Mostohát
Bobby Leng:
Mostohát
Igaz történetek
A férfi elvált a feleségétől. Valamiért nem jöttek ki egymással, és a bíróság a feleségnek ítélte a gyerekeket. A láthatási időt viszont az asszony később már nem akarta betartani, és egy idő után nem engedte a férfinak, hogy magával vigye a gyerekeket, még azokon a meghatározott napokon se. A férfi teljesen kiborult, és nagyon leitta magát. Odament a házhoz, és ordítozott, követelte a gyerekeket. Ez majdnem mindig így volt. De sajnos, ezzel csak rontott a helyzeten, mert mostmár az asszony indokoltnak látta, hogy ne adja oda a gyerekeket. Sőt, rendőr foglalkozású rokonát is odahívta ilyenkor, és azzal zavartatta el az apát, hiába sírtak a gyerekek, - mert azok mentek volna vele, hiszen szerették.
Az asszony újra férjhezment. A gyerekek felnőttek közben, különféle magasabb iskolába kerültek. Az új férj kétszer akkora termetű volt, mint az előző, így a régi apuka nem nagyon mert követelőzni, félt, hogy megdelemulálódik. A gyerekek mostmár maguktól is tarthatnak kapcsolatot vele, mert nagykorúságukat elérték és meg is haladták közben, így már nem tilthatja nekik az anyjuk a láthatást többé.
---
Az igazgató nem volt nőcsábász. Szép fiatal felesége és szép kislányai boldogságot adtak neki, meg az, hogy a hivatása, foglalkozása egyben a hobbijává is vált. De a hivatalában volt egy nő, nem is fiatal, nem is szép, aki ráhajtott. Kitartóan környékezte, várt rá órákon át, ha kellett, s bár ezzel közröhej tárgya lett a munkatársai előtt, ő nem tágított. Hiába nevették ki, hiába gúnyolták, hiába tettek megjegyzéseket rá, s az igazgató is hiába jelentette ki többször is: útálom és megvetem - de mégis végül beadta a derekát, és a nő megszédítette. Testileg mindent megadott neki, amit csak a képzelet szülhet, s még többet is. Gyakran mentek el a nő lakására, nappal is, este is, akármikor. S a férfi ilyeténformán „el lett rontva”, mostmár a többi ledér erkölcsű hivatali ribi is szabad utat kapott, s bármelyik közeledett is, mostmár elérhette célját. A férfi nem volt erőszakos, nem udvarolt, nem is kezdeményezett, a nők mégis keresték a kegyeit, valószínűleg a hivatali helyzete és befolyása miatt, merthogy amúgy nem volt egy Adonisz, sőt... mégcsak kulturált és udvarias se volt, sőt: eléggé ostoba és bunkó volt. Nem volt elegáns se, egyáltalán: nem volt szemrevaló. Bizonyos fajta nőknek mégis csorgott utána a nyála, és nem is hiába. Ki érti ezt?
A feleség nagyon sokat sírt, a kislányok pedig teljesen tisztában voltak a helyzettel. Tudott a hivatali „flörtökről”, és a szerető gyakran volt vendég az igazgató házánál, és úgy bánt a gyerekekkel, mintha az övéi lennének. Az igazgató távoli, külföldi utazásaira mindig a szeretőjét vitte magával, s nem a feleségét.
Volt, akinek az volt a véleménye, hogy amiért nem kellett az asszonynak dolgoznia és otthon lehetett, ezért igen nagy árat fizetett: a boldogságát adta oda.
A lányai megvetették a szeretőt, bár szemébe nem mutatták. A nő annyira rátelepedett a férfira, hogy még tulajdonságait is megváltoztatta, s rossz hatással volt rá és a cégvezetést is rossz irányba sikerült neki térítenie, saját érdekei és kapcsolatai szerint. Így a cég hamarosan hanyatlani kezdett és egyre több dolgozót kellett elbocsátani. A téves, rossz döntések és téves, rossz irány tönkretette a céget. A nő maradt, a többi munkatárs ment. Az igazgató későn jött rá, hogy a többszáz alkalmazottból megmaradt tucatnyi már nem képes megtermelni a gazdaságosságot, s az eladott ingatlanok értéke is füstté vált. De ők legalább jól szórakoztak...
Az igazgató - bár megtartotta szeretőjének a nőt - feleségétől mégse vált el. De a leányai alig tizenhat évesen elpályáztak az erkölcstelenséget sugalló családi házból és apjuktól, s inkább mihamar élettársat illetve férjet kerestek maguknak, menekültek, amint lehetett. Elképzelték, hogy a fúria előbb-utóbb kitúrja az édesanyjukat a hitvesi ágyból is, s akkor nekik ilyen mostohájuk lesz, azt pedig semmi szín alatt nem szerették volna. Hiszen még a nagyon ritkán történő, véletlen találkozást is igen nehéz volt számukra elviselni. Ilyenkor azonban, megvetésüket tükrözte beszédstílusuk: nagyon csúnyán beszéltek a nővel s apjukkal, aki pénzzel igyekezett jóvátenni a dolgokat. Hát nem sikerült neki. A pénzt ugyan elfogadták, de az apjukkal továbbra is nemhogy távolságtartóan, de egyenesen ridegen viselkedtek.
Vajon a férfi elgondolkodott-e rajta, hogy megérte-e?
