A Mesebeli Király meg az új szakács II
Bobby Leng:
A Mesebeli Király meg az új szakács
II.
-mese-
A Mesebeli Habcsók Királyság palotájában, ahol a Mesebeli Király, a Mesebeli Királyné meg Habcsók Herceg lakott, arra gondoltak, hogy itt volna az ideje, hogy Habcsók Herceg megnősüljön.
Habcsók Herceg már nem volt ám olyan duci, mint régen! Egészen csinos fiú lett belőle! Délceg, jó kiállású, szálfa termetű dalia lett belőle. Időközben megtanult kardot forgatni is, úgyhogy a legjobb vívó lett belőle széles e világon.
Nagyon gyakran gondolt arra a lányra, aki a faluszéli ház udvarán majdnem leöntötte őt a lavór vízzel, amikor először ment ki a palotából, hogy habcsókot keressen.
Nem tudta, hogy a lány férjhez ment-e már azóta. Meg is mondta a királyi szülőknek, hogy ő bizony elmegy, és megnézi, megvan-e még a lány, hajadon-e még, vagy bekötötték-e már a fejét. Addig ő rá se néz semmiféle grófkisasszonyra, bizony nem, egyre se!
Fel is kerekedett, és csak úgy, gyalogosan, mint régen, elment a faluszéli házhoz. Bekopogtatott. Ajtót nyitottak neki, akkor ő illendően köszönt és megkérdezte, eladó-e még a szép hajadon a háznál? A lány irult-pirult, bizony, eladó még, nem kelt el, nem kötötték be a fejét. Így aztán a herceg azonnal megkérte feleségnek. De ő azt mondta: nem való ő arra a gazdag helyre! Inkább maradna vele a herceg itt a falusi házban, majd megélnek valahogyan! De azt semmi pénzért el nem árulta volna, hogy neki is tetszik ám a herceg!
De a herceg hajthatatlan volt, addig kérlelte a leányt, amígnem az végül ráállt, és megígérte, hogy feleségül megy a herceghez. Az nagyon megörült ennek, és azonnal hazasietett a palotába, hogy mindent előkészítsen a lagzihoz. Hanem mielőtt még elbúcsúzhatott volna, a lánykának volt egy feltétele, kikötése:
- Csak akkor megyek hozzád feleségül, ha a lakodalmi ételeket én magam főzhetem meg! Segítségnek meg odahívnám a falubeli asszonyokat, és az édesanyámat! Ha ezt elfogadod, ám legyen, hozzádmegyek!
Hát jól van, elfogadta ezt a feltételt a herceg. Bánja is ő, hát főzzenek, ha annyira akarnak.
A lakodalom nem volt nagy, mert a királyság se volt valami nagy. Nem hívtak meg szomszédos országból királyokat és grófokat és hercegeket, hanem csak a palotabelieket.
A királyi konyhán ott sürgött-forgott az apró falu asszonynépe, élén a gazdasszonnyal meg a menyasszonnyal. El is készült minden étel, ínycsiklandozó illatok szálldostak a termekben, ki az ablakokon. Meg is terítettek, úgyhogy kezdődhetett a lakoma. Mert még nem is mondtam, hogy itt errefelé az volt a szokás, hogy előbb a lakoma, délben, aztán délután a menyegző, vagyis amikor a pap összeadja, összeesketi a fiatalokat, - este meg folytatják a lakodalmat, reggelig, meg ameddig a zenészek ki nem dőlnek. Meg ameddig ropják a táncot, amíg össze nem esnek a fáradtságtól a népek.
Az asztalok köré gyűlt mindenki, helyet foglalt apraja és nagyja. Az asztalokon sokféle ismeretlen étek sorakozott. De mindenki evett derekasan.
Jól is laktak, ízlett is mindenkinek, amit evett. El is fogyott minden, az utolsó morzsáig. Így vacsorára semmi se maradt, az asszonyok kezdhettek újra főzésbe.
De tehették, mert még mindig volt bőven alapanyag. Annyira spórolósan főztek és sütöttek, kotyvaltak, hogy feleannyiból kihozták az egész lakomát.
A lagzi után meg is dícsérte őket a királyi kincstárnok. El is mondta a Mesebeli Királynak meg Habcsók Hercegnek, mi történt. Ezért aztán a gazdasszonyt felfogadták örökös szakácsnénak, és a kezébe adták a királyi kamra kulcsát.
