Külön kassza
Bobby Leng:
Külön kassza
igaz történet
Az asszonynak és az embernek két gyermeke született. A nő is dolgozott, meg a férfi is. Az asszony munkáját sajnos nem fizették meg rendesen, mégis elment vele a napja. Az ember jobb munkáltatónál dolgozott, ott jobb volt a fizetés.
Külön kasszán voltak, az asszony fizetése ment a konyhára, abból tartották fenn magukat. A férfi a fizetését nem adta be a közösbe, azt megtartotta magának, abból egy kanyit se láttak soha. Nagyon szerette a jó ételeket, és a jó italokat, a pénzét ilyesmire költötte, de abból nem adott se a feleségének, se a gyerekeinek sohasem.
Az asszony és a gyerekek soványak voltak, mert alig volt pénz élelemre. Az étel legjavát a férj falta föl, utána ment a kocsmába sörözni. Ő pedig igen kövér volt már, hatalmas potrohos hasa volt, alig fért a ruháiba. Jól elhaladta a száz kilót is már.
Szegény asszony sokat panaszkodott az ismerősöknek, hogy ő és a gyerekek mennyit nélkülöznek, miközben az ura meg csak hízik egyre.
Teltek az évek, és egy nap mégis eljött a „netovább”, és elváltak. Külön költöztek egymástól, a férj külön él egyedül.
Azóta az asszony és a gyerekek már elérték a normális testsúlyt, sokkal boldogabbak. Mint kiderült, nemcsak hogy elette előlük az ételt, de még szekírozta is őket folyton: lelki terror alatt tartotta az egész családot. Még neki állt feljebb, pedig ő volt, aki sanyargatta a többit. Féltek tőle, mert akkora volt, mint egy kétajtós szekrény.
Nohát, mostmár nincsen kivel acsarogjon.
---
A sokgyerekes családban a családfő dolgozott, az asszony meg nevelte a számtalan gyereket. Illetve nem nevelte, mert nem foglalkozott velük, nem is nagyon volt tiszta, se főzni nem nagyon főzött. A férfi nagyon sokat dolgozott, munkahelyen is, meg otthon is, jószágokat hizlalt, és földet művelt. De sajnos a gyerekeire nem nagyon volt ideje, s ami volt, azt is nem jól használta ki. Arra tanította ugyanis a gyerekeit, hogy ha egyikük a másiktól akar valamit, akkor azt fizesse meg. Például az egyikük szerzett valahonnan egy motorkerékpárt, de a másiknak is kellett volna. Hát vedd meg tőle, ha kell - mondta az apa. Azt gondolta, hogy ha így tesz, akkor majd jobban megbecsülik a dolgokat a gyerekek. De sajnos nem ez történt, ellenkezőleg. A fiúgyerekek mindent szétszedtek, elcseréltek, eladtak, a szemükben épphogy semminek nem volt értéke.
Az apa egyszercsak leesett lábról, nagyon beteg lett. Klinikán kezelték, de meggyógyítani nem tudták: kómába esett. Állítólag valami veleszületett betegsége volt, amit addig senki se tudott, még ő maga se. A családja felajánlotta a szerveit donornak.
A temetés még meg se történt, a fiai az apa minden holmiját, szerszámait, autóját, motorbiciklijét azonnal eladták. Éppúgy a jószágokat is, a földeket is. Az ólakat meg lebontották.
---
A család sokat dolgozott. Éppúgy a gyerekek is, mint a felnőttek. Gyümölcsösöket, szőlőket műveltek, mert annak bevételéből remélték bővíteni az örökölt házat, hogy egy nagy többgenerációs legyen, ahol együtt lehetnek szülők, gyerekek, unokák, nagyszülők, mindenki.
Emellett az apa is és az anya is dolgozott munkahelyen, nem túlságosan jó keresetért, de mégis meg lehetett belőle élni csendesen. A keresetüket összeadták, és mindent, ami kellett, abból finanszíroztak.
Az évek múltak, a gyerekek felnőttek. Nehéz idők jöttek, már nem mindenkinek volt munkája. De akinek volt, az odaadta a keresetét, és azt arra költötték, amire szükség volt.
