Óvatlanságok

Bobby Leng:
Óvatlanságok
Igaz történetek




A pici gyerek egyszer egy kis üvegcsét talált a kamrában, és a tartalmát kiitta. Rövid idő múlva a hasa felpuffadt, a szája elkékült, és elállt a szíve, a lélegzete is. Azonnal jött az orvos, meg is mentette. Már nem emlékszik rá senki, hogyan. De arra igen, hogy az üvegcsében a kerékpárgumibelső ragasztásához használatos ragasztó volt.

---

A kislány elcsente az édesanyja gyógyszereit, és bevonult vele az ágy alá, mindet kiborította az üvegből és lenyalogatta róla a barna csokis bevonatot. Mindről! Amikor kezdett keserűvé válni a tabletta, akkor mindet kiköpdöste. Ez volt a szerencséje. Így nagyobb baja nem lett belőle.

---

Az anyuka süteményt sütött. Az asztal körül ott volt az egész család: apa és a gyerekek is. Az egyik gyerek az apa ölében üldögélt és matatott az asztalon a nyújtódeszkán. A kakaóporos doboz nagyon tetszett neki. Még volt benne, nyújtotta a kis kezecskéjét, hogy kér belőle. Az apa egy kanálnak a hegyén egy kicsit kivett belőle és a gyerek szájába dugta. A gyerek azonban majdnem megfulladt tőle, mert a por a torkára, a légcsövébe, úgy mondják: „cigányútra” szaladt. Sokáig köhögött, ütögették a hátát, itattak vele vizet, mire nagysokára rendbe jött szegényke.
Az anya leteremtette az apát, hogy hogy tehette, hiszen meg is fulladhatott volna a kicsi!

---

A gyerekek az udvaron játszottak. A kút mellett sorakoztak a kimosott, és a mosásra váró befőttes üvegek. Az anya az imént ment be valamiért a konyhába.
A gyerekek bevadultak a játék során, és az egyik meglökte a másikat. Az megtántorodott, és a kútnak esett. De elveszítette az egyensúlyát és lépett egyet oldalra, épp rá a befőttes üvegekre. Azok összetörtek a lába alatt, és az ócska nyári szandált is átvágva megvágták a gyerek talpát.
A seb jókora volt, sokára forrt be. Két lábujj azóta is merev azon a lábán.

---

A lányka az ollóval játszott: valamit darabolt nagy átéléssel. De mi történt, mi nem, máig se tudni: egyszer csak elesett és az ollót tartó kezére esett, amiben felfelé állt az olló hegye. Azonmód ki is szúrta szegénykének az egyik szemét.
Sajnos, nem tudták megmenteni a szeme világát, így fél szemére örök életére vak maradt.



Tanulság:
- Nagyon kell vigyázni a gyerekekre.
- Az élethez is kell szerencse.





VÉGE