Különleges időjárások
Bobby Leng:
Különleges időjárások
igaz történet
Valamikor, sok-sok évvel ezelőtt, sőt, sok-sok évtizeddel ezelőtt mindenféle rendkívüli időjárás előfordult. Ezekről mesélek most.
Abban az évben a február nagyon melegnek bizonyult: 24 Celsius fok volt. A parasztemberek szőlőiket mezítláb nyitották.
A nyitás azt jelenti, hogy a gyalogszőlőkben ősszel lovas ekével ráfordítják a földet a szőlőtőkékre a téli fagy ellen. Ezt beszántásnak nevezik. Csakhogy ezt tavasszal, még a metszés előtt el kell a tőkékről távolítani, mert máskülönben nem lehet megmetszeni. Ezt nyitókapával végzik, ami olyan kapa, amelyiknek nagyon hosszú a kapa része és erősen a nyél felé van döntve, éles szögben. Ezt kell ferdén tartva a kapát, a tőkék nyakánál kibontani a földet és a kapa fejével vagyis megfordítva a kapát, a hátuljával /a nyél és kapa találkozásánál/ megütögetni gyengéden a tőkét, hogy a ráhullott föld leperegjen róla. Nem szabad erősen ütögetni, mert akkor letörhet a tavalyi érett vessző, ami az idei termést hordozza! Ez ám a nagyon de nagyon nehéz munka! A sok földet eltakarítani a tőkékről és alóluk, szabaddá tenni őket, és ugyanakkor a földet kidobni a sor közepére a kapával. Embert próbáló feladat, eltart egy hétig vagy kettőig is! És amikor ez megvan, lehet metszeni, amit már csak guggolva lehet elvégezni, esetleg térdelve de az nem tanácsos, mert hamar felfázik az ember. No persze ebben az évben a nagy meleg miatt ilyen veszély nem fenyegetett senkit se.
Metszéskor csákányt is kell vinni, nemcsak metszőollót, mert a túlméretes vagy elszáradt vesszőket-tőketorzulásokat el kell távolítani, le kell csákánnyal vágni, azokat, amiket a metszőolló nem bírna átvágni - és ha a nyitás nem volt elég alapos, akkor a tőkén maradt földet is a csákánnyal kell lekapirgálni, hogy a vesszőkhöz lehessen férni, amit 3-5 szemre kell visszametszeni és egy tőkén nem nagyon lehet hagyni 3 vesszőnél többet, mert a tőke nem bírná megnevelni a sok termést, satnyább és savanyúbb lenne.
Ma már nem nagyon vannak ilyen kis parcellás, gyümölcsfákkal teli gyalogszőlők, amelyeken apró kunyhó és gémeskút is található. Sajnos ezek is eltűnni látszanak az idő örvényében.
Na szóval, ebben az esztendőben nem kellett nagyon felöltözni a hideg szél vagy hűvös idő miatt, mert mint mondtam, nyári meleg volt, és el lehetett hagyni a ruházat felét és a cipőt is, kint a sor végén. Ebben az évben a metszéskor is, meg amikor kihordták a kis rakásokra, tövével azonos felé álló venyigét a sorokból, akkor is jól megizzadtak a parasztemberek és azok gyerekei, mert a venyigét leginkább mindig a gyerekek hordták ki. Annyit szedtek össze, amennyit össze bírtak ölelni, ki kellett vinni a sor végére, ott dróttal összekötötték a felnőttek, jól összeszorították és rakásra rakták. Egy-egy kis parcelláról megvolt egy lovaskocsira való, ebből került ki a tűzrevaló a konyhai tűzhelyekbe, ezen főtt meg a mindennapi étel a családoknál. Csak a szálakat ilyenkor összetörték három-négy darabba, úgy fért be csak a tűztérbe. Viszont nagyon nagy meleget adott, csak sűrűn kellett rá rakni, hogy ki ne aludjon. Ilyenkor igen megizzasztotta a háziasszonyt, aki ott ácsorgott, tett-vett a tűzhely mellett. Sokszor kellett a gyerekeknek is besegíteni a tűzre rakni, venyigét tördelni, amíg megfőtt az ebéd vagy a vacsora.
