Lila bojt
Lila bojt
Mese Joseph Knight tolmácsolásában kicsiknek és nagyoknak
Szőr Alex – a bádog-lovag, kicsit ügyefogyott, nem túl eszes, de vakon hiszi a lovagi tanokat, a becsületet és a többit. A jó velőscsonttündér változtatta át kutyából igazi lovaggá, mert épp ehhez volt kedve.
Figaró – egy aprónövésű varázsló, ő volt Figaro a cica, de egy nap a jó tejtündérvarázsló átváltoztatta igazi kisvarázslóvá. Mivel varázsló keze volt az átváltozásban, így ő maga is varázslóvá lett, no persze nem a legtehetségesebb, hiszen mit várhatunk egy macskától végső soron.
Sziana – a kislány, hatalmas kék szemekkel, ijedős és eltévedt az erdőben.
-----
Egy nap Szőr Alex és jó barátja Figaró bandukoltak a kerekerdő szélén, az üvegheggyel szemben, az óperencián innen ahol a galamb búg. Épp Ráh’sz Ed-től jöttek, aki amolyan házaló árus volt a városi főtéren. Mindenféle szép varázslatos és kevésbé varázslatos holmival kereskedett. Figaró szinte mindent megvett már onnan, amin bojt van. Így van ez az elvarázsolt varázslóknál, akik macskák voltak és így van ez az elvarázsolt lovagokkal, akik kutyák voltak hajdanán. Most is épp egy lila bojtos apró varázspálcával hadonászik, amely néha sistereg ugyan, de semmilyen csodálatos dolgot nem tesz. Persze lehet ehhez valami köze annak is, hogy a botocskát eltörés után valaki egy cipőfűzővel középen ismét összekötötte, és a masniba egy cérnán lógó kabátbojtot fűzött.
- Miért vetted meg ezt is Figaró? – kérdezte Alex kicsit bizalmatlanul.
- Szép színe van és Ed szerint kiváló csokis tejet lehet vele készíteni! – válaszolta csillogó szemekkel a macskából lett varázsló.
- Inkább pihentesd még mielőtt valami baj lesz belőle – mutatott rá a pálcára Szőr Alex.
Ebben a pillanatban az ég elsötétült, villámok súlytottak le, a föld meghasadt és a pálcából egy vöröslő szellem pattant elő, elég dühös ábrázattal.
- Én vagyok a lámpa szelleme, három kívánságod lehet! – dörrent a hangja az anyagiasult jövevénynek
- Elnézést, a „Lámpa szellemeknek” nem kéknek és kedvesnek kellene lennie? – kérdezte egy biztos távolban levő fa mögül a két jó barát.
- Valahogy így? – csettintett a szellem és azon nyomban kedves, barátságos és kék szellemmé változott, még fülbevalója és formára vágott kis kecskeszakálla is lett – még egyet kívánhattok.
- De én nem kívántam, ha kívántam volna, akkor azt mondom: „Pikk-pakk legyen ez meg ez, amit akarok!” - förmedt rá mérgesen a szellemre a macskavarázsló.
- Tessék, itt egy tábla, amire az van írva, hogy „Pikk-pakk legyen ez meg ez, amit akarok!” – nyújtotta át az ismételten nem kívánt kívánság eredményét a szellem és azon nyomban távozott is újabb ezer esztendőre, legalábbis a pálcán hagyott, postásnak szóló cetli-üzenet szerint.
Összenézett a két cimbora, nincs mit tenni, itt az ideje ebédelni. Leszúrták a táblát a tisztás szélére, majd degeszre tömték a pocakjukat mindenféle jóval. Kis sziesztázást tartva hanyatt dőlve a felhőkről beszéltek éppen.
- Az ott olyan, mint a nagy Vahúr, a csülökcsont imádó nemzetségfő kutyája – mormogta fogai között Alex.
- Az meg olyan, mint egy tejes tálka – mondta mosolyogva és szemét résnyire húzva Figaró.
