A csokiszörny
Bobby Leng:
A csokiszörny
mese
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi szörnyecske. Ez a szörnyecske csak a csokoládét szerette, semmi mást nem evett. De ennek megvolt az oka: minden mástól kiütést kapott. Így aztán az otthoni csokikészletek hamar kimerültek és üres lett a kamra, nem volt egyetlen szem valamirevaló csokidarabka sem, de még a morzsája sem. Mit volt mit tenni, elindult, hogy keressen magának csokoládét. Elért a városba, és ott meglátta, hogy az üzletek tele vannak csokoládéval, egész polc-sorok roskadoznak tőle. Azt gondolta a kis szörnyecske, hogy minden csoki csakis rá vár, ezért bement és mindet megette.
Persze, eleinte válogatott. A kedvence a bonbonmeggy volt, vagyis az a kerek bonbon, amiben egy pár csepp konyakban úszó meggyszem bújik meg.
Igaz, hogy ez gyereknek nem nagyon való, de mégis ez volt a kedvence. Nem ártott meg neki az a nagyon csöppnyi kis szesz, ami belül rejtőzött, mert annyira kevés volt.
Később, amikor ez mind elfogyott, akkor a mogyorós csokoládé lett a kedvence. Az, amelyikben egész szem mogyorók vannak, jaj, hát az milyen mennyei! Amikor ez is mind elfogyott, akkor következett a tejcsokoládé, amiben apró kekszdarabkák vannak, mert amikor beleharapott, akkor azok ropogtak a foga alatt. Amikor már ilyen se volt sehol, akkor jött a málnás krémmel töltött csoki. Aztán a karamellás, majd a nápolyis, utána az étcsokival bevont, azután a tejkrémmel töltött, azután a kakaós-rumos krémes, utána a mazsolás, utána a kókuszos. Amikor már mindezek elfogytak, akkor már nem válogatott: ahogy jöttek sorban, úgy ette.
Minden üzletből eltüntette az összes csokoládét. Akár kicsi szeletke, akár banános, akár táblás, akár bonbon, akár dobozos, akár szemenként csomagolt volt is. Minden üzletbe bement, egymás után. És a következő üzletbe is, meg még tovább. Amikor már minden város és falu boltjából felfalta a sok csokoládét, akkor sorra kerültek a gyerekek, akiknek a kezéből kivette a csokit és azt is megette. Akkor aztán sírni kezdett minden csokikedvelő kisgyerek, de még a felnőttek is, mert titokban a felnőttek is szeretik ám a csokoládét, csak tagadják.
Ettől kezdve mindenki nagyon szenvedett, mert nem volt többé csokoládé sehol a világon, hiszen mindet megette a csokiszörny. Csakhogy a sok-sok csokitól a kis szörnyből egyre nagyobb és nagyobb szörny lett, meg aztán állandóan álmos volt tőle és nagyon sokat kellett aludnia ezután. Egy mező kellős közepén le is heveredett, és boldogan álomba szenderült. De olyan mély álomba, hogy nem is ébredt fel vagy száz évig.
Ez alatt a száz év alatt viszont ismét gyártottak a gyárak sok-sok csokoládét, és a gyerekek és felnőttek, akik szeretik a csokit, azok mind-mind megint nagyon boldogok voltak, mert ehettek annyit, amennyit csak akartak, vagy éppen annyit, amennyit meg tudtak venni, vagy amennyit az anyukájuk és apukájuk megengedett nekik. De az ilyen gyerekeket nagyon sajnálta a többi gyerek, hogy nem ehetnek elég csokit. Hiszen annyit úgyse tudnának enni, hogy betegek legyenek tőle, viszont ezt a világ egyik legfinomabb ételét megvonni valakitől, az kegyetlen dolog, úgy gondolták.
Szerintem még ma is alszik a csokiszörny, mert akármerre járok is, az összes üzletben rengeteg a csokoládé, mindenfajta van, csak úgy roskadoznak tőle a polcok. Van olcsó és van drága, van ezüst csomagolású és aranypapirosos, van húsvéti csokitojás és van csokimikulás, és van fodros papírba csomagolt szaloncukor, meg van kicsi és nagy, keskeny szelet és vastag is, töltött is meg töltetlen is. És ami még nagyon érdekes: azóta vannak már olyan boltok is, ahol csakis csokoládét és cukorkát árulnak, képzeljétek csak! És ott vannak olyan tárolódobozok, amelyikben vannak kis lapátkák és zacskóba magad válogathatod, melyikből akarsz és mennyit! Vannak itt csokidrazsék mandulával töltve, mogyoróval töltve, cukordrazsék csokival és mogyorókrémmel töltve, tejkrémmel vagy kókuszkrémmel töltve, jaj, hogy azok milyen finomak! És vannak ott különféle színes, kicsi apró és hosszú-hosszú szálas gumicukrok is! Hogy azok milyen érdekesek! És finomak is, persze. Hogy örülne a csokiszörny, ha látná és főleg, ha meg is kóstolhatná mindet! Még az is lehet, hogy fel is falná és nekünk egy darabot se hagyna! Ezért inkább csak hadd aludjon még sokáig ott a titokzatos, távoli, rejtett mező kellős közepén!
