A bölcs bácsika
Bobby Leng:
A bölcs bácsika
mese
Valamikor réges-régen az emberek még nem voltak ilyen okosak ám, mint mostanság. Még nem voltak iskolák, ahol a bölcsességet, a számvetést, az olvasást meg az írást tanították volna, hiszen azt sem tudták, mi fán terem! Sem írás, sem olvasás nem létezett még, mert olvasni ugye csak azt lehet, amit egyszer valaki leírt. De mivel írni sem tudott még senki, mert még nem volt feltalálva, így olvasni se tudott még senki.
Szóval, mint már mondtam, akkoriban az emberek még nem voltak ám annyira bölcsek! Ezért aztán, amikor valamiben nem tudtak dönteni, vagy meg akarták kérdezni valakitől, akit okosabbnak tartottak maguknál, akkor elmentek a falu bölcséhez, merthogy minden faluban volt egy olyan öregnél is öregebb ember, aki már olyan régóta élt és annyi mindent megtapasztalt, hogy mindenről volt véleménye, és mindenben tudott tanácsot adni másoknak. Az ilyen öreg bölcseket igen nagy tisztességben tartották, mindenfélével elhalmozták és nagyon megbecsülték.
De volt ám olyan eset is, amikor még ő sem tudott tanácsot adni! No, ilyenkor aztán felkerekedtek az emberek, és néhányan elmentek egy másik faluba, ahol egy másik bölcstől kértek tanácsot. Ha itt sem jutottak dűlőre, akkor még tovább mentek, a következő faluba.
Aztán valahogy híre ment, hogy van valahol egy picike ország, ahol él egy olyan bölcs öreg, aki tényleg mindent tud. Ő a legbölcsebb az egész világon! Ezt híresztelték róla.
Így, amikor valaki úgy gondolta, hogy a bújára-bajára csak tőle kaphat választ, akkor elindult, hogy felkeresse.
Ez a nagyon-nagyon öreg ember egy hegy tetején lakott egy kalyibában. Szegényen és szerényen éldegélt itt egymagában, a tanácsaiért soha nem kért semmit. De ez a bölcs igen furcsán beszélt. Olyan furcsán, hogy igazán nehéz volt a mondandójából kihámozni a lényeget. Mégis mindig sokan kapaszkodtak fel a hegy tetejére, hogy tiszteletüket tegyék nála, és kérdéseikkel halmozzák el.
Volt egyszer egy asszony, aki veteményezett a kertjében, de hiába várta, hogy a magvak szárba szökkenjenek, bizony, nem kelt ki egyetlenegy sem. Elment hát az öreg bölcshöz, hogy megkérdezze, mit tegyen.
Az öregember válasza ez volt:
- Aki vet, az várhat! Ki mint vet, úgy arat! Türelem rózsát terem! - Semmi mást nem mondott.
Hát, ezzel aztán nem sokra ment a szegény asszony. De gondolta, az öreg biztosan arra gondolt, hogy majd kikel a mag, csak türelmesen kell várakozni.
Hazament hát, de hiába várakozott, a mag bizony nem kelt ki. Hogy miért? Mert elfelejtette meglocsolni! De ez már sajnos későn jutott eszébe.
Aztán volt olyan is, aki azért ment hozzá, hogy megkérdezze tőle: miért van az, hogy egész évben annyit dolgozott, majd beleszakadt, mégse tudott meggazdagodni, csak épphogy megélt valahogy. Erre azt mondta a bölcs:
- Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka! Aki sokat markol, keveset fog! - Ennyit mondott csupán.
Az ember csalódottan bandukolt haza, egész úton törte a fejét, mit is jelenthet a válasz. Talán azt, hogy ha nem fogott volna mindenbe bele, hanem csak szépen, komótosan dolgozott volna, többet érhetett volna el, és meglenne mindene, ami kell, és talán kevésbé fáradt volna bele a sok munkába. Talán a sok munka mellett éppen azt felejtette el, ami a legfontosabb: az élet apró örömeit.
Volt olyan ember is, aki azért kereste fel, hogy megkérdezze: hogyan van az, hogy a falu legszebb lánya a legszegényebb legénynek adta a kezét, s nem őneki, pedig ő a leggazdagabb a falujukban. Erre azt mondta az öregember:
- Hát, ez bizony ritka, mint a fehér holló! De láttam én már karón varjút! Az az ember biztosan legény a talpán, és nem ijed meg a saját árnyékától! Ne félj, jön még borúra derű! Lehet, hogy a lány szép, de olyan buta, hogyha a butaság fájna, biztosan ordítana! Zsák a foltját... Lehet, hogy szép, de nem különb a Deákné vásznánál! Különben is, várj türelemmel, mert minden malac megtalálja a maga dörgölődzőfáját! - s aztán már tessékelte is emberünket kifelé.
Hát, ezzel aztán ki volt fizetve az ember! Gondolta, nem jön többé el ilyen messzire, mert nem erre a válaszra számított, bizony nem! Ment is haza mérgesen, s bosszankodva mesélte mindenkinek, amit a bölcs mondott neki.
