Manócska és a kis tűzokádó sárkány karácsonya

Manócska és a kis tűzokádó sárkány sorozat, második kötete.


Elizabeth Stone:

Manócska és a kis tűzokádó sárkány karácsonya
mese



A varázslatos lények birodalmában már beköszöntött a tél, és már hideg szelek fújtak minden fele. A Jégtündér és a Szél Apó már jó ideje táncolt, keringőzött a kis völgy fölött, ami biztos jele volt annak, hogy a tél még nem távozik, sőt még csak most fog igazán beköszönteni a hóval, jégcsappal, hideg széllel teli idő, úgy, mint már eddig minden télen.
Mint minden varázslatos lénynek, nekik is megvolt a feladatuk, hogy mit kell tenniük, ha eljön az Ő idejük, ha eljön az az évszak, amiben a varázserejük életre kel.
A Jégtündér feladata minden víz befagyasztása, és jégcsapok aggatása volt mindenhova, Szél Apóé pedig a jeges fuvallatok, a jégvirágok és a cifrábbnál cifrább hópelyhekkel teli hófelhők tovarepítése.
Amikor a Jégtündér perdült egyet, vagy meglebbentette csillogó, fényes, hópelyhekkel, jégcsapokkal teli ruháját, akkor a leszóródó apró kis varázshópihék, egy-egy kis házikó ereszetére esve jégcsapokat varázsoltak oda.
Szél Apó minden szusszanására hideg szelek keletkeztek, amik aztán átsuhantak az ereszek alatt, benéztek minden kis zugba, bebújtak minden kis kabátka alá, és ha kis ablakot találtak, telerajzolták jégvirágok cifra sokaságával, majd kuncogva tovaszálltak.

Szél apó és a Jégtündér a Varázslatos lények iskolája fölött is átsuhant, hideg szelet, jégcsapokat, befagyott tócsákat varázsolva minden fele.

De mintha nem is dermesztő hideg lenne, a gyerekek önfeledten futkároztak kint az iskola udvarán. Becsöngettek, ezért mindenki szélsebesen rohant az osztályba. Lassú léptekkel az ősz szakállú tanár bácsi is megérkezett.
Vaskos könyvét lapozgatta, az osztályban néma csend volt. Mindenki feszülten figyelte, várta, hogy kinek kell majd felelni a mai napon. A csendet hirtelen az egyik diák harsány szava törte meg: ESIK A HÓ!
Hirtelen nagy izgalom lett úrrá a teremben, mindenki a nyakát nyújtogatva próbált az ablakon kinézni. A tanár bácsi csendre intette a tanulókat.
Megvárta míg a teremben minden kis diák elcsendesedett, majd megkérdezte:
-Ki tudja megmondani, hogy milyen csodálatos dolgokat lehet télen ünnepelni?

Az osztályban halk pusmogás kezdődött, mindenki próbálta kitalálni, mit is lehet télen ünnepelni.
Hangosan, egymást túlkiabálva érkeztek a válaszok:
-Első hó!
-Első fagy!
-Legrövidebb nap!
-Téli napforduló!
-Forrócsoki napja!
-Üveghegyi mulatságok napja!
-Télköszöntés napja!
-Jégherceg születésnapja!
-Hóemberek napja!
-Legszebb jégvirág!
-A leghidegebb nap!
-Téli álom első napja!
-Jégcsapok fesztiválja!
-Szánkófesztivál!
-Első zúzmara napja!

Lassan a diákok kifogytak az ötletekből. Ekkor néma csend uralkodott el az osztályon.
Tanár bácsi törte meg a csendet:
-Örülök gyerekek, hogy ilyen sok ünnepet fel tudtok sorolni, amiket itt a varázslatos lények birodalmában szoktunk megtartani.
Most én is szeretnék nektek valamit megmutatni, egy számotokra új ünnepről mesélni gyerekek.

Ekkor a tanár bácsi egy öreg, díszes könyvet vett elő táskájából. Kitette az asztalra, majd odahívta az összes tanulót.
A diákok gyorsan kicsit tolongva körbeállták az asztalt s kíváncsian nézték mi lehet a könyvben. A tanár bácsi kinyitotta, s lassan lapozni kezdte, úgy, hogy a diákok is jól lássák, mi van a könyv lapjain.