- Az meg olyan, mint egy repülő sárkány, nem? – tette hozzá egy vékony hang.
- Á, sárkányok nem léteznek – hitetlenkedett Alex – de várjunk csak…
Ekkor felugrott a két pihegő-pihenő alak és elkezdték keresni, hogy ki tette hozzá nemes gondolatát az övéikhez. Kisvártatva megpillantottak egy apró lánykát, aki egy bokor tetején ragadt, a tisztás szélén. Kék bokrétás kisruhája csipkéjénél fogva fennakadt a komisz cserje legmagasabb ágának karmaiban.
- A becsület úgy kívánja, hogy segítsünk neki – és a jó lovag már tette is a dolgát, pillanatok alatt kiszabadította a lánykát.
- Köszönöm szépen a kedvességet, nem láttátok az anyukámat? – kérdezte a megszeppentnek egyáltalán nem mondható, de nyilvánvalóan elveszett kislányka.
- Mi nem láttunk senkit, de ha megmondod, hogy merre laktok szívesen elkísérünk – szólt közbe Figaró, lévén jó tett helyébe jó tejet remélt.
- Arrafele – bökött határozottan a csúnya északkeleti irányba Sziana – az üveghegyen túl, a kopasz küklopsz vára melletti városban, de csak az irányt tudom – egészítette ki az előbbi hiányos adatot a pöttöm lányka – Sziana vagyok, sziasztok.
Nagyot nyelt a két barát, arrafele sok veszedelem és iskoláslány-keksz árus található, ami kimondottan barátságtalannak és nem kifizetődőnek tűnt. A távoli fellegek mintha megneszelték volna, hogy kik közelednek arra és morcosan össze-összekoccantak, majd egy-egy villámot és égzengést is hallattak, láttattak, hogy igazán elvegyék a kedvét az arra tévelyedő házaló ügynököknek.
- Rohaaaaaaaaaam! – kiáltott fel Szőr Alex, aki nem csak a fején volt szőrös, felkapta a leánykát és Figarót is, majd kivont karddal a megfelelő irányba hadonászva rohanni kezdett.
- Utálom, amikor ezt csinálja – sziszegett Figaró az orra alatt.
- Gyakran van ez? – érdeklődött buta nagy kék szemekkel a kislány.
- Csak minden kedden és a velőpástétom árus előtt – jött a válasz.
Kétnapnyi hullámzó rohanás után, az első megállónál – az üveghegy lábánál – a kis rögtönzött csapat szusszant egy nagyot.
- Éhes vagyok! – Merült fel e fontos érzés a Szőrben – Együnk!
- Nem lenne rossz ötlet, ha nem hagytuk volna ott mindenünket a tisztáson… - mutatott visszafelé a varázsló.
- De te varázsló vagy, nem tudsz valami varázsigét? – kérdezte az éhező.
- Éppenséggel megpróbálhatok egyet. – gondolkodott mélyen a mágus – Meg is van! „Csimm-pumm kisegér, minden lyukba belefér, Pimm-csumm varázs csum!” – rikkantott fel.
Ebben a pillanatban megjelent egy doboz, amely egy természetes piknikes kosárnak tűnt. Ellenállhatatlan almás pite illat terjengett körülötte, enyhén körítve egy kis libacombos muffinnel és egy borsos-sajtos krém leveses sthállal.
A vándorok jót falatoztak, már majdnem mindent elpusztítottak a vacsorából, amikor megláttak egy táblát a hegy lábánál. „Tilos a piknikezés, a medvék etetése és a birkát felingerlő piknik kosár”. Hirtelen sötétlő árny – igen, sötétebb az éjfekete éjszakánál – magasodott a hármak fölé. Mind szemébe piciny könnycsepp csordult amikor meglátták az ultra cuki de mégis totálisan izmos birkát.
- Van abban a kosárban bárminemű nyalóka? – bégette idegesen a bolyhos erőszakos jövevény.
- Nincs, kérem szépen, mi csak éppen erre jártunk… - próbálkozott a Szőr.