Hol az egyikük, hol a másikuk jutott munkához. De az elv megmaradt. Aki keresett, az odaadta a pénzét, hogy a családból senki se éhezzen és fázzon. Mindegy, melyikük az, aki keres: az apa, vagy az anya, vagy akár valamelyik felnőtt gyerek.
Boldogok, hogy adhatnak. Boldogok, ha egymásnak kis ajándékkal kedveskedhetnek, és örömet szerezhetnek, ha olyasmit adhatnak, amire a másik már rég vágyott. Persze nem kell itt nagy ajándékozásra gondolni, de az apróság is éppolyan értékes, mintha milliókba kerülne. Mert nem az a fontos. Azt mondják, azt tartják, hogy nincs nagyobb boldogság, mint adni, és látni, hogy a másik mennyire örül.
---
A lány fiatal volt, soványka, nyeszlett, csúnyácska. De beleszeretett egy fiú, aki messzire lakott onnan. Nagyon szerették egymást, de a lány anyja nagyon szigorú volt, és sehová se engedte. A lány jó eszű, sokat tanult, majd elhelyezkedett egy vállalkozónál, aki jól megfizette a tudását.
A lány anyja tiltotta egymástól a fiatalokat, miért-miért nem, ki tudja. A fiú sokat panaszkodott a nagynénjének, hogy mennyire szenved, hogy nem lehet a lány közelében. A nagynéni kérdezte: kell neked az a lány? Ha a lány is úgy gondolja, fogd meg, és hozd el.
A fiú végiggondolta, és tényleg, megszöktette a lányt. A fiú albérletében éltek együtt. Nagyon boldogok voltak. A lány megszépült, kisímult, picit összeszedte magát, meghízott, szép formás, csinos nővé vált. Derékig érő barna hosszú haját levágatta, fiús frizurát csináltatott magának. Jól állt neki, mindenki azt mondta. Sok barátjuk lett, minden rendben ment. A lány is dolgozott, nagyon jó fizetése volt, eszes és ügyes létére. Igaz, hogy sokszor éjszakába nyúlt a munkája, de úgy tartotta, hogy megéri.
A fiú nem keresett olyan jól, de el tudta tartani a lányt. A lány meg külön gyűjtögette a pénzét. A fiú pénzéből vásároltak tartós fogyasztási cikkeket, ruhaneműket, mindent, ami kellett.
Egyszer valamiért a lány féltékenységi rohamot kapott, miután a fiú az éjszakai műszak után hazatért, nekiesett a lány, és tépni, karmolni kezdte, szinte eszét vesztve. Aztán fogta magát, és elrohant. A fiú és az ismerősök sokáig keresték, mire megtalálták. Bolyongott az utakon össze-vissza, és azt hajtogatta, hogy „nem vagyok bolond.”
Egy ideig megint rendben mentek a dolgok ezek után, ő megnyugodott, a fiú meg nagyon odafigyelt rá.
Egy nap a lány gondolt egyet, és megszökött. Felpakolt mindent, ami értékes volt a lakásban, és elvitte a pénzt is, de nemcsak az övét: a fiúét is.
Mire a fiú este munka után hazaért, addigra csak a jóformán üres lakás várta. Ma se érti, miért tette a lány mindezt. Semmi jele nem volt, hogy ez bekövetkezhet. Úgy tűnt, minden rendben.
Aztán kisült, hogy mégse.
Később kiderült, hogy állapotos volt már, amikor elment, de nem a fiútól, hanem valaki mástól. A fiú meg örülhetett, hogy nem vele neveltette fel más gyerekét.
Aztán eltelt egy jónéhány esztendő, a fiú megbocsátott, és még mindig szerette a lányt. A lány közben más férfivel élt, állítólag azzal, akitől a gyereke származott. Később otthagyta azt a pasit is, és visszakönyörögte magát a fiúhoz, aki - mivel még mindig nagyon szerette - visszafogadta. Sőt, elvette feleségül. De nem sok idő telt el, és a nő megint megpattant. Valószínűleg a vére hajtotta, mert jóval fiatalabb pasit fogott magának, aki gazdag volt. De ott se volt sokáig maradása. A gyerekét mindenhová hurcolta magával. „Az életre nevelem” - mondogatta.
