Az agyonégett fakanál
Bobby Leng:
Az agyonégett fakanál
mese
A fakanál öreg volt már, nagyon sokat használták a konyhán. Annyi sok rántást és forrónál is forróbb ételt kavart, hogy teljesen féloldalasra kopott a kerek feje. A lábas szélére tették, amikor égett a tűz a lábas alatt. Ettől megpörkölődött, megfeketedett. Meg azért is lett még feketés, mert a sokféle étel belefőtt az anyagába. Mármint a fába.
Hogy miféle fából faragták valaha, azt már senki se tudja. A faragó mester meg nem árulja ám el, hogy miből kell faragni, melyik fa, amelyik tartós lesz. Mert ez az ő titka. Hogy akác-e, ami nagyon is kemény? Vagy nyárfa, ami nagyon is puha? Vagy fűzfa? Vagy bodza, ecet? Egyik kemény, másik puha. Egyiket nehéz faragni, másikat könnyű.
Egyszóval a fakanál már jól megkopott és nagyon megégették. Mert a fazék és lábas meg serpenyő vasból készült széle átforrósodott és megsütötte a fakanál nyelét. Több helyen is. Végül az történt, hogy amikor a szakácsnő kavargatott vele nagy hévvel, a sűrű levest, akkor pakk, és egyszerűen eltörött. Kettétört a nyele. Ott, ahol jól megégették régebben. Nem bírta szegény tovább. A szakácsnő mérgelődött, bosszankodott. Mit is csináljon vele mostmár? Használhatatlan lett! Fogta és kidobta az ajtón, messzire, a szemétdomb irányába. De mivel lusta volt az ajtón kilépni és csak kihajította, nem röpült el a törött fakanál a szemétdombig, hanem leesett az udvar közepén. Éppen arra szaladgáltak az uraság kutyái, az egyik kiskutya felkapta az egyik felét, a másik kiskutya a másik felét és elszaladtak vele.
Elvitték a kert végébe, ott leheveredtek az árnyékba, és rágicsálni kezdték. Jó íze volt a sokféle belefőtt ételtől, hát rágták, rágták egészen estig. De addigra sajnos már teljesen el is rágcsálták, szálkákra, szilánkokra. Nem maradt szegény agyonégetett fakanálból semmi. Talán csak egy aprócska, tétova sóhaj.
VÉGE
Az agyonégett fakanál
mese
A fakanál öreg volt már, nagyon sokat használták a konyhán. Annyi sok rántást és forrónál is forróbb ételt kavart, hogy teljesen féloldalasra kopott a kerek feje. A lábas szélére tették, amikor égett a tűz a lábas alatt. Ettől megpörkölődött, megfeketedett. Meg azért is lett még feketés, mert a sokféle étel belefőtt az anyagába. Mármint a fába.
Hogy miféle fából faragták valaha, azt már senki se tudja. A faragó mester meg nem árulja ám el, hogy miből kell faragni, melyik fa, amelyik tartós lesz. Mert ez az ő titka. Hogy akác-e, ami nagyon is kemény? Vagy nyárfa, ami nagyon is puha? Vagy fűzfa? Vagy bodza, ecet? Egyik kemény, másik puha. Egyiket nehéz faragni, másikat könnyű.
Egyszóval a fakanál már jól megkopott és nagyon megégették. Mert a fazék és lábas meg serpenyő vasból készült széle átforrósodott és megsütötte a fakanál nyelét. Több helyen is. Végül az történt, hogy amikor a szakácsnő kavargatott vele nagy hévvel, a sűrű levest, akkor pakk, és egyszerűen eltörött. Kettétört a nyele. Ott, ahol jól megégették régebben. Nem bírta szegény tovább. A szakácsnő mérgelődött, bosszankodott. Mit is csináljon vele mostmár? Használhatatlan lett! Fogta és kidobta az ajtón, messzire, a szemétdomb irányába. De mivel lusta volt az ajtón kilépni és csak kihajította, nem röpült el a törött fakanál a szemétdombig, hanem leesett az udvar közepén. Éppen arra szaladgáltak az uraság kutyái, az egyik kiskutya felkapta az egyik felét, a másik kiskutya a másik felét és elszaladtak vele.
Elvitték a kert végébe, ott leheveredtek az árnyékba, és rágicsálni kezdték. Jó íze volt a sokféle belefőtt ételtől, hát rágták, rágták egészen estig. De addigra sajnos már teljesen el is rágcsálták, szálkákra, szilánkokra. Nem maradt szegény agyonégetett fakanálból semmi. Talán csak egy aprócska, tétova sóhaj.
VÉGE