- Ez nem maradhat megtorlatlanul, háromig számolok és utána leszámolok… mármint veletek – fenyegetőzött burkoltan a csengettyűs.
- Jó, de ha kérhetem, ezt előbb rakja ki! – nyújtott át egy tízezer darabos kirakóst a kislány, és ártatlanul mosolygott.
Se szó, se beszéd, a birkatürelmű egyén rávetette magát a játékra és időt nem kímélve nekilátott a megfejtésnek. Sajnos nem tudhatta, hogy néhány darab véletlenül a kislánykánál maradt. A piknikes incidenst megúszva fáradtnak is mondható utazóink tovább osontak lábujjhegyen, nehogy megzavarják a puzzle kirakását. Másnap reggel már majdnem elértek a Kopasz Küklopszhoz, de előtte még átmentek a smaragd erdőn. Épp egy kis fahídon keltek volna át, amikor annak túloldalán megjelent egy rettentő vöröslő alak, szarvai voltak, tüzet okádott és mindenféle cifraságot sziszegett. Három lábú lovon ült, amelynek nyerge egyik oldalról vörösen, a másik oldalon fehéren világított.
- Ejj, biztosan csak valami erős-fűszereset evett ez az alak – suttogta Figaró – te is így szoktál kinézni, ha ilyet eszel.
- Gyere csak át a hídon kisPalkó! – szólalt meg zengzetesen a vöröslő alak – már akkor tudtam, hogy erre fogsz jönni, amikor akkora voltál mint egy babszem hatodrésze!
- Elnézést, de én Szőr Alex vagyok és a Kopasz Küklopszhoz tartunk… - vágott közbe hős lovagunk
- Ó, elnézést – csillapodott le a lovas – Palkó késik ezek szerint, de az úton menjenek tovább és az elágazásnál forduljanak jobbra, arra találják az egyszemű uraságot , a viszontlátásra!
- Köszönjük és tessék vigyázni a fűszerekkel! – köszönt el futtában Sziana is, főként, hogy tényleg futottak.
Hamar el is értek az elágazáshoz, de nem jobbra, hanem balra mentek. Egyrészt elfelejtették az útbaigazítást, másrészt arra sokkal barátságosabbnak tűnt az erdő és friss kenyér szag terjengett. Az illatot követve egy kis kunyhóhoz jutottak az út mentén, ahol épp egy idős néni és kis piros kabátos unokája szedték ki a farkas formájú péksüteményeket a kemencéből.
- Szép napot a hölgyeknek, igen fenséges illatokkal árasztják el eme erdőt! – szólt illendően Alex
- Igen-igen, esetleg egy kis kóstolót némi tejjel nem kaphatnánk? – kérdezte huncutul Figaró.
- Természetesen egyetek, igyatok csak – szólt kedvesen az idős hölgy – Nagyi vagyok, mi járatban erre fess fiatal urak?
- Nyamm – nyelt nagyot a Szőr – ezt a kislányt kísérjük hazafelé – bökött a kalácsdarabbal a kislány felé.
- Csak épp nem tudjuk, hogy jó irányba haladunk-e, ugyanis a Kopasz Küklopsz melletti városba tartanánk – mormogta tejes bajsza alól Figaró
- Ó igen, az itt van a kanyaron túl, a királyi kastély alatt – vágta rá gyorsan a piros ruhás kislány.
Miután degeszre ették magukat ismét és még meleg tejet is kaptak hozzá, nem volt mit tenni, mint gyorsan aludni egy hatalmasat. Másnap folytatták útjukat és a kanyar után tényleg ott volt a hatalmas város. A királyi kastély igen impozáns volt, fehér márvánnyal kirakva, hatalmas faragott figurák díszelegtek mindenfele. Az úton egy szép hölgy kísérettel közeledett, amint jól látható távolságba ért, a kislány azonnal elébe rohant.
- Anya! – sikított fel örömében.
A nő azonnal megörült, valamit beszéltek egymással – női dolgok, legyintettek mindketten – de hirtelen a nő otthagyta gyermekét és két hősünk felé vette az irányt.
