A Karácsony meséje -Ünnepek meséje-
Bobby Leng:
A Karácsony meséje
-Ünnepek meséje-
A dolgos, szorgalmas népek az idők kezdete óta folyton csak dolgoztak-dolgoztak megállás nélkül, minden nap, kora reggeltől késő estig, ameddig csak az áldott Nap meleget, fényt adott. Állataikat gondozták, földjeiket művelték, vagy szolgálták uraikat. Erős fiatal férfiak katonának álltak, hogy hazájuk földjét és népét oltalmazzák, védelmezzék külhoni idegen erőszakos betolakodók, hódítók ellen. Sokan vérüket, fiatal életüket áldozták a harcmezőkön.
Az emberiség történelme során nagyon sok dolog történt. A népek nem mindig tudtak írni és olvasni, mint a ma embere. Nem volt mindig könyv, újság, rádió, televízió, internet. De az emberek akkor is megtalálták a módját, hogy hírül adják messze földre is, hogy itt és itt ez és ez történt. Hogy hogyan? Hát úgy, hogy a különleges eseményeket megünnepelték. Még ha gyászos esemény volt is, akkor is meg szerettek volna emlékezni róla, ezért a következő évek ugyanazon napjain nem dolgoztak, hanem összegyűltek, és finom étkek és italok mellett búsongtak vagy vigadtak, az ünnep méltóságához, tartalmához mérten. Így aztán biztosak lehettek benne, hogy a következő nemzedékek is ugyanígy fognak tenni: hagyománnyá tették.
Az embereknek mindig, minden korban kellett a reménység, a lelki béke, így csoportok alakultak ki, akik mind ugyanabban hittek: a természet erőiben, a Napban, a szellemekben, a természetfeletti erőkben, különféle istenségekben, stb, vagyis különféle hitet vallottak magukénak, - ezek a vallások. Sokféle vallás alakult ki az évszázadok, évezredek alatt.
Később, hogy az emberek időnként tiszteletüket tehessék isteneiknek vagy bármi más erőknek, amiben hittek, ezért minden hetedik napot engedélyezték, kinevezték ünnepi nappá számukra a vallásaik vezetői vagy az uraságok. Így ez pihenőnappá alakult, ilyenkor nem dolgoztak és tiltva is volt bármiféle munka. Akik másokat ilyenkor dolgoztattak földjeiken, azokat keményen megbüntették. Persze, odahaza ilyenkor is el kellett látni a jószágot és ételt is kellett a családnak készíteni, de a földeken tilos volt a munka. Ez megrögzült az évszázadok során, s mostmár természetesnek vesszük, hogy a hét utolsó napja, a vasárnap a családé, a pihenésé. Mert pihenni mindenkinek kell, még az igavonó barmoknak is, a kocsihúzó lovaknak is, és a dolgos embernek is, mert különben megbetegszik, elveszíti az erejét. Még akár bele is pusztulhat.
A vasárnap elnevezés eredetileg „vásár-nap” volt, mert ilyenkor tartották a vásárokat is, hiszen boltok nem mindig léteztek, s itt lehetett megvásárolni vagy elcserélni a portékákat. Ilyenkor mindenki kivihette a térre, ami feleslege volt, s értékesíthette.
Évente ma is nagyon sokféle ünnepet ülnek az emberek világszerte. Különféle csaták, győzelmes harcok napjára, a csatákban elveszettekre való megemlékezések, vallási ünnepek, zsarnoki iga alóli felszabadulások, természeti katasztrófák, napfordulók, híres vagy szeretett és tisztelt vezetők születés- vagy névnapjai, hősök tettei, művészek, jelentős és neves sztrájkok, felkelések, forradalmak, gyász, menyegző, gyermek születése, vallási búcsújárások, gyermekek napja, édesanyák-édesapák napja, egyes népeknél különféle év végi hálaadás, vagy betakarítási ünnep, és még ki tudja, mi mindenféle régi vagy aktuális, legfőképpen rendkívüli esemény miatt gyűltek és gyűlnek össze az emberek ma is. Ahány nép, annyiféle ünneplési szokások léteznek. Azért van ez, mert minden nemzetnek más és más a történelme, a különféle népeknél más és más események történtek. És minden népnek más a hit- és mondavilága, amit messzi évezredek, évszázadok során szájhagyomány útján örökített meg.