Volt olyan ember, aki azért kutyagolt napokon, heteken át, hogy elmesélje neki, mi történt a falujában.
Elmesélte, hogy van egy ember, aki olyan gonosz, hogy mindenkinek csak bajt akar okozni, de a végén mindig fordítva sül el a dolog, és ő maga jár rosszul. Soha nem sikerül neki. Erre azt mondja a bölcs:
- Aki másnak vermet ás, maga esik bele! -
Aztán - folytatja az ember - olyan is történt, hogy valaki elkérte a szomszédja talicskáját, de vissza már nem akarta adni, ezen összevesztek. Azóta haragban vannak. Erre azt mondja az öreg:
- Kölcsönkenyér visszajár! Aki szelet vet, vihart arat! -
Emberünk tovább mesél, olyan dolgokról is, hogy a faluba be-beszökik az erdőből egy hatalmas medve, meg két kicsi bocsa, és megdézsmálja a veteményest meg az élelemraktárakat. Eleinte elzavarták, de nagyon féltek tőle, mert hatalmas állat, így hát hagyták, hadd lakjanak jól, sőt mostanában már kivisznek egy kis elemózsiát az erdő szélére, és azóta a mackó meg a kicsinyei nem jönnek a faluba, megelégszenek a kitett élelemmel. Erre azt mondja az öreg:
- Bizony, fiam, az éhség nagy úr! Szükség törvényt bont! -
Aztán még az is történt abban a messze faluban, hogy valaki egy kerek házat akart építeni, de sehogyse sikerült neki. Félbe is hagyta, és csak üldögélt naphosszat mellette és nézte-nézte, de nem tudta folytatni. Erre azt mondja a bölcs öreg:
- Túl nagy fába vágta a fejszéjét. Beletörött a bicskája. Túl nagy falat az neki. Ami nem megy, ne erőltessük! Bolond lukból bolond szél fúj! Nem tudta, hogy járt utat a járatlanért el ne hagyj! -
És még azt is elmesélte az ember, hogy van egy asszony meg egy ember a falujában, akik folyton veszekednek, de mindig kibékülnek. Talán anyira szeretik egymást? Ki érti? Az emberek csak nevenek rajtuk. Erre azt mondja az öreg:
- Se vele, se nélküle. Csak az ásó-kapa-nagyharang választja el őket egymástól. Holtomiglan, holtodiglan! Rossz a rosszal, de rosszabb a rossz nélkül! -
A messziről jött ember tovább mesél: van egy ember a faluban, aki valahogyan mindig előre megérzi, ha valami rossz fog történik vele. Erre a bölcs azt mondja:
- Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik! -
Ezen szóra betoppant az az ember, akiről beszéltek. Azt mondja a bölcs:
- No, emlegetett szamár megjelenik! -
Az ember, aki belépett, ő is tanácsért jött. Leült a bölcs elé, és azt mondta:
- Tégy igazságot, ó, bölcsek bölcse, mit tegyek? Az történt, hogy a szomszédomban lakik egy gazdag ember, akinek a földjén dolgoztam. Arra számítottam, hogy majd jól megfizet, mert előre kialkudtuk a béremet. De amikor végeztem a munkámmal, nem fizetett egy petákot sem!
A bölcs azt mondja:
- Pofára estél, mint a zsíros kenyér! Nagyot estél, mint az üveges tót! De az éremnek is két oldala van! Hallgattassék meg a másik fél is! -
No jó, elhívatták a gazdát, hogy mondaná el, miért nem fizetett emberünknek a munkájáért.
A gazda azt mondta:
- Azért, mert az ember csak álldigállt naphosszat, alig dolgozott. Olyan lassú volt, hogy az borzasztó!
A bölcs mondja:
- Megalszik a szájában a tej? Teddkihaddhűljön? Többeljobb? Kiesik a falat a szájából? Szájabákli?
- Igen-igen! És végül olyan lett a munkája, hogy nem volt benne köszönet.
- Szanaszét állt, mint a Csáki szalmája?
- Úgy, úgy! És amikor mondtam neki, hogy nem így kellett volna, csak nézett rám.
- Csak állt, mint a Bálám szamara? Bámult, mint borjú az ú kapura?
- Valahogy úgy. Másnapra én meggondoltam magam, mégis ki akartam fizetni, de nem találtam sehol.
- Eltűnt, mint szürke szamár a ködben?
- Igen! De látom, itt van nálad, hát most kifizetem neki a bérét, de kevesebbet adok, csak annyit, amennyi jár! Rossz munkáért kevesebb pénz jár!
A bölcs azt mondja:
- Ne felejtsd el, hogy hamar munka ritkán jó!