---
Az asszony szerelmes típus volt, hamar lángra lobbant, de hamar ki is húnyt a lángja. Ezért aztán kapcsolatai, házasságai rövid élettartamúak voltak csupán. A nagy hőfokon égő szerelemből majd’ minden kapcsolatából született egy-egy gyerek. De aztán egyszercsak összepakolt, fogta az összes motyóját és gyerekét, s iszkiri, már ott se volt, költözött egy másik férfihoz, akibe hirtelen beleszeretett. A gyerekeknek semmit nem mondott, s ők ezért nem is érthették, hogy miért kell a már éppen megszokott otthonból megint máshová költözni. Az asszony nem sokat tépelődött sohase, hogy a gyerekei mit gondolnak. Mit számít, hiszen ő még fiatal, neki „jár”, hogy élhesse az életét. Hiszen egyszer élünk, a fiatalság elszáll, és ő meg annyi mindent kihagyna... Hogy mostohák váltják egymást nála? Hát aztán, a gyerekeket mind szereti, legalábbis azt mondják, a gyerekek meg úgyse értik, meg mindegy is nekik szerinte. Nem is érti, miért mondják neki, hogy nem szereti a gyerekeit, mert ha szeretné őket, akkor nem tenné ki őket az örökös változásnak, vándorlásnak. Dehát szereti ő mindegyiket, csak nem tud egyedül lenni. Hiába mondják, hogy nincs egyedül, ott vannak a gyerekek, ő férfi ölelése nélkül csak félember. Ő ilyen, és kész. Nem érti azokat se, akik azt mondták neki, hogy akkor miért vállalt gyereket, ha nem tud egy férfi mellett se megmaradni. Dehát a gyerek a legszebb dolog a világon! Meg hát szereti őket attól, hogy nem az édesapjukkal él...
---
Az asszony nagyon megharagudott a férjére. Nem tudni, miért, egyszer csak összecsomagolt, és fogta a kicsi gyereket, aztán megpattant. A férje - szerinte semmi főbenjárót nem követett el ellene, de a nő soha többé nem akart vele szóba állni. Talán egy veszekedésnél megsértette, ki tudja. Mindenesetre a kisgyereknek is megtiltotta, hogy az apjához szóljon, vagy kérdezzen felőle, vagy bármi. „Neked nincs apád” közölte vele szigorúan, amit a gyerek egyáltalán nem értett. Megkérdezte, hogy miért kellett eljönniük, de az asszony nem felelt. Amikor a férfi felkereste az óvodában a gyereket, az asszony megtudta, és azonnal odarohant és kitépte a férj kezéből a kicsit, hiába sírt és a férfi is hiába könyörgött. Egyiküknek se adott sohasem magyarázatot.
Ennél nagyobb bűnt nem is követhetett volna el a kisgyerek ellen, minthogy ráerőltette az akaratát, és nem adott rá magyarázatot. Hiszen a kicsi nem vétkes semmiben, mégis ő a szenvedő alany.
S ha másik férfival fogja összekötni az életét, a kicsi akkor is tovább fogja szeretni az édesapját, és nem a mostohát. Mégis a mostohát kell majd apunak hívnia, s nem a vér szerinti apát. Ez a helyzet az anya és a kicsi közötti viszonyt is megmérgezi, és hosszú távon ellehetetleníti.
Ilyet tenni nem szabad egy kicsi gyerekkel. Bizalmát elveszíti, a felnőttekbe és a szüleibe vetett hite meginog, egész gyermekkorára labilis idegzetű lesz.
---
Az asszony meg a férfi már régóta nem jöttek ki egymással. A férfi uralkodó típus volt, az asszony alázatos. A férfi ezt kihasználta, és egyre erőteljesebben durván bánt a feleségével. Minden parancsát teljesíteni kellett, ellenkező esetben tettlegesen kényszerítette rá. Volt, hogy a fürdőben forró vízzel locsolta le fürdés közben az asszonyt, mert megdühödött rá valamiért. Főzni se főzhetett akármit, csak olyat, amit a férj parancsolt.
Elsőszülött fiuk vékonyka, törékeny termetű, de intelligens, jóravaló, szorgalmas és sportot űző volt. Az apa - mivel nem rá, hanem feleségére hasonlított - a nagykorúság betöltése után azonnal elüldözte a háztól, mit se törődve azzal, hogy miből fog megélni, hol fog lakni. Az anya nem állt ki mellette, hagyta mindezt.
A másodszülött gyerek kislány volt, apuci kedvence. Ő hasonlított az apjára, mind külső, mind belső jegyekben. Anyját nem szerette, ő is terrorizálta, mint az apa.
Addig-addig, hogy végül elváltak. A férj a feleséget kényszerítette, hogy mindenről mondjon le, holott a házat együtt építették, amiben laktak. Végül addig fajult a dolog, hogy már haza se engedte, a ruháit se vihette el.
A férj gyakorta váltogatta barátnőit, a lánya nagy egyetértésével, hiszen anyagilag támogatta a lányt, ezért az mindent elnézett neki. A fiútestvérről semmit se tudtak régóta már.
Az anyát nagyritkán megkereste a fia. Az asszony összejött egy börtönviselt ipsével, össze is költöztek. Sajnos, ez is ugyanúgy uralkodott rajta, mint előzőleg a férje. A fia ugyan valamennyire elfogadta ezt a mostohát, de a lánya nem. Sőt, az anyjával is megszakította a kapcsolatot.
Jobban tette volna az asszony, ha a válás után megkeresi a fiát, és támogatja. Így próbálva helyrehozni, amit addig elmulasztott. De sajnos, nem ezt tette. A legrosszabb utat választotta, amit csak lehet.
Önként dugta újra hurokba a fejét.
---
Az asszony a válás után egyedül maradt a fiával. A férj iszákossága miatt került sor a válásra. Néhány év után bele is halt a férfi az italozásba.
