A hercegkisasszony meg az internet

Bobby Leng:


A hercegkisasszony meg az internet
mese



Egyszer volt, hol nem volt, élt egy hatalmas panelházban egy kicsike kis lakásban egy kis család. Apuka, anyuka, meg a kislányuk. A kislányukat mindig így szólították: Hercegkisasszony. Azért szólították így, mert nagyon szerették.
Ámde a kis hercegleányka megnőtt egyszercsak, észre se vették, és hipp-hopp, máris tizenhat éves ifjú hölgyikévé serdült. És az iskolában már nézegették a fiúk. Meg az utcán is, ha apuka és anyuka sétálni vitte. Vagy elmentek fagyizni. Sőt, olyan is előfordult, hogy elment bulizni. Az iskolatársai közül volt egy barátnője is. De a barátnőjének már volt egy fiúja, vagyis egy olyan fiatalember, aki udvarolni kezdett neki, és együtt jártak mondjuk moziba, meg fagyizni is, meg plázázni például. És mivel ők ketten együtt nagyon jól érezték magukat, nem nagyon hívták magukkal a Hercegkisasszonyt. A Hercegkisasszonynak még nem volt olyan kis barátja, fiúbarátja, mint a barátnőjének. Kicsit irigykedett is, de legfőképpen szomorú volt emiatt.
Mivel se az utcán járkáló, se a suliban tanuló ifjú emberkék között nem talált olyan szemrevalót, aki neki tetszett volna, és ami a legfőbb: akinek ő tetszett volna, hát gondolta, bekapcsolja apuka számítógépét, és egy kicsit szétnéz az Interneten. Az Internet egy olyan hálózat, mint mondjuk a telefonhálózat, csak ez képet is ad, amit a számítógép monitorján nézegetni lehet. Ez a hálózat is teljesen beszövi az egész világot, épp, mint a telefonhálózat. Nos hát, a Hercegkisasszony keresgélt az Interneten, különféle szavakat írt be, amire a számítógép memóriája keresgélni kezdett, és kiadott mindenféle találatokat, oldalakat, képeket és szövegeket, amiken böngészni, olvasgatni, nézegetni lehet.
Egy társkereső helyen aztán talált is olyan fiatal fiúk képeit, akik közül megtalálta, amilyen épp neki volt kitalálva. Ezt el tudta képzelni fehér lovon, hercegi ruhában, koronával a fején.
A mai hercegkisasszonyoknak mostoha a sorsuk. Nincsenek már fehér lovon vágtató menyasszonykereső királyfiak.

Az internetes herceginek kinéző ifjú csupa jót és szépet írt magáról. A Hercegkisasszonynak nagyon tetszett a sok szép bók, kedves szavak, szép udvarias beszéd.
Minden nap beszélgettek az Internet segítségével, üzeneteket írtak egymásnak. De személyesen még nem találkoztak. A Hercegkisasszony már nagyon vágyott rá, hogy lássa az ő szép ifjú Hercegét. Végül meg is beszéltek egy találkozót. A Hercegkisasszony örömmel készülődött, szépen kicsinosította magát, el is ment a találkozóhelyre. Csakhogy mielőtt elment volna, elmesélte boldogan az édesanyjának és az édesapjának, hogy randira megy egy Hercegfiúval.
A szülei örültek, de óvatosak is voltak, így amikor a Hercegkisasszony elment, utánamentek, de úgy, hogy ő ne vegye észre. Gondolták, jobb félni, mint megijedni, mert hátha mégse olyan kedves az a Hercegfiú, hanem valami gonosz rosszindulatú varázsló, rabló, vagy akárki, aki rosszat akar.
Amikor a Hercegkisasszony leült a parkban a padra, ami meg volt beszélve mint találkahely, akkor odament hozzá egy középkorú úr. Leült mellé, és beszélgetni kezdtek. Apu és anyu csak ennyit látott messziről, de hallani nem lehetett, hogy miről folyik a diskurzus. Azt látták, hogy a Hercegkisasszony mosolyog, biztosan kedves dolgokat mond neki az a férfi. Akkor felálltak a padról a férfi és a leányka, és elindultak sétálva a parkból kifelé. Akkor közbelépett apu és anyu, és odamentek valami ürüggyel, és elhívták a leánykájukat. A férfi nagyon zavarba jött és sietve távozott, el se köszönt. Apu és anyu rögtön sejtették, hogy valami rosszat akart a Hercegkisasszonytól.

Otthon a Hercegkisasszonynak elmondták, hogy mire kell egy ekkora kislánynak figyelni és vigyázni, és hogy ne dőljön be a szép dumának meg a hamis fotónak, hanem legyen nagyon óvatos. És ne menjen el senki idegennel sehová, még ha nagyon kedves, akkor se. Bármilyen szépen beszél, bármit ígér, nem szabad. Ha erőszakoskodna, akkor meg kiáltozni kell jó hangosan, akkor majd megfutamodik a gonosz rosszakaró. Sajnos, a mai világban már minden rosszat el lehet képzelni, nagyon óvatosnak kell lenni.
Apu és anyu megígérték, hogy mindig vigyázni fognak az ő Hercegkisasszonyukra. És nem haragudtak rá, hiszen honnan is tudná, hogy némelyik ember másnak mutatja magát és mást gondol, mint amit mond. Hiszen honnan is volna tapasztalata? A szülők feladata megvédeni a gyereküket, mindig, mindenhol, mindenkor. Ezért apu és anyu mindig nagyon vigyáztak az ő kis Hercegkisasszonyukra. Ő pedig ezután nagyon óvatosan internetezett, és soha nem adta meg se az igazi nevét, se az igazi címét, se semmi olyasmit, amiből ki lehetne találni, hogy ki is ő. Ez a legjobb, amit tehetett, hogy megvédje magát. Mert az Internet arra való ugyan, hogy használjuk és ismereteket szerezzünk általa, de sajnos sok csaló és rosszindulatú ember kihasználja a naiv gyerekeket, fiatalokat, sőt, a naiv felnőtteket is, és hamar behálózza, azután pedig kicsalja az értékeit, becsapja, sőt, bántalmazza.
Úgyhogy nagyon vigyázni kell! Nemcsak az utcán a közlekedésben, de mostmár otthon, az Internettel is!
De apu és anyu mindig segít.




VÉGE