De vannak olyan ünnepek, amelyet szinte mindenütt megünnepelnek a világon. Ilyen például a különféle világnap: a víz, az állatok, a fák napja, stb. És ilyen a május elseje is. Ezernyolcszáznyolcvanhat május elsején az amerikai chicagói munkások sztrájkba léptek a kizsákmányolás, elbocsátások és túl kevés fizetség miatt. Sok ezer munkás szüntette be a munkát és gyűltek össze az utcákon. De a gyáriparosok nem akartak tárgyalni, ezért a rendőrséghez fordultak, hogy vessen véget a sztrájknak. A rendőrség pedig belelőtt a tömegbe, és bizony, nagyon sok munkás lelte halálát azon a napon.
Erre a gyászos eseményre emlékezünk ma is, minden esztendő május első napján, amely „A Munka Ünnepe” elnevezést kapta.
És most elmesélem Karácsony Ünnepének történetét.
Kettőezer évvel ezelőtt megjövendölték a bölcsek, hogy születik majd ekkor meg ekkor egy gyermek, akit - az ő hitük szerint - Isten küld a Földre, saját fiaként.
Ez pedig úgy történt, hogy élt egy szerzetesi életet élő nő meg egy szerzetesi életet élő férfi, akik összekötötték az életüket, de továbbra is szerzetesi életet éltek. Így gyermekük sem születhetett. Ám egyszer egy éjjel álmában az asszonynak egy angyal jelent meg, aki elmondta neki: ő fogja világra hozni Istennek Fiát, aki a bűnös világot képes lesz majd megváltani, megváltoztatni.
Amikor a várandós, de már mindenórás Mária, és férje, József népszámlálási parancs miatt a városba tartottak, a várost elérve rájuk esteledett. De addigra a város kapuit már bezárták. és nem engedtek be alkonyat után már senkit. Ez volt a törvény akkoriban a rablók miatt. A város falain kívül a pásztoroknak pajtái álltak, egy ilyenben kaptak szállást éjszakára Mária, József és a csacsi, amelyen Mária idáig utazott. Azon az éjjelen a pajtában megszületett a kisbaba, akit elneveztek Jézusnak.
Három napkeleti bölcs királynak, és a környékbeli pásztoroknak angyal vitte hírül, hogy a jövendölés szerint megszületett a kisded, s hogy kövessék az égen megjelenő üstököst, amely elvezeti őket oda, ahol a kisded megszületett.
Meg is találták a pajtát és ajándékokat is hoztak magukkal, így tisztelve meg Istenüknek Fiát.
Ezt a napot, e napnak estéjét hívják a keresztények szentestének. Vallási énekekben is szerepel, például így: „Karácsonykor éjféltájban Fiúisten ember lett, mint Kis Jézus született...”
Amikor a kisbabából felnőtt lett, akkor maga köré gyűjtötte az embereket, és tanította őket, hogy jók legyenek. Szerette az embereket, különösen a gyerekeket. Szelíd volt és jó, megértő és megbocsátó, önfeláldozó és csodatévő. Számtalan csodát tett, például holtakat fel tudott támasztani, súlyos betegeket meg tudott gyógyítani, le tudta csendesíteni a háborgó tengert. Csodatételeinek se szeri, se száma. Az emberek csodálták, szerették és követték, amerre járt: lesték minden szavát.
Ennek a csodálatos férfinak az emlékére, az ő születése napjától kezdve számítjuk az Időt. Az ez előtti időt úgy hívjuk: „Krisztus /Jézus/ előtt”, /röviden: Kr.e., vagy: időszámítás előtt, röviden: i.e.,/ az e nap utáni időt pedig: „Krisztus után”, /vagy: időszámítás szerint, röviden: i.sz./. Vagyis a Jézus Krisztus születése napja óta eltelt időt írjuk ma is dátumként, leveleinkre, mindenféle fontos iratainkra az egész világon - bár vannak népek, ahol régebbre keltezik az időszámításukat, akár négy- vagy ötezer évvel ezelőttre is, de mégis a hivatalos világidőszámítás e naptól indul és mindenütt egységesen érvényes.
És bár akkoriban még nem voltak ilyen naptárak és ilyen órák, mint manapság, de az időt - ha másképpen is - de akkor is számolták: különféle természeti jelenségek, például napfordulók, nap-éj-egyenlőségek, holdhónapok, napfogyatkozások, csillagjegyek, bolygóállások és az időjárási jelenségek és egyéb megfigyelések felhasználásával. Ezek a számítások pedig a földművelés, állattenyésztés, hajózás, csaták kimenetele és a várható időjárás és más dolgokra vonatkozó jóslatok miatt nagyon fontosak voltak, hiszen ezek mind befolyásolták az emberek életét, jövőjét.