A gazda és az ember elmentek. Ottmaradt a falujukbeli, aki tovább mesélt. Azt mondja, van a falujukban egy olyan fiatal legényke, aki nagyon fura észjárású. Mindig rajzolgat a porba, olyan krikszkrakszokat, meg mifenéket, senki se tudja mit, de ő azt mondja, hogy ír. Hát mit írsz? - kérdeztük tőle. Hát mindenfélét, mondja ő, de amikor megkérdeztük tőle, hogy azok a jelek micsodák, akkor ő nem tudott rá válaszolni.
Azt mondja a bölcs:
- Küldd el hozzám azt a tejfelesszájú legénykét!
Az ember elment, és elküldte a legényt. A fiúcska meg is érkezett. Azt mondja neki a bölcs:
- Akarsz-e az inasom lenni? -
- Akarok hát! -
Akkor összedugták a fejüket, és kitalálták, hogy milyen jelekkel fejezzék ki és rögzítsék a bölcs gondolatait. Sok éjszakán át törték a fejüket és próbálgatták, mire minden a helyére került. Megegyeztek abban, hogy melyik jel milyen szót vagy betűt jelöl, és gyakorolták együtt szorgalmasan. Persze, csak úgy, a porban rajzolgatva, vagy deszkára agyagdarabbal, mert akkor még nem volt irka meg irón.
Amikor a legényke mindent megtanult, szépen, pontosan, rendesen, és már el is tudta olvasni, amit írt, akkor a bölcs azt mondta neki:
- Most pedig az lesz a dolgod, hogy leírod, amit mondok. Ha valaki jön és tanácsot kér tőlem, a válaszomat mindig leírod. Ide belevésed ebbe a nagy kőbe. De jól vigyázz, apró jeleket véssél, hogy mindent le tudjál jegyezni, és minden elférjen rajta!
Úgy is lett! A fiúcska mindent feljegyzett szépen, sorban, ahogy az öregtől hallotta. És közben nagyon figyelt. És mindent megtanult titokban. Mert jó esze volt, éles esze, úgy vágott az, mint a beretva!
Méltó utódja lett az öregnek!
---
Azóta sok évszázadnyi idő eltelt, talán ezer is, vagy több ezer. Az emberek okosabbak lettek, bölcsebbek, már tudtak írni, olvasni, építettek iskolákat, ahol már kisgyermekkorban megtanultak mindent, ami szükséges.
Egyszer aztán valahol valaki a földjén mélyszántás közben megtalálta a kőtömböket. Talált belőle vagy két tucatot. Valamiféle jelek voltak belevésve. Nem tudta senki, mit is jelentenek. Elvitték a múzeumba, ott kiállították, hogy mindenki megnézhesse. Egy ember, egy tudós nagyon kíváncsi volt, mit is rejtenek a jelek, mit jelenthetnek. Addig-addig okoskodott, amíg ki nem találta, és rendszerezte a jeleket. Megfejtette a jelentését minden egyes sornak, írásjelnek. Azt mondta, amikor végzett, hogy ezek közmondások, és különleges kifejezések, hasonlatok, amelyek az emberiség tapasztalatait jelentik. Ezeket jegyezték fel ezekkel az ősi jelekkel.
Akkor ő felírta ezeket egy füzetbe. Aztán elvitte a nyomdába, és kinyomtatták őket szép fehér papirosra. Ezeket kiállították egy üvegvitrinben a kőtáblák mellett, hadd lássa mindenki, mi van rájuk vésve, mit jelentenek a jelek.
Én most ide leírom nektek.
Így szólnak:
Akkora a szája, mint a Bécsi kapu.
Akkorát ásít, hogy beleesek.
Jár a keze, mint a motolla.
Kinek a pap, kinek a papné.
Jó pap is holtig tanul.
Úgy berúgott, mint az apaszamár.
Szemet szemért, fogat fogért.
Édes a bosszú.
Ordít, mint a fábaszorult féreg.
Vicsorog, mint pék kutyája a meleg kiflire.
Kerülgeti, mint macska a forró kását.
Legszebb öröm a káröröm.
Vigyorog, mint a holdvilág.
Kerek képű, mint a holdvilág.
Halovány, mint a holdvilág.
Szegény, mint a templom egere.
Közös lónak túrós a háta.
Olyan sovány, mint a kóró.
Sovány, mint a gereblye.
Elöl deszka, hátul léc.
Eltaláltad - szarva közt a tőgyit!
Tévedni emberi dolog.
Tejfelesszájú.
Nyakigláb.
Holdvilágképű.
Cipóképű.
Petinek mondom, Pál is értsen belőle.
Aki éjjel legény, nappal legyen ember!
Ebenguba.
Egyik tizenkilenc, másik egy híján húsz.
Nekem nyolc.
Nekem még a kilenc is páros.
Minden mindegy.
Telve van, mint Turcsiné jóakarattal.
Úgy jóllakott, mint a duda.
Cseberből vederbe.
Lassan járj, tovább érsz.
Volt ám haddelhadd, meg ereszdelahajamat!
Kutyába se veszi.
Úgy sír, mint a záporeső.