Azon a régesrégi nyáron olyasmi történt, amit nem felejtett el sohasem, aki átélte. A nagy melegben hatalmas szél támadt, és magával sodort messzi földekről pirosas színű homokot. De olyan sokat, hogy eltakarta az eget, és mindent belepett vastagon, amikor a szél lerakta. Nevették is az emberek: no, piros hó esik! Nem is viccelődtek arrafelé többet azzal, hogy: „... majd május negyvenben, ha piros hó esik!” Vagyis soha, mert május csak harmincegy napos, és piros hó se esik sohasem.
Ez a régesrégi eset úgy történt, hogy a nyári zivatar hirtelen jött, és iszonyúan tombolt. Felhőszakadás-szerű eső hullott, a szél nagyon erősen fújt és a nagy vihar miatt mindenki behúzódott valami fedett helyre, aki csak tehette. Csakhogy észrevették az emberek, hogy nemcsak eső hullik, hanem valami nagyobb darabos dolog is. Megnézték, hát békák potyogtak az esővel együtt. Valószínűleg egy tóból a forgószél vagy vihar felkapta a vizet és vele együtt a békákat is, csakis így történhetett. Aztán az esővel együtt lehullottak szegénykék messzire az eredeti élőhelyüktől.
Azóta is emlegetik még azok, akik átélték, hogy egyszer volt, hogy békaeső hullott!
Azon a nyáron nagyon sok eső hullott, úgyhogy a folyó megáradt. Nagyon. Még a sok kilométerre lévő földeket is elöntötte a víz. A szőlőbarázdákban /ahogy arrafelé mondják: borozda/ halacskák úszkáltak. Az ásott kutak felső része kiállt a vízből, ezért úgy emlegetik ezt az eseményt, hogy: nem a kútban volt a víz, hanem a vízben a kút...
Különleges időjárások
igaz történet
Valamikor, sok-sok évvel ezelőtt, sőt, sok-sok évtizeddel ezelőtt mindenféle rendkívüli időjárás előfordult. Ezekről mesélek most.
Abban az évben a február nagyon melegnek bizonyult: 24 Celsius fok volt. A parasztemberek szőlőiket mezítláb nyitották.
A nyitás azt jelenti, hogy a gyalogszőlőkben ősszel lovas ekével ráfordítják a földet a szőlőtőkékre a téli fagy ellen. Ezt beszántásnak nevezik. Csakhogy ezt tavasszal, még a metszés előtt el kell a tőkékről távolítani, mert máskülönben nem lehet megmetszeni. Ezt nyitókapával végzik, ami olyan kapa, amelyiknek nagyon hosszú a kapa része és erősen a nyél felé van döntve, éles szögben. Ezt kell ferdén tartva a kapát, a tőkék nyakánál kibontani a földet és a kapa fejével vagyis megfordítva a kapát, a hátuljával /a nyél és kapa találkozásánál/ megütögetni gyengéden a tőkét, hogy a ráhullott föld leperegjen róla. Nem szabad erősen ütögetni, mert akkor letörhet a tavalyi érett vessző, ami az idei termést hordozza! Ez ám a nagyon de nagyon nehéz munka! A sok földet eltakarítani a tőkékről és alóluk, szabaddá tenni őket, és ugyanakkor a földet kidobni a sor közepére a kapával. Embert próbáló feladat, eltart egy hétig vagy kettőig is! És amikor ez megvan, lehet metszeni, amit már csak guggolva lehet elvégezni, esetleg térdelve de az nem tanácsos, mert hamar felfázik az ember. No persze ebben az évben a nagy meleg miatt ilyen veszély nem fenyegetett senkit se.