Az első oldalon az állt: KARÁCSONY

A cím alatt egy kis kézzel rajzolt fenyőfa volt, teleaggatva színes, díszes dolgokkal, alatta nagy masnival átkötött dobozok, a fa körött kézen fogva, vidám gyerekek, felnőttek, vígan énekelnek.

A gyerekek hosszasan nézték a képet, halkan találgatták, mi lehet ez a feldíszített kis fa, miért örülnek az emberek olyan nagyon.
Ekkor a tanár bácsi megszólalt:
-Sok ünnepelni való van itt, a varázslatos lények birodalmában, de van egy dolog, amit itt nem ünnepelnek. Ez a Karácsony, ahol az önzetlenséget, szeretetet, boldogságot, jószívűséget, család együttlétét ünnepeljük. Úgy is szokták nevezni, hogy a szeretet és a béke ünnepe.
Erről fogok most mesélni nektek gyerekek.

Ekkor a tanár bácsi lapozott egyet. A könyv lapjai, mintha csak megelevenedtek volna, kimagasodott a könyvből egy papír karácsonyfa. A könyv lapjai úgy voltak bevagdosva és hajtogatva, egymásra ragasztgatva, hogy amikor a könyv kinyílik, akkor a papírból készített fenyőfa kiemelkedik a könyvből. A kisdiákok csodálattal nézték, ilyen könyvet még sosem láttak. Szinte hihetetlennek tartották, hogy ha kinyílik a könyv, akkor kimagasodik a papírkarácsonyfa, ha becsukódik a könyv, szépen összehajtódva eltűnik a lapok között.

A gyerekek sokáig nézegették, ki-be csukogatták a könyvet, csodálták a kiemelkedő kis karácsonyfát. A tanár bácsi várt, amíg minden kis diák megcsodálta, majd megszólalt:
-Most üljetek le gyerekek, mert még igen sok mindent kell a Karácsonyról elmesélnem nektek.

Ekkor az összes kisdiák szép csöndben leült a helyére, s a tanár bácsi így folytatta:
-Télen, az emberek szereznek egy fenyőfát, amit hazavisznek, és karácsony napján feldíszítik.

A gyerekek kíváncsian figyelték a tanár bácsi szavait, majd a manócska megszólalt:
-Miért díszítenek fel fát?

A tanár bácsi manócskára nézett, majd így felelt:
-Ez egy hosszú történet, amit még öreg ősszakállú nagyapám mesélt nekem, amikor még olyan kicsi voltam, mint most ti gyerekek. Ő mesélte el, hogyan lett az erdei kis fenyőből a Karácsonyi ünnep legékesebb darabja, és hogy miért is díszítenek fel fát karácsonykor.

-Amikor a karácsony ünnepe közeledett, minden család apraja nagyja azon fáradozott, hogy minden kis szobában rend és tisztaság legyen. Mikor a lakás már díszbe öltözött, és a megterített asztal is elkészült, gondolták az emberek, hogy mint jó szokás, virág is kellene az asztal közepére. De mivel tél volt, semmilyen virág nem virágzott, még mind téli álmukat alusszák.
Ezért az erdőből gyűjtött tobozból készítettek tobozkoszorút, amit makkokkal, diókkal, bogyókkal díszítettek, s ezt aztán az asztal közepére helyezték. Némelyek még kis gyertyát is tettek a közepére, mely ringó, pislákoló fényével beragyogta a szobát.
De volt aki az erdőt járva nemcsak tobozokat gyűjtött, hanem fenyőágat is vitt haza, mivel megtetszett neki a fenyőfák halk suhogása, illatos tűlevele, ezért gondolták hogy milyen szép lenne az asztalra téve, piros masnival, mézeskalács figurával, gyertyával feldíszítve.
Ez a kis díszített fenyőág annyira megtetszett az embereknek, hogy a következő években egyre nagyobb ágat kerestek, majd végül már egy egész kis fát tettek az asztal közepére. Aki csak látta, rögtön megtetszett neki az asztalon álló kis díszes fa, ezért egyre többen és többen állítottak karácsonykor feldíszített fenyőt, amit ezután már úgy neveztek: KARÁCSONYFA.

Diákok néma csendben hallgatták a tanár bácsit, majd egyre több gyerek kezdett jelentkezni. A tanár bácsi rámutatott a legközelebb ülő kis erdei koboldra, majd megszólalt.
-Mi lenne a kérdésed?

A kis kobold kipirult arccal, izgatottan kérdezte:
-Mivel díszítik fel a karácsonyfát?