A kétezer évvel ezelőtt történtek emlékére született meg később a Karácsony, vagyis a szeretet ünnepe.
Karácsony mindig két napból áll, az ezt megelőző nap estéjét nevezik szentestének - ma már általánosan, és nemcsak a hithű keresztények. Ezen az estén díszítik fel általában a karácsonyfákat, mert ezen az éjjelen kerül alá az ajándék. Az ezt követő két nap a Karácsony, amikor az ünnepi családi étkezéssel fejezik ki az emberek az egymás iránti szeretetüket és a Karácsony iránti tiszteletüket. Egyes vallások hívei ezeken a napokon részt vesznek ünnepi szentmiséken templomaikban, és énekeikben, imáikban a Kis Jézus születésére emlékeznek, aki hitük szerint azért jött a Földre, hogy megmentse a bűntől a világot.
Karácsony előestéjén az emberek szeretik megajándékozni egymást és a gyerekeket csupa szívjóságból, szeretetből, mert szeretnének örömet okozni.
Egyes hit szerint ilyenkor a Jézuska, vagy egy angyal látogatja meg a jó gyerekeket és ő hozza a karácsonyfát és az ajándékot. Másutt úgy tartják, hogy a feldíszített karácsonyfa alá rejti el ezen az éjjelen az ajándékát.
Más népeknél azt tartják, hogy a Mikulás oson be a kéményen keresztül, és ő hagyja ott az ajándékot a karácsonyfa alatt, amit a gyerekek titkon kértek tőle levélben vagy gondolatban.
Vannak népek, ahol nem díszítenek karácsonyfát és nem ajándékozzák meg egymást, és nem is ünneplik meg ezeket a napokat.
Ahol fontos a Karácsony szelleme, ott gyakorta a gyerekek is megajándékozzák egymást: megunt játékaikat odaadják szegény, nehéz sorsú gyerekeknek.
A nélkülöző családok számára az idők során megalakult jótékonysági szervezetek gyűjtést rendeznek, és az összegyűlt élelmiszert, ruhaneműt, pénzt vagy más egyebet eljuttatják ezeknek a családoknak. Karácsony tájékán bizony nagyon jólesik adakozni is, nemcsak ajándékot kapni.
Karácsonykor mindenki igyekszik haza a családjához. Már előre ajándékokat vásárol vagy készít, ha teheti, hogy kimutassa szeretetét. Az édesanyák, nagymamák sütnek-főznek lehetőségük szerint, és gazdagon terített asztallal várják szeretteiket. Egyes népeknél ilyenkor hal kerül az asztalra, amit különféle módon készítenek el. Ez pedig annak emlékére történik, hogy Jézus egy alkalommal a sivatagban prédikált az embereknek a jóságról, szeretetről és hogy soha ne kövessenek el bűnt, s ha mégis, ám teljes szívével megbánja bűneit, annak az Isten megbocsát. Csakhogy az emberek zúgolódni kezdtek, mert régóta hallgatták példabeszédeit, és éhesek voltak már. Nagyon sokan voltak, és messzire voltak otthontól. Egy gyermeknél volt egy kis kaska, abban pedig három kicsi szárított halacska és egy kis kerek cipócska. Ő odament Jézushoz, hogy felajánlja ezt, de tudta, hogy ennyi embernek nem lesz elég. Akkor Jézus elvette a kis kerek kosárkát, aztán pedig körbehordozta és felkínálta mindenkinek sorban, hogy vegyenek csak belőle nyugodtan. Mindenki kivett belőle egy szárított halat és egy kenyeret. Mindenki jóllakott, mégse fogyott el az élelem. Ennek a csodának az emlékére esznek némely népek Karácsonykor halat.
A Karácsony régebben elsősorban főként a keresztények vallási ünnepe volt. Mára már kissé elveszítette szigorúan vett vallási tartalmát, ezért előfordul, hogy olyan családoknál is megünneplik, akik nem vallásosak, vagy másmilyen hitűek. De mindenütt azonos a jelentése: ez a szeretet ünnepe.
A fényes üzletek kirakataiban, belső terében gyönyörűen feldíszített karácsonyfák még azoknak is megdobogtatják a szívét, akik nem szokták megünnepelni a Karácsonyt.
A Karácsony varázslatos és megható dolog: egy cseppnyi boldogság a szívben, bizsergetően, valami kis melegséggel.