VÉGE
Külön kassza
igaz történet
Az asszonynak és az embernek két gyermeke született. A nő is dolgozott, meg a férfi is. Az asszony munkáját sajnos nem fizették meg rendesen, mégis elment vele a napja. Az ember jobb munkáltatónál dolgozott, ott jobb volt a fizetés.
Külön kasszán voltak, az asszony fizetése ment a konyhára, abból tartották fenn magukat. A férfi a fizetését nem adta be a közösbe, azt megtartotta magának, abból egy kanyit se láttak soha. Nagyon szerette a jó ételeket, és a jó italokat, a pénzét ilyesmire költötte, de abból nem adott se a feleségének, se a gyerekeinek sohasem.
Az asszony és a gyerekek soványak voltak, mert alig volt pénz élelemre. Az étel legjavát a férj falta föl, utána ment a kocsmába sörözni. Ő pedig igen kövér volt már, hatalmas potrohos hasa volt, alig fért a ruháiba. Jól elhaladta a száz kilót is már.
Szegény asszony sokat panaszkodott az ismerősöknek, hogy ő és a gyerekek mennyit nélkülöznek, miközben az ura meg csak hízik egyre.
Teltek az évek, és egy nap mégis eljött a „netovább”, és elváltak. Külön költöztek egymástól, a férj külön él egyedül.
Azóta az asszony és a gyerekek már elérték a normális testsúlyt, sokkal boldogabbak. Mint kiderült, nemcsak hogy elette előlük az ételt, de még szekírozta is őket folyton: lelki terror alatt tartotta az egész családot. Még neki állt feljebb, pedig ő volt, aki sanyargatta a többit. Féltek tőle, mert akkora volt, mint egy kétajtós szekrény.
Nohát, mostmár nincsen kivel acsarogjon.
---
A sokgyerekes családban a családfő dolgozott, az asszony meg nevelte a számtalan gyereket. Illetve nem nevelte, mert nem foglalkozott velük, nem is nagyon volt tiszta, se főzni nem nagyon főzött. A férfi nagyon sokat dolgozott, munkahelyen is, meg otthon is, jószágokat hizlalt, és földet művelt. De sajnos a gyerekeire nem nagyon volt ideje, s ami volt, azt is nem jól használta ki. Arra tanította ugyanis a gyerekeit, hogy ha egyikük a másiktól akar valamit, akkor azt fizesse meg. Például az egyikük szerzett valahonnan egy motorkerékpárt, de a másiknak is kellett volna. Hát vedd meg tőle, ha kell - mondta az apa. Azt gondolta, hogy ha így tesz, akkor majd jobban megbecsülik a dolgokat a gyerekek. De sajnos nem ez történt, ellenkezőleg. A fiúgyerekek mindent szétszedtek, elcseréltek, eladtak, a szemükben épphogy semminek nem volt értéke.
Az apa egyszercsak leesett lábról, nagyon beteg lett. Klinikán kezelték, de meggyógyítani nem tudták: kómába esett. Állítólag valami veleszületett betegsége volt, amit addig senki se tudott, még ő maga se. A családja felajánlotta a szerveit donornak.
A temetés még meg se történt, a fiai az apa minden holmiját, szerszámait, autóját, motorbiciklijét azonnal eladták. Éppúgy a jószágokat is, a földeket is. Az ólakat meg lebontották.
---
A család sokat dolgozott. Éppúgy a gyerekek is, mint a felnőttek. Gyümölcsösöket, szőlőket műveltek, mert annak bevételéből remélték bővíteni az örökölt házat, hogy egy nagy többgenerációs legyen, ahol együtt lehetnek szülők, gyerekek, unokák, nagyszülők, mindenki.
Emellett az apa is és az anya is dolgozott munkahelyen, nem túlságosan jó keresetért, de mégis meg lehetett belőle élni csendesen. A keresetüket összeadták, és mindent, ami kellett, abból finanszíroztak.
Az évek múltak, a gyerekek felnőttek. Nehéz idők jöttek, már nem mindenkinek volt munkája. De akinek volt, az odaadta a keresetét, és azt arra költötték, amire szükség volt.
