A Zoknilopó
Bobby Leng:
A Zoknilopó
mese
Zoknilopó Félix Manó az ágy alatt lakott. Mindig is, amióta világ a világ. Nagyon szerette ezt a homályos helyet. Különösen a kisgyerekek ágya alatt szeretett lakni, de nagyon. Mert a kisgyerekek nagyon szeretik elhajigálni a zoknijaikat. Akkor aztán a Zoknilopó Félix Manó fogja az eldobott zoknit, és elsurran vele. Hogy hová viszi? Azt is elmesélem, szép sorjában.
Amikor a kisgyerekek így kiáltoznak:
- Anyúúúúú! Hol van a másik zoknim? - akkor a Zolnilopó Félix Manó az ágy alatt halkan kuncorász. Mert csak ő tudja, hogy bizony nála van az a bizonyos zokni! De ő aztán nem adja ám vissza, soha de soha többé!
Elviszi őket Huppertboppert báróhoz. Ennek a Huppertboppert bárónak már nagyon sok félpár zoknija van ám! Hogy mit kezd velük? Hát visszaadja, ha szépen kérik. De olyan még eddig nem volt.
Illetve... egyszer egy Jancsi nevű kisgyerek megleste a Zoknilopó Félix manót, amint ellopta az egyik zokniját, amit az ágy alá hajított. Utána osont, és kifürkészte, hogy hová szalad vele.
Amikor Huppertboppert báró lakához értek, Jancsi gyerek elbújt, nehogy meglássa a manó. De amikor a manó bement az ajtón, Jancsi is utánaosont, mert mostmár szerette volna visszaszerezni a zokniját, amit úgy szeretett.
Huppertboppert báró nagyon fura szerzet volt. Kék volt a haja, zöld volt a ruhája, vörös a cipője... Jó nagy orra volt, az is vörös volt. Na meg hosszú kezei voltak, mindenhová elértek. És éles szeme is volt neki, mert azonnal meglátta Jancsit befelé lopakodni.
Rákiáltott:
- Hát te ki vagy?!
- Jancsi vagyok - mondta Jancsi gyerek reszketősen.
- Ne reszkess, ha velem beszélsz, hallod-e? Mit keresel itt, itt ugyanis még soha nem járt gyerek?!
- A zoknimért jöttem! - vágta rá mostmár bátran Jancsi.
- Azt nem lehet. Csak akkor adhatom vissza, ha kimondod a nevemet.
- De nem tudom én azt - válaszolta megszeppenve Jancsi.
- Na jó, most az egyszer megmondom. Ha kimondod helyesen, visszakapod a zoknidat. De ha nem... akkor búcsút mondhatsz neki, megértetted?
Jancsi bólogatott, hogy megértette. Csak már mondaná azt a nevet!
- Szóval, engem úgy hívnak, hogy Huppertboppert báró. Meg tudtad jegyezni?
Jancsi kis gyerek volt még, ilyen nehéz szót életében nem hallott. De meg kell próbálnia, ha vissza akarja kapni a zokniját.
- Hubbepubbe.... vagy micsoda - mondta.
- Dehogyis! Most pedig menj Isten hírével, a zoknidnak meg fuccs! Úgyse tudja a nevemet senki sohasem kimondani helyesen, úgyhogy végeztünk, ágyesz-búgyesz, elmehetsz!
- De nem úgy van az! - kiáltotta Jancsi, mert nagyon ragaszkodott volna a zoknijához. - Hát hogy lehet valakinek ilyen hosszú és bonyolult neve? Beletörik a kisgyerek nyelve!
Huppertboppert báró gondolkodott. Milyen igaz! Hogy ő erre még sohasem gondolt! Hangosan ezt mondta:
- Akkor lehet, hogy nevet változtatok. Mert ha mondjuk Jancsi leszek, akkor könnyen kimondják a nevemet, én meg visszaadhatom ezt a ménkű sok zoknit, úgyse tudok vele mit kezdeni... Egyébként is, gondoltam már rá, hogy nyugdíjba vonulok, mert nekem is pihennem kell. És nyugdíjba küldöm a Zoknilopó Félix Manót is, és nem kell majd neki annyit rohangálni a rengeteg félpár zoknival...
Szóval, mostantól Jancsi leszek, jó?
- Dehogyis jó! Jancsi ÉN VAGYOK! És nem lehet ám akárki Jancsi, csak úgy! És ha már én vagyok Jancsi, akkor te nem lehetsz! Válassz magadnak valami más nevet. De az is rövid legyen ám! - mondta Jancsi mostmár megbátorodva.