A tanár bácsi így felelt:
-Sokmindent szoktak felhasználni díszítésre:
- Ezüstre festett, vékony zsinegre kötözött diót, mogyorót,
- Arany, vagy ezüst színűre festett fenyőtobozt,
- Színes, vékonyka csavart gyertyát, amit a fenyőágakhoz csíptetnek,
- Színes papírlapokból vágott vékony csíkokat, amelyeket mint lánc fűzve ragasztanak össze,
- Habcsókkarikákat,
- Mézeskalács figurákat,
- Fényesre törölt almát,
- Szalmából, csutkából, kukoricacsuhéból készített angyalkát, figurát,
- pattogatott kukoricát,
- nyalókát cukorkából,
- kis csengettyűket,
- díszes kis masnikat,

-Persze ezen kívül még sok mindent fel lehet használni a karácsonyfa feldíszítésére.
-A karácsonyfákat minden család apraja és nagyja, együtt közösen díszítik fel, ahogy az nekik a legjobban tetszik, a saját kis díszeikkel, ezért nincs kettő egyforma az egész világon. Ezért is lesz minden karácsonyfa különleges, és egyedi. Késő délután szokták elkezdeni a díszítést és estére lesznek készen vele. Ekkor az egész család együtt körbeállja, megcsodálja, hogy milyen szépre sikerült.
Ezután szoktak közösen dalokat énekelni, mellyel a TÉLAPÓT várják.


Ekkor hangosan felkiáltott a kis tűzokádó sárkány:
-Ki az a TÉLAPÓ?

A tanár bácsi elgondolkozott, majd így felelt:
-Ebben a könyvben láttam egy kis versikét, ami a TÉLAPÓRÓL szól, ezt most felolvasom nektek gyerekek:
„Mindig is volt talán,
És talán mindig lesz,
Télapó, Mikulás:
A világ így kerek.
Nem tudjuk, honnan jön,
Nem tudjuk, merre tart,
Csak azt tudjuk, hogy eljön,
És hogy ajándékot ad.”

Az osztályban néma csendben ülve hallgatta mindenki a tanár bácsi szavait.
-A Télapó már az idők kezdete óta létezik. Ő testesíti meg az önzetlenséget, a szeretetet, ajándékozás örömét. A Télapó varázsereje nem más, mint a jósága, vidámsága, jószívűsége, ami karácsony környékén a legnagyobb, és akkor olyan nagy, hogy könnyen átragad mindenkire.

Az első sorokban ülő kis tündér kicsit bátortalanul jelentkezett, majd felállt, s halkan megkérdezte:
-Hogy néz ki a Télapó?

Ekkor a tanár bácsi a nagy könyvben lapozott párat, s amint megtalálta a keresett oldalt, felemelte a könyvet jó magasra, nyitva az osztály fele, hogy mindenki jól láthassa a benne levő rajzot.
A rajz egy rénszarvasok húzta szánt ábrázolt, amiben egy vidám hosszú fehérszakállú pirospozsgás, mosolygós bácsi ült, nagy ringó kerek pocakkal, piros ruhában, széles fekete övvel a derekán, piros sapkával a fején, amin fehér bojt volt. Mellette a szánban egy nagy piros zsák foglalt helyet, ami annyira telis tele volt ajándékokkal, hogy már be sem lehetett kötni a zsák száját.

Az osztályban most a hátsó padok egyikében ülő kis tűzokádó sárkány jelentkezett, majd kérdezett:
-Miért hívják Télapónak?

Tanár bácsi a kis sárkányra nézett, majd így felelt:
-Azért hívják így mert mindig csak télen, akkor is karácsony környékén látták, ahogy piros ruhájában, bojtos sapkájában, piros zsákjával, rénszarvasos szánjában suhan a havas tájak felett. Minden kisgyerekes háznál megáll, az ablakon benéz, s ha már a gyerekek alszanak, akkor egyetlenegy kézmozdulatára a feldíszített karácsonyfa alatt teremnek az ajándékok, majd repül is tovább csodaszánjával.
Aki csak látta meg volt győződve, hogy szakálla olyan fehér volt, mintha csak deres lenne, és ha megrázza, akkor elered a hóesés, és zúzmarásak lesznek a fák, ezért is nevezték el Tél Apónak.

A kis tűzokádó sárkány ismét jelentkezett, s nagy izgalommal kérdezte:
-Minden gyerek kap ajándékot a Télapótól?

