Nagymama

Bobby Leng:
Nagymama
Igaz történetek sorozat


A nagymama egyedül élt. A nagypapa halála óta mintha kicsúszott volna a talaj a lába alól, nem lelte helyét.
Egyik nap, amikor vége volt az iskolának, a legkisebb unoka felkapott a kis biciklijére, és usgyi, irány a nagymama.
De nem tudott bemenni, mert a kapu zárva volt. Ilyen még soha nem fordult elő, ezért elszaladt az anyjához, annak a munkahelyére, és elmondta, mi van. Onnan együtt mentek el újra. De mivel tényleg nem tudták kinyitni a kaput, értesítették az idős asszony másik felnőtt gyerekét is, így jutottak be a a lezárt lakásba. Ott aztán megtalálták az asszonyt a földön fekve, sebektől vérezve, ahogyan bizonyára elesett.

Később, amikor már tudott beszélni, elmondta, hogy még előző este megszédült, megcsúszott és elesett. Nem tudott felkelni.

A kórházban ellátták. Kiderült: agyvérzése volt, azért szédült meg.
Szerencsére idővel teljesen felépült.

Az élet iróniája az, hogy pont annak a kisunokának köszönhette az életét, pont az talált rá, akinek az érkezésének, megszületésének egyáltalán nem örült.
Amikor megtudta, hogy a lánya babát vár, annyit mondott csupán:
- Már megint? -
A lánya előző gyermeke már majdnem öt éves volt ekkor...
A lányának nagyon rosszul esett akkor az anyja kijelentése.
Most pedig, íme, ez történt.

Az élet sokszor fura dolgokat prudukál.



VÉGE