Ez a Karácsony meséje.
VÉGE
A Karácsony meséje
-Ünnepek meséje-
A dolgos, szorgalmas népek az idők kezdete óta folyton csak dolgoztak-dolgoztak megállás nélkül, minden nap, kora reggeltől késő estig, ameddig csak az áldott Nap meleget, fényt adott. Állataikat gondozták, földjeiket művelték, vagy szolgálták uraikat. Erős fiatal férfiak katonának álltak, hogy hazájuk földjét és népét oltalmazzák, védelmezzék külhoni idegen erőszakos betolakodók, hódítók ellen. Sokan vérüket, fiatal életüket áldozták a harcmezőkön.
Az emberiség történelme során nagyon sok dolog történt. A népek nem mindig tudtak írni és olvasni, mint a ma embere. Nem volt mindig könyv, újság, rádió, televízió, internet. De az emberek akkor is megtalálták a módját, hogy hírül adják messze földre is, hogy itt és itt ez és ez történt. Hogy hogyan? Hát úgy, hogy a különleges eseményeket megünnepelték. Még ha gyászos esemény volt is, akkor is meg szerettek volna emlékezni róla, ezért a következő évek ugyanazon napjain nem dolgoztak, hanem összegyűltek, és finom étkek és italok mellett búsongtak vagy vigadtak, az ünnep méltóságához, tartalmához mérten. Így aztán biztosak lehettek benne, hogy a következő nemzedékek is ugyanígy fognak tenni: hagyománnyá tették.
Az embereknek mindig, minden korban kellett a reménység, a lelki béke, így csoportok alakultak ki, akik mind ugyanabban hittek: a természet erőiben, a Napban, a szellemekben, a természetfeletti erőkben, különféle istenségekben, stb, vagyis különféle hitet vallottak magukénak, - ezek a vallások. Sokféle vallás alakult ki az évszázadok, évezredek alatt.
Később, hogy az emberek időnként tiszteletüket tehessék isteneiknek vagy bármi más erőknek, amiben hittek, ezért minden hetedik napot engedélyezték, kinevezték ünnepi nappá számukra a vallásaik vezetői vagy az uraságok. Így ez pihenőnappá alakult, ilyenkor nem dolgoztak és tiltva is volt bármiféle munka. Akik másokat ilyenkor dolgoztattak földjeiken, azokat keményen megbüntették. Persze, odahaza ilyenkor is el kellett látni a jószágot és ételt is kellett a családnak készíteni, de a földeken tilos volt a munka. Ez megrögzült az évszázadok során, s mostmár természetesnek vesszük, hogy a hét utolsó napja, a vasárnap a családé, a pihenésé. Mert pihenni mindenkinek kell, még az igavonó barmoknak is, a kocsihúzó lovaknak is, és a dolgos embernek is, mert különben megbetegszik, elveszíti az erejét. Még akár bele is pusztulhat.
A vasárnap elnevezés eredetileg „vásár-nap” volt, mert ilyenkor tartották a vásárokat is, hiszen boltok nem mindig léteztek, s itt lehetett megvásárolni vagy elcserélni a portékákat. Ilyenkor mindenki kivihette a térre, ami feleslege volt, s értékesíthette.
Évente ma is nagyon sokféle ünnepet ülnek az emberek világszerte. Különféle csaták, győzelmes harcok napjára, a csatákban elveszettekre való megemlékezések, vallási ünnepek, zsarnoki iga alóli felszabadulások, természeti katasztrófák, napfordulók, híres vagy szeretett és tisztelt vezetők születés- vagy névnapjai, hősök tettei, művészek, jelentős és neves sztrájkok, felkelések, forradalmak, gyász, menyegző, gyermek születése, vallási búcsújárások, gyermekek napja, édesanyák-édesapák napja, egyes népeknél különféle év végi hálaadás, vagy betakarítási ünnep, és még ki tudja, mi mindenféle régi vagy aktuális, legfőképpen rendkívüli esemény miatt gyűltek és gyűlnek össze az emberek ma is. Ahány nép, annyiféle ünneplési szokások léteznek. Azért van ez, mert minden nemzetnek más és más a történelme, a különféle népeknél más és más események történtek. És minden népnek más a hit- és mondavilága, amit messzi évezredek, évszázadok során szájhagyomány útján örökített meg.