Nem bújhatsz ki a bőrödből.
Nem lépheted át a saját árnyékodat.
Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba.
Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.
Ebcsont beforr.
Átlát a szitán.
Cseberből vederbe.
Szőrösszívű.
A hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát.
Kutyaharapást szőrivel.
A bőre alatt is pénz van.
Egyszer hopp, máskor kopp.
Több nap, mint kolbász.
Nincs kolbászból a kerítés.
Nem fenékig tejfel.
Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!
Olyan, mint az aludttej.
Magad uram, ha szolgád nincs!
Madarat tolláról, embert barátjáról!
Kútba esett, füstbe ment.
Tartoztam az ördögnek egy úttal.
Nem látja a fától az erdőt.
Más szemében a szálkát is meglátja, magáéban a gerednát se.
Bagoly mondja verébnek: nagyfejű.
Szőrszálhasogató.
Paraszthajszál választja el.
Hajszálon függ.
Akár indi, akár undi.
Egykutya, egyremegy.
Világos, mint a vakablak.
Olyan kerek, mint a Péró szeme.
Gordiuszi csomó.
Messziről jött ember azt mond, amit akar.
Ki korán kel, aranyat lel.
Amelyik kutya ugat, az nem harap.
Ha csöndben maradtál volna, bölcs maradtál volna.
Hallgatni arany.
Ne szólj szám, nem fáj fejem.
Szólj igazat, betörik a fejed.
Olyan, mint a szélső ház: mindenki megáll mellette.
Egy kalap alá vesz.
Nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb.
A pénznek nincs szaga.
Isten tudja, meg a cigány.
Még akkor is, ha cigánygyerekek esnek is az égből.
Még akkor is, ha kisbalták potyognak is az égből.
Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.
Ki mint vet, úgy arat.
Ki korán kel, aranyat lel.
Verebekkel kel, tyúkokkal fekszik.
Olyan vékony, hogy tűbe lehetne fűzni.
Kákabélű, egyszálbélű.
Előre iszik a medve bőrére.
A fürdővízzel kiöntik a gyereket is.
Sok bába közt elvész a gyerek.
Két szék közöttl a pad alá.
Fenn hordja az orrát.
Hátrébb az agarakkal.
Senki a sorsát el nem kerülheti.
Semmi nem jó, ami muszáj.
Ég a keze alatt a munka.
Lusta, mint a föld terhe.
Szegény ember vízzel főz.
Szegény embert még az ág is húzza.
Éhes hasnak minden jó.
Ha egészség van, minden van.
Nyáron ruha nélkül, télen kenyér nélkül el ne menj!
Erre közelebb, arra hamarabb.
Legjobb az egyenes út.
Köntörfalaz. Mellébeszél.
Naplopó, semmirekellő, Napnál fűtő.
Szentéletű vasfazék, csak a füle kormos.
Eső lesz: jó szamár megérzi, jó kutya meg kiugatja.
Ballábbal kelt.
Akármelyik ujjamat harapom, egyformán fáj.
Öntsünk tiszta vizet a pohárba.
Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.
Kihasználni csak azt lehet, aki hagyja.
Hűlt helye.
Bottal üthetik a nyomát.
Eső után köpönyeg.
Ajtóstul ront a házba.
Aludjunk rá egyet.
Piros mint a pipacs.
A vak is azt mondja: majd meglátjuk.
Egyszer fenn, másszor lenn.
Alulról szagolja az ibolyát.
A bőre alatt is pénz van.
Kiáll a rúdja.
Lébe húzza.
Bemondta az unalmast, feldobta a talpát, beadta a kulcsot.
Rákász, pákász, madarász, mind a zavarosban kotorász.
Ég és föld a különbség.
Evés közben jön meg az étvágy.
Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisördögnek.
Tanulj tinó, ökör lesz belőled.
Nem esett messze az alma a fájától.
Apja fia, anyja lánya.
Olyan a haja, mint a szénaboglya.
---
Hát ennyi minden volt azokra a kövekre vésve. De az nem, hogy ezeket egy kis legényke véste rájuk. Meg az se, hogy egy annyira réges-régen nagyon-nagyon bölcsnek tartott öreg ember mondásai ezek, amelyeket sok év tapasztalásával jegyzett meg, vésett az eszébe, és adta tovább, és hagyta az utódokra.
Senki nem tudja, hogy a kőtáblák hogyan kerültek a földbe. Azt sem tudjuk, hol áll az a hegy, ahol az öreg bölcs lakott.
Ezek már mind-mind a múlt ködébe vesztek.
A mai emberek tapasztalásaikat szintén ilyen mondásokba gyűjtik. Ezeket közmondásoknak hívják, és szájhagyomány útján terjednek, öröklődnek apáról fiúra, s az utódok megőrzik emlékezetükben. Lejegyzik, újakat írnak hozzá, új tapasztalásokat szereznek az eltelő évek során. Minden ilyen mondással gazdagabbak leszünk. Vagy ti nem így gondoljátok?