Huppertboppert báró gondolkodott. Először leült a földre, és tenyerébe hajtotta a fejét, úgy gondolkodott. Aztán még a lábát is a nyakába tette, annyira törte a fejét. Végül még a homlokát is úgy összeráncolta, hogy egészen nevetséges lett. Jancsi el is nevette magát. Majd ő segít nevet választani ennek a pernahajder bárónak, akinek olyan kimondhatatlan neve van.
- Legyél te Józsi! - ajánlotta.
- Jóóóózsiiiii? Jóóóózsiiii... Józsi... Józsi... - ízlelgette a szót Huppertboppert báró.
Akkor hirtelen előkerült valahonnét Zoknilopó Félix Manó is. Leült a földre a báró mellé. A báró feléje fordult:
- Mostantól Józsi lesz a nevem. Nyugdíjba megyek, nem kell több félpár zokni, úgyse tudok vele mit kezdeni. Neked se kell már többé zoknit lopnod, ezért a te nevedet is megváltoztatjuk. Mostantól nem leszel már Zoknilopó Félix Manó, csak Félix Manó. Jó lesz így?
Félix manó nagyon elcsodálkozott ezekre a szavakra. De tetszett neki a dolog, úgy megörült, hogy a szája a füléig ért örömében.
- Szóval mostantól nem Huppertboppert báró leszel, hanem Józsi? Akkor szaladok is a hírrel a sok kisgyerekhez, akiknek azért nem adtam vissza a zokniját, mert nem tudták kimondani a nevedet. Mostmár biztosan ki tudják majd mondani, mert azt, hogy „Józsi”, könnyű kimondani. Akkor megszabadulunk a rengeteg félpár zoknitól, és a hátralévő életünket egy nyaralóhelyen tölthetjük! De jó lesz! Mondjuk elmegyünk a tengerhez... - hadarta Félix Manó, aki mostantól már nem Zoknilopó Félix Manó, hanem csak úgy, egyszerűen Félix Manó.
Jancsi visszakapta a félpár zokniját, aztán a többi kisgyerek is. Mert rend a lelke mindennek - mondogatták, amikor a tengerparton szívószállal szürcsölték a jaffát, és hallgatták a sirályok vijjogását.
És onnantól kezdve már soha nem tűnik el egyetlen fél pár zokni sem. Ugye, gyerekek?
-----
VÉGE
A Zoknilopó
mese
Zoknilopó Félix Manó az ágy alatt lakott. Mindig is, amióta világ a világ. Nagyon szerette ezt a homályos helyet. Különösen a kisgyerekek ágya alatt szeretett lakni, de nagyon. Mert a kisgyerekek nagyon szeretik elhajigálni a zoknijaikat. Akkor aztán a Zoknilopó Félix Manó fogja az eldobott zoknit, és elsurran vele. Hogy hová viszi? Azt is elmesélem, szép sorjában.
Amikor a kisgyerekek így kiáltoznak:
- Anyúúúúú! Hol van a másik zoknim? - akkor a Zolnilopó Félix Manó az ágy alatt halkan kuncorász. Mert csak ő tudja, hogy bizony nála van az a bizonyos zokni! De ő aztán nem adja ám vissza, soha de soha többé!
Elviszi őket Huppertboppert báróhoz. Ennek a Huppertboppert bárónak már nagyon sok félpár zoknija van ám! Hogy mit kezd velük? Hát visszaadja, ha szépen kérik. De olyan még eddig nem volt.
Illetve... egyszer egy Jancsi nevű kisgyerek megleste a Zoknilopó Félix manót, amint ellopta az egyik zokniját, amit az ágy alá hajított. Utána osont, és kifürkészte, hogy hová szalad vele.
Amikor Huppertboppert báró lakához értek, Jancsi gyerek elbújt, nehogy meglássa a manó. De amikor a manó bement az ajtón, Jancsi is utánaosont, mert mostmár szerette volna visszaszerezni a zokniját, amit úgy szeretett.
Huppertboppert báró nagyon fura szerzet volt. Kék volt a haja, zöld volt a ruhája, vörös a cipője... Jó nagy orra volt, az is vörös volt. Na meg hosszú kezei voltak, mindenhová elértek. És éles szeme is volt neki, mert azonnal meglátta Jancsit befelé lopakodni.
Rákiáltott:
- Hát te ki vagy?!
- Jancsi vagyok - mondta Jancsi gyerek reszketősen.
- Ne reszkess, ha velem beszélsz, hallod-e? Mit keresel itt, itt ugyanis még soha nem járt gyerek?!
- A zoknimért jöttem! - vágta rá mostmár bátran Jancsi.