De vannak olyan ünnepek, amelyet szinte mindenütt megünnepelnek a világon. Ilyen például a különféle világnap: a víz, az állatok, a fák napja, stb. És ilyen a május elseje is. Ezernyolcszáznyolcvanhat május elsején az amerikai chicagói munkások sztrájkba léptek a kizsákmányolás, elbocsátások és túl kevés fizetség miatt. Sok ezer munkás szüntette be a munkát és gyűltek össze az utcákon. De a gyáriparosok nem akartak tárgyalni, ezért a rendőrséghez fordultak, hogy vessen véget a sztrájknak. A rendőrség pedig belelőtt a tömegbe, és bizony, nagyon sok munkás lelte halálát azon a napon.
Erre a gyászos eseményre emlékezünk ma is, minden esztendő május első napján, amely „A Munka Ünnepe” elnevezést kapta.
És most elmesélem Karácsony Ünnepének történetét.
Kettőezer évvel ezelőtt megjövendölték a bölcsek, hogy születik majd ekkor meg ekkor egy gyermek, akit - az ő hitük szerint - Isten küld a Földre, saját fiaként.
Ez pedig úgy történt, hogy élt egy szerzetesi életet élő nő meg egy szerzetesi életet élő férfi, akik összekötötték az életüket, de továbbra is szerzetesi életet éltek. Így gyermekük sem születhetett. Ám egyszer egy éjjel álmában az asszonynak egy angyal jelent meg, aki elmondta neki: ő fogja világra hozni Istennek Fiát, aki a bűnös világot képes lesz majd megváltani, megváltoztatni.
Amikor a várandós, de már mindenórás Mária, és férje, József népszámlálási parancs miatt a városba tartottak, a várost elérve rájuk esteledett. De addigra a város kapuit már bezárták. és nem engedtek be alkonyat után már senkit. Ez volt a törvény akkoriban a rablók miatt. A város falain kívül a pásztoroknak pajtái álltak, egy ilyenben kaptak szállást éjszakára Mária, József és a csacsi, amelyen Mária idáig utazott. Azon az éjjelen a pajtában megszületett a kisbaba, akit elneveztek Jézusnak.
Három napkeleti bölcs királynak, és a környékbeli pásztoroknak angyal vitte hírül, hogy a jövendölés szerint megszületett a kisded, s hogy kövessék az égen megjelenő üstököst, amely elvezeti őket oda, ahol a kisded megszületett.
Meg is találták a pajtát és ajándékokat is hoztak magukkal, így tisztelve meg Istenüknek Fiát.
Ezt a napot, e napnak estéjét hívják a keresztények szentestének. Vallási énekekben is szerepel, például így: „Karácsonykor éjféltájban Fiúisten ember lett, mint Kis Jézus született...”
Amikor a kisbabából felnőtt lett, akkor maga köré gyűjtötte az embereket, és tanította őket, hogy jók legyenek. Szerette az embereket, különösen a gyerekeket. Szelíd volt és jó, megértő és megbocsátó, önfeláldozó és csodatévő. Számtalan csodát tett, például holtakat fel tudott támasztani, súlyos betegeket meg tudott gyógyítani, le tudta csendesíteni a háborgó tengert. Csodatételeinek se szeri, se száma. Az emberek csodálták, szerették és követték, amerre járt: lesték minden szavát.
Ennek a csodálatos férfinak az emlékére, az ő születése napjától kezdve számítjuk az Időt. Az ez előtti időt úgy hívjuk: „Krisztus /Jézus/ előtt”, /röviden: Kr.e., vagy: időszámítás előtt, röviden: i.e.,/ az e nap utáni időt pedig: „Krisztus után”, /vagy: időszámítás szerint, röviden: i.sz./. Vagyis a Jézus Krisztus születése napja óta eltelt időt írjuk ma is dátumként, leveleinkre, mindenféle fontos iratainkra az egész világon - bár vannak népek, ahol régebbre keltezik az időszámításukat, akár négy- vagy ötezer évvel ezelőttre is, de mégis a hivatalos világidőszámítás e naptól indul és mindenütt egységesen érvényes.
És bár akkoriban még nem voltak ilyen naptárak és ilyen órák, mint manapság, de az időt - ha másképpen is - de akkor is számolták: különféle természeti jelenségek, például napfordulók, nap-éj-egyenlőségek, holdhónapok, napfogyatkozások, csillagjegyek, bolygóállások és az időjárási jelenségek és egyéb megfigyelések felhasználásával. Ezek a számítások pedig a földművelés, állattenyésztés, hajózás, csaták kimenetele és a várható időjárás és más dolgokra vonatkozó jóslatok miatt nagyon fontosak voltak, hiszen ezek mind befolyásolták az emberek életét, jövőjét.