VÉGE
A bölcs bácsika
mese
Valamikor réges-régen az emberek még nem voltak ilyen okosak ám, mint mostanság. Még nem voltak iskolák, ahol a bölcsességet, a számvetést, az olvasást meg az írást tanították volna, hiszen azt sem tudták, mi fán terem! Sem írás, sem olvasás nem létezett még, mert olvasni ugye csak azt lehet, amit egyszer valaki leírt. De mivel írni sem tudott még senki, mert még nem volt feltalálva, így olvasni se tudott még senki.
Szóval, mint már mondtam, akkoriban az emberek még nem voltak ám annyira bölcsek! Ezért aztán, amikor valamiben nem tudtak dönteni, vagy meg akarták kérdezni valakitől, akit okosabbnak tartottak maguknál, akkor elmentek a falu bölcséhez, merthogy minden faluban volt egy olyan öregnél is öregebb ember, aki már olyan régóta élt és annyi mindent megtapasztalt, hogy mindenről volt véleménye, és mindenben tudott tanácsot adni másoknak. Az ilyen öreg bölcseket igen nagy tisztességben tartották, mindenfélével elhalmozták és nagyon megbecsülték.
De volt ám olyan eset is, amikor még ő sem tudott tanácsot adni! No, ilyenkor aztán felkerekedtek az emberek, és néhányan elmentek egy másik faluba, ahol egy másik bölcstől kértek tanácsot. Ha itt sem jutottak dűlőre, akkor még tovább mentek, a következő faluba.
Aztán valahogy híre ment, hogy van valahol egy picike ország, ahol él egy olyan bölcs öreg, aki tényleg mindent tud. Ő a legbölcsebb az egész világon! Ezt híresztelték róla.
Így, amikor valaki úgy gondolta, hogy a bújára-bajára csak tőle kaphat választ, akkor elindult, hogy felkeresse.
Ez a nagyon-nagyon öreg ember egy hegy tetején lakott egy kalyibában. Szegényen és szerényen éldegélt itt egymagában, a tanácsaiért soha nem kért semmit. De ez a bölcs igen furcsán beszélt. Olyan furcsán, hogy igazán nehéz volt a mondandójából kihámozni a lényeget. Mégis mindig sokan kapaszkodtak fel a hegy tetejére, hogy tiszteletüket tegyék nála, és kérdéseikkel halmozzák el.
Volt egyszer egy asszony, aki veteményezett a kertjében, de hiába várta, hogy a magvak szárba szökkenjenek, bizony, nem kelt ki egyetlenegy sem. Elment hát az öreg bölcshöz, hogy megkérdezze, mit tegyen.
Az öregember válasza ez volt:
- Aki vet, az várhat! Ki mint vet, úgy arat! Türelem rózsát terem! - Semmi mást nem mondott.
Hát, ezzel aztán nem sokra ment a szegény asszony. De gondolta, az öreg biztosan arra gondolt, hogy majd kikel a mag, csak türelmesen kell várakozni.
Hazament hát, de hiába várakozott, a mag bizony nem kelt ki. Hogy miért? Mert elfelejtette meglocsolni! De ez már sajnos későn jutott eszébe.
Aztán volt olyan is, aki azért ment hozzá, hogy megkérdezze tőle: miért van az, hogy egész évben annyit dolgozott, majd beleszakadt, mégse tudott meggazdagodni, csak épphogy megélt valahogy. Erre azt mondta a bölcs:
- Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka! Aki sokat markol, keveset fog! - Ennyit mondott csupán.
Az ember csalódottan bandukolt haza, egész úton törte a fejét, mit is jelenthet a válasz. Talán azt, hogy ha nem fogott volna mindenbe bele, hanem csak szépen, komótosan dolgozott volna, többet érhetett volna el, és meglenne mindene, ami kell, és talán kevésbé fáradt volna bele a sok munkába. Talán a sok munka mellett éppen azt felejtette el, ami a legfontosabb: az élet apró örömeit.
Volt olyan ember is, aki azért kereste fel, hogy megkérdezze: hogyan van az, hogy a falu legszebb lánya a legszegényebb legénynek adta a kezét, s nem őneki, pedig ő a leggazdagabb a falujukban. Erre azt mondta az öregember:
- Hát, ez bizony ritka, mint a fehér holló! De láttam én már karón varjút! Az az ember biztosan legény a talpán, és nem ijed meg a saját árnyékától! Ne félj, jön még borúra derű! Lehet, hogy a lány szép, de olyan buta, hogyha a butaság fájna, biztosan ordítana! Zsák a foltját... Lehet, hogy szép, de nem különb a Deákné vásznánál! Különben is, várj türelemmel, mert minden malac megtalálja a maga dörgölődzőfáját! - s aztán már tessékelte is emberünket kifelé.
Hát, ezzel aztán ki volt fizetve az ember! Gondolta, nem jön többé el ilyen messzire, mert nem erre a válaszra számított, bizony nem! Ment is haza mérgesen, s bosszankodva mesélte mindenkinek, amit a bölcs mondott neki.