A Mesebeli Király és Mesebeli Királyné, no meg Habcsók Herceg oldalát nagyon fúrta a kérdés, hogy miféle étkek voltak azok, amiket ettek. Mert olyan finomakat még életükben nem ettek.
Ezért a menyecske, aki mostmár a Habcsók Hercegné nevet viselte, szépen sorjában el is mondta, miféle ételeket tálaltak a lakomán.
Először is volt jóféle húsleves, tyúkhúsból. Ilyesmit a palotában még soha nem ettek, azt se tudták, mifán terem. Pedig a leves fontos dolog, mert sokféle jó zöldség megfő benne, jó keményregyúrt, sodort és vékonyra szeletelt házi tészta való bele, erre a jó ételre nagy szüksége van az emberfiának! Csakhát ezt a palotában nem tudták ám eddig!
Ebben a fínom leveskében megfőtt a sok hús, ettől olyan aranysárga lett, és annyira finom, - és a sok jóféle zöldségtől, - hogy mindenki repetát kért belőle. Pedig azt se tudták, hogy mi az, amit esznek. Mindegy, de jó!
Az asszonyok leveskébe tettek sok-sok közepes méretű, szépen megpucolt egészkrumplit is. Az is megfőtt, mire a hús is megpuhult. Ezek az ételek mind hatalmas kondérokban főttek a királyi konyhán, mert sok ember számára készültek ezek az ételek.
Amikor a hús megfőtt a levesben, azt mind kiszedték, és serpenyőkbe tették. Kiszedték az egészkrumplikat is, azokat félbe vagy negyedbe vágták, és a húsok mellé tették az óriási serpenyőkbe. A tetejüket megszórták sóval és jócskán borssal, alájuk öntöttek egy kevéske zsírozót, és elkezdték megpirítani. Egy picit pirultak, aztán megforgatták, hogy a másik oldaluk is piros legyen - és már mehetett is a tálra. Melléje savanyított káposztát adtak, de nem ám csak úgy egyszerűen, hanem előtte cukrot pirítottak serpenyőben és abba forgatták meg a káposztát, kicsit párolták és passz, már kész is volt. Ez nagyon finom volt melegen, a forró borsos hús és krumpli mellé. És hát ilyesmit eddig még soha nem ettek a palotában, csak az ínyenc mártásokat.
A savanyított káposzta meg úgy készül, hogy lereszelik a szép fej simakáposztákat, hordóba teszik, de nem egyszerre ám, hanem először csak egy réteget, azt megsózzák, babérleveleket, egészbors-szemeket és köménymagocskákat szórnak rája, majd megint egy réteg káposzta jön, s megint a fűszerek, a legtetejére káposzta kerül. Akkor lefedik a hordót, és egy jókora kővel lenyomatják, légmentesen. Akkor leviszik a pincébe és ott elkezd erjedezni. Egy idő múlva már megpuhul és megsavanyodik, akkor már lehet is enni, ételek mellé savanyúságnak!
A lagziban édességnek palacsinta volt, azt meg úgy csinálták, hogy lisztet, jócskán cukrot és kevés sót csomó vízzel összekevertek, semmi mást nem tettek ám bele! És amikor jó lett - se nem túl sűrű, se nem túl híg - akkor kisütötték szépen, egyesével palacsintasütő serpenyőben, kis olvasztott zsíron, mindkét oldalát. Aztán egyesével megszórták darált cukros dióval, összehajtogatták négyfelől, és így adták tányérra. Meg volt még finom diós és mákos kalács is, ami úgy készült, hogy élesztős kelesztett tésztát csináltak, azt kinyújtották, rákentek cukros darált mákot, másikra meg cukros darált diót, - a cukros mákot meg cukros diót tojásokkal keverték össze, hogy kenhető legyen - aztán feltekerték és így tették a sütőtepsibe, tetejét meg megkenték tojássárgájával. Szép pirosra megsütötték, és még forrón felszeletelték, és tányérokra tették a vendégek elé. Ez olyan finom étek, hogy mind a tíz ujját megnyalhatja, aki kóstolja. És ha marad másnapra is, akkor reggelire forró kakaóval, tejeskávéval, édes tejecskével annyira finom, hogy ennél finomabb étel nem is kell, még a királynak se. Aztán még volt krumplispogácsa is, hogy valami sós harapnivaló is legyen a sok finomság után. Azt meg úgy kell, hogy a főtt krumplit össze kell törni, összekeverni tojással és liszttel, kicsi sóval, aztán kinyújtani és pogácsaszaggatóval kiszaggatni kerek formákat belőle. Ezeket a pogikat forró zsírba tenni, szépen, egymás mellé a serpenyőbe, szép barnára megsütni és kiszedni. Forrón, melegen, hidegen - mindenhogy igennagyon finom étel! Még vacsorára is, forró teával a téli hideg estéken, első osztályú étek!