A tanár bácsi végignézett az osztályon, majd így felelt:
-A Télapó csak a jó gyerekeknek hoz ajándékot, mert aki rossz volt, az bizony csak virgácsot kap!
-De a rosszaknak sem kell félnie, mert ha megígéri a télapónak, hogy jó lesz, s nem rosszalkodik többet, akkor Ő is kap ajándékot. De jaj annak aki nem tartja be a szavát, s csak rosszalkodik tovább! Mert akkor következő évben felkerül a Télapónál a ROSSZ GYEREKEK listájára, s sajnos akkor csak virgácsot kaphat.
Úgyhogy továbbra is legyetek jók gyerekek, s akkor biztosan kaptok a télapótól ajándékot.

Az egész osztály megszeppenve figyelte a tanár bácsi szavait. Mindenki magában azon töprengett, hogy vajon Ő elég jó volt e, kaphat-e ajándékot az idén.

Manócska jelentkezett, s tette fel a következő kérdést:
-Milyen versikéket szoktak a Télapónak énekelni?

A tanár bácsi elkezdte lapozni a nagy könyvet, s közben így felelt:
-Télapóról, télapónak szóló dalocskákat, versikéket találunk ebben a könyvben is, mindjárt keresek is egy párat.
Amint a tanító bácsi megtalálta a az első versikét, megállt, s ekkor intett manócskának, hogy jöjjön oda.
Manócska felkelt, sebes léptekkel a pulpitushoz sietett. A tanár bácsi oda fordította a könyvet, hogy manócska is jól lássa.
Ekkor megszólalt:
-Manócska, légy szíves olvasd fel ezt a versikét a többieknek.

Manócska a vaskos könyv fölé hajolt, majd halk vékonyka hangján elkezdte felolvasni a sorokat:
„Télapó itt van”
„Télapó itt van, hó a subája,
Jég a cipője, leng a szakálla.
Zsák, zsák, teli zsák, piros alma, aranyág.
Két szarvas húzta, szán repítette,
Gömbölyű zsákját százfele vitte.
Zsák, zsák, teli zsák, piros alma, aranyág.”

Az osztályban mindenki feszülten, néma csendben hallgatta manócska szavait. A tanár bácsi lapozott egyet, majd intett manócskának, hogy olvassa tovább.

„Télapóhoz”
„Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el éljen a tél!
Tőled senki sem fél.
Halkan reccsen az ág,
Öltöztesd fel a fát,
Hulljon rá pihe hó,
Szánkón siklani jó!
Évi és Peti vár,
Télapó, gyere már!
Nyíljon már ki a zsák:
Alma, szép aranyág.
Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el éljen a tél!
Tőled senki sem fél.”

Tanár bácsi így szólt:
-Köszönöm manócska, most leülhetsz.
Majd intett a kis tűzokádó sárkánynak, hogy jöjjön ki, és Ő is olvasson fel pár versikét.

Nehéz komótos léptekkel a kis sárkány is odalépett a tanár bácsi mellé, majd rögtön a könyv fölé hajolva elkezdte olvasni a következő sorokat.

„Hull a pelyhes”
„Hull a pelyhes fehér hó,
jöjj el kedves télapó.
Minden gyermek várva vár,
vidám ének hangja száll.
Van zsákodban minden jó,
piros alma, mogyoró.
Jöjj el hozzánk, várunk rád,
kedves öreg télapó!
Nagyszakállú télapó,
jó gyermek barátja.
Cukrot, diót, mogyorót
rejteget a zsákja.
Amerre jár reggelig,
kis cipőcske megtelik.
Megtölti a télapó,
ha üresen látja.”

„Hull a hó”
Hull a hó, hull a hó,
mesebeli álom,
Télapó zúzmarát
fújdogál az ágon.
A kis nyúl didereg,
megbújik a földön:
"Nem baj, ha hull a hó,
csak vadász ne jöjjön!"
Parányi ökörszem
kuporog az ágon,
Vidáman csipogja:
"Süt még nap a nyáron!"

A tanár bácsi most intett, hogy a következő diák jöhet versikét olvasni. A kis sárkány a helyére ballagott, de magában ismételgette az imént olvasottakat. Nagyon tetszettek neki ezek a kis dalocskák.