- Azt nem lehet. Csak akkor adhatom vissza, ha kimondod a nevemet.
- De nem tudom én azt - válaszolta megszeppenve Jancsi.
- Na jó, most az egyszer megmondom. Ha kimondod helyesen, visszakapod a zoknidat. De ha nem... akkor búcsút mondhatsz neki, megértetted?
Jancsi bólogatott, hogy megértette. Csak már mondaná azt a nevet!
- Szóval, engem úgy hívnak, hogy Huppertboppert báró. Meg tudtad jegyezni?
Jancsi kis gyerek volt még, ilyen nehéz szót életében nem hallott. De meg kell próbálnia, ha vissza akarja kapni a zokniját.
- Hubbepubbe.... vagy micsoda - mondta.
- Dehogyis! Most pedig menj Isten hírével, a zoknidnak meg fuccs! Úgyse tudja a nevemet senki sohasem kimondani helyesen, úgyhogy végeztünk, ágyesz-búgyesz, elmehetsz!
- De nem úgy van az! - kiáltotta Jancsi, mert nagyon ragaszkodott volna a zoknijához. - Hát hogy lehet valakinek ilyen hosszú és bonyolult neve? Beletörik a kisgyerek nyelve!
Huppertboppert báró gondolkodott. Milyen igaz! Hogy ő erre még sohasem gondolt! Hangosan ezt mondta:
- Akkor lehet, hogy nevet változtatok. Mert ha mondjuk Jancsi leszek, akkor könnyen kimondják a nevemet, én meg visszaadhatom ezt a ménkű sok zoknit, úgyse tudok vele mit kezdeni... Egyébként is, gondoltam már rá, hogy nyugdíjba vonulok, mert nekem is pihennem kell. És nyugdíjba küldöm a Zoknilopó Félix Manót is, és nem kell majd neki annyit rohangálni a rengeteg félpár zoknival...
Szóval, mostantól Jancsi leszek, jó?
- Dehogyis jó! Jancsi ÉN VAGYOK! És nem lehet ám akárki Jancsi, csak úgy! És ha már én vagyok Jancsi, akkor te nem lehetsz! Válassz magadnak valami más nevet. De az is rövid legyen ám! - mondta Jancsi mostmár megbátorodva.
Huppertboppert báró gondolkodott. Először leült a földre, és tenyerébe hajtotta a fejét, úgy gondolkodott. Aztán még a lábát is a nyakába tette, annyira törte a fejét. Végül még a homlokát is úgy összeráncolta, hogy egészen nevetséges lett. Jancsi el is nevette magát. Majd ő segít nevet választani ennek a pernahajder bárónak, akinek olyan kimondhatatlan neve van.
- Legyél te Józsi! - ajánlotta.
- Jóóóózsiiiii? Jóóóózsiiii... Józsi... Józsi... - ízlelgette a szót Huppertboppert báró.
Akkor hirtelen előkerült valahonnét Zoknilopó Félix Manó is. Leült a földre a báró mellé. A báró feléje fordult:
- Mostantól Józsi lesz a nevem. Nyugdíjba megyek, nem kell több félpár zokni, úgyse tudok vele mit kezdeni. Neked se kell már többé zoknit lopnod, ezért a te nevedet is megváltoztatjuk. Mostantól nem leszel már Zoknilopó Félix Manó, csak Félix Manó. Jó lesz így?
Félix manó nagyon elcsodálkozott ezekre a szavakra. De tetszett neki a dolog, úgy megörült, hogy a szája a füléig ért örömében.
- Szóval mostantól nem Huppertboppert báró leszel, hanem Józsi? Akkor szaladok is a hírrel a sok kisgyerekhez, akiknek azért nem adtam vissza a zokniját, mert nem tudták kimondani a nevedet. Mostmár biztosan ki tudják majd mondani, mert azt, hogy „Józsi”, könnyű kimondani. Akkor megszabadulunk a rengeteg félpár zoknitól, és a hátralévő életünket egy nyaralóhelyen tölthetjük! De jó lesz! Mondjuk elmegyünk a tengerhez... - hadarta Félix Manó, aki mostantól már nem Zoknilopó Félix Manó, hanem csak úgy, egyszerűen Félix Manó.
Jancsi visszakapta a félpár zokniját, aztán a többi kisgyerek is. Mert rend a lelke mindennek - mondogatták, amikor a tengerparton szívószállal szürcsölték a jaffát, és hallgatták a sirályok vijjogását.
És onnantól kezdve már soha nem tűnik el egyetlen fél pár zokni sem. Ugye, gyerekek?
-----
VÉGE