Hát ezért lakott mindenki olyan jól a lagziban, ezért bólogattak, ezért nyalták a szájukat. Ezek mind-mind nagyon finom, de nem drága ételek.
Vacsorára meg nem maradt semmi, akkor az asszonyok gyorsan fejtettek rengeteg borsót, szerencsére az volt még a kamarában - azt kondérban apróra vágott hagymával, zsíron megpárolták, lefedve, míg puha nem lett. Akkor dobtak rá őrölt pirospaprikát, sót, és tovább rotyogtatták még egy kis ideig. Ez lett a borsópörkölt. Másik kondérban sós vizet forraltak, ebbe szaggatták a nokedlit vagy galuskát, - ki hogy nevezi - ez meg úgy készül, hogy lisztet tojással és sóval, vízzel kell összekeverni, amíg sűrű nem lesz, aztán nokedliszaggatót a forró víz fölé tartva, ráöntve a tésztát, az átcsurog a likakon, meg segítünk is neki fakanállal, ide-oda tologatjuk a tésztát a lyukak fölött, míg az egész el nem fogy és bele nem potyog a forró vízbe. Ott megkeverjük, fődögél, míg fel nem jön a víz tetejére, akkor kiszedjük, és zsírt keverünk hozzá, hogy össze ne ragadjon. No, ezzel a nokedlival lett tálalva a zöldborsópörkölt, és melléje almakompótot tettek az asszonyok az asztalra, kis tányérkákra. Ez meg úgy készül, hogy az almát meg kell pucolni, négyfelé vágni, kiszedni a magházát, és lábosba tenni, felönteni vízzel, hogy épp ellepje, cukrot tenni hozzá, tűzre tenni és hevíteni, felforralni, kicsit rotyogtatni. Amikor kicsit megpuhul, akkor már jó is, ki lehet szedni, így melegen is, hidegen is mennyei lakoma. Levével együtt, vagy anélkül. Príma kaja. Ízlett is mindenkinek a lagziban! Dícsérték a szakácsnét meg a segítőit, áldották a nevüket, meg a kezüket, hogy ilyen finomságokat tudnak csinálni! Azok meg büszkén feszítettek ám, mert ilyen elismerésben még eddig sohase volt részük, de nem ám! Mert odahaza ezeket az ételeket mindenki jól ismeri, ha van miből, akkor elkészítik. De sajna leginkább nincsen hozzája semmi. Csak hébe-hóba... Amikor ez eszükbe jutott a szakácsnéknak, el is pityeredtek szegények!
Aztán vége lett a lagzinak, mindenki hazamehetett. A király megjutalmazta a falubeli asszonyokat, és külön megdícsérte Habcsók Herceget, hogy ilyen helyre, talpraesett menyecskét választott magának.
Örült a király, hogy az egész lagzi nem került sokba, és mégis nagyon finom volt minden étel. Így nagyon sokat lehetett spórolni. Amikortól aztán Habcsók Herceg anyósa, a gazdasszony kezelte a királyi konyha kamarakulcsát, attól fogva nem úszott el annyi arany a hozzávalókra, és persze a szakácsok ija-fija se evett annyi drága étket, és nem lehetett elmismásolni semmit, mert a gazdasszony nagyon ügyelt mindenre. A kövér szakácsok nem sokáig bírták ezt a fajta felügyeletet, így egymás után hagyták el a palotát pereputtyukkal együtt. De nem is bánta senki. Mert azóta változatosabban, egészségesebben, és olcsóbban étkezhettek. Több maradt a királyság minden lakójának az asztalára.
Így elmondhatták a király, királyné, herceg, hogy éppolyat esznek, mint az ország többi lakója.
És mostmár ők is tudták, amit mindenki más: Éhes hasnak minden jó!
Mert az okos gazdasszonyból lett szakácsné mindent megspórolt, amit csak lehetett. Ha például előző nap pörkölt vagy paprikás volt, és abból maradt valamicske, akkor másnap abból gulyáslevest készített, csak zöldségeket kellett hozzá párolnia és ízesített lével felengednie, és finom csipetkét csipegetni beléje.