- Ugye nem bántottátok és nem adtatok neki tejet, amitől még több pisztáciát fog követelni? – förmedt rá a lovagra és a varázslóra villás nyelvével a már csöppet sem úrhölgy külsejű anyuka.
Ahogy dúlt-fúlt e perszóna, úgy jelentek meg pikkelyes szárnyai, tagjai megnyúltak és irdatlan méretű és gyönyörű kristály sárkánnyá alakult.
- Pisztácia hiány van az országban, nem szeretném, ha messzi tájakon kellene falvakat felégetnem, hogy hozzájussak – sziszegte, immáron erősen lehajolva a két megszeppent és földbegyökerezett lábú hősünknek
- Nem, nem… - próbált szólni az egyik.
- Nem, mi tisztességgel helyálltunk a kishölgy hazakísérésében – dadogott a másik.
- Akkor jó – nyugtázta elismerően az ismét királynővé változó szörnyeteg. Kézenfogta gyermekét és elindultak hazafelé. Eközben a kislány hátán aranyszínű derengés jelent meg, amolyan apró szárny formában.
- Sárkányok nem léteznek, nemde? – szólt hátra kacagva és huncutul mosolyogva a kislány, majd vigyorgott anyjára és a kíséretre.
Eltelt egy fertály óra, mire Szőr Alex és Figaró magához tért. Alex megköszörülte a torkát, és imígyen szólt:
- Elkérhetem a bojtos varázspálcát?
- Természetesen – jött a válasz – de mire kell?
- Erre – dobta kettétörés után egy szemetesbe a lovag, majd miután a varázsló magához tért az ájulásból, így folytatta: Máskor inkább a dunsztos üvegben úszó testrészt vegyük meg, ne a bojtos varázsholmit, látod, mi lett belőle most is?
Hosszú hallgatás után jobbnak látták, hogy folytassák útjukat és elmentek újabb remek hőstettet keresni, esetlegesen egy varázsbojt társaságában.
Vége
Mese Joseph Knight tolmácsolásában kicsiknek és nagyoknak
Szőr Alex – a bádog-lovag, kicsit ügyefogyott, nem túl eszes, de vakon hiszi a lovagi tanokat, a becsületet és a többit. A jó velőscsonttündér változtatta át kutyából igazi lovaggá, mert épp ehhez volt kedve.
Figaró – egy aprónövésű varázsló, ő volt Figaro a cica, de egy nap a jó tejtündérvarázsló átváltoztatta igazi kisvarázslóvá. Mivel varázsló keze volt az átváltozásban, így ő maga is varázslóvá lett, no persze nem a legtehetségesebb, hiszen mit várhatunk egy macskától végső soron.
Sziana – a kislány, hatalmas kék szemekkel, ijedős és eltévedt az erdőben.
-----
Egy nap Szőr Alex és jó barátja Figaró bandukoltak a kerekerdő szélén, az üvegheggyel szemben, az óperencián innen ahol a galamb búg. Épp Ráh’sz Ed-től jöttek, aki amolyan házaló árus volt a városi főtéren. Mindenféle szép varázslatos és kevésbé varázslatos holmival kereskedett. Figaró szinte mindent megvett már onnan, amin bojt van. Így van ez az elvarázsolt varázslóknál, akik macskák voltak és így van ez az elvarázsolt lovagokkal, akik kutyák voltak hajdanán. Most is épp egy lila bojtos apró varázspálcával hadonászik, amely néha sistereg ugyan, de semmilyen csodálatos dolgot nem tesz. Persze lehet ehhez valami köze annak is, hogy a botocskát eltörés után valaki egy cipőfűzővel középen ismét összekötötte, és a masniba egy cérnán lógó kabátbojtot fűzött.
- Miért vetted meg ezt is Figaró? – kérdezte Alex kicsit bizalmatlanul.
- Szép színe van és Ed szerint kiváló csokis tejet lehet vele készíteni! – válaszolta csillogó szemekkel a macskából lett varázsló.