Hol az egyikük, hol a másikuk jutott munkához. De az elv megmaradt. Aki keresett, az odaadta a pénzét, hogy a családból senki se éhezzen és fázzon. Mindegy, melyikük az, aki keres: az apa, vagy az anya, vagy akár valamelyik felnőtt gyerek.
Boldogok, hogy adhatnak. Boldogok, ha egymásnak kis ajándékkal kedveskedhetnek, és örömet szerezhetnek, ha olyasmit adhatnak, amire a másik már rég vágyott. Persze nem kell itt nagy ajándékozásra gondolni, de az apróság is éppolyan értékes, mintha milliókba kerülne. Mert nem az a fontos. Azt mondják, azt tartják, hogy nincs nagyobb boldogság, mint adni, és látni, hogy a másik mennyire örül.
---
A lány fiatal volt, soványka, nyeszlett, csúnyácska. De beleszeretett egy fiú, aki messzire lakott onnan. Nagyon szerették egymást, de a lány anyja nagyon szigorú volt, és sehová se engedte. A lány jó eszű, sokat tanult, majd elhelyezkedett egy vállalkozónál, aki jól megfizette a tudását.
A lány anyja tiltotta egymástól a fiatalokat, miért-miért nem, ki tudja. A fiú sokat panaszkodott a nagynénjének, hogy mennyire szenved, hogy nem lehet a lány közelében. A nagynéni kérdezte: kell neked az a lány? Ha a lány is úgy gondolja, fogd meg, és hozd el.
A fiú végiggondolta, és tényleg, megszöktette a lányt. A fiú albérletében éltek együtt. Nagyon boldogok voltak. A lány megszépült, kisímult, picit összeszedte magát, meghízott, szép formás, csinos nővé vált. Derékig érő barna hosszú haját levágatta, fiús frizurát csináltatott magának. Jól állt neki, mindenki azt mondta. Sok barátjuk lett, minden rendben ment. A lány is dolgozott, nagyon jó fizetése volt, eszes és ügyes létére. Igaz, hogy sokszor éjszakába nyúlt a munkája, de úgy tartotta, hogy megéri.
A fiú nem keresett olyan jól, de el tudta tartani a lányt. A lány meg külön gyűjtögette a pénzét. A fiú pénzéből vásároltak tartós fogyasztási cikkeket, ruhaneműket, mindent, ami kellett.
Egyszer valamiért a lány féltékenységi rohamot kapott, miután a fiú az éjszakai műszak után hazatért, nekiesett a lány, és tépni, karmolni kezdte, szinte eszét vesztve. Aztán fogta magát, és elrohant. A fiú és az ismerősök sokáig keresték, mire megtalálták. Bolyongott az utakon össze-vissza, és azt hajtogatta, hogy „nem vagyok bolond.”
Egy ideig megint rendben mentek a dolgok ezek után, ő megnyugodott, a fiú meg nagyon odafigyelt rá.
Egy nap a lány gondolt egyet, és megszökött. Felpakolt mindent, ami értékes volt a lakásban, és elvitte a pénzt is, de nemcsak az övét: a fiúét is.
Mire a fiú este munka után hazaért, addigra csak a jóformán üres lakás várta. Ma se érti, miért tette a lány mindezt. Semmi jele nem volt, hogy ez bekövetkezhet. Úgy tűnt, minden rendben.
Aztán kisült, hogy mégse.
Később kiderült, hogy állapotos volt már, amikor elment, de nem a fiútól, hanem valaki mástól. A fiú meg örülhetett, hogy nem vele neveltette fel más gyerekét.
Aztán eltelt egy jónéhány esztendő, a fiú megbocsátott, és még mindig szerette a lányt. A lány közben más férfivel élt, állítólag azzal, akitől a gyereke származott. Később otthagyta azt a pasit is, és visszakönyörögte magát a fiúhoz, aki - mivel még mindig nagyon szerette - visszafogadta. Sőt, elvette feleségül. De nem sok idő telt el, és a nő megint megpattant. Valószínűleg a vére hajtotta, mert jóval fiatalabb pasit fogott magának, aki gazdag volt. De ott se volt sokáig maradása. A gyerekét mindenhová hurcolta magával. „Az életre nevelem” - mondogatta.
VÉGE