A cirmos cica


A cirmos cica


Az udvaron napozott a cirmos cica. A kutya láncát csörgetve irigykedve nézte.
- Jó neked, te szabadon lehetsz - mondta szomorúan.
- Te is lehetnél, ha nem szöknél meg - válaszolta a cica.
- Nem is szököm meg - mondta sértődötten a kutyus.
- De megharaptad a szomszéd nénit - mondta még a cica, és hátat forditott a kutyusnak.
A kutyus nagyot sóhajtott, és leheveredett a háza elé. Elgondolkodott azon, amit a cica mondott.
- Nem is nagyon haraptam meg... Csak éppen egy kicsit - gondolta. - Azóta vagyok láncra kötve. A lánc nehéz, húzza a nyakamat. A nyakörv meg dörzsöli a szőrömet, már egészen lekopott alatta. Ajjaj, szomorú ez - gondolta.
A cica ezalatt aludt a napon. Szőrén táncot járt a napsugár. Egyszerre csak felébredt. Beballagott a konyhába, ahol a tálkájában tejet talált. Azt fellefetyelte, aztán pedig besurrant a pajtába egy résen keresztül. Nemsokára egy egérkével a szájában jött elő. Büszkén sétált vele az udvaron, hadd lássák a többiek, milyen ügyes vadász is ő. De az egérke ficánkolt a szájában, meg cincogott erősen. A kutya felkapta a fejét a nagy cincogásra. A cica bevitte a konyhába a fickándozó kisegeret. A gazdasszonynak akarta megmutatni, mert a cicák mindig büszkék arra, milyen ügyesek. De a gazdasszony nem örült neki olyan nagyon. Azazhogy örült is, meg nem is. Mert ugye a kisegér a pajtában rágcsálta az állatok téli eledelét. Kirágta a zsákokat, kifolyt belőle a gabona a földre. De másrészről meg nem örült, merthogy sajnálta. A cica kap enni rendesen, nincsen szüksége arra, hogy vadásszon. De a cica igazi ragadozó, nem tehet róla, hogy akkor is vadászik, amikor nem éhes igazán. És olyankor nem is játszik az egérkével olyan nagyon, hanem csak ide is leteszi, meg oda is leteszi, aztán csak nézi, amint az futkos. És vagy elkapja ismét, vagy nem...
Tudom, hogy ez gonosz dolog a cicától. Dehát őneki az ösztöne ezt parancsolja, ezt kell tennie. Pont úgy, mint ahogyan az összes kutya haragszik a cicákra. Miért? Ki tudja. Nem kell vadászniuk, mert élelmet kapnak a gazdijuktól. Mégis megkergetik a cicákat, felkergetik a fára. És az, hogy a kutya elszökik, ha nyitva a kapu? Azt meg ki érti? Hiszen jó dolga van itt, meleg ételt kap, meleg kuckója van... Hát ez is azért van, merthogy úgy érzi, mennie kell. Irigyli is a cicát, mert a cica felmegy a kerités tetejére, ott sétálgat végig, meg aztán a háztetőre is fel tud mászni, és kifekszik a napra, és ha elunja, elmegy a hetedik szomszédba, és barangol sokszor napokig is, és nem is jön vissza egyhamar.
De őt persze nem szidja össze senki...
- Igazságtalanság! - gondolta a kutyus. - És egyébként is, én nem mehetek be a konyhába, a cica meg bemehet. Nem értem én ezt! - szomorkodott.

Aztán egyszer csak nyílt a kapu, és belépett rajta a gazdáék kislánya. Az iskolából jött haza. Letette a táskáját az ajtó elé, és ment egyenesen a kutyushoz. Azonnal levette a nyakörvét, és vidáman nézte, hogy a kutyus boldogan rohangál körbe-körbe az udvaron. Aztán odajött a kutyus a lábához, és leült. A kislány leguggolt melléje, átölelte a nyakát, és simogatta, becézgette. És a kiskutya elfelejtette minden bánatát. Egyszerre csak odasétált kényeskedve a cica is. A kislány megsimogatta, ölébe vette. A kiskutya irigységből morgott egy picit, de hamar megbékült, mert a kislány még sokáig cirógatta buksi fejét, és a kiskutya is, meg a kismacska is hálásan hozzábújtak.
A kislánynak később be kellett mennie a házba leckét irni, igy a kiskutya meg a cica egyedül maradtak az udvaron. Leheveredtek a puha zöld fűbe egymás mellé.

Remélem, holnap is így lesz - gondolták mindketten, és a jó meleg napsütésben elbóbiskoltak.

Itt a vége, fuss el véle.