Ha már kevés volt a tartalék a kamarában, akkor rántott köménymagos leveskét rittyentett, amihez puha, finom, fehérbélű kenyérkét sütött a kemencében. A leves úgy készült, hogy rántást csinált, - zsíron lisztet futtatott, pirított rózsaszínre, majd piros őrölt paprikát tett bele, összekeverte, és felengedte vízzel, sóval megízesítette, de még babérlevélkét is dobott a lébe, hogy finom legyen, meg sok-sok köménymagot, mert ez volt a lelke az egésznek. A kenyérkét meg úgy készítette, hogy élesztőt összekevert langyos cukros vízzel és felfuttatta, aztán tett hozzá lisztet, azzal felitatta és összegyúrta. Félretette és másnap vette csak elő, akkor sok lisztet tett fatekenőbe és hozzágyurkászta az előző napi kovászt, vagyis az élesztős tésztácskát. Vizet adagolt, amennyi kellett meg sót, és amikor már nem ragadt a tészta, mert addig dögönyészte és dagasztotta és gyurkászta és gyurmászolta, gyúrta és gyömöszölte, akkor jókora gombócokat szakított ki belőle és a forró kemencébe tette, ehhez volt egy hosszú nyelű fából készült egyenes pofájú széles lapátja - úgy hívták hogy péklapát - de előtte éles késsel megszabdalta a tetejüket hogy ne hasadjanak széjjel. Amikor sok óra múlva pirosra sültek, kiszedte, vízbe mártott libatollal megkenegette a tetejüket - juj, még sercegett is ilyenkor és olyan jó illat áradt szét azonnal! - és fel lehetett szelni még azon forrón, mert a héja ropogós volt, belül meg forró és lyukacsos, hófehér! Hát ilyen kenyeret tudott az okos új szakácsné! Csak olyat, mint amilyet a faluban minden gazdasszony!
Ha nem hiszitek, hogy ezek az egyszerű kaják milyen finomak, akkor próbáljátok ki a recepteket. Nem bánjátok meg! A Mesebeli Királyék se bánták meg soha!
VÉGE
A Mesebeli Király meg az új szakács
II.
-mese-
A Mesebeli Habcsók Királyság palotájában, ahol a Mesebeli Király, a Mesebeli Királyné meg Habcsók Herceg lakott, arra gondoltak, hogy itt volna az ideje, hogy Habcsók Herceg megnősüljön.
Habcsók Herceg már nem volt ám olyan duci, mint régen! Egészen csinos fiú lett belőle! Délceg, jó kiállású, szálfa termetű dalia lett belőle. Időközben megtanult kardot forgatni is, úgyhogy a legjobb vívó lett belőle széles e világon.
Nagyon gyakran gondolt arra a lányra, aki a faluszéli ház udvarán majdnem leöntötte őt a lavór vízzel, amikor először ment ki a palotából, hogy habcsókot keressen.
Nem tudta, hogy a lány férjhez ment-e már azóta. Meg is mondta a királyi szülőknek, hogy ő bizony elmegy, és megnézi, megvan-e még a lány, hajadon-e még, vagy bekötötték-e már a fejét. Addig ő rá se néz semmiféle grófkisasszonyra, bizony nem, egyre se!
Fel is kerekedett, és csak úgy, gyalogosan, mint régen, elment a faluszéli házhoz. Bekopogtatott. Ajtót nyitottak neki, akkor ő illendően köszönt és megkérdezte, eladó-e még a szép hajadon a háznál? A lány irult-pirult, bizony, eladó még, nem kelt el, nem kötötték be a fejét. Így aztán a herceg azonnal megkérte feleségnek. De ő azt mondta: nem való ő arra a gazdag helyre! Inkább maradna vele a herceg itt a falusi házban, majd megélnek valahogyan! De azt semmi pénzért el nem árulta volna, hogy neki is tetszik ám a herceg!
De a herceg hajthatatlan volt, addig kérlelte a leányt, amígnem az végül ráállt, és megígérte, hogy feleségül megy a herceghez. Az nagyon megörült ennek, és azonnal hazasietett a palotába, hogy mindent előkészítsen a lagzihoz. Hanem mielőtt még elbúcsúzhatott volna, a lánykának volt egy feltétele, kikötése:
- Csak akkor megyek hozzád feleségül, ha a lakodalmi ételeket én magam főzhetem meg! Segítségnek meg odahívnám a falubeli asszonyokat, és az édesanyámat! Ha ezt elfogadod, ám legyen, hozzádmegyek!
