Nyanyaság, tyatyaság
Bobby Leng:
Nyanyaság, tyatyaság
Igaz történetek
Az asszony ötven körül járt, amikor elkezdett fejkendőt használni naponta. Hátrakötötte a fejét, s egyesek szerint úgy nézett ki, mint a régi parasztasszonyok.
Egy illető meg is jegyezte: Nyanya.
De ő csak mosolygott: büszkén vállalta nyanyaságát. Hiszen a nők többsége semmiféle fejfedőt nem hord, mert félti a fodrász-kreálta frizuráját. Ő meg azt tapasztalta, hogy fázik a feje, ha hűvös vagy hideg van. Így hát azt választotta, hogy beköti, vagy ha nagy a hideg télvíz idején, akkor meleg sapkát húz a fejére. Sokan kinevetik, mert egy ilyen korú nőtől ez merőben szokatlan. De ő nem törődik vele. Azt mondja, hogy ilyenből mint ő csak egy van, a többi vele korabeli nő meg csak hadd akarjon húszévesnek látszani.
Elkönyvelte magát különlegesnek. Felvállalta nyanyaságát. Miért is ne tenné? Az idő kerekét úgyse lehet visszaforgatni. Ráncait, korára jellemző túlsúlyát elfogadta, mi mást is tehetne. Nem kínozta magát, hanem jó ételeket készített, jóízűen evett. Örömmel ízlelgette az ételeket, a süteményeket, és csokoládészenvedélyéről sem mondott le sohasem. Nem kenegette magát este-reggel vastag „malterral, vakolattal” - ahogy a férfiak nevezik az ilyesmit - hogy elpalástolja korát. Munkában megfáradt testét ha csak tehette, pihentette, hiszen fiatalabb korában sohase pihenhetett, folyton lótott-futott reggeltől estig, még a hétvégéken is dolgozott. Sokat, nagyon sokat.
Így hát amikor elérkezett az ideje a nyanyaságnak - már nemcsak a testét, de a lelkét is száz évesnek érezte olykor. A rengeteg munkába nagyon belefáradt. Ezért könnyedén belenyugodott, elfogadta, megbékélt vele, sőt: örült nyanyaságának. Örült, hogy megérhette.
---
Az ötvenes férfi körszakállába becsúszott a dér, majd az egész hófehérre változott. A gyerekek kérdezgették tőle: Te vagy a Télapó?
Ő pedig büszkén mondta: hát persze, de csak Mikuláskor meg Karácsonykor!
Nehézkes járását a sok munka okozta. Deres üstökét, fehér szakállát büszkén vállalta, mert azt vallotta, hogy ez az élet ajándéka.
Apó, tyatya, tata, - még a haverjai is így csúfolták. De őt nem érdekelte, - szerette ezt. Ki kell érdemelni - mondogatta. Nem mindenkinek lehet ilyen! Ettől lettem egyedi! - mondogatta mosolyogva.
---
VÉGE
Nyanyaság, tyatyaság
Igaz történetek
Az asszony ötven körül járt, amikor elkezdett fejkendőt használni naponta. Hátrakötötte a fejét, s egyesek szerint úgy nézett ki, mint a régi parasztasszonyok.
Egy illető meg is jegyezte: Nyanya.
De ő csak mosolygott: büszkén vállalta nyanyaságát. Hiszen a nők többsége semmiféle fejfedőt nem hord, mert félti a fodrász-kreálta frizuráját. Ő meg azt tapasztalta, hogy fázik a feje, ha hűvös vagy hideg van. Így hát azt választotta, hogy beköti, vagy ha nagy a hideg télvíz idején, akkor meleg sapkát húz a fejére. Sokan kinevetik, mert egy ilyen korú nőtől ez merőben szokatlan. De ő nem törődik vele. Azt mondja, hogy ilyenből mint ő csak egy van, a többi vele korabeli nő meg csak hadd akarjon húszévesnek látszani.
Elkönyvelte magát különlegesnek. Felvállalta nyanyaságát. Miért is ne tenné? Az idő kerekét úgyse lehet visszaforgatni. Ráncait, korára jellemző túlsúlyát elfogadta, mi mást is tehetne. Nem kínozta magát, hanem jó ételeket készített, jóízűen evett. Örömmel ízlelgette az ételeket, a süteményeket, és csokoládészenvedélyéről sem mondott le sohasem. Nem kenegette magát este-reggel vastag „malterral, vakolattal” - ahogy a férfiak nevezik az ilyesmit - hogy elpalástolja korát. Munkában megfáradt testét ha csak tehette, pihentette, hiszen fiatalabb korában sohase pihenhetett, folyton lótott-futott reggeltől estig, még a hétvégéken is dolgozott. Sokat, nagyon sokat.
Így hát amikor elérkezett az ideje a nyanyaságnak - már nemcsak a testét, de a lelkét is száz évesnek érezte olykor. A rengeteg munkába nagyon belefáradt. Ezért könnyedén belenyugodott, elfogadta, megbékélt vele, sőt: örült nyanyaságának. Örült, hogy megérhette.
---
Az ötvenes férfi körszakállába becsúszott a dér, majd az egész hófehérre változott. A gyerekek kérdezgették tőle: Te vagy a Télapó?
Ő pedig büszkén mondta: hát persze, de csak Mikuláskor meg Karácsonykor!
Nehézkes járását a sok munka okozta. Deres üstökét, fehér szakállát büszkén vállalta, mert azt vallotta, hogy ez az élet ajándéka.
Apó, tyatya, tata, - még a haverjai is így csúfolták. De őt nem érdekelte, - szerette ezt. Ki kell érdemelni - mondogatta. Nem mindenkinek lehet ilyen! Ettől lettem egyedi! - mondogatta mosolyogva.
---
VÉGE