott. Teljesen érzéketlenné vált. Semmi nem érdekelte. A fővárosi munkahelyét felszámolta, amikor leszerelt, és hazaköltözött a falujába, a szülői házba. A régi iskolatársak gyakorta meglátogatták, ilyenkor tivornyáztak. Ez eléggé költséges szórakozás volt, így lassanként minden értékesebb holmit el kellett adogatni. Amikor mindent eladott, aminek értéke volt, akkor a barátok is elhagyták. Elég gyakran volt illuminált állapotban, dülöngélt is. És erős dohányos lett.
Nagyon rátelepedett a szülei hiánya. Nem volt kitől tanácsot kérni, üres volt a ház, amikor hazament, s nem várta tiszta ruha és meleg étel. Szomorú élet ez, igazi férfibánat! - gondolta.
Rokonai néha meg-meghívták egy-egy vasárnapi ebédre, de mindenkinek megvolt a saját élete, problémája, így senki nem tudott igazán gondoskodni róla.
A helyi termelőszövetkezetben helyezkedett el. Eléggé léha életet élt, a pénzt, amit keresett, elszórakozta. Kétes hírű lányokkal barátkozott, és kétes volt a társaság is, amelyben néha fel-felbukkant.
Azután egy este a helyi eszpresszóban bemutattak neki egy kislányt. Váltottak néhány szót, aztán mindenik ment a maga dolgára. Azonban megbeszéltek egy találkozót, valamikorra, sokára.
De a kislány nem akart elmenni a találkozóra. Édesapja azonban rávette, hogy karolják fel az árva fiút, hogy ne kallódjon el a világban. Nagynehezen ráállt a lány, s mégis elment a találkozóra, de nem ment el egészen a megbeszélt helyig, de a fiú mégis észrevette, és hozzásietett. Akkor beszélgettek egy ideig, és elbúcsúztak egymástól. Akkor a fiú megcsókolta a lányt. Azonnal érezte: ez a lány az igazi. Még sokáig érezte a csókot, és elfeledni sose tudta. Érezte az ujjai között még a lány selymes hajának érintését. „Milyen selymes a hajad!” - mondta neki mindig, amikor megsimította a lány fürtjeit.
A fiú nagy örömmel készült a találkozókra, mert az apa tanácsára a lány hajlandó volt vele újra randevúzni.
Addig-addig, amíg esküvő lett a dologból. A fiú családjában volt már válás, ezért a lakodalomban megfogadta: majd ő megmutatja, hogy életük végéig kitartanak egymás mellett!
Azután teltek az évek, sok dolgos év következett. Szépen haladtak előre, gyermekeik is születtek. Azonban egyszercsak a férfi elveszítette a munkáját, és nem tudott elhelyezkedni egy hosszabb ideig. Csak alkalmi munkái voltak, ezért sok szabadideje volt, törzsvendég lett hát az italboltokban, mint még sok hasonló helyzetben lévő családapa.
Eleinte csak egy söröcske csúszott le a torkán, de aztán egyre jobban belemerült az ivászatba, és az végül teljesen maga alá gyűrte, hatalmába kerítette. Hiszen addig ő nem ivott, az esküvő előtti évben ugyanis gyomorfekélyt szedett össze valahogy, és azóta teljesen absztinens volt. Szanatóriumokban és különféle gyógyszerekkel kezelték, míg végül tünetmentes lett sok év múlva.
Hát ő ezt most félretette, és ivott. Bort, sört, töményet. Ami jött. Már minden nap. Aztán lett végre új munkája, de az italról nem tudott lemondani többé. Ilyenkor a feleség nem nagyon volt boldog, utálta a szagát is. A férfi barátja egyszer azt mondta: miért nem mész el te is vele a kocsmába, ha te is innál, nem éreznéd a szesz szagát rajta... Az asszony akkor azt válaszolta: jól kinéznénk, egy családban két részeges lenne! Ki nevelné akkor a gyerekeket, ki vinné a háztartást, a többi munkát a földeken?