Hát jól van, elfogadta ezt a feltételt a herceg. Bánja is ő, hát főzzenek, ha annyira akarnak.
A lakodalom nem volt nagy, mert a királyság se volt valami nagy. Nem hívtak meg szomszédos országból királyokat és grófokat és hercegeket, hanem csak a palotabelieket.
A királyi konyhán ott sürgött-forgott az apró falu asszonynépe, élén a gazdasszonnyal meg a menyasszonnyal. El is készült minden étel, ínycsiklandozó illatok szálldostak a termekben, ki az ablakokon. Meg is terítettek, úgyhogy kezdődhetett a lakoma. Mert még nem is mondtam, hogy itt errefelé az volt a szokás, hogy előbb a lakoma, délben, aztán délután a menyegző, vagyis amikor a pap összeadja, összeesketi a fiatalokat, - este meg folytatják a lakodalmat, reggelig, meg ameddig a zenészek ki nem dőlnek. Meg ameddig ropják a táncot, amíg össze nem esnek a fáradtságtól a népek.
Az asztalok köré gyűlt mindenki, helyet foglalt apraja és nagyja. Az asztalokon sokféle ismeretlen étek sorakozott. De mindenki evett derekasan.
Jól is laktak, ízlett is mindenkinek, amit evett. El is fogyott minden, az utolsó morzsáig. Így vacsorára semmi se maradt, az asszonyok kezdhettek újra főzésbe.
De tehették, mert még mindig volt bőven alapanyag. Annyira spórolósan főztek és sütöttek, kotyvaltak, hogy feleannyiból kihozták az egész lakomát.
A lagzi után meg is dícsérte őket a királyi kincstárnok. El is mondta a Mesebeli Királynak meg Habcsók Hercegnek, mi történt. Ezért aztán a gazdasszonyt felfogadták örökös szakácsnénak, és a kezébe adták a királyi kamra kulcsát.
A Mesebeli Király és Mesebeli Királyné, no meg Habcsók Herceg oldalát nagyon fúrta a kérdés, hogy miféle étkek voltak azok, amiket ettek. Mert olyan finomakat még életükben nem ettek.
Ezért a menyecske, aki mostmár a Habcsók Hercegné nevet viselte, szépen sorjában el is mondta, miféle ételeket tálaltak a lakomán.
Először is volt jóféle húsleves, tyúkhúsból. Ilyesmit a palotában még soha nem ettek, azt se tudták, mifán terem. Pedig a leves fontos dolog, mert sokféle jó zöldség megfő benne, jó keményregyúrt, sodort és vékonyra szeletelt házi tészta való bele, erre a jó ételre nagy szüksége van az emberfiának! Csakhát ezt a palotában nem tudták ám eddig!
Ebben a fínom leveskében megfőtt a sok hús, ettől olyan aranysárga lett, és annyira finom, - és a sok jóféle zöldségtől, - hogy mindenki repetát kért belőle. Pedig azt se tudták, hogy mi az, amit esznek. Mindegy, de jó!
Az asszonyok leveskébe tettek sok-sok közepes méretű, szépen megpucolt egészkrumplit is. Az is megfőtt, mire a hús is megpuhult. Ezek az ételek mind hatalmas kondérokban főttek a királyi konyhán, mert sok ember számára készültek ezek az ételek.
Amikor a hús megfőtt a levesben, azt mind kiszedték, és serpenyőkbe tették. Kiszedték az egészkrumplikat is, azokat félbe vagy negyedbe vágták, és a húsok mellé tették az óriási serpenyőkbe. A tetejüket megszórták sóval és jócskán borssal, alájuk öntöttek egy kevéske zsírozót, és elkezdték megpirítani. Egy picit pirultak, aztán megforgatták, hogy a másik oldaluk is piros legyen - és már mehetett is a tálra. Melléje savanyított káposztát adtak, de nem ám csak úgy egyszerűen, hanem előtte cukrot pirítottak serpenyőben és abba forgatták meg a káposztát, kicsit párolták és passz, már kész is volt. Ez nagyon finom volt melegen, a forró borsos hús és krumpli mellé. És hát ilyesmit eddig még soha nem ettek a palotában, csak az ínyenc mártásokat.