Volt olyan ember, aki azért kutyagolt napokon, heteken át, hogy elmesélje neki, mi történt a falujában.
Elmesélte, hogy van egy ember, aki olyan gonosz, hogy mindenkinek csak bajt akar okozni, de a végén mindig fordítva sül el a dolog, és ő maga jár rosszul. Soha nem sikerül neki. Erre azt mondja a bölcs:
- Aki másnak vermet ás, maga esik bele! -
Aztán - folytatja az ember - olyan is történt, hogy valaki elkérte a szomszédja talicskáját, de vissza már nem akarta adni, ezen összevesztek. Azóta haragban vannak. Erre azt mondja az öreg:
- Kölcsönkenyér visszajár! Aki szelet vet, vihart arat! -
Emberünk tovább mesél, olyan dolgokról is, hogy a faluba be-beszökik az erdőből egy hatalmas medve, meg két kicsi bocsa, és megdézsmálja a veteményest meg az élelemraktárakat. Eleinte elzavarták, de nagyon féltek tőle, mert hatalmas állat, így hát hagyták, hadd lakjanak jól, sőt mostanában már kivisznek egy kis elemózsiát az erdő szélére, és azóta a mackó meg a kicsinyei nem jönnek a faluba, megelégszenek a kitett élelemmel. Erre azt mondja az öreg:
- Bizony, fiam, az éhség nagy úr! Szükség törvényt bont! -
Aztán még az is történt abban a messze faluban, hogy valaki egy kerek házat akart építeni, de sehogyse sikerült neki. Félbe is hagyta, és csak üldögélt naphosszat mellette és nézte-nézte, de nem tudta folytatni. Erre azt mondja a bölcs öreg:
- Túl nagy fába vágta a fejszéjét. Beletörött a bicskája. Túl nagy falat az neki. Ami nem megy, ne erőltessük! Bolond lukból bolond szél fúj! Nem tudta, hogy járt utat a járatlanért el ne hagyj! -
És még azt is elmesélte az ember, hogy van egy asszony meg egy ember a falujában, akik folyton veszekednek, de mindig kibékülnek. Talán anyira szeretik egymást? Ki érti? Az emberek csak nevenek rajtuk. Erre azt mondja az öreg:
- Se vele, se nélküle. Csak az ásó-kapa-nagyharang választja el őket egymástól. Holtomiglan, holtodiglan! Rossz a rosszal, de rosszabb a rossz nélkül! -
A messziről jött ember tovább mesél: van egy ember a faluban, aki valahogyan mindig előre megérzi, ha valami rossz fog történik vele. Erre a bölcs azt mondja:
- Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik! -
Ezen szóra betoppant az az ember, akiről beszéltek. Azt mondja a bölcs:
- No, emlegetett szamár megjelenik! -
Az ember, aki belépett, ő is tanácsért jött. Leült a bölcs elé, és azt mondta:
- Tégy igazságot, ó, bölcsek bölcse, mit tegyek? Az történt, hogy a szomszédomban lakik egy gazdag ember, akinek a földjén dolgoztam. Arra számítottam, hogy majd jól megfizet, mert előre kialkudtuk a béremet. De amikor végeztem a munkámmal, nem fizetett egy petákot sem!
A bölcs azt mondja:
- Pofára estél, mint a zsíros kenyér! Nagyot estél, mint az üveges tót! De az éremnek is két oldala van! Hallgattassék meg a másik fél is! -
No jó, elhívatták a gazdát, hogy mondaná el, miért nem fizetett emberünknek a munkájáért.
A gazda azt mondta:
- Azért, mert az ember csak álldigállt naphosszat, alig dolgozott. Olyan lassú volt, hogy az borzasztó!
A bölcs mondja:
- Megalszik a szájában a tej? Teddkihaddhűljön? Többeljobb? Kiesik a falat a szájából? Szájabákli?
- Igen-igen! És végül olyan lett a munkája, hogy nem volt benne köszönet.
- Szanaszét állt, mint a Csáki szalmája?
- Úgy, úgy! És amikor mondtam neki, hogy nem így kellett volna, csak nézett rám.
- Csak állt, mint a Bálám szamara? Bámult, mint borjú az ú kapura?
- Valahogy úgy. Másnapra én meggondoltam magam, mégis ki akartam fizetni, de nem találtam sehol.
- Eltűnt, mint szürke szamár a ködben?
- Igen! De látom, itt van nálad, hát most kifizetem neki a bérét, de kevesebbet adok, csak annyit, amennyi jár! Rossz munkáért kevesebb pénz jár!
A bölcs azt mondja:
- Ne felejtsd el, hogy hamar munka ritkán jó!
