Szellem a házban
Bobby Leng:
Szellem a házban
igaz történet
Egyszer volt egy család, ahol mindenféle bajok, tragédiák előfordltak már a hosszú évek során. Történt, hogy a családfő hosszú útra indult, és nem tért vissza soha többé... Eltávozott az élők sorából, béke vele. Halálának egy éves évfordulóján vagy annak környékén egy este a felesége éppen lefekvéshez, azazhogy elalváshoz készülődött, s már ágyban volt, a fényeket leoltotta, és a szemét lehunyta. Fáradt volt, és már majdnem éjfél. Egész nap a férje járt az eszében. Egyébként is sokat gondolt rá, ő is, meg a gyerekek is. Talán nincs nap, hogy ne emlegetnék, vagy valami dologgal kapcsolatban ne jutna eszükbe, emlékeztetne rá. Szóval, már majdnem éjfél volt, amikor a sötétben az ajtó melletti kályha fémtepsijén a kaparóvas koppant egyet. Halkan, de határozottan. Aztán mégegyet. És mégegyet, ugyanolyan időközzel. Azután pedig egy negyediket is, ugyanakkorát és ugyanolyan másodpercnyi időkülönbséggel, mint az összes többi. Az asszony nyitott szemmel, mozdulatlanul figyelt. Az órára nézett: tizenegy óra ötvennégy perc volt pontosan. Várt néhány percig, de nem hallott már semmi más neszt. Ismét lehunyta a szemét, amikor az arcán, a homloka bal felén apró szellőlebbenést érzett, mint mikor kint a szabadban épp csak mozdul a levegő. Finoman, kellemesen, kedvesen. Mintha valaki enyhén oda fújt volna. Aztán pedig olyan érzése volt, mintha valaki a feje búbján körbe-körbe kócolná a haját. Gyengéden, finoman. Nagyon érdekes, de nem kellemetlen érzés volt számára. Csak arra tudott gondolni, hogy a férje látogatta meg, így adta értésére, hogy jelen van. Az asszonyban ez a dolog nem okozott semmiféle félelmet vagy riadalmat. Inkább kíváncsiságot érzett, hogy vajon mit is akar ez jelenteni, de akárhogyan is törte a fejét, még másnap is, nem tudott rájönni az értelmére. A szobában aludt az egyik gyerek, ő nem hallott, nem érzékelt semmit: már régen mélyen aludt ekkor. A másik gyerek messzire volt innen, de még ébren volt ekkortájt, mint ahogy elmesélte másnap. Úgy éjfél után, fél egy és egy óra között, a sötét szobában üldögélt, és valami érdekfeszítő adást nézett a televízióban, amikor mellette az ablak üvege halkan megkoccant. Mint amikor valaki az ujjával, körmével rákoppant. Egy pillantással ezután pedig meglebbent a függöny, mintha huzat támadt volna. De ajtó-ablak zárva volt, úgyhogy ez a lehetőség teljesen kizárva. Ő sem érzett semmi félelmet, inkább arra várt, hogy megtudja, mit jelent ez a jelzés. De sajnos, nem derült ki.
Másnap megbeszélték ezt a dolgot, de a titkát nem tudták megfejteni. Csak annyiban voltak bizonyosak, s ebben meg is állapodtak, hogy bizonyára a férfi szelleme járhatott a házban, illetve mindkét házban. Vagy még az is lehet - gondolták - hogy valaki más akar így jelzést küldeni, aki most búcsúzott az élők sorából, és utoljára még meglátogatta őket. Vagy valaki így akar a másvilágról üzenetet, jelet küldeni, hogy valami nincs rendben, mondjuk a temetőben, a sír körül, szóval ilyesmi lehet elképzelésük szerint.
Nos, nem derült rá fény, mi akart ez lenni. A temetőben minden rendben volt, ezt leellenőrizték másnap. Senki olyan nem hunyt el azokban a napokban - legalábbis a tudtukkal - akit ismertek volna, vagy rokonságban álltak volna vele, esetleg jó barátságban, ismeretségben. Hacsak valahol a távoli messzeségben, a távoli rokonságban nem... De arról azóta sincsen tudomásuk.
Az asszony visszaemlékezett rá, hogy amikor fiatal házasok voltak, és új helyen laktak, akkor egy éjjel arra ébredt, hogy a kulcs, amely belülről volt a zárban és az ajtó be volt zárva, szóval a kulcs elfordul a zárban. Halkan, nagyon halkan, és lassan, nagyon lassan. Érdekes, hogy a kulcs-csomó - pedig volt rajta sok kulcs - nem zörrent meg egyáltalán, csak a zárban az elfordult kulcs zaját lehetett hallani a néma éjszakai csöndben. De semmi más neszt. Eszerint ugye a bezárt ajtónak ki kellett volna záródnia, de reggel, amikor ellenőrizte, nem volt kizárva. Akkor még eléggé meg volt rettenve éjjel, talán félt is, de későbbi élete során találkozott más megmagyarázhatatlan dolgokkal is, és ez megedzette némileg a lelkét. Mostmár inkább kíváncsi és válaszokat keres, mintsem félne. Sajnos, még nem sikerült megértenie ezeket a dolgokat, de reménykedik benne, hogy egyszer majd ez is sikerülni fog, ha elég türelmes lesz.