A savanyított káposzta meg úgy készül, hogy lereszelik a szép fej simakáposztákat, hordóba teszik, de nem egyszerre ám, hanem először csak egy réteget, azt megsózzák, babérleveleket, egészbors-szemeket és köménymagocskákat szórnak rája, majd megint egy réteg káposzta jön, s megint a fűszerek, a legtetejére káposzta kerül. Akkor lefedik a hordót, és egy jókora kővel lenyomatják, légmentesen. Akkor leviszik a pincébe és ott elkezd erjedezni. Egy idő múlva már megpuhul és megsavanyodik, akkor már lehet is enni, ételek mellé savanyúságnak!
A lagziban édességnek palacsinta volt, azt meg úgy csinálták, hogy lisztet, jócskán cukrot és kevés sót csomó vízzel összekevertek, semmi mást nem tettek ám bele! És amikor jó lett - se nem túl sűrű, se nem túl híg - akkor kisütötték szépen, egyesével palacsintasütő serpenyőben, kis olvasztott zsíron, mindkét oldalát. Aztán egyesével megszórták darált cukros dióval, összehajtogatták négyfelől, és így adták tányérra. Meg volt még finom diós és mákos kalács is, ami úgy készült, hogy élesztős kelesztett tésztát csináltak, azt kinyújtották, rákentek cukros darált mákot, másikra meg cukros darált diót, - a cukros mákot meg cukros diót tojásokkal keverték össze, hogy kenhető legyen - aztán feltekerték és így tették a sütőtepsibe, tetejét meg megkenték tojássárgájával. Szép pirosra megsütötték, és még forrón felszeletelték, és tányérokra tették a vendégek elé. Ez olyan finom étek, hogy mind a tíz ujját megnyalhatja, aki kóstolja. És ha marad másnapra is, akkor reggelire forró kakaóval, tejeskávéval, édes tejecskével annyira finom, hogy ennél finomabb étel nem is kell, még a királynak se. Aztán még volt krumplispogácsa is, hogy valami sós harapnivaló is legyen a sok finomság után. Azt meg úgy kell, hogy a főtt krumplit össze kell törni, összekeverni tojással és liszttel, kicsi sóval, aztán kinyújtani és pogácsaszaggatóval kiszaggatni kerek formákat belőle. Ezeket a pogikat forró zsírba tenni, szépen, egymás mellé a serpenyőbe, szép barnára megsütni és kiszedni. Forrón, melegen, hidegen - mindenhogy igennagyon finom étel! Még vacsorára is, forró teával a téli hideg estéken, első osztályú étek!
Hát ezért lakott mindenki olyan jól a lagziban, ezért bólogattak, ezért nyalták a szájukat. Ezek mind-mind nagyon finom, de nem drága ételek.
Vacsorára meg nem maradt semmi, akkor az asszonyok gyorsan fejtettek rengeteg borsót, szerencsére az volt még a kamarában - azt kondérban apróra vágott hagymával, zsíron megpárolták, lefedve, míg puha nem lett. Akkor dobtak rá őrölt pirospaprikát, sót, és tovább rotyogtatták még egy kis ideig. Ez lett a borsópörkölt. Másik kondérban sós vizet forraltak, ebbe szaggatták a nokedlit vagy galuskát, - ki hogy nevezi - ez meg úgy készül, hogy lisztet tojással és sóval, vízzel kell összekeverni, amíg sűrű nem lesz, aztán nokedliszaggatót a forró víz fölé tartva, ráöntve a tésztát, az átcsurog a likakon, meg segítünk is neki fakanállal, ide-oda tologatjuk a tésztát a lyukak fölött, míg az egész el nem fogy és bele nem potyog a forró vízbe. Ott megkeverjük, fődögél, míg fel nem jön a víz tetejére, akkor kiszedjük, és zsírt keverünk hozzá, hogy össze ne ragadjon. No, ezzel a nokedlival lett tálalva a zöldborsópörkölt, és melléje almakompótot tettek az asszonyok az asztalra, kis tányérkákra. Ez meg úgy készül, hogy az almát meg kell pucolni, négyfelé vágni, kiszedni a magházát, és lábosba tenni, felönteni vízzel, hogy épp ellepje, cukrot tenni hozzá, tűzre tenni és hevíteni, felforralni, kicsit rotyogtatni. Amikor kicsit megpuhul, akkor már jó is, ki lehet szedni, így melegen is, hidegen is mennyei lakoma. Levével együtt, vagy anélkül. Príma kaja. Ízlett is mindenkinek a lagziban! Dícsérték a szakácsnét meg a segítőit, áldották a nevüket, meg a kezüket, hogy ilyen finomságokat tudnak csinálni! Azok meg büszkén feszítettek ám, mert ilyen elismerésben még eddig sohase volt részük, de nem ám! Mert odahaza ezeket az ételeket mindenki jól ismeri, ha van miből, akkor elkészítik. De sajna leginkább nincsen hozzája semmi. Csak hébe-hóba... Amikor ez eszükbe jutott a szakácsnéknak, el is pityeredtek szegények!