A kis törpén volt a sor, hogy verset olvasson. Gyorsan az emelvényhez sietett, s felállt arra a kis hokedlire, ami csak neki volt odakészítve, mivel csak így érte fel az asztalt és a táblát.
El is kezdte rögtön olvasni a versikéket:

„Pattanj pajtás”
„Pattanj pajtás, pattanj Palkó,
nézd, már nyílik ám az ajtó,
Kinn pelyhekben hull a hó,
s itt van, itt a télapó.
Meg-megrázza ősz szakállát,
puttony nyomja széles vállát,
Benne dió, mogyoró,
itt van, itt a télapó.
Oly fehér a rét, a róna,
mintha porcukorból volna,
Nagy pelyhekben hull a hó,
csakhogy itt vagy télapó.”
Majd izgatottan lapozott egyet a kis törpe, s már olvasta is a következő versikét:
„Télapó érkezése”
„Megérkeztem Télországból,
kisgyerekek: -Jó napot!
Tudom, nagyon vártátok már,
hogy múljanak a napok.
Siettem is tihozzátok
csengős szánon, szaporán.
Szikrát szórt a szarvas talpa,
úgy suhant az út porán.
Fürge lába belefáradt.
Messzi van a mesevár.
Túl az ezer jéghegy erdőn,
hová sosem ér a nyár.
Ott van az én széllel-bélelt,
hóból épült palotám.
A kemény fagy jégvirágot
zúzmaráz az ablakán.
Van egy kicsiny toronyszobám.
Benne furcsa műszerek.
Világhírű messzelátóm
jég-üvegén hókeret.
Ha én abba betekintek,
-higgyétek el nem csoda-
akármilyen messze laktok,
mégis ellátok oda.
Hol, mit láttam, nagy könyvembe
minden este beírom.
Megtelt könyvem sok-sok lapja,
elfogyott a papírom.
Tudjátok, hogy rádiómnak
a világon párja nincs?
Csönddel bélelt palotámban
valóságos drága kincs.
Ha gyermekek énekelnek,
a szívemhez szól a dal,
s úgy érzem, hogy nem vagyok vén,
hanem újra fiatal.
Tip-top, tip-top! Körbejárok
az üveghegy tetején,
amikor a messzeségből
víg dalotok száll felém.
Ha a táncban elfáradtam,
megpödröm a bajuszom,
bebújok a hóágyamba,
nyújtózkodom, aluszom.
Mikor aztán felébredek,
ajándékot keresek
Pirosalmát, aranydiót,
feketemák-szemeket.
Feneketlen zsákom mélyin
citrom-narancs is akad,
osszátok szét gerezdenként,
veszekedni nem szabad!
Kedvetekért jövőre is
telitömöm zsákomat,
ezer évig megtartom még
ezt a jószokásomat.
Búcsúzóul daloljatok.
Integessen kezetek.
Hószarvasom az udvaron
pihenhetett eleget.
Holnap már a mesehegyről
tekint ide Télapó!
Küldjek erre hófelhőket?
Örültök, ha hull a hó?
Frissen esett pihe hóban
hócsatázni sem tilos.
Attól lesz majd jobb az étvágy,
s az arcotok szép piros.
Na most rajta! Repülj szánom!
Hószarvasom! Hoppla-hopp!
Kisgyerekek jó étvágyat,
mindenkinek jó napot!”

A kis törpe piros pozsgás arcocskáján széles mosoly volt, nagyon tetszettek neki ezek a dalocskák.

Most a tanár bácsi így szólt:
-Köszönöm a felolvasást mindanyíótoknak, te is leülhetsz most már.
A kis törpe visszasietett a padba.

-Most pedig egy karácsonyi versikét fogok felolvasni –szólt a tanár bácsi.

„A Karácsony”

„Kis karácsony, nagy karácsony,
Kisült-e már a kalácsom?
Ha kisült már, ide véle,
Hadd egyem meg melegébe.

Jaj, de szép a karácsonyfa
Ragyog rajta a sok gyertya.
Itt egy szép könyv, ott egy labda.
Jaj de szép a karácsonyfa!”


-Ilyen kis versikéket szoktak énekelni Karácsonykor. Tetszenek nektek ezek a kis versikék gyerekek? –kérdezte a tanár bácsi.
A gyerekek egyszerre kiáltották az osztályban:
-Nagyon tetszenek, tanár bácsi!

-Még sok ilyen kis versike van ebben a könyvben, de most nem olvasunk többet fel, mert Karácsonyról még sok mindent szeretnék nektek mesélni gyerekek és akkor azokra nem jutna idő. De ha valaki még szeretne ilyen versikéket hallani, annak szívesen kölcsönadom ezt a karácsonyos könyvet, hogy a többi versikét is elolvashassa.