Az asszony összejött egy fiatal férfival. Összeköltöztek. Eleinte minden jól ment, de közben kiderült, hogy a férfi nem szeret dolgozni, és az italt se veti meg. Eleinte a gyerekkel is jó volt a kapcsolata, de lassan-lassan egyre több súrlódás történt, mert a gyerek nem tűrte, hogy az idegen férfi irányítsa, parancsolgasson neki. Az asszony se értett vele egyet, így egyre többet veszekedtek.
Az asszony házát tatarozni kellett, a férfi fizikai erejével segített, anyagilag nem tudott.
A férfinak komoly igényei voltak az étkezésben, így az asszony - mivel a férfi nem dolgozott - másodállást vállalt, hogy teljesítse azokat. De egyre jobban unta a dolgot.
Aztán elromlott a viszony végképp köztük, és a férfinak mennie kellett. De nem akart üres kézzel: követelte a munkájának az árát, amit beleölt a felújításba. Elég nagy összeget kért, az asszony nem tudta volna kifizetni, de nem is tartotta igazságosnak, hiszen önként segített neki, nem pénzért.
Alig tudtak tőle megszabadulni.
Nagy árat fizetett azért, hogy azt gondolta: másik férfival majd jobb élete lehet, mint a férjével volt. Nem tisztelte önmagát, és nem tisztelte a fiát sem eléggé.
Azóta már tudja mindezt, és egyedül élnek, boldogan, békességben.
---
A házaspár elvált. A férfi elköltözött, az asszony egyedül maradt a nagy házban. Nem voltak már fiatalok, a gyerekük rég családot alapított már másutt. Múltak az évek, s egyszer csak egy férfi megkörnyékezte az asszonyt. Az engedett is a csábításnak, pedig tudta, hogy a férfi egy másik nővel él együtt.
Titokban találkozgattak, viszonyukról csak kevesen tudtak. A fiatalok háta mögött történt mindez, így azok valószínűleg soha nem tudták meg, amit az anyjuk csinál. Nem is akarta felvállalni a kapcsolatot nyíltan, holott a férfi élettársa közben elhalálozott, s a férfi szabaddá vált. Mégse legalizálták kapcsolatukat. Azért-e, mert az asszony nem akarta a gyerekét kitenni ennek a kapcsolatnak, vagy mert nem volt elég erős ahhoz, hogy a világ előtt felvállalja? Valószínűbb az előző ok, mert tudta, hogy a fia nagyon szereti az apját, akkor is, ha elváltak a szülei, és szoros kapcsolatot tart fenn vele. Pedig az apa már rég új kapcsolatban él, megnősült, távol élnek. De a fia gyakran felkereste őket, és a viszonyuk igen jó azóta is.
Egyszer aztán vége lett a titkos kapcsolatnak. Az asszony nyugdíjba vonult, és az unokái nevelésében segédkezett. És boldog volt. Már nem is hiányzott neki a férfiak közeledése. Teljesnek érezte az életét így is. Még meg is könnyebbült, hogy az a titkos kapcsolat véget ért. Nem kell már lesütött szemmel járni, és nyugtalan álmai sincsenek azóta. Nem kell cicomázkodnia, hogy a másiknak tessék, hanem egyszerűen élheti a maga módján az életét, s senkihez se kell alkalmazkodnia. De erre elég későn jött rá.
---
Az asszony egyedül maradt a gyerekeivel. Ismerősei kapacitálták:
- Szükséged lenne egy új pasira, megadná neked a szerelmet is, meg segítene is.
- Nem őrültem meg - válaszolta amaz. - Dehogy veszek én gondot a nyakamba, van nekem épp elég! A semmiből kellett újrakezdenem mindent! Még egy ismeretlen ember rigolyáit is viseljem el? Azért, hogy néha velem aludjon?! Na nem, azt semmi pénzért. De ami a legfőbb: mostohát a gyerekeimnek soha nem ültetnék a nyakukba! Az mindenbe beleszólna, örökösen vitáznánk, a gyerekek nem fogadnák el úgyse, nekem meg erre semmi szükségem. Azért, hogy ezután ne úgy éljek, ahogy szeretnék? És a gyerekek se? Hát ilyenből már volt épp elég eddig, köszi, nem kérek belőle. Az is sok volt...!
Mondták is neki:
- Te szerencsés vagy, te tudsz férfi nélkül élni.
- Miért ne tudnék? Az ember azért ember, hogy uralkodjon magán. Nem kell a vágyaknak engedni.
- De még fiatal vagy!
- Mit számít az? Volt szerelmem, a férjem. Én nem akarok mást. Őhozzá hasonlítanék mindenkit. Olyan mégegy nincsen, nem is felelne meg senki. Őt is nehéz volt olykor elviselni, hát még egy idegent, idegen szokásokkal, szagokkal, arccal, mozdulatokkal, hát kell az nekem? Nem tudnám elviselni, hogy hozzám érjen! Isten őrizzen meg tőle! Bezártam a szívemet, nem is akarom többé kinyitni semmiféle szerelemnek. Nem is akarok alkalmat adni rá. Szolídan öltözöm, hogy a férfiak mégcsak észre se vegyenek. Nekem ez így jó, és a gyerekeknek is CSAK ÍGY JÓ.
Amint mondta, úgy is tett: sohasem nem kötötte össze a sorsát senki mással. Tisztelte a férjével együtt töltött idők emlékét, és tisztelte, szerette a gyerekeit annyira, hogy ne hozza őket soha kellemetlen helyzetbe saját vágyai miatt. Még titokban se szűrte össze a levet soha senkivel. Nyugodt életre vágyott, és a gyerekei tiszteletére, szeretetére. Remélte, hogy amennyire ő szereti és tiszteli őket, annyira ők is szeretik és tisztelik.