- Inkább pihentesd még mielőtt valami baj lesz belőle – mutatott rá a pálcára Szőr Alex.
Ebben a pillanatban az ég elsötétült, villámok súlytottak le, a föld meghasadt és a pálcából egy vöröslő szellem pattant elő, elég dühös ábrázattal.
- Én vagyok a lámpa szelleme, három kívánságod lehet! – dörrent a hangja az anyagiasult jövevénynek
- Elnézést, a „Lámpa szellemeknek” nem kéknek és kedvesnek kellene lennie? – kérdezte egy biztos távolban levő fa mögül a két jó barát.
- Valahogy így? – csettintett a szellem és azon nyomban kedves, barátságos és kék szellemmé változott, még fülbevalója és formára vágott kis kecskeszakálla is lett – még egyet kívánhattok.
- De én nem kívántam, ha kívántam volna, akkor azt mondom: „Pikk-pakk legyen ez meg ez, amit akarok!” - förmedt rá mérgesen a szellemre a macskavarázsló.
- Tessék, itt egy tábla, amire az van írva, hogy „Pikk-pakk legyen ez meg ez, amit akarok!” – nyújtotta át az ismételten nem kívánt kívánság eredményét a szellem és azon nyomban távozott is újabb ezer esztendőre, legalábbis a pálcán hagyott, postásnak szóló cetli-üzenet szerint.
Összenézett a két cimbora, nincs mit tenni, itt az ideje ebédelni. Leszúrták a táblát a tisztás szélére, majd degeszre tömték a pocakjukat mindenféle jóval. Kis sziesztázást tartva hanyatt dőlve a felhőkről beszéltek éppen.
- Az ott olyan, mint a nagy Vahúr, a csülökcsont imádó nemzetségfő kutyája – mormogta fogai között Alex.
- Az meg olyan, mint egy tejes tálka – mondta mosolyogva és szemét résnyire húzva Figaró.
- Az meg olyan, mint egy repülő sárkány, nem? – tette hozzá egy vékony hang.
- Á, sárkányok nem léteznek – hitetlenkedett Alex – de várjunk csak…
Ekkor felugrott a két pihegő-pihenő alak és elkezdték keresni, hogy ki tette hozzá nemes gondolatát az övéikhez. Kisvártatva megpillantottak egy apró lánykát, aki egy bokor tetején ragadt, a tisztás szélén. Kék bokrétás kisruhája csipkéjénél fogva fennakadt a komisz cserje legmagasabb ágának karmaiban.
- A becsület úgy kívánja, hogy segítsünk neki – és a jó lovag már tette is a dolgát, pillanatok alatt kiszabadította a lánykát.
- Köszönöm szépen a kedvességet, nem láttátok az anyukámat? – kérdezte a megszeppentnek egyáltalán nem mondható, de nyilvánvalóan elveszett kislányka.
- Mi nem láttunk senkit, de ha megmondod, hogy merre laktok szívesen elkísérünk – szólt közbe Figaró, lévén jó tett helyébe jó tejet remélt.
- Arrafele – bökött határozottan a csúnya északkeleti irányba Sziana – az üveghegyen túl, a kopasz küklopsz vára melletti városban, de csak az irányt tudom – egészítette ki az előbbi hiányos adatot a pöttöm lányka – Sziana vagyok, sziasztok.
Nagyot nyelt a két barát, arrafele sok veszedelem és iskoláslány-keksz árus található, ami kimondottan barátságtalannak és nem kifizetődőnek tűnt. A távoli fellegek mintha megneszelték volna, hogy kik közelednek arra és morcosan össze-összekoccantak, majd egy-egy villámot és égzengést is hallattak, láttattak, hogy igazán elvegyék a kedvét az arra tévelyedő házaló ügynököknek.
- Rohaaaaaaaaaam! – kiáltott fel Szőr Alex, aki nem csak a fején volt szőrös, felkapta a leánykát és Figarót is, majd kivont karddal a megfelelő irányba hadonászva rohanni kezdett.