Ekkor a tanár bácsi felállt, s nehéz táskájából egy kis dobozt vett elő, melyből kivette varázspálcáját. Mivel Ő volt Sebastian, a nagy varázsló.
Megpörgette varázspálcáját, majd az asztalra mutatott. Ekkor nagy fényesség kíséretében az asztal közepén megjelent egy kis feldíszített karácsonyfa. A gyerekek csak ámultak, milyen gyönyörű. Mindenki a kis fa köré sereglett, nagyra nyitott szemekkel nézték a karácsonyfát.
A tanár bácsi gyorsan varázsolt egy kis kocsit is, amivel el lehet vinni a karácsonyfát.
-Gyerekek, fogjátok meg óvatosan a karácsonyfát, s tegyétek a kis kocsira.
A gyerekek így is tettek.
-Most vigyük ki az iskola előterébe, had lássa mindenki, milyen szép!
Minden kis diák szinte egyszerre mozdult meg, nyúlt a kiskocsi után, volt aki húzza, volt aki tolta, volt aki tartotta a kis karácsonyfát, nehogy leessen.
Nagy boldogan, az egész osztály együttes erővel elhúzta a kis fát. Letették a kis csarnok közepén, majd körülállva, kézen fogva az imént hallott versikéket kezdték el énekelni. A hangos énekszóra a többi tanteremből is elősereglettek az alsóbb és felsőbb osztályos tanulók, s csodálattal nézték a karácsonyfát, hallgatták a dallamos kis versikéket.
A tanár bácsi ismét elővette kis varázspálcáját, majd kis köröket rajzolva a levegőben, színes, kis csavart gyertyákat varázsolt a karácsonyfára, melyek abban a pillanatban meg is gyulladtak, s sárga kis lángjukkal bevilágították az iskolai előtér csarnokát.
A tanár bácsi mosolygós szemmel nézte a sok kis nebulókat, nézte örömüket, boldogságukat. Nagyon örült, hogy ilyen nagy örömöt sikerült a diákoknak szerezni.

Ekkor megszólalt a tanár bácsi:
-Boldog karácsonyt gyerekek!

-Remélem mindannyíótoknak tetszik a karácsony ünnepe. Most mindenki hazamehet, s meséljétek el otthon, meséljétek el mindenkinek miről tanultatok ma az iskolában.

A gyerekek nagy örömmel mesélték a többi diáknak, hogy mit is hallottak az ősz szakállú tanár bácsitól.
- Most gyertek gyerekek, és énekeljünk el pár kis versikét közösen! –szól a tanár bácsi.
Majd mindannyian körbeállták a karácsonyfát és elénekeltek egy-egy versikét, de aztán mindannyian elindultak haza, mert már delet is elütötte a nagy toronyóra, s az otthoni ebédről jobb nem hiányozni. Hazafele mindenki a mai napon hallottakról beszélt, nagy izgalommal. Alig várták, hogy hazaérjenek, és otthon elmesélhessék szüleiknek, testvéreiknek, miről is tanultak a mai napon.

Már mindenki messze járt az iskolától, manócska is és a kis tűzokádó sárkány is. Hazafele bandukolva, szívük tele volt boldogsággal, izgalommal. El is határozták, hogy mesélnek a Karácsonyról, s ráveszik szüleiket, hogy Ők is díszítsenek karácsonyfát, Ők is ünnepeljék meg a karácsonyt.

-Remélem hozzánk is eljön a télapó . –mondta manócska.
-Remélem hozzánk is…. jaj de nagyon jó lenne ha eljönne. –sóhajtott fel a kis sárkány.

Ekkor értek ahhoz az ösvényhez, ami az ő saját kis titkos tisztásukra vezetett.
Be is mentek rögvest.
Ekkorra már mindent több centis hó takart, mivel reggel óta kis pelyhekben esett a hó. A két jó barát elképzelte, hogy milyen szép lenne itt egy feldíszített karácsonyfa, ami beragyogná fényes kis gyertyáival az egész kis tisztást.

-Talán olyan szép lenne, mint amilyen nincs az egész varázslatos lények birodalmában sehol, de talán még a világon sem!
-Talán már annyira szép lenne, annyira ragyogóak lennének a fényei, hogy még a télapