Nádtető
Bobby Leng:
Nádtető
igaz történet
Régen volt már, nagyon-nagyon régen, amit most elmesélek. A kis házikó nádfödeles teteje alatt, a padláson kevéske szalonna lógott a gerendáról. A fiatalasszony felment, hogy vágjon belőle. De a nádtető alatt jókora darázsfészek körül csak úgy rajzottak, nyüzsögtek, munkálkodtak, szorgoskodtak a sárga-fekete csíkos potrohú rovarok. A fiatalasszony megijedt, gondolta, nem lenne jó, ha összecsipkednék, és elhatározta, hogy kifüstöli őket. Lement a padlásról, kerített egy kevéske papirost, meg gyufát, és visszamászott a létrán, fel újból a padlásra. Ott meggyújtotta a papírt. Úgy gondolta, ha füstöt csinál, akkor elszédülnek a rovarok, és lepotyognak, elpusztulnak. Igen ám, de sajnos, a papír lángja nagyot lobbant, és a lángnyelv belekapott a száraz nádba. Azonnal meggyulladt a tető!
A fiatalasszony sietve leevickélt vízért, és oltotta, oltotta, de sehogy se boldogult vele. Odalent, a parányi szobácskában ott aludtak a kisgyerekek, ebéd utáni pihenőjüket töltötték éppen.
A füst már kigomolygott a nádszálak között, jól látszott messziről is. Szerencsére, egy ismerős jött arra az úton, meglátta, és azonnal a fiatalasszony segítségére sietett. Így közösen eloltották gyorsan a tüzet, szerencsére nem esett nagyobb kár a tetőben, és senkinek nem lett baja... De lehetett volna!
Bizony, sokszor emlegette az asszony, hogy milyen meggondolatlan volt ő akkor!
Jól mondják, hogy az élethez szerencse kell...
VÉGE
Nádtető
igaz történet
Régen volt már, nagyon-nagyon régen, amit most elmesélek. A kis házikó nádfödeles teteje alatt, a padláson kevéske szalonna lógott a gerendáról. A fiatalasszony felment, hogy vágjon belőle. De a nádtető alatt jókora darázsfészek körül csak úgy rajzottak, nyüzsögtek, munkálkodtak, szorgoskodtak a sárga-fekete csíkos potrohú rovarok. A fiatalasszony megijedt, gondolta, nem lenne jó, ha összecsipkednék, és elhatározta, hogy kifüstöli őket. Lement a padlásról, kerített egy kevéske papirost, meg gyufát, és visszamászott a létrán, fel újból a padlásra. Ott meggyújtotta a papírt. Úgy gondolta, ha füstöt csinál, akkor elszédülnek a rovarok, és lepotyognak, elpusztulnak. Igen ám, de sajnos, a papír lángja nagyot lobbant, és a lángnyelv belekapott a száraz nádba. Azonnal meggyulladt a tető!
A fiatalasszony sietve leevickélt vízért, és oltotta, oltotta, de sehogy se boldogult vele. Odalent, a parányi szobácskában ott aludtak a kisgyerekek, ebéd utáni pihenőjüket töltötték éppen.
A füst már kigomolygott a nádszálak között, jól látszott messziről is. Szerencsére, egy ismerős jött arra az úton, meglátta, és azonnal a fiatalasszony segítségére sietett. Így közösen eloltották gyorsan a tüzet, szerencsére nem esett nagyobb kár a tetőben, és senkinek nem lett baja... De lehetett volna!
Bizony, sokszor emlegette az asszony, hogy milyen meggondolatlan volt ő akkor!
Jól mondják, hogy az élethez szerencse kell...
VÉGE