A kétezer évvel ezelőtt történtek emlékére született meg később a Karácsony, vagyis a szeretet ünnepe.
Karácsony mindig két napból áll, az ezt megelőző nap estéjét nevezik szentestének - ma már általánosan, és nemcsak a hithű keresztények. Ezen az estén díszítik fel általában a karácsonyfákat, mert ezen az éjjelen kerül alá az ajándék. Az ezt követő két nap a Karácsony, amikor az ünnepi családi étkezéssel fejezik ki az emberek az egymás iránti szeretetüket és a Karácsony iránti tiszteletüket. Egyes vallások hívei ezeken a napokon részt vesznek ünnepi szentmiséken templomaikban, és énekeikben, imáikban a Kis Jézus születésére emlékeznek, aki hitük szerint azért jött a Földre, hogy megmentse a bűntől a világot.
Karácsony előestéjén az emberek szeretik megajándékozni egymást és a gyerekeket csupa szívjóságból, szeretetből, mert szeretnének örömet okozni.
Egyes hit szerint ilyenkor a Jézuska, vagy egy angyal látogatja meg a jó gyerekeket és ő hozza a karácsonyfát és az ajándékot. Másutt úgy tartják, hogy a feldíszített karácsonyfa alá rejti el ezen az éjjelen az ajándékát.
Más népeknél azt tartják, hogy a Mikulás oson be a kéményen keresztül, és ő hagyja ott az ajándékot a karácsonyfa alatt, amit a gyerekek titkon kértek tőle levélben vagy gondolatban.
Vannak népek, ahol nem díszítenek karácsonyfát és nem ajándékozzák meg egymást, és nem is ünneplik meg ezeket a napokat.
Ahol fontos a Karácsony szelleme, ott gyakorta a gyerekek is megajándékozzák egymást: megunt játékaikat odaadják szegény, nehéz sorsú gyerekeknek.
A nélkülöző családok számára az idők során megalakult jótékonysági szervezetek gyűjtést rendeznek, és az összegyűlt élelmiszert, ruhaneműt, pénzt vagy más egyebet eljuttatják ezeknek a családoknak. Karácsony tájékán bizony nagyon jólesik adakozni is, nemcsak ajándékot kapni.
Karácsonykor mindenki igyekszik haza a családjához. Már előre ajándékokat vásárol vagy készít, ha teheti, hogy kimutassa szeretetét. Az édesanyák, nagymamák sütnek-főznek lehetőségük szerint, és gazdagon terített asztallal várják szeretteiket. Egyes népeknél ilyenkor hal kerül az asztalra, amit különféle módon készítenek el. Ez pedig annak emlékére történik, hogy Jézus egy alkalommal a sivatagban prédikált az embereknek a jóságról, szeretetről és hogy soha ne kövessenek el bűnt, s ha mégis, ám teljes szívével megbánja bűneit, annak az Isten megbocsát. Csakhogy az emberek zúgolódni kezdtek, mert régóta hallgatták példabeszédeit, és éhesek voltak már. Nagyon sokan voltak, és messzire voltak otthontól. Egy gyermeknél volt egy kis kaska, abban pedig három kicsi szárított halacska és egy kis kerek cipócska. Ő odament Jézushoz, hogy felajánlja ezt, de tudta, hogy ennyi embernek nem lesz elég. Akkor Jézus elvette a kis kerek kosárkát, aztán pedig körbehordozta és felkínálta mindenkinek sorban, hogy vegyenek csak belőle nyugodtan. Mindenki kivett belőle egy szárított halat és egy kenyeret. Mindenki jóllakott, mégse fogyott el az élelem. Ennek a csodának az emlékére esznek némely népek Karácsonykor halat.
A Karácsony régebben elsősorban főként a keresztények vallási ünnepe volt. Mára már kissé elveszítette szigorúan vett vallási tartalmát, ezért előfordul, hogy olyan családoknál is megünneplik, akik nem vallásosak, vagy másmilyen hitűek. De mindenütt azonos a jelentése: ez a szeretet ünnepe.
A fényes üzletek kirakataiban, belső terében gyönyörűen feldíszített karácsonyfák még azoknak is megdobogtatják a szívét, akik nem szokták megünnepelni a Karácsonyt.
A Karácsony varázslatos és megható dolog: egy cseppnyi boldogság a szívben, bizsergetően, valami kis melegséggel.
Ez a Karácsony meséje.
VÉGE