A fülönfüggő meg a klipsz
Bobby Leng:
A fülönfüggő meg a klipsz
mese
Egyszer a fülönfüggő a klipsz mellé került a piperés fiókban. Egy darabig nézegették, vizslatták egymást, végül a klipsz megszólalt:
- Úgy látom, te nem olyan vagy, mint én.
- Nem bizony - válaszolta a fülönfüggő. - Én aranyból vagyok, te meg csak holmi műanyag vagy - mondta lenézően.
A klipsznek rosszulesett, amit a fülönfüggő mondott. De aztán azt mondta:
- Lehet, hogy nem vagyok aranyból, de énmiattam nem is kell kifúrni senkinek a fülét se!
- Hogyhogy nem? - csodálkozott a fülönfüggő. Ilyen dologgal eddig még nem találkozott.
- A klipszeket, mint amilyen én is vagyok, azért találták ki, hogy mint egy csipeszt, rácsíptethessék a hölgyek a fülükre, és sokfélét gyártottak, mindenféle színben vagyunk és sokan közülünk nagyon-nagyon szépek!
A fülönfüggő elgondolkozott ezen. Tényleg, amikor őt felteszi a gazdája, akkor egy kis lyukba szúrja bele a végét a fülében, és ott lóg egész addig, amíg újra ki nem veszik. De a klipsznek igaza van. Ha ő is csíptetős lehetne, akkor néha leugorhatna, és nem kéne mindig ott lógni. Mert a lukból nem tud szabadulni. Bár volt már, amikor mégis sikerült, mert a csat elfordult és kinyílt, akkor levetette magát a földre, de megtalálták. Pedig gondolta, világot lát, ha másvalaki találja meg, felveszi és elviszi magával, akkor nem mindig csak ez az unalmas piperés fiók lenne.
De ezen változtatni sajnos nem tudott. Sem ő nem tudott változtatni azon, hogy fülönfüggő legyen, sem pedig a klipsz nem tudott változtatni azon, hogy csíptetős legyen-e, vagy sem.
Békességben éltek tehát a fiók mélyén, és várták, hogy mikor melyikükre kerül sor. Csakhogy, amikor a fülönfüggőt hagyták tovább pihengetni, akkor a gazdájuk fülén a lyuk elkezdett benőni, beforrni.
Valamikor, régesrégen, amikor valakinek látási problémái voltak, azt tanácsolták neki, hogy fúrassa ki a fülét, és hordjon arany vagy ezüst fülbevalót, az majd javít a látásán. Hogy igaz-e vagy sem, azt a fülönfüggő se tudta, meg a klipsz se, de azért egészen jól elvoltak. Sokat beszélgettek. Mindig elmesélték egymásnak, hogy merre jártak, vagyis hogy a gazdájuk merre vitte őket a fülében. Egész érdekes volt így az élet. Amikor a gazdájuk haja hosszúra nőtt, akkor melléjük került még sok színes hajcsat is, meg mindenféle bársony- és selyemszalag. Így már egész sokan voltak, mindenkinek volt valami mondanivalója. Úgyhogy ezentúl már sose unatkoztak a piperés fiók mélyén.
VÉGE
A fülönfüggő meg a klipsz
mese
Egyszer a fülönfüggő a klipsz mellé került a piperés fiókban. Egy darabig nézegették, vizslatták egymást, végül a klipsz megszólalt:
- Úgy látom, te nem olyan vagy, mint én.
- Nem bizony - válaszolta a fülönfüggő. - Én aranyból vagyok, te meg csak holmi műanyag vagy - mondta lenézően.
A klipsznek rosszulesett, amit a fülönfüggő mondott. De aztán azt mondta:
- Lehet, hogy nem vagyok aranyból, de énmiattam nem is kell kifúrni senkinek a fülét se!
- Hogyhogy nem? - csodálkozott a fülönfüggő. Ilyen dologgal eddig még nem találkozott.
- A klipszeket, mint amilyen én is vagyok, azért találták ki, hogy mint egy csipeszt, rácsíptethessék a hölgyek a fülükre, és sokfélét gyártottak, mindenféle színben vagyunk és sokan közülünk nagyon-nagyon szépek!
A fülönfüggő elgondolkozott ezen. Tényleg, amikor őt felteszi a gazdája, akkor egy kis lyukba szúrja bele a végét a fülében, és ott lóg egész addig, amíg újra ki nem veszik. De a klipsznek igaza van. Ha ő is csíptetős lehetne, akkor néha leugorhatna, és nem kéne mindig ott lógni. Mert a lukból nem tud szabadulni. Bár volt már, amikor mégis sikerült, mert a csat elfordult és kinyílt, akkor levetette magát a földre, de megtalálták. Pedig gondolta, világot lát, ha másvalaki találja meg, felveszi és elviszi magával, akkor nem mindig csak ez az unalmas piperés fiók lenne.
De ezen változtatni sajnos nem tudott. Sem ő nem tudott változtatni azon, hogy fülönfüggő legyen, sem pedig a klipsz nem tudott változtatni azon, hogy csíptetős legyen-e, vagy sem.
Békességben éltek tehát a fiók mélyén, és várták, hogy mikor melyikükre kerül sor. Csakhogy, amikor a fülönfüggőt hagyták tovább pihengetni, akkor a gazdájuk fülén a lyuk elkezdett benőni, beforrni.
Valamikor, régesrégen, amikor valakinek látási problémái voltak, azt tanácsolták neki, hogy fúrassa ki a fülét, és hordjon arany vagy ezüst fülbevalót, az majd javít a látásán. Hogy igaz-e vagy sem, azt a fülönfüggő se tudta, meg a klipsz se, de azért egészen jól elvoltak. Sokat beszélgettek. Mindig elmesélték egymásnak, hogy merre jártak, vagyis hogy a gazdájuk merre vitte őket a fülében. Egész érdekes volt így az élet. Amikor a gazdájuk haja hosszúra nőtt, akkor melléjük került még sok színes hajcsat is, meg mindenféle bársony- és selyemszalag. Így már egész sokan voltak, mindenkinek volt valami mondanivalója. Úgyhogy ezentúl már sose unatkoztak a piperés fiók mélyén.
VÉGE