A virgács meséje

Bobby Leng:


A virgács meséje


A Mikulás nagyon jóságos. Csupa szeretet és megértés. Még azt is megérti, ha a gyerekek néhanap kis csínyeket követnek el. De azért szeretné őket figyelmeztetni, hogy nem jól van így, és hogy változzanak meg, legyenek mindig jók, jóságosak, segítőkészek.
Ezért elhatározta, hogy Mikuláskor minden gyereket figyelmeztet rá, hogy bizony baj lesz, ha rosszalkodik. Hogyan figyelmeztethet egy jóságos Mikulás valakit? Hát úgy, hogy valamiféle jelzést küld neki. Törte a fejét a Mikulás, mi legyen az. Ki is találta: kis vesszőcskéket köt a mikulás-zacskók nyakára, ez figyelmeztetheti a gyerekeket, hogy el lesznek náspángolva, ha rosszak lesznek, és akkor bizony ajándék se lesz a fényesre suvikszolt cipőcskékbe, hiába teszik ki az ablakba! Na persze, nem igazi nagy verésre kell gondolni, hanem csak amolyan tessék-lássék, kicsi suhintásra, ámde a gyerekekre mégis nagy hatással lesz, az már biztos. Ettől megszeppennek, és jók lesznek jövő Mikulásig.

De milyen vesszőcske legyen az? Melyik bokorról, fáról metssze le? Mert nem lehet ágas-bogas, hanem egyenesnek kell lennie. Mindenféle eszébe jutott, amíg járta hatodikának éjjelén az utcákat. Egyszer egy vizesárok mellett haladt az útja. A vizesárok partját sűrű bokrok szegélyezték. Miféle bokor ez? Megnézte közelebbről, és nagyon megtetszett neki, mert az ágak végei hosszúak és egyenesek, mégis vékonyak voltak, és sűrűn rücskösek, ami valójában a jövő évi rügyek kezdeményei rajta. No, ez aztán a verővesszőnek való! Le is metszett belőle egy ágacskát, majd hazavitte. Otthon aztán nézegette-nézegette ezt a sötétbarna ágacskát, és nagyon elégedett volt. El is határozta, hogy a következő Mikuláskor ilyet fog tenni minden egyes Mikulás-tasakba! Mert a gyerekeket bizony nem árt figyelmeztetni, hogy sose rosszalkodjanak!
De mi legyen a neve a vesszőcskének? És arra is gondolt: nem elég ám egy szál, hanem kéne egy maréknyi. Vagy legalább három-négy szálacska. Sokat mégse akart levágni, mert nem akart ő nagy kárt okozni a szép bokrokban!

Addig-addig törte a fejét, mígnem kitalálta, hogy legyen virgács a neve. De csak ezen az egy napon.

A következő tavasszal aztán, amikor felébredt téli álmából és a Mikulás-napi fáradozásait is kipihente, elhatározta, hogy meglátogatja a bokrokat. El is ment oda, és látta, hogy a bokrok gyönyörű rózsaszín virágfelhőbe burkolóztak. Minden egyes ágon, még az ágacskák végein is, ott, ahol Mikuláskor a rügyeket látta rajta, azon a helyen egy-egy pár centiméteres kis kinövés van, rajta pedig százával az apró rózsaszín virágocskák. De ezek olyan aprók, hogy ezért látszanak messziről felhőnek szinte.
Nagyon szép volt a sok virágos bokor. Akkor Mikulás elment a könyvtárba, és elkérte a növényhatározót. Abban megnézte, hogy miféle növény lehet ez. De csak a latin nevét találta: Tamariska. Azt gondolta: olyan, mintha két lánynév lenne egybeolvasztva: Tamara és Mariska. De azért gondolkodott, hogy miféle nevet adhatna neki, mert ez olyan idegenül hangzik szerinte, hiába is ízlelgeti a szót, betűzgeti, szótagolja: ta-ma-ris-ka.

A könyvtáros nénik nem ismerték fel a Mikulást, mert ilyenkor nem hordott piros kabátot és sityakot, hanem rendes hétköznapi ruhába volt öltözve, mint bárki más. Csak a fehér szakálla-bajusza árulhatta volna el, de az meg bármelyik bácsikának lehet, nem igaz?

A Mikulás nyáron is meglátogatta a szép bokrokat. De akkor már nem virágok, hanem fura, hosszú levelek voltak rajta, nem is levelek, hanem puha valamik, amik inkább hasonlítottak a fenyőfák tűleveleire, de nem olyan kemények, hanem selymes tapintásúak. Mire is hasonlít vajon? Aztán eszébe jutott, hogy messze-messze vannak olyan magas és karcsúan sudár fák, valahol a déli tájakon, aminek hasonló a levélzete. Úgy rémlett neki, hogy azokat cédrusnak hívják. Így hát elnevezte őket cédrusnak - biztosan rokonok, gondolta.
Azóta egyes vidékeken a Tamariskát is cédrusnak hívják. És minden valamire való Mikulás, aki ad magára, sőt, még a helyettesítő Mikulások is, meg a Krampuszok is, csakis ezekről a bokrokról vágnak virgácsnak való vesszőt!

Ez a virgács meséje. Nekem is így mesélték.




VÉGE