A férfi sokat panaszkodott a barátjának, és a kocsmai társaságnak. Szerinte az asszony ellene neveli a gyerekeket. Az igazság az volt, hogy nem ellene, hanem nélküle volt kénytelen. Hiszen soha nem volt otthon. Ennek ellenére a gyerekek szerették az édesapjukat.
A férfi azonban nagyon sok időt töltött a barátainál. Azok meg biztatták: álljon a sarkára, és szedje ráncba a családját, delemulálja - verje - meg az asszonyt, ha nem azt csinálja, amit ő mond. Ilyenkor jól felpaprikázva ment haza, és nagy hangerővel és tettlegességgel próbálta meg az akaratát érvényesíteni.
Gyakorta csinálta azt, hogy az autóját a barátainál hagyta, és gyalog ment haza, odalopakodott az ablak alá, és hallgatózott. Meg volt győződve, hogy őt szidják az otthoniak. De nem így volt, nem nagyon törődtek már vele, hogy hol és merre jár, hiszen ha néha otthon volt is, akkor is egyszercsak eltűnt, mire keresni kezdték vagy vacsorára szólították volna, hűlt helye volt...
A férfi szerint minden bánatáért az asszony a felelős. Nem is igazán szép, nem is igazán csinos, inni se hajlandó vele, sőt ha ő ittasan megy haza, akkor nem is kedveskedik neki, nem veszi körül szeretettel, hanem morcos.
Ez az igazi férfibánat! Ellene nevelik a gyerekeket, az asszony önálló döntéseket hoz, és sokszor veszekszik vele az ivás miatt...
Egyszer aztán betelt a mérték, és az asszony fogta a gyerekeket és elhagyta őt. Kiderült ugyanis, hogy az ő távollétében az apa a gyerekeket piszkálja, lelki terror alatt tartva őket. Sajnos, ez már csak akkor derült ki, amikor a gyerekek lelkében maradandó nyomot hagyott a dolog, ami fizikai kivetüléssel járt. Emiatt orvoshoz kellett vinni őket, ahol kiderült, hogy nem szervi, hanem lelki a probléma... Így hát dönteni kellett - jobb későn, mint soha. Itt már normális családi életről nem lehet szó, minden további együtt töltött perc csak árthat.
Voltak, akik lebeszélték volna az asszonyt: nehéz lesz, nem fogod bírni. De az asszony hajthatatlan volt: A gyerekek épsége, egészsége az elsődleges. Minden más utána jön. Akármilyen nehéz is lesz, végig kell csinálni. Majd megélnek valahogy az ő munkájából.
Így is lett. Lassacskán kiderült, hogy amikor még együtt voltak, s amit a férfi hazaadott még régebben a fizetéséből, azt is szép lassacskán visszahordta, elkocsmázta. Ezért semmit nem romlott az életszínvonaluk, így derült ki, hogy eddig is az asszony keresetéből éltek többnyire.
Amikor a férfi észrevette az árulást, - hiszen úgy mentek el, titokban, az ő beleegyezése és engedélye nélkül, távollétében! -
és kérdőre vonta az asszonyt: hát ezt érdemlem én? Az asszony csak sírt. Pedig már eleget sírdogált eddig is, álmatlan éjszakákon, éveken át, amikor próbálta megmenteni a családi életet. Hányszor könyörgött a férjének, hogy próbálja meg elhagyni az italt! Hányszor esdekelt sírva, hogy változtasson a viselkedésén! De a férfi csak pökhendin válaszolt ilyenkor, lekicsinylően szidalmazva az asszonyt.
Most aztán mégis megtörtént, amit nem várt volna: az asszony elment!