VÉGE
Szellem a házban
igaz történet
Egyszer volt egy család, ahol mindenféle bajok, tragédiák előfordltak már a hosszú évek során. Történt, hogy a családfő hosszú útra indult, és nem tért vissza soha többé... Eltávozott az élők sorából, béke vele. Halálának egy éves évfordulóján vagy annak környékén egy este a felesége éppen lefekvéshez, azazhogy elalváshoz készülődött, s már ágyban volt, a fényeket leoltotta, és a szemét lehunyta. Fáradt volt, és már majdnem éjfél. Egész nap a férje járt az eszében. Egyébként is sokat gondolt rá, ő is, meg a gyerekek is. Talán nincs nap, hogy ne emlegetnék, vagy valami dologgal kapcsolatban ne jutna eszükbe, emlékeztetne rá. Szóval, már majdnem éjfél volt, amikor a sötétben az ajtó melletti kályha fémtepsijén a kaparóvas koppant egyet. Halkan, de határozottan. Aztán mégegyet. És mégegyet, ugyanolyan időközzel. Azután pedig egy negyediket is, ugyanakkorát és ugyanolyan másodpercnyi időkülönbséggel, mint az összes többi. Az asszony nyitott szemmel, mozdulatlanul figyelt. Az órára nézett: tizenegy óra ötvennégy perc volt pontosan. Várt néhány percig, de nem hallott már semmi más neszt. Ismét lehunyta a szemét, amikor az arcán, a homloka bal felén apró szellőlebbenést érzett, mint mikor kint a szabadban épp csak mozdul a levegő. Finoman, kellemesen, kedvesen. Mintha valaki enyhén oda fújt volna. Aztán pedig olyan érzése volt, mintha valaki a feje búbján körbe-körbe kócolná a haját. Gyengéden, finoman. Nagyon érdekes, de nem kellemetlen érzés volt számára. Csak arra tudott gondolni, hogy a férje látogatta meg, így adta értésére, hogy jelen van. Az asszonyban ez a dolog nem okozott semmiféle félelmet vagy riadalmat. Inkább kíváncsiságot érzett, hogy vajon mit is akar ez jelenteni, de akárhogyan is törte a fejét, még másnap is, nem tudott rájönni az értelmére. A szobában aludt az egyik gyerek, ő nem hallott, nem érzékelt semmit: már régen mélyen aludt ekkor. A másik gyerek messzire volt innen, de még ébren volt ekkortájt, mint ahogy elmesélte másnap. Úgy éjfél után, fél egy és egy óra között, a sötét szobában üldögélt, és valami érdekfeszítő adást nézett a televízióban, amikor mellette az ablak üvege halkan megkoccant. Mint amikor valaki az ujjával, körmével rákoppant. Egy pillantással ezután pedig meglebbent a függöny, mintha huzat támadt volna. De ajtó-ablak zárva volt, úgyhogy ez a lehetőség teljesen kizárva. Ő sem érzett semmi félelmet, inkább arra várt, hogy megtudja, mit jelent ez a jelzés. De sajnos, nem derült ki.
Másnap megbeszélték ezt a dolgot, de a titkát nem tudták megfejteni. Csak annyiban voltak bizonyosak, s ebben meg is állapodtak, hogy bizonyára a férfi szelleme járhatott a házban, illetve mindkét házban. Vagy még az is lehet - gondolták - hogy valaki más akar így jelzést küldeni, aki most búcsúzott az élők sorából, és utoljára még meglátogatta őket. Vagy valaki így akar a másvilágról üzenetet, jelet küldeni, hogy valami nincs rendben, mondjuk a temetőben, a sír körül, szóval ilyesmi lehet elképzelésük szerint.
Nos, nem derült rá fény, mi akart ez lenni. A temetőben minden rendben volt, ezt leellenőrizték másnap. Senki olyan nem hunyt el azokban a napokban - legalábbis a tudtukkal - akit ismertek volna, vagy rokonságban álltak volna vele, esetleg jó barátságban, ismeretségben. Hacsak valahol a távoli messzeségben, a távoli rokonságban nem... De arról azóta sincsen tudomásuk.
Az asszony visszaemlékezett rá, hogy amikor fiatal házasok voltak, és új helyen laktak, akkor egy éjjel arra ébredt, hogy a kulcs, amely belülről volt a zárban és az ajtó be volt zárva, szóval a kulcs elfordul a zárban. Halkan, nagyon halkan, és lassan, nagyon lassan. Érdekes, hogy a kulcs-csomó - pedig volt rajta sok kulcs - nem zörrent meg egyáltalán, csak a zárban az elfordult kulcs zaját lehetett hallani a néma éjszakai csöndben. De semmi más neszt. Eszerint ugye a bezárt ajtónak ki kellett volna záródnia, de reggel, amikor ellenőrizte, nem volt kizárva. Akkor még eléggé meg volt rettenve éjjel, talán félt is, de későbbi élete során találkozott más megmagyarázhatatlan dolgokkal is, és ez megedzette némileg a lelkét. Mostmár inkább kíváncsi és válaszokat keres, mintsem félne. Sajnos, még nem sikerült megértenie ezeket a dolgokat, de reménykedik benne, hogy egyszer majd ez is sikerülni fog, ha elég türelmes lesz.
VÉGE