- Utálom, amikor ezt csinálja – sziszegett Figaró az orra alatt.
- Gyakran van ez? – érdeklődött buta nagy kék szemekkel a kislány.
- Csak minden kedden és a velőpástétom árus előtt – jött a válasz.
Kétnapnyi hullámzó rohanás után, az első megállónál – az üveghegy lábánál – a kis rögtönzött csapat szusszant egy nagyot.
- Éhes vagyok! – Merült fel e fontos érzés a Szőrben – Együnk!
- Nem lenne rossz ötlet, ha nem hagytuk volna ott mindenünket a tisztáson… - mutatott visszafelé a varázsló.
- De te varázsló vagy, nem tudsz valami varázsigét? – kérdezte az éhező.
- Éppenséggel megpróbálhatok egyet. – gondolkodott mélyen a mágus – Meg is van! „Csimm-pumm kisegér, minden lyukba belefér, Pimm-csumm varázs csum!” – rikkantott fel.
Ebben a pillanatban megjelent egy doboz, amely egy természetes piknikes kosárnak tűnt. Ellenállhatatlan almás pite illat terjengett körülötte, enyhén körítve egy kis libacombos muffinnel és egy borsos-sajtos krém leveses sthállal.
A vándorok jót falatoztak, már majdnem mindent elpusztítottak a vacsorából, amikor megláttak egy táblát a hegy lábánál. „Tilos a piknikezés, a medvék etetése és a birkát felingerlő piknik kosár”. Hirtelen sötétlő árny – igen, sötétebb az éjfekete éjszakánál – magasodott a hármak fölé. Mind szemébe piciny könnycsepp csordult amikor meglátták az ultra cuki de mégis totálisan izmos birkát.
- Van abban a kosárban bárminemű nyalóka? – bégette idegesen a bolyhos erőszakos jövevény.
- Nincs, kérem szépen, mi csak éppen erre jártunk… - próbálkozott a Szőr.
- Ez nem maradhat megtorlatlanul, háromig számolok és utána leszámolok… mármint veletek – fenyegetőzött burkoltan a csengettyűs.
- Jó, de ha kérhetem, ezt előbb rakja ki! – nyújtott át egy tízezer darabos kirakóst a kislány, és ártatlanul mosolygott.
Se szó, se beszéd, a birkatürelmű egyén rávetette magát a játékra és időt nem kímélve nekilátott a megfejtésnek. Sajnos nem tudhatta, hogy néhány darab véletlenül a kislánykánál maradt. A piknikes incidenst megúszva fáradtnak is mondható utazóink tovább osontak lábujjhegyen, nehogy megzavarják a puzzle kirakását. Másnap reggel már majdnem elértek a Kopasz Küklopszhoz, de előtte még átmentek a smaragd erdőn. Épp egy kis fahídon keltek volna át, amikor annak túloldalán megjelent egy rettentő vöröslő alak, szarvai voltak, tüzet okádott és mindenféle cifraságot sziszegett. Három lábú lovon ült, amelynek nyerge egyik oldalról vörösen, a másik oldalon fehéren világított.
- Ejj, biztosan csak valami erős-fűszereset evett ez az alak – suttogta Figaró – te is így szoktál kinézni, ha ilyet eszel.
- Gyere csak át a hídon kisPalkó! – szólalt meg zengzetesen a vöröslő alak – már akkor tudtam, hogy erre fogsz jönni, amikor akkora voltál mint egy babszem hatodrésze!
- Elnézést, de én Szőr Alex vagyok és a Kopasz Küklopszhoz tartunk… - vágott közbe hős lovagunk
- Ó, elnézést – csillapodott le a lovas – Palkó késik ezek szerint, de az úton menjenek tovább és az elágazásnál forduljanak jobbra, arra találják az egyszemű uraságot , a viszontlátásra!
- Köszönjük és tessék vigyázni a fűszerekkel! – köszönt el futtában Sziana is, főként, hogy tényleg futottak.
