Színes krétacsonkok
Bobby Leng:
Színes krétacsonkok
Igaz történet
Az iskola első osztályában a tanítónő színes krétákkal rajzolt a táblára. A gyerekek ilyet addig még nem is láttak, amit a tanító néni rajzolt, az olyan szép volt... A kréták hamar elkoptak, és a fali tábla krétatartójában hányódtak, mint amolyan kisujj-körömnyi darabkák.
A hetes szépen letörölte a táblát, és a szivacsot kivitte az udvarra, hogy kirázza belőle a krétaport. A krétákat sorba rakta, nagyság szerint. Akkor a kis barátja odament hozzá, és azt mondta neki, hogy adná oda neki az apróra kopott színes krétákat, mert ő imád rajzolni, és nincsen pénzük ilyesmire. A hetes felelős rá is állt, de amikor a tanítónő bejött az osztályba, és a hetesnek jelentenie kellett, akkor azt mondta, hogy a barátja ellopta a színes krétadarabokat. A barát a hátsó padban majd elsüllyedt szégyenében. A tanítónő megkérdezte, hogy nála vannak-e a krétadarabkák, és ha igen, akkor adja vissza. Ő kiment a katedrához, és kinyújtotta a tenyerét: ott volt benne három-négy, igen apró színes krétadarabka. A tanítónő elvette. A gyerek hiába mondta, hogy ő azt elkérte és a hetes odaadta, a hetes ezt letagadta. A tanítónő a hetesnek hitt. A gyerek égő arccal kullogott a helyére. Mindenki nevetett, és azt mondták: azért vörösödött el, mert biztos lopott, mert ha nem lopott volna, nem lenne fülig vörös...
A barátja nem volt barátja többé, mert milyen barát az, aki hazudik? És a tanítónő lehetett volna körültekintőbb is az ügyben. A kis darabkák nem képviseltek igazi értéket, nem ért annyit, hogy megszégyenítsen egy gyereket miatta.
Később kiderült a tanítónő számára is, más esetekből, hogy a kis barát, aki hetes volt akkor, igen hazug alak.
De már mindegy volt.
VÉGE
Színes krétacsonkok
Igaz történet
Az iskola első osztályában a tanítónő színes krétákkal rajzolt a táblára. A gyerekek ilyet addig még nem is láttak, amit a tanító néni rajzolt, az olyan szép volt... A kréták hamar elkoptak, és a fali tábla krétatartójában hányódtak, mint amolyan kisujj-körömnyi darabkák.
A hetes szépen letörölte a táblát, és a szivacsot kivitte az udvarra, hogy kirázza belőle a krétaport. A krétákat sorba rakta, nagyság szerint. Akkor a kis barátja odament hozzá, és azt mondta neki, hogy adná oda neki az apróra kopott színes krétákat, mert ő imád rajzolni, és nincsen pénzük ilyesmire. A hetes felelős rá is állt, de amikor a tanítónő bejött az osztályba, és a hetesnek jelentenie kellett, akkor azt mondta, hogy a barátja ellopta a színes krétadarabokat. A barát a hátsó padban majd elsüllyedt szégyenében. A tanítónő megkérdezte, hogy nála vannak-e a krétadarabkák, és ha igen, akkor adja vissza. Ő kiment a katedrához, és kinyújtotta a tenyerét: ott volt benne három-négy, igen apró színes krétadarabka. A tanítónő elvette. A gyerek hiába mondta, hogy ő azt elkérte és a hetes odaadta, a hetes ezt letagadta. A tanítónő a hetesnek hitt. A gyerek égő arccal kullogott a helyére. Mindenki nevetett, és azt mondták: azért vörösödött el, mert biztos lopott, mert ha nem lopott volna, nem lenne fülig vörös...
A barátja nem volt barátja többé, mert milyen barát az, aki hazudik? És a tanítónő lehetett volna körültekintőbb is az ügyben. A kis darabkák nem képviseltek igazi értéket, nem ért annyit, hogy megszégyenítsen egy gyereket miatta.
Később kiderült a tanítónő számára is, más esetekből, hogy a kis barát, aki hetes volt akkor, igen hazug alak.
De már mindegy volt.
VÉGE