Szép halál
Bobby Leng:
Szép halál
Igaz történet
Azt mondják, hogy élt egyszer egy bácsika, akinek nagyon szép halála volt. Most ezt mesélem el.
A vidékről beköltözött az idős házaspár a településre. A templomhoz közel vettek egy kis házat. Megfáradtak már, sokat dolgoztak életükben. Minden gyereküket szárnyra eresztették már, feladatukat teljesítették, itt volt a pihenés ideje. Földjeiket odaadták a gyerekeiknek: hadd dolgozzanak mostmár ők, folytassák a munkát, mert nekik már nincs hozzá elég erejük.
Csendesen éldegéltek, a közeli templomba eljárogattak, és minden szentmisén tiszteletüket tették.
Vasárnap volt, és az idős pár szépen felöltözött, hogy a délelőtti szertartáson részt vegyen. El is indultak, kart karba öltve, szépen, lassan, sétálgatva. Szép, csendes idő volt, komótosan haladtak. Majd, amikor végre a templomajtóhoz értek, az öregúr összecsuklott, és kilehelte lelkét.
Milyen szép halál - suttogták a népek - az Úr házának küszöbén érte! Milyen szerencsés, hogy idáig el tudott jönni!
Hogy bármi történni fog, annak semmi jele nem volt - mondta később az anyóka. Hiszen az öregember nem panaszkodott, nem fájt semmije, nem érezte magát rosszul, úgyhogy egyszerűen csak összeesett, és annyi volt. Nem szenvedett egy megveszekedett percig se. Most járt le az ideje... Boldog, békés, szerencsés szép halála volt! Lehet-e ennél boldogabb, szerencsésebb valaki, minthogy az Úr házának ajtajában távozik az élők sorából? Aligha! - mondogatják azóta is a népek.
VÉGE
Szép halál
Igaz történet
Azt mondják, hogy élt egyszer egy bácsika, akinek nagyon szép halála volt. Most ezt mesélem el.
A vidékről beköltözött az idős házaspár a településre. A templomhoz közel vettek egy kis házat. Megfáradtak már, sokat dolgoztak életükben. Minden gyereküket szárnyra eresztették már, feladatukat teljesítették, itt volt a pihenés ideje. Földjeiket odaadták a gyerekeiknek: hadd dolgozzanak mostmár ők, folytassák a munkát, mert nekik már nincs hozzá elég erejük.
Csendesen éldegéltek, a közeli templomba eljárogattak, és minden szentmisén tiszteletüket tették.
Vasárnap volt, és az idős pár szépen felöltözött, hogy a délelőtti szertartáson részt vegyen. El is indultak, kart karba öltve, szépen, lassan, sétálgatva. Szép, csendes idő volt, komótosan haladtak. Majd, amikor végre a templomajtóhoz értek, az öregúr összecsuklott, és kilehelte lelkét.
Milyen szép halál - suttogták a népek - az Úr házának küszöbén érte! Milyen szerencsés, hogy idáig el tudott jönni!
Hogy bármi történni fog, annak semmi jele nem volt - mondta később az anyóka. Hiszen az öregember nem panaszkodott, nem fájt semmije, nem érezte magát rosszul, úgyhogy egyszerűen csak összeesett, és annyi volt. Nem szenvedett egy megveszekedett percig se. Most járt le az ideje... Boldog, békés, szerencsés szép halála volt! Lehet-e ennél boldogabb, szerencsésebb valaki, minthogy az Úr házának ajtajában távozik az élők sorából? Aligha! - mondogatják azóta is a népek.
VÉGE