A férfi nagyon bánatos volt. Annyira, hogy a bánatát méginkább italba fojtotta. Aztán rájött, hogy nem is olyan rossz dolog egyedül: nincsen felelősség, bármit megtehet, akármikor megy is haza, nincsen belőle vita. Akármilyen ételt vehet magának, nem kell azt ennie, amit az asszony kotyvaszt.. Ehet olyan extrát, amilyet csak akar. Ihat olyan luxusitalokat, amilyet csak meg tud venni. Hívhat olyan haverokat, amilyeneket csak a kedve tartja. Szóval, nem is olyan rossz dolog, hogy elmentek végre! Úgyis utálta már kerülgetni őket, csak aggattak, csak nyűg voltak a számára az utóbbi időben. Meg nem is dolgoztak eleget: nem keltek hajnalban, hogy a földekre menjenek az iskola előtt, és az asszony is biztosan csak hazudja, hogy esténként munka után kijár dolgozni a gyerekekkel, a haverok is azt mondják... Bár többektől hallotta, hogy találkoztak velük, de azok is mind csak az ő hazugságát akarják igazolni - gondolta. Őneki meg nincsen kedve kimenni a földekre, nem fog ő ott hajlongani, úgyis nagyon izzadós, majd bolond lesz! Eleget dolgozott már - gondolta, - harminc éves kora után ő már nem akar dolgozni, majd a gyerekei eltartják.
És amikor az asszony a kertben dolgozott, akkor is látta, hogy mindent rosszul csinál, rossz helyre ültette a gyümölcsfákat, nincsenek szép sorjában. Nem tud igazi szép paradicsomot meg paprikát nevelni. Meg a mosott ruhákat se rakja be azonnal a szekrénybe, hanem ott vannak ledobva a fotelra, előfordul, hogy onnan kell kikeresnie, ha valamit fel akar venni...
Úgyhogy igen sok bűne van az asszonynak, meg ő már nem is szereti igazán, talán sose is szerette szívből, de jó volt, hogy volt aki gondoskodjon róla, aki kiszolgálta. De már megunta, jobb is, hogy elment. A gyerekeket lehet, hogy mégis magánál kellett volna tartania, szólt is nekik, hogy jöjjenek vissza hozzá, de azok nem akartak. No, nem is baj, legalább nincs velük gond.
Nem is kell búslakodni utánuk, jókat isznak a komákkal a kricsmiben, éjfél után hazabaktat, reggel meg elmegy dolgozni, minden fillért magára költhet, így szép az élet!
Hát nem?
Félre hát a férfibúval, férfibánattal, éljünk a mának! A komák is így vannak vele! Az ő igaz barátai...
VÉGE
Férfibánat
Igaz történet
A fiú elárvult. Szülei akkor mentek el, amikor ő katonaidejét töltötte idegenben. Nagyon megviselte, bezárkózott. Teljesen érzéketlenné vált. Semmi nem érdekelte. A fővárosi munkahelyét felszámolta, amikor leszerelt, és hazaköltözött a falujába, a szülői házba. A régi iskolatársak gyakorta meglátogatták, ilyenkor tivornyáztak. Ez eléggé költséges szórakozás volt, így lassanként minden értékesebb holmit el kellett adogatni. Amikor mindent eladott, aminek értéke volt, akkor a barátok is elhagyták. Elég gyakran volt illuminált állapotban, dülöngélt is. És erős dohányos lett.
Nagyon rátelepedett a szülei hiánya. Nem volt kitől tanácsot kérni, üres volt a ház, amikor hazament, s nem várta tiszta ruha és meleg étel. Szomorú élet ez, igazi férfibánat! - gondolta.
Rokonai néha meg-meghívták egy-egy vasárnapi ebédre, de mindenkinek megvolt a saját élete, problémája, így senki nem tudott igazán gondoskodni róla.
A helyi termelőszövetkezetben helyezkedett el. Eléggé léha életet élt, a pénzt, amit keresett, elszórakozta. Kétes hírű lányokkal barátkozott, és kétes volt a társaság is, amelyben néha fel-felbukkant.
Azután egy este a helyi eszpresszóban bemutattak neki egy kislányt. Váltottak néhány szót, aztán mindenik ment a maga dolgára. Azonban megbeszéltek egy találkozót, valamikorra, sokára.
De a kislány nem akart elmenni a találkozóra. Édesapja azonban rávette, hogy karolják fel az árva fiút, hogy ne kallódjon el a világban. Nagynehezen ráállt a lány, s mégis elment a találkozóra, de nem ment el egészen a megbeszélt helyig, de a fiú mégis észrevette, és hozzásietett. Akkor beszélgettek egy ideig, és elbúcsúztak egymástól. Akkor a fiú megcsókolta a lányt. Azonnal érezte: ez a lány az igazi. Még sokáig érezte a csókot, és elfeledni sose tudta. Érezte az ujjai között még a lány selymes hajának érintését. „Milyen selymes a hajad!” - mondta neki mindig, amikor megsimította a lány fürtjeit.