Már zsenge ifjúkorában megkérdezték tőle: mi szeretnél lenni? Ő azt felelte: Jó anya. A kérdező jót nevetett ezen, s kérdezte: Csak ennyi? Azt felelte ő erre, hogy egy nő életében ez a legfontosabb szerinte. No, majd öt év múlva újra megkérdezem - mondta nevetve a kérdezője. Igaz, hogy nem találkoztak többé, de ő öt év múlva is csak ugyanezt mondhatta volna. Ez maradt egész életében a legfőbb célkitűzés.
Hogy valaki jó anya-e, az csak akkor derül ki, ha a gyerekei felnőttek. Ha felnőtt korukban jó emberek lesznek, akkor az anyjuk jó anya volt.
Ez a legnehezebb, de a legszebb dolog is a világon.
Egyszer azt mondta valaki, hogy a fontos, hogy a gyereknek ne parancsolj, hanem mindig kérd meg. Határozottan, de szeretettel irányítsd. Ha tévedtél, tudj tőle bocsánatot kérni. Ha bántják, védd meg, fogd mindig a pártját, mindig hallgasd meg, és legyél vele megértő. Akkor sose fog hazudni. Az egész világon csak te vagy neki, mindig, minden körülményben csak rád számíthat, neked kell őt pártolnod mindig, mindenkivel szemben, minden bajjal szemben, a külvilággal szemben. Segítened kell, támasza kell, hogy legyél mindig, amíg csak élsz. Mindig hallgasd meg, akármi is a problémája, ha látod, hogy bántja valami, szeretettel kérdezd, de ne légy vele erőszakos soha. Ha gondod van, oszd meg vele, mert a gyerek nem idióta, megért mindent, és csak akkor várhatod el, hogy megértsen, ha te is megérted őt, az ő szempontjait, ha szem előtt tartod az érdekeit. Gondjaidban segíthet, az ő látásmódjával, szemszögéből másképp látszik minden, ha kell, megvigasztalhat, és te is őt, ha szüksége van rá.
Mostohát sose vigyen senki a gyerekei nyakára. Ha kislánya van, akkor fiatal férfi mostohát ne. Az ördög nem alszik, s így elkerülhetőek a későbbi problémák. A mostohának a mi gyerekünk nem vérszerinti gyereke, így szinte biztos, hogy sose fogja úgy szeretni, ahogy mi szeretjük saját gyerekünket. A legtöbb mostohás családban az a baj, hogy az új mostohának hisz a társa, és nem a gyerekének, ha az valami problémáról beszél, mert elvakítja a szerelem. Pedig a gyerek nem hazudik, mert nem érdeke, és nem tanította rá senki, nem is tud kitalálni dolgokat. Ha pedig mégis hazudik, akkor azt a család érdekében teszi, mert érzik, hogy apja vagy anyja szeretetét elveszítette az új mostoha miatt, hiszen az új jövevény felé fordul a szeretetével apu vagy anyu, s őt azóta hanyagolja. Kettőjük között ott a harmadik, az idegen, akit - legalábbis eleinte - nem tud elfogadni. Ha végül el is fogadja, sokára, mert mondjuk kiérdemelte, akkor pedig ne tegyük meg vele azt a gazságot, hogy lecseréljük egy másik mostohára, mert most épp ahhoz van kedvünk, vagy összevesztünk valamiért és elzavartuk, de már ott a másik új apu vagy anyu. A gyerek életében a legfontosabb a stabilitás, hogy ránk mindig számíthasson, és ne kelljen a szeretetünkön megosztozni senkivel, soha! Kibicsaklik az élete, ha folyton új meg új kapcsolatokba rángatjuk, önző módon, saját céljainkat előtérbe helyezve, rá nem figyelve, csak a vágyainknak engedve!
Egy boldogtalan gyerek lesz belőle, felnőtt korára pedig beteg lelkű ember, aki nem találja majd a helyét!
Mindenkit óva intenék attól, hogy mostohát vigyen a családba!
A gyerek nem tehet arról, ha elváltunk, ha nem tudunk már együtt élni, ha nem szeretjük már a másikat. A gyerek éppúgy szereti továbbra is aput és anyut is, mind addig, és nem érti, mi mitől változtunk meg. Ne hazudozzunk neki, hogy ilyen apu, olyan anyu, hanem mondjuk meg az igazat, mert a gyerek nem buta, meg fogja érteni.
Megérti például, hogy apu már más nőt szeret, vagy hogy anyu más férfival jött össze, de a gyerekeket éppúgy kell továbbra is mindkét félnek szeretnie, mint addig. Nem szabad, hogy a gyerekek rovására menjen a válás. A gyerek mindent lát, mindent ért, hiszen ott él velünk, minden nap, látja és hallja, ami történik, és fél. Fél, hogy valamelyikünket elveszítheti, és a lelke megbetegszik. Befelé fordul, vagy agresszív lesz, vagy elszökik, vagy valami más módon próbálja meg kompenzálni a rossz történéseket, amit a nyakába zúdítunk önnön hülyeségünk, önző vágyaink miatt.
Akinek gyereke van, az örökre szülő. A szülő pedig felelősséggel tartozik a gyerekei jövőjéért, szellemi és testi épségéért-fejlődéséért, és ez végleges.
Ezért csak olyan vállaljon gyermeket, aki mindezeket tudja is teljesíteni.
VÉGE
Mostohát
Igaz történetek
A férfi elvált a feleségétől. Valamiért nem jöttek ki egymással, és a bíróság a feleségnek ítélte a gyerekeket. A láthatási időt viszont az asszony később már nem akarta betartani, és egy idő után nem engedte a férfinak, hogy magával vigye a gyerekeket, még azokon a meghatározott napokon se. A férfi teljesen kiborult, és nagyon leitta magát. Odament a házhoz, és ordítozott, követelte a gyerekeket. Ez majdnem mindig így volt. De sajnos, ezzel csak rontott a helyzeten, mert mostmár az asszony indokoltnak látta, hogy ne adja oda a gyerekeket. Sőt, rendőr foglalkozású rokonát is odahívta ilyenkor, és azzal zavartatta el az apát, hiába sírtak a gyerekek, - mert azok mentek volna vele, hiszen szerették.
Az asszony újra férjhezment. A gyerekek felnőttek közben, különféle magasabb iskolába kerültek. Az új férj kétszer akkora termetű volt, mint az előző, így a régi apuka nem nagyon mert követelőzni, félt, hogy megdelemulálódik. A gyerekek mostmár maguktól is tarthatnak kapcsolatot vele, mert nagykorúságukat elérték és meg is haladták közben, így már nem tilthatja nekik az anyjuk a láthatást többé.
---
Az igazgató nem volt nőcsábász. Szép fiatal felesége és szép kislányai boldogságot adtak neki, meg az, hogy a hivatása, foglalkozása egyben a hobbijává is vált. De a hivatalában volt egy nő, nem is fiatal, nem is szép, aki ráhajtott. Kitartóan környékezte, várt rá órákon át, ha kellett, s bár ezzel közröhej tárgya lett a munkatársai előtt, ő nem tágított. Hiába nevették ki, hiába gúnyolták, hiába tettek megjegyzéseket rá, s az igazgató is hiába jelentette ki többször is: útálom és megvetem - de mégis végül beadta a derekát, és a nő megszédítette. Testileg mindent megadott neki, amit csak a képzelet szülhet, s még többet is. Gyakran mentek el a nő lakására, nappal is, este is, akármikor. S a férfi ilyeténformán „el lett rontva”, mostmár a többi ledér erkölcsű hivatali ribi is szabad utat kapott, s bármelyik közeledett is, mostmár elérhette célját. A férfi nem volt erőszakos, nem udvarolt, nem is kezdeményezett, a nők mégis keresték a kegyeit, valószínűleg a hivatali helyzete és befolyása miatt, merthogy amúgy nem volt egy Adonisz, sőt... mégcsak kulturált és udvarias se volt, sőt: eléggé ostoba és bunkó volt. Nem volt elegáns se, egyáltalán: nem volt szemrevaló. Bizonyos fajta nőknek mégis csorgott utána a nyála, és nem is hiába. Ki érti ezt?
A feleség nagyon sokat sírt, a kislányok pedig teljesen tisztában voltak a helyzettel. Tudott a hivatali „flörtökről”, és a szerető gyakran volt vendég az igazgató házánál, és úgy bánt a gyerekekkel, mintha az övéi lennének. Az igazgató távoli, külföldi utazásaira mindig a szeretőjét vitte magával, s nem a feleségét.
Volt, akinek az volt a véleménye, hogy amiért nem kellett az asszonynak dolgoznia és otthon lehetett, ezért igen nagy árat fizetett: a boldogságát adta oda.
A lányai megvetették a szeretőt, bár szemébe nem mutatták. A nő annyira rátelepedett a férfira, hogy még tulajdonságait is megváltoztatta, s rossz hatással volt rá és a cégvezetést is rossz irányba sikerült neki térítenie, saját érdekei és kapcsolatai szerint. Így a cég hamarosan hanyatlani kezdett és egyre több dolgozót kellett elbocsátani. A téves, rossz döntések és téves, rossz irány tönkretette a céget. A nő maradt, a többi munkatárs ment. Az igazgató későn jött rá, hogy a többszáz alkalmazottból megmaradt tucatnyi már nem képes megtermelni a gazdaságosságot, s az eladott ingatlanok értéke is füstté vált. De ők legalább jól szórakoztak...
Az igazgató - bár megtartotta szeretőjének a nőt - feleségétől mégse vált el. De a leányai alig tizenhat évesen elpályáztak az erkölcstelenséget sugalló családi házból és apjuktól, s inkább mihamar élettársat illetve férjet kerestek maguknak, menekültek, amint lehetett. Elképzelték, hogy a fúria előbb-utóbb kitúrja az édesanyjukat a hitvesi ágyból is, s akkor nekik ilyen mostohájuk lesz, azt pedig semmi szín alatt nem szerették volna. Hiszen még a nagyon ritkán történő, véletlen találkozást is igen nehéz volt számukra elviselni. Ilyenkor azonban, megvetésüket tükrözte beszédstílusuk: nagyon csúnyán beszéltek a nővel s apjukkal, aki pénzzel igyekezett jóvátenni a dolgokat. Hát nem sikerült neki. A pénzt ugyan elfogadták, de az apjukkal továbbra is nemhogy távolságtartóan, de egyenesen ridegen viselkedtek.
Vajon a férfi elgondolkodott-e rajta, hogy megérte-e?
---
Az asszony szerelmes típus volt, hamar lángra lobbant, de hamar ki is húnyt a lángja. Ezért aztán kapcsolatai, házasságai rövid élettartamúak voltak csupán. A nagy hőfokon égő szerelemből majd’ minden kapcsolatából született egy-egy gyerek. De aztán egyszercsak összepakolt, fogta az összes motyóját és gyerekét, s iszkiri, már ott se volt, költözött egy másik férfihoz, akibe hirtelen beleszeretett. A gyerekeknek semmit nem mondott, s ők ezért nem is érthették, hogy miért kell a már éppen megszokott otthonból megint máshová költözni. Az asszony nem sokat tépelődött sohase, hogy a gyerekei mit gondolnak. Mit számít, hiszen ő még fiatal, neki „jár”, hogy élhesse az életét. Hiszen egyszer élünk, a fiatalság elszáll, és ő meg annyi mindent kihagyna... Hogy mostohák váltják egymást nála? Hát aztán, a gyerekeket mind szereti, legalábbis azt mondják, a gyerekek meg úgyse értik, meg mindegy is nekik szerinte. Nem is érti, miért mondják neki, hogy nem szereti a gyerekeit, mert ha szeretné őket, akkor nem tenné ki őket az örökös változásnak, vándorlásnak. Dehát szereti ő mindegyiket, csak nem tud egyedül lenni. Hiába mondják, hogy nincs egyedül, ott vannak a gyerekek, ő férfi ölelése nélkül csak félember. Ő ilyen, és kész. Nem érti azokat se, akik azt mondták neki, hogy akkor miért vállalt gyereket, ha nem tud egy férfi mellett se megmaradni. Dehát a gyerek a legszebb dolog a világon! Meg hát szereti őket attól, hogy nem az édesapjukkal él...
---
Az asszony nagyon megharagudott a férjére. Nem tudni, miért, egyszer csak összecsomagolt, és fogta a kicsi gyereket, aztán megpattant. A férje - szerinte semmi főbenjárót nem követett el ellene, de a nő soha többé nem akart vele szóba állni. Talán egy veszekedésnél megsértette, ki tudja. Mindenesetre a kisgyereknek is megtiltotta, hogy az apjához szóljon, vagy kérdezzen felőle, vagy bármi. „Neked nincs apád” közölte vele szigorúan, amit a gyerek egyáltalán nem értett. Megkérdezte, hogy miért kellett eljönniük, de az asszony nem felelt. Amikor a férfi felkereste az óvodában a gyereket, az asszony megtudta, és azonnal odarohant és kitépte a férj kezéből a kicsit, hiába sírt és a férfi is hiába könyörgött. Egyiküknek se adott sohasem magyarázatot.
Ennél nagyobb bűnt nem is követhetett volna el a kisgyerek ellen, minthogy ráerőltette az akaratát, és nem adott rá magyarázatot. Hiszen a kicsi nem vétkes semmiben, mégis ő a szenvedő alany.
S ha másik férfival fogja összekötni az életét, a kicsi akkor is tovább fogja szeretni az édesapját, és nem a mostohát. Mégis a mostohát kell majd apunak hívnia, s nem a vér szerinti apát. Ez a helyzet az anya és a kicsi közötti viszonyt is megmérgezi, és hosszú távon ellehetetleníti.
Ilyet tenni nem szabad egy kicsi gyerekkel. Bizalmát elveszíti, a felnőttekbe és a szüleibe vetett hite meginog, egész gyermekkorára labilis idegzetű lesz.
---
Az asszony meg a férfi már régóta nem jöttek ki egymással. A férfi uralkodó típus volt, az asszony alázatos. A férfi ezt kihasználta, és egyre erőteljesebben durván bánt a feleségével. Minden parancsát teljesíteni kellett, ellenkező esetben tettlegesen kényszerítette rá. Volt, hogy a fürdőben forró vízzel locsolta le fürdés közben az asszonyt, mert megdühödött rá valamiért. Főzni se főzhetett akármit, csak olyat, amit a férj parancsolt.
Elsőszülött fiuk vékonyka, törékeny termetű, de intelligens, jóravaló, szorgalmas és sportot űző volt. Az apa - mivel nem rá, hanem feleségére hasonlított - a nagykorúság betöltése után azonnal elüldözte a háztól, mit se törődve azzal, hogy miből fog megélni, hol fog lakni. Az anya nem állt ki mellette, hagyta mindezt.
A másodszülött gyerek kislány volt, apuci kedvence. Ő hasonlított az apjára, mind külső, mind belső jegyekben. Anyját nem szerette, ő is terrorizálta, mint az apa.
Addig-addig, hogy végül elváltak. A férj a feleséget kényszerítette, hogy mindenről mondjon le, holott a házat együtt építették, amiben laktak. Végül addig fajult a dolog, hogy már haza se engedte, a ruháit se vihette el.
A férj gyakorta váltogatta barátnőit, a lánya nagy egyetértésével, hiszen anyagilag támogatta a lányt, ezért az mindent elnézett neki. A fiútestvérről semmit se tudtak régóta már.
Az anyát nagyritkán megkereste a fia. Az asszony összejött egy börtönviselt ipsével, össze is költöztek. Sajnos, ez is ugyanúgy uralkodott rajta, mint előzőleg a férje. A fia ugyan valamennyire elfogadta ezt a mostohát, de a lánya nem. Sőt, az anyjával is megszakította a kapcsolatot.
Jobban tette volna az asszony, ha a válás után megkeresi a fiát, és támogatja. Így próbálva helyrehozni, amit addig elmulasztott. De sajnos, nem ezt tette. A legrosszabb utat választotta, amit csak lehet.
Önként dugta újra hurokba a fejét.
---
Az asszony a válás után egyedül maradt a fiával. A férj iszákossága miatt került sor a válásra. Néhány év után bele is halt a férfi az italozásba.