A gazda és az ember elmentek. Ottmaradt a falujukbeli, aki tovább mesélt. Azt mondja, van a falujukban egy olyan fiatal legényke, aki nagyon fura észjárású. Mindig rajzolgat a porba, olyan krikszkrakszokat, meg mifenéket, senki se tudja mit, de ő azt mondja, hogy ír. Hát mit írsz? - kérdeztük tőle. Hát mindenfélét, mondja ő, de amikor megkérdeztük tőle, hogy azok a jelek micsodák, akkor ő nem tudott rá válaszolni.
Azt mondja a bölcs:
- Küldd el hozzám azt a tejfelesszájú legénykét!
Az ember elment, és elküldte a legényt. A fiúcska meg is érkezett. Azt mondja neki a bölcs:
- Akarsz-e az inasom lenni? -
- Akarok hát! -
Akkor összedugták a fejüket, és kitalálták, hogy milyen jelekkel fejezzék ki és rögzítsék a bölcs gondolatait. Sok éjszakán át törték a fejüket és próbálgatták, mire minden a helyére került. Megegyeztek abban, hogy melyik jel milyen szót vagy betűt jelöl, és gyakorolták együtt szorgalmasan. Persze, csak úgy, a porban rajzolgatva, vagy deszkára agyagdarabbal, mert akkor még nem volt irka meg irón.
Amikor a legényke mindent megtanult, szépen, pontosan, rendesen, és már el is tudta olvasni, amit írt, akkor a bölcs azt mondta neki:
- Most pedig az lesz a dolgod, hogy leírod, amit mondok. Ha valaki jön és tanácsot kér tőlem, a válaszomat mindig leírod. Ide belevésed ebbe a nagy kőbe. De jól vigyázz, apró jeleket véssél, hogy mindent le tudjál jegyezni, és minden elférjen rajta!
Úgy is lett! A fiúcska mindent feljegyzett szépen, sorban, ahogy az öregtől hallotta. És közben nagyon figyelt. És mindent megtanult titokban. Mert jó esze volt, éles esze, úgy vágott az, mint a beretva!
Méltó utódja lett az öregnek!
---
Azóta sok évszázadnyi idő eltelt, talán ezer is, vagy több ezer. Az emberek okosabbak lettek, bölcsebbek, már tudtak írni, olvasni, építettek iskolákat, ahol már kisgyermekkorban megtanultak mindent, ami szükséges.
Egyszer aztán valahol valaki a földjén mélyszántás közben megtalálta a kőtömböket. Talált belőle vagy két tucatot. Valamiféle jelek voltak belevésve. Nem tudta senki, mit is jelentenek. Elvitték a múzeumba, ott kiállították, hogy mindenki megnézhesse. Egy ember, egy tudós nagyon kíváncsi volt, mit is rejtenek a jelek, mit jelenthetnek. Addig-addig okoskodott, amíg ki nem találta, és rendszerezte a jeleket. Megfejtette a jelentését minden egyes sornak, írásjelnek. Azt mondta, amikor végzett, hogy ezek közmondások, és különleges kifejezések, hasonlatok, amelyek az emberiség tapasztalatait jelentik. Ezeket jegyezték fel ezekkel az ősi jelekkel.
Akkor ő felírta ezeket egy füzetbe. Aztán elvitte a nyomdába, és kinyomtatták őket szép fehér papirosra. Ezeket kiállították egy üvegvitrinben a kőtáblák mellett, hadd lássa mindenki, mi van rájuk vésve, mit jelentenek a jelek.
Én most ide leírom nektek.
Így szólnak:
Akkora a szája, mint a Bécsi kapu.
Akkorát ásít, hogy beleesek.
Jár a keze, mint a motolla.
Kinek a pap, kinek a papné.
Jó pap is holtig tanul.
Úgy berúgott, mint az apaszamár.
Szemet szemért, fogat fogért.
Édes a bosszú.
Ordít, mint a fábaszorult féreg.
Vicsorog, mint pék kutyája a meleg kiflire.
Kerülgeti, mint macska a forró kását.
Legszebb öröm a káröröm.
Vigyorog, mint a holdvilág.
Kerek képű, mint a holdvilág.
Halovány, mint a holdvilág.
Szegény, mint a templom egere.
Közös lónak túrós a háta.
Olyan sovány, mint a kóró.
Sovány, mint a gereblye.
Elöl deszka, hátul léc.
Eltaláltad - szarva közt a tőgyit!
Tévedni emberi dolog.
Tejfelesszájú.
Nyakigláb.
Holdvilágképű.
Cipóképű.
Petinek mondom, Pál is értsen belőle.
Aki éjjel legény, nappal legyen ember!
Ebenguba.
Egyik tizenkilenc, másik egy híján húsz.
Nekem nyolc.
Nekem még a kilenc is páros.
Minden mindegy.
Telve van, mint Turcsiné jóakarattal.
Úgy jóllakott, mint a duda.
Cseberből vederbe.
Lassan járj, tovább érsz.
Volt ám haddelhadd, meg ereszdelahajamat!
Kutyába se veszi.
Úgy sír, mint a záporeső.
Nem bújhatsz ki a bőrödből.