A fiú nagy örömmel készült a találkozókra, mert az apa tanácsára a lány hajlandó volt vele újra randevúzni.
Addig-addig, amíg esküvő lett a dologból. A fiú családjában volt már válás, ezért a lakodalomban megfogadta: majd ő megmutatja, hogy életük végéig kitartanak egymás mellett!
Azután teltek az évek, sok dolgos év következett. Szépen haladtak előre, gyermekeik is születtek. Azonban egyszercsak a férfi elveszítette a munkáját, és nem tudott elhelyezkedni egy hosszabb ideig. Csak alkalmi munkái voltak, ezért sok szabadideje volt, törzsvendég lett hát az italboltokban, mint még sok hasonló helyzetben lévő családapa.
Eleinte csak egy söröcske csúszott le a torkán, de aztán egyre jobban belemerült az ivászatba, és az végül teljesen maga alá gyűrte, hatalmába kerítette. Hiszen addig ő nem ivott, az esküvő előtti évben ugyanis gyomorfekélyt szedett össze valahogy, és azóta teljesen absztinens volt. Szanatóriumokban és különféle gyógyszerekkel kezelték, míg végül tünetmentes lett sok év múlva.
Hát ő ezt most félretette, és ivott. Bort, sört, töményet. Ami jött. Már minden nap. Aztán lett végre új munkája, de az italról nem tudott lemondani többé. Ilyenkor a feleség nem nagyon volt boldog, utálta a szagát is. A férfi barátja egyszer azt mondta: miért nem mész el te is vele a kocsmába, ha te is innál, nem éreznéd a szesz szagát rajta... Az asszony akkor azt válaszolta: jól kinéznénk, egy családban két részeges lenne! Ki nevelné akkor a gyerekeket, ki vinné a háztartást, a többi munkát a földeken?
A férfi sokat panaszkodott a barátjának, és a kocsmai társaságnak. Szerinte az asszony ellene neveli a gyerekeket. Az igazság az volt, hogy nem ellene, hanem nélküle volt kénytelen. Hiszen soha nem volt otthon. Ennek ellenére a gyerekek szerették az édesapjukat.
A férfi azonban nagyon sok időt töltött a barátainál. Azok meg biztatták: álljon a sarkára, és szedje ráncba a családját, delemulálja - verje - meg az asszonyt, ha nem azt csinálja, amit ő mond. Ilyenkor jól felpaprikázva ment haza, és nagy hangerővel és tettlegességgel próbálta meg az akaratát érvényesíteni.
Gyakorta csinálta azt, hogy az autóját a barátainál hagyta, és gyalog ment haza, odalopakodott az ablak alá, és hallgatózott. Meg volt győződve, hogy őt szidják az otthoniak. De nem így volt, nem nagyon törődtek már vele, hogy hol és merre jár, hiszen ha néha otthon volt is, akkor is egyszercsak eltűnt, mire keresni kezdték vagy vacsorára szólították volna, hűlt helye volt...
A férfi szerint minden bánatáért az asszony a felelős. Nem is igazán szép, nem is igazán csinos, inni se hajlandó vele, sőt ha ő ittasan megy haza, akkor nem is kedveskedik neki, nem veszi körül szeretettel, hanem morcos.
Ez az igazi férfibánat! Ellene nevelik a gyerekeket, az asszony önálló döntéseket hoz, és sokszor veszekszik vele az ivás miatt...
Egyszer aztán betelt a mérték, és az asszony fogta a gyerekeket és elhagyta őt. Kiderült ugyanis, hogy az ő távollétében az apa a gyerekeket piszkálja, lelki terror alatt tartva őket. Sajnos, ez már csak akkor derült ki, amikor a gyerekek lelkében maradandó nyomot hagyott a dolog, ami fizikai kivetüléssel járt. Emiatt orvoshoz kellett vinni őket, ahol kiderült, hogy nem szervi, hanem lelki a probléma... Így hát dönteni kellett - jobb későn, mint soha. Itt már normális családi életről nem lehet szó, minden további együtt töltött perc csak árthat.