Az asszony összejött egy fiatal férfival. Összeköltöztek. Eleinte minden jól ment, de közben kiderült, hogy a férfi nem szeret dolgozni, és az italt se veti meg. Eleinte a gyerekkel is jó volt a kapcsolata, de lassan-lassan egyre több súrlódás történt, mert a gyerek nem tűrte, hogy az idegen férfi irányítsa, parancsolgasson neki. Az asszony se értett vele egyet, így egyre többet veszekedtek.
Az asszony házát tatarozni kellett, a férfi fizikai erejével segített, anyagilag nem tudott.
A férfinak komoly igényei voltak az étkezésben, így az asszony - mivel a férfi nem dolgozott - másodállást vállalt, hogy teljesítse azokat. De egyre jobban unta a dolgot.
Aztán elromlott a viszony végképp köztük, és a férfinak mennie kellett. De nem akart üres kézzel: követelte a munkájának az árát, amit beleölt a felújításba. Elég nagy összeget kért, az asszony nem tudta volna kifizetni, de nem is tartotta igazságosnak, hiszen önként segített neki, nem pénzért.
Alig tudtak tőle megszabadulni.
Nagy árat fizetett azért, hogy azt gondolta: másik férfival majd jobb élete lehet, mint a férjével volt. Nem tisztelte önmagát, és nem tisztelte a fiát sem eléggé.
Azóta már tudja mindezt, és egyedül élnek, boldogan, békességben.
---
A házaspár elvált. A férfi elköltözött, az asszony egyedül maradt a nagy házban. Nem voltak már fiatalok, a gyerekük rég családot alapított már másutt. Múltak az évek, s egyszer csak egy férfi megkörnyékezte az asszonyt. Az engedett is a csábításnak, pedig tudta, hogy a férfi egy másik nővel él együtt.
Titokban találkozgattak, viszonyukról csak kevesen tudtak. A fiatalok háta mögött történt mindez, így azok valószínűleg soha nem tudták meg, amit az anyjuk csinál. Nem is akarta felvállalni a kapcsolatot nyíltan, holott a férfi élettársa közben elhalálozott, s a férfi szabaddá vált. Mégse legalizálták kapcsolatukat. Azért-e, mert az asszony nem akarta a gyerekét kitenni ennek a kapcsolatnak, vagy mert nem volt elég erős ahhoz, hogy a világ előtt felvállalja? Valószínűbb az előző ok, mert tudta, hogy a fia nagyon szereti az apját, akkor is, ha elváltak a szülei, és szoros kapcsolatot tart fenn vele. Pedig az apa már rég új kapcsolatban él, megnősült, távol élnek. De a fia gyakran felkereste őket, és a viszonyuk igen jó azóta is.
Egyszer aztán vége lett a titkos kapcsolatnak. Az asszony nyugdíjba vonult, és az unokái nevelésében segédkezett. És boldog volt. Már nem is hiányzott neki a férfiak közeledése. Teljesnek érezte az életét így is. Még meg is könnyebbült, hogy az a titkos kapcsolat véget ért. Nem kell már lesütött szemmel járni, és nyugtalan álmai sincsenek azóta. Nem kell cicomázkodnia, hogy a másiknak tessék, hanem egyszerűen élheti a maga módján az életét, s senkihez se kell alkalmazkodnia. De erre elég későn jött rá.
---
Az asszony egyedül maradt a gyerekeivel. Ismerősei kapacitálták:
- Szükséged lenne egy új pasira, megadná neked a szerelmet is, meg segítene is.
- Nem őrültem meg - válaszolta amaz. - Dehogy veszek én gondot a nyakamba, van nekem épp elég! A semmiből kellett újrakezdenem mindent! Még egy ismeretlen ember rigolyáit is viseljem el? Azért, hogy néha velem aludjon?! Na nem, azt semmi pénzért. De ami a legfőbb: mostohát a gyerekeimnek soha nem ültetnék a nyakukba! Az mindenbe beleszólna, örökösen vitáznánk, a gyerekek nem fogadnák el úgyse, nekem meg erre semmi szükségem. Azért, hogy ezután ne úgy éljek, ahogy szeretnék? És a gyerekek se? Hát ilyenből már volt épp elég eddig, köszi, nem kérek belőle. Az is sok volt...!
Mondták is neki:
- Te szerencsés vagy, te tudsz férfi nélkül élni.
- Miért ne tudnék? Az ember azért ember, hogy uralkodjon magán. Nem kell a vágyaknak engedni.
- De még fiatal vagy!
- Mit számít az? Volt szerelmem, a férjem. Én nem akarok mást. Őhozzá hasonlítanék mindenkit. Olyan mégegy nincsen, nem is felelne meg senki. Őt is nehéz volt olykor elviselni, hát még egy idegent, idegen szokásokkal, szagokkal, arccal, mozdulatokkal, hát kell az nekem? Nem tudnám elviselni, hogy hozzám érjen! Isten őrizzen meg tőle! Bezártam a szívemet, nem is akarom többé kinyitni semmiféle szerelemnek. Nem is akarok alkalmat adni rá. Szolídan öltözöm, hogy a férfiak mégcsak észre se vegyenek. Nekem ez így jó, és a gyerekeknek is CSAK ÍGY JÓ.
Amint mondta, úgy is tett: sohasem nem kötötte össze a sorsát senki mással. Tisztelte a férjével együtt töltött idők emlékét, és tisztelte, szerette a gyerekeit annyira, hogy ne hozza őket soha kellemetlen helyzetbe saját vágyai miatt. Még titokban se szűrte össze a levet soha senkivel. Nyugodt életre vágyott, és a gyerekei tiszteletére, szeretetére. Remélte, hogy amennyire ő szereti és tiszteli őket, annyira ők is szeretik és tisztelik.