Nem lépheted át a saját árnyékodat.
Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba.
Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.
Ebcsont beforr.
Átlát a szitán.
Cseberből vederbe.
Szőrösszívű.
A hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát.
Kutyaharapást szőrivel.
A bőre alatt is pénz van.
Egyszer hopp, máskor kopp.
Több nap, mint kolbász.
Nincs kolbászból a kerítés.
Nem fenékig tejfel.
Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!
Olyan, mint az aludttej.
Magad uram, ha szolgád nincs!
Madarat tolláról, embert barátjáról!
Kútba esett, füstbe ment.
Tartoztam az ördögnek egy úttal.
Nem látja a fától az erdőt.
Más szemében a szálkát is meglátja, magáéban a gerednát se.
Bagoly mondja verébnek: nagyfejű.
Szőrszálhasogató.
Paraszthajszál választja el.
Hajszálon függ.
Akár indi, akár undi.
Egykutya, egyremegy.
Világos, mint a vakablak.
Olyan kerek, mint a Péró szeme.
Gordiuszi csomó.
Messziről jött ember azt mond, amit akar.
Ki korán kel, aranyat lel.
Amelyik kutya ugat, az nem harap.
Ha csöndben maradtál volna, bölcs maradtál volna.
Hallgatni arany.
Ne szólj szám, nem fáj fejem.
Szólj igazat, betörik a fejed.
Olyan, mint a szélső ház: mindenki megáll mellette.
Egy kalap alá vesz.
Nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb.
A pénznek nincs szaga.
Isten tudja, meg a cigány.
Még akkor is, ha cigánygyerekek esnek is az égből.
Még akkor is, ha kisbalták potyognak is az égből.
Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.
Ki mint vet, úgy arat.
Ki korán kel, aranyat lel.
Verebekkel kel, tyúkokkal fekszik.
Olyan vékony, hogy tűbe lehetne fűzni.
Kákabélű, egyszálbélű.
Előre iszik a medve bőrére.
A fürdővízzel kiöntik a gyereket is.
Sok bába közt elvész a gyerek.
Két szék közöttl a pad alá.
Fenn hordja az orrát.
Hátrébb az agarakkal.
Senki a sorsát el nem kerülheti.
Semmi nem jó, ami muszáj.
Ég a keze alatt a munka.
Lusta, mint a föld terhe.
Szegény ember vízzel főz.
Szegény embert még az ág is húzza.
Éhes hasnak minden jó.
Ha egészség van, minden van.
Nyáron ruha nélkül, télen kenyér nélkül el ne menj!
Erre közelebb, arra hamarabb.
Legjobb az egyenes út.
Köntörfalaz. Mellébeszél.
Naplopó, semmirekellő, Napnál fűtő.
Szentéletű vasfazék, csak a füle kormos.
Eső lesz: jó szamár megérzi, jó kutya meg kiugatja.
Ballábbal kelt.
Akármelyik ujjamat harapom, egyformán fáj.
Öntsünk tiszta vizet a pohárba.
Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.
Kihasználni csak azt lehet, aki hagyja.
Hűlt helye.
Bottal üthetik a nyomát.
Eső után köpönyeg.
Ajtóstul ront a házba.
Aludjunk rá egyet.
Piros mint a pipacs.
A vak is azt mondja: majd meglátjuk.
Egyszer fenn, másszor lenn.
Alulról szagolja az ibolyát.
A bőre alatt is pénz van.
Kiáll a rúdja.
Lébe húzza.
Bemondta az unalmast, feldobta a talpát, beadta a kulcsot.
Rákász, pákász, madarász, mind a zavarosban kotorász.
Ég és föld a különbség.
Evés közben jön meg az étvágy.
Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisördögnek.
Tanulj tinó, ökör lesz belőled.
Nem esett messze az alma a fájától.
Apja fia, anyja lánya.
Olyan a haja, mint a szénaboglya.
---
Hát ennyi minden volt azokra a kövekre vésve. De az nem, hogy ezeket egy kis legényke véste rájuk. Meg az se, hogy egy annyira réges-régen nagyon-nagyon bölcsnek tartott öreg ember mondásai ezek, amelyeket sok év tapasztalásával jegyzett meg, vésett az eszébe, és adta tovább, és hagyta az utódokra.
Senki nem tudja, hogy a kőtáblák hogyan kerültek a földbe. Azt sem tudjuk, hol áll az a hegy, ahol az öreg bölcs lakott.
Ezek már mind-mind a múlt ködébe vesztek.
A mai emberek tapasztalásaikat szintén ilyen mondásokba gyűjtik. Ezeket közmondásoknak hívják, és szájhagyomány útján terjednek, öröklődnek apáról fiúra, s az utódok megőrzik emlékezetükben. Lejegyzik, újakat írnak hozzá, új tapasztalásokat szereznek az eltelő évek során. Minden ilyen mondással gazdagabbak leszünk. Vagy ti nem így gondoljátok?
VÉGE