VÉGE
A csokiszörny
mese
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi szörnyecske. Ez a szörnyecske csak a csokoládét szerette, semmi mást nem evett. De ennek megvolt az oka: minden mástól kiütést kapott. Így aztán az otthoni csokikészletek hamar kimerültek és üres lett a kamra, nem volt egyetlen szem valamirevaló csokidarabka sem, de még a morzsája sem. Mit volt mit tenni, elindult, hogy keressen magának csokoládét. Elért a városba, és ott meglátta, hogy az üzletek tele vannak csokoládéval, egész polc-sorok roskadoznak tőle. Azt gondolta a kis szörnyecske, hogy minden csoki csakis rá vár, ezért bement és mindet megette.
Persze, eleinte válogatott. A kedvence a bonbonmeggy volt, vagyis az a kerek bonbon, amiben egy pár csepp konyakban úszó meggyszem bújik meg.
Igaz, hogy ez gyereknek nem nagyon való, de mégis ez volt a kedvence. Nem ártott meg neki az a nagyon csöppnyi kis szesz, ami belül rejtőzött, mert annyira kevés volt.
Később, amikor ez mind elfogyott, akkor a mogyorós csokoládé lett a kedvence. Az, amelyikben egész szem mogyorók vannak, jaj, hát az milyen mennyei! Amikor ez is mind elfogyott, akkor következett a tejcsokoládé, amiben apró kekszdarabkák vannak, mert amikor beleharapott, akkor azok ropogtak a foga alatt. Amikor már ilyen se volt sehol, akkor jött a málnás krémmel töltött csoki. Aztán a karamellás, majd a nápolyis, utána az étcsokival bevont, azután a tejkrémmel töltött, azután a kakaós-rumos krémes, utána a mazsolás, utána a kókuszos. Amikor már mindezek elfogytak, akkor már nem válogatott: ahogy jöttek sorban, úgy ette.
Minden üzletből eltüntette az összes csokoládét. Akár kicsi szeletke, akár banános, akár táblás, akár bonbon, akár dobozos, akár szemenként csomagolt volt is. Minden üzletbe bement, egymás után. És a következő üzletbe is, meg még tovább. Amikor már minden város és falu boltjából felfalta a sok csokoládét, akkor sorra kerültek a gyerekek, akiknek a kezéből kivette a csokit és azt is megette. Akkor aztán sírni kezdett minden csokikedvelő kisgyerek, de még a felnőttek is, mert titokban a felnőttek is szeretik ám a csokoládét, csak tagadják.
Ettől kezdve mindenki nagyon szenvedett, mert nem volt többé csokoládé sehol a világon, hiszen mindet megette a csokiszörny. Csakhogy a sok-sok csokitól a kis szörnyből egyre nagyobb és nagyobb szörny lett, meg aztán állandóan álmos volt tőle és nagyon sokat kellett aludnia ezután. Egy mező kellős közepén le is heveredett, és boldogan álomba szenderült. De olyan mély álomba, hogy nem is ébredt fel vagy száz évig.
Ez alatt a száz év alatt viszont ismét gyártottak a gyárak sok-sok csokoládét, és a gyerekek és felnőttek, akik szeretik a csokit, azok mind-mind megint nagyon boldogok voltak, mert ehettek annyit, amennyit csak akartak, vagy éppen annyit, amennyit meg tudtak venni, vagy amennyit az anyukájuk és apukájuk megengedett nekik. De az ilyen gyerekeket nagyon sajnálta a többi gyerek, hogy nem ehetnek elég csokit. Hiszen annyit úgyse tudnának enni, hogy betegek legyenek tőle, viszont ezt a világ egyik legfinomabb ételét megvonni valakitől, az kegyetlen dolog, úgy gondolták.
Szerintem még ma is alszik a csokiszörny, mert akármerre járok is, az összes üzletben rengeteg a csokoládé, mindenfajta van, csak úgy roskadoznak tőle a polcok. Van olcsó és van drága, van ezüst csomagolású és aranypapirosos, van húsvéti csokitojás és van csokimikulás, és van fodros papírba csomagolt szaloncukor, meg van kicsi és nagy, keskeny szelet és vastag is, töltött is meg töltetlen is. És ami még nagyon érdekes: azóta vannak már olyan boltok is, ahol csakis csokoládét és cukorkát árulnak, képzeljétek csak! És ott vannak olyan tárolódobozok, amelyikben vannak kis lapátkák és zacskóba magad válogathatod, melyikből akarsz és mennyit! Vannak itt csokidrazsék mandulával töltve, mogyoróval töltve, cukordrazsék csokival és mogyorókrémmel töltve, tejkrémmel vagy kókuszkrémmel töltve, jaj, hogy azok milyen finomak! És vannak ott különféle színes, kicsi apró és hosszú-hosszú szálas gumicukrok is! Hogy azok milyen érdekesek! És finomak is, persze. Hogy örülne a csokiszörny, ha látná és főleg, ha meg is kóstolhatná mindet! Még az is lehet, hogy fel is falná és nekünk egy darabot se hagyna! Ezért inkább csak hadd aludjon még sokáig ott a titokzatos, távoli, rejtett mező kellős közepén!
VÉGE