Hamar el is értek az elágazáshoz, de nem jobbra, hanem balra mentek. Egyrészt elfelejtették az útbaigazítást, másrészt arra sokkal barátságosabbnak tűnt az erdő és friss kenyér szag terjengett. Az illatot követve egy kis kunyhóhoz jutottak az út mentén, ahol épp egy idős néni és kis piros kabátos unokája szedték ki a farkas formájú péksüteményeket a kemencéből.
- Szép napot a hölgyeknek, igen fenséges illatokkal árasztják el eme erdőt! – szólt illendően Alex
- Igen-igen, esetleg egy kis kóstolót némi tejjel nem kaphatnánk? – kérdezte huncutul Figaró.
- Természetesen egyetek, igyatok csak – szólt kedvesen az idős hölgy – Nagyi vagyok, mi járatban erre fess fiatal urak?
- Nyamm – nyelt nagyot a Szőr – ezt a kislányt kísérjük hazafelé – bökött a kalácsdarabbal a kislány felé.
- Csak épp nem tudjuk, hogy jó irányba haladunk-e, ugyanis a Kopasz Küklopsz melletti városba tartanánk – mormogta tejes bajsza alól Figaró
- Ó igen, az itt van a kanyaron túl, a királyi kastély alatt – vágta rá gyorsan a piros ruhás kislány.
Miután degeszre ették magukat ismét és még meleg tejet is kaptak hozzá, nem volt mit tenni, mint gyorsan aludni egy hatalmasat. Másnap folytatták útjukat és a kanyar után tényleg ott volt a hatalmas város. A királyi kastély igen impozáns volt, fehér márvánnyal kirakva, hatalmas faragott figurák díszelegtek mindenfele. Az úton egy szép hölgy kísérettel közeledett, amint jól látható távolságba ért, a kislány azonnal elébe rohant.
- Anya! – sikított fel örömében.
A nő azonnal megörült, valamit beszéltek egymással – női dolgok, legyintettek mindketten – de hirtelen a nő otthagyta gyermekét és két hősünk felé vette az irányt.
- Ugye nem bántottátok és nem adtatok neki tejet, amitől még több pisztáciát fog követelni? – förmedt rá a lovagra és a varázslóra villás nyelvével a már csöppet sem úrhölgy külsejű anyuka.
Ahogy dúlt-fúlt e perszóna, úgy jelentek meg pikkelyes szárnyai, tagjai megnyúltak és irdatlan méretű és gyönyörű kristály sárkánnyá alakult.
- Pisztácia hiány van az országban, nem szeretném, ha messzi tájakon kellene falvakat felégetnem, hogy hozzájussak – sziszegte, immáron erősen lehajolva a két megszeppent és földbegyökerezett lábú hősünknek
- Nem, nem… - próbált szólni az egyik.
- Nem, mi tisztességgel helyálltunk a kishölgy hazakísérésében – dadogott a másik.
- Akkor jó – nyugtázta elismerően az ismét királynővé változó szörnyeteg. Kézenfogta gyermekét és elindultak hazafelé. Eközben a kislány hátán aranyszínű derengés jelent meg, amolyan apró szárny formában.
- Sárkányok nem léteznek, nemde? – szólt hátra kacagva és huncutul mosolyogva a kislány, majd vigyorgott anyjára és a kíséretre.
Eltelt egy fertály óra, mire Szőr Alex és Figaró magához tért. Alex megköszörülte a torkát, és imígyen szólt:
- Elkérhetem a bojtos varázspálcát?
- Természetesen – jött a válasz – de mire kell?
- Erre – dobta kettétörés után egy szemetesbe a lovag, majd miután a varázsló magához tért az ájulásból, így folytatta: Máskor inkább a dunsztos üvegben úszó testrészt vegyük meg, ne a bojtos varázsholmit, látod, mi lett belőle most is?
Hosszú hallgatás után jobbnak látták, hogy folytassák útjukat és elmentek újabb remek hőstettet keresni, esetlegesen egy varázsbojt társaságában.
Vége