Aztán vége lett a lagzinak, mindenki hazamehetett. A király megjutalmazta a falubeli asszonyokat, és külön megdícsérte Habcsók Herceget, hogy ilyen helyre, talpraesett menyecskét választott magának.
Örült a király, hogy az egész lagzi nem került sokba, és mégis nagyon finom volt minden étel. Így nagyon sokat lehetett spórolni. Amikortól aztán Habcsók Herceg anyósa, a gazdasszony kezelte a királyi konyha kamarakulcsát, attól fogva nem úszott el annyi arany a hozzávalókra, és persze a szakácsok ija-fija se evett annyi drága étket, és nem lehetett elmismásolni semmit, mert a gazdasszony nagyon ügyelt mindenre. A kövér szakácsok nem sokáig bírták ezt a fajta felügyeletet, így egymás után hagyták el a palotát pereputtyukkal együtt. De nem is bánta senki. Mert azóta változatosabban, egészségesebben, és olcsóbban étkezhettek. Több maradt a királyság minden lakójának az asztalára.
Így elmondhatták a király, királyné, herceg, hogy éppolyat esznek, mint az ország többi lakója.
És mostmár ők is tudták, amit mindenki más: Éhes hasnak minden jó!
Mert az okos gazdasszonyból lett szakácsné mindent megspórolt, amit csak lehetett. Ha például előző nap pörkölt vagy paprikás volt, és abból maradt valamicske, akkor másnap abból gulyáslevest készített, csak zöldségeket kellett hozzá párolnia és ízesített lével felengednie, és finom csipetkét csipegetni beléje.
Ha már kevés volt a tartalék a kamarában, akkor rántott köménymagos leveskét rittyentett, amihez puha, finom, fehérbélű kenyérkét sütött a kemencében. A leves úgy készült, hogy rántást csinált, - zsíron lisztet futtatott, pirított rózsaszínre, majd piros őrölt paprikát tett bele, összekeverte, és felengedte vízzel, sóval megízesítette, de még babérlevélkét is dobott a lébe, hogy finom legyen, meg sok-sok köménymagot, mert ez volt a lelke az egésznek. A kenyérkét meg úgy készítette, hogy élesztőt összekevert langyos cukros vízzel és felfuttatta, aztán tett hozzá lisztet, azzal felitatta és összegyúrta. Félretette és másnap vette csak elő, akkor sok lisztet tett fatekenőbe és hozzágyurkászta az előző napi kovászt, vagyis az élesztős tésztácskát. Vizet adagolt, amennyi kellett meg sót, és amikor már nem ragadt a tészta, mert addig dögönyészte és dagasztotta és gyurkászta és gyurmászolta, gyúrta és gyömöszölte, akkor jókora gombócokat szakított ki belőle és a forró kemencébe tette, ehhez volt egy hosszú nyelű fából készült egyenes pofájú széles lapátja - úgy hívták hogy péklapát - de előtte éles késsel megszabdalta a tetejüket hogy ne hasadjanak széjjel. Amikor sok óra múlva pirosra sültek, kiszedte, vízbe mártott libatollal megkenegette a tetejüket - juj, még sercegett is ilyenkor és olyan jó illat áradt szét azonnal! - és fel lehetett szelni még azon forrón, mert a héja ropogós volt, belül meg forró és lyukacsos, hófehér! Hát ilyen kenyeret tudott az okos új szakácsné! Csak olyat, mint amilyet a faluban minden gazdasszony!
Ha nem hiszitek, hogy ezek az egyszerű kaják milyen finomak, akkor próbáljátok ki a recepteket. Nem bánjátok meg! A Mesebeli Királyék se bánták meg soha!
VÉGE