Metszéskor csákányt is kell vinni, nemcsak metszőollót, mert a túlméretes vagy elszáradt vesszőket-tőketorzulásokat el kell távolítani, le kell csákánnyal vágni, azokat, amiket a metszőolló nem bírna átvágni - és ha a nyitás nem volt elég alapos, akkor a tőkén maradt földet is a csákánnyal kell lekapirgálni, hogy a vesszőkhöz lehessen férni, amit 3-5 szemre kell visszametszeni és egy tőkén nem nagyon lehet hagyni 3 vesszőnél többet, mert a tőke nem bírná megnevelni a sok termést, satnyább és savanyúbb lenne.
Ma már nem nagyon vannak ilyen kis parcellás, gyümölcsfákkal teli gyalogszőlők, amelyeken apró kunyhó és gémeskút is található. Sajnos ezek is eltűnni látszanak az idő örvényében.
Na szóval, ebben az esztendőben nem kellett nagyon felöltözni a hideg szél vagy hűvös idő miatt, mert mint mondtam, nyári meleg volt, és el lehetett hagyni a ruházat felét és a cipőt is, kint a sor végén. Ebben az évben a metszéskor is, meg amikor kihordták a kis rakásokra, tövével azonos felé álló venyigét a sorokból, akkor is jól megizzadtak a parasztemberek és azok gyerekei, mert a venyigét leginkább mindig a gyerekek hordták ki. Annyit szedtek össze, amennyit össze bírtak ölelni, ki kellett vinni a sor végére, ott dróttal összekötötték a felnőttek, jól összeszorították és rakásra rakták. Egy-egy kis parcelláról megvolt egy lovaskocsira való, ebből került ki a tűzrevaló a konyhai tűzhelyekbe, ezen főtt meg a mindennapi étel a családoknál. Csak a szálakat ilyenkor összetörték három-négy darabba, úgy fért be csak a tűztérbe. Viszont nagyon nagy meleget adott, csak sűrűn kellett rá rakni, hogy ki ne aludjon. Ilyenkor igen megizzasztotta a háziasszonyt, aki ott ácsorgott, tett-vett a tűzhely mellett. Sokszor kellett a gyerekeknek is besegíteni a tűzre rakni, venyigét tördelni, amíg megfőtt az ebéd vagy a vacsora.
Azon a régesrégi nyáron olyasmi történt, amit nem felejtett el sohasem, aki átélte. A nagy melegben hatalmas szél támadt, és magával sodort messzi földekről pirosas színű homokot. De olyan sokat, hogy eltakarta az eget, és mindent belepett vastagon, amikor a szél lerakta. Nevették is az emberek: no, piros hó esik! Nem is viccelődtek arrafelé többet azzal, hogy: „... majd május negyvenben, ha piros hó esik!” Vagyis soha, mert május csak harmincegy napos, és piros hó se esik sohasem.
Ez a régesrégi eset úgy történt, hogy a nyári zivatar hirtelen jött, és iszonyúan tombolt. Felhőszakadás-szerű eső hullott, a szél nagyon erősen fújt és a nagy vihar miatt mindenki behúzódott valami fedett helyre, aki csak tehette. Csakhogy észrevették az emberek, hogy nemcsak eső hullik, hanem valami nagyobb darabos dolog is. Megnézték, hát békák potyogtak az esővel együtt. Valószínűleg egy tóból a forgószél vagy vihar felkapta a vizet és vele együtt a békákat is, csakis így történhetett. Aztán az esővel együtt lehullottak szegénykék messzire az eredeti élőhelyüktől.
Azóta is emlegetik még azok, akik átélték, hogy egyszer volt, hogy békaeső hullott!
Azon a nyáron nagyon sok eső hullott, úgyhogy a folyó megáradt. Nagyon. Még a sok kilométerre lévő földeket is elöntötte a víz. A szőlőbarázdákban /ahogy arrafelé mondják: borozda/ halacskák úszkáltak. Az ásott kutak felső része kiállt a vízből, ezért úgy emlegetik ezt az eseményt, hogy: nem a kútban volt a víz, hanem a vízben a kút...