Már zsenge ifjúkorában megkérdezték tőle: mi szeretnél lenni? Ő azt felelte: Jó anya. A kérdező jót nevetett ezen, s kérdezte: Csak ennyi? Azt felelte ő erre, hogy egy nő életében ez a legfontosabb szerinte. No, majd öt év múlva újra megkérdezem - mondta nevetve a kérdezője. Igaz, hogy nem találkoztak többé, de ő öt év múlva is csak ugyanezt mondhatta volna. Ez maradt egész életében a legfőbb célkitűzés.
Hogy valaki jó anya-e, az csak akkor derül ki, ha a gyerekei felnőttek. Ha felnőtt korukban jó emberek lesznek, akkor az anyjuk jó anya volt.
Ez a legnehezebb, de a legszebb dolog is a világon.
Egyszer azt mondta valaki, hogy a fontos, hogy a gyereknek ne parancsolj, hanem mindig kérd meg. Határozottan, de szeretettel irányítsd. Ha tévedtél, tudj tőle bocsánatot kérni. Ha bántják, védd meg, fogd mindig a pártját, mindig hallgasd meg, és legyél vele megértő. Akkor sose fog hazudni. Az egész világon csak te vagy neki, mindig, minden körülményben csak rád számíthat, neked kell őt pártolnod mindig, mindenkivel szemben, minden bajjal szemben, a külvilággal szemben. Segítened kell, támasza kell, hogy legyél mindig, amíg csak élsz. Mindig hallgasd meg, akármi is a problémája, ha látod, hogy bántja valami, szeretettel kérdezd, de ne légy vele erőszakos soha. Ha gondod van, oszd meg vele, mert a gyerek nem idióta, megért mindent, és csak akkor várhatod el, hogy megértsen, ha te is megérted őt, az ő szempontjait, ha szem előtt tartod az érdekeit. Gondjaidban segíthet, az ő látásmódjával, szemszögéből másképp látszik minden, ha kell, megvigasztalhat, és te is őt, ha szüksége van rá.
Mostohát sose vigyen senki a gyerekei nyakára. Ha kislánya van, akkor fiatal férfi mostohát ne. Az ördög nem alszik, s így elkerülhetőek a későbbi problémák. A mostohának a mi gyerekünk nem vérszerinti gyereke, így szinte biztos, hogy sose fogja úgy szeretni, ahogy mi szeretjük saját gyerekünket. A legtöbb mostohás családban az a baj, hogy az új mostohának hisz a társa, és nem a gyerekének, ha az valami problémáról beszél, mert elvakítja a szerelem. Pedig a gyerek nem hazudik, mert nem érdeke, és nem tanította rá senki, nem is tud kitalálni dolgokat. Ha pedig mégis hazudik, akkor azt a család érdekében teszi, mert érzik, hogy apja vagy anyja szeretetét elveszítette az új mostoha miatt, hiszen az új jövevény felé fordul a szeretetével apu vagy anyu, s őt azóta hanyagolja. Kettőjük között ott a harmadik, az idegen, akit - legalábbis eleinte - nem tud elfogadni. Ha végül el is fogadja, sokára, mert mondjuk kiérdemelte, akkor pedig ne tegyük meg vele azt a gazságot, hogy lecseréljük egy másik mostohára, mert most épp ahhoz van kedvünk, vagy összevesztünk valamiért és elzavartuk, de már ott a másik új apu vagy anyu. A gyerek életében a legfontosabb a stabilitás, hogy ránk mindig számíthasson, és ne kelljen a szeretetünkön megosztozni senkivel, soha! Kibicsaklik az élete, ha folyton új meg új kapcsolatokba rángatjuk, önző módon, saját céljainkat előtérbe helyezve, rá nem figyelve, csak a vágyainknak engedve!
Egy boldogtalan gyerek lesz belőle, felnőtt korára pedig beteg lelkű ember, aki nem találja majd a helyét!
Mindenkit óva intenék attól, hogy mostohát vigyen a családba!
A gyerek nem tehet arról, ha elváltunk, ha nem tudunk már együtt élni, ha nem szeretjük már a másikat. A gyerek éppúgy szereti továbbra is aput és anyut is, mind addig, és nem érti, mi mitől változtunk meg. Ne hazudozzunk neki, hogy ilyen apu, olyan anyu, hanem mondjuk meg az igazat, mert a gyerek nem buta, meg fogja érteni.
Megérti például, hogy apu már más nőt szeret, vagy hogy anyu más férfival jött össze, de a gyerekeket éppúgy kell továbbra is mindkét félnek szeretnie, mint addig. Nem szabad, hogy a gyerekek rovására menjen a válás. A gyerek mindent lát, mindent ért, hiszen ott él velünk, minden nap, látja és hallja, ami történik, és fél. Fél, hogy valamelyikünket elveszítheti, és a lelke megbetegszik. Befelé fordul, vagy agresszív lesz, vagy elszökik, vagy valami más módon próbálja meg kompenzálni a rossz történéseket, amit a nyakába zúdítunk önnön hülyeségünk, önző vágyaink miatt.
Akinek gyereke van, az örökre szülő. A szülő pedig felelősséggel tartozik a gyerekei jövőjéért, szellemi és testi épségéért-fejlődéséért, és ez végleges.
Ezért csak olyan vállaljon gyermeket, aki mindezeket tudja is teljesíteni.
VÉGE