Voltak, akik lebeszélték volna az asszonyt: nehéz lesz, nem fogod bírni. De az asszony hajthatatlan volt: A gyerekek épsége, egészsége az elsődleges. Minden más utána jön. Akármilyen nehéz is lesz, végig kell csinálni. Majd megélnek valahogy az ő munkájából.
Így is lett. Lassacskán kiderült, hogy amikor még együtt voltak, s amit a férfi hazaadott még régebben a fizetéséből, azt is szép lassacskán visszahordta, elkocsmázta. Ezért semmit nem romlott az életszínvonaluk, így derült ki, hogy eddig is az asszony keresetéből éltek többnyire.
Amikor a férfi észrevette az árulást, - hiszen úgy mentek el, titokban, az ő beleegyezése és engedélye nélkül, távollétében! -
és kérdőre vonta az asszonyt: hát ezt érdemlem én? Az asszony csak sírt. Pedig már eleget sírdogált eddig is, álmatlan éjszakákon, éveken át, amikor próbálta megmenteni a családi életet. Hányszor könyörgött a férjének, hogy próbálja meg elhagyni az italt! Hányszor esdekelt sírva, hogy változtasson a viselkedésén! De a férfi csak pökhendin válaszolt ilyenkor, lekicsinylően szidalmazva az asszonyt.
Most aztán mégis megtörtént, amit nem várt volna: az asszony elment!
A férfi nagyon bánatos volt. Annyira, hogy a bánatát méginkább italba fojtotta. Aztán rájött, hogy nem is olyan rossz dolog egyedül: nincsen felelősség, bármit megtehet, akármikor megy is haza, nincsen belőle vita. Akármilyen ételt vehet magának, nem kell azt ennie, amit az asszony kotyvaszt.. Ehet olyan extrát, amilyet csak akar. Ihat olyan luxusitalokat, amilyet csak meg tud venni. Hívhat olyan haverokat, amilyeneket csak a kedve tartja. Szóval, nem is olyan rossz dolog, hogy elmentek végre! Úgyis utálta már kerülgetni őket, csak aggattak, csak nyűg voltak a számára az utóbbi időben. Meg nem is dolgoztak eleget: nem keltek hajnalban, hogy a földekre menjenek az iskola előtt, és az asszony is biztosan csak hazudja, hogy esténként munka után kijár dolgozni a gyerekekkel, a haverok is azt mondják... Bár többektől hallotta, hogy találkoztak velük, de azok is mind csak az ő hazugságát akarják igazolni - gondolta. Őneki meg nincsen kedve kimenni a földekre, nem fog ő ott hajlongani, úgyis nagyon izzadós, majd bolond lesz! Eleget dolgozott már - gondolta, - harminc éves kora után ő már nem akar dolgozni, majd a gyerekei eltartják.
És amikor az asszony a kertben dolgozott, akkor is látta, hogy mindent rosszul csinál, rossz helyre ültette a gyümölcsfákat, nincsenek szép sorjában. Nem tud igazi szép paradicsomot meg paprikát nevelni. Meg a mosott ruhákat se rakja be azonnal a szekrénybe, hanem ott vannak ledobva a fotelra, előfordul, hogy onnan kell kikeresnie, ha valamit fel akar venni...
Úgyhogy igen sok bűne van az asszonynak, meg ő már nem is szereti igazán, talán sose is szerette szívből, de jó volt, hogy volt aki gondoskodjon róla, aki kiszolgálta. De már megunta, jobb is, hogy elment. A gyerekeket lehet, hogy mégis magánál kellett volna tartania, szólt is nekik, hogy jöjjenek vissza hozzá, de azok nem akartak. No, nem is baj, legalább nincs velük gond.
Nem is kell búslakodni utánuk, jókat isznak a komákkal a kricsmiben, éjfél után hazabaktat, reggel meg elmegy dolgozni, minden fillért magára költhet, így szép az élet!
Hát nem?
Félre hát a férfibúval, férfibánattal, éljünk a mának! A komák is így vannak vele! Az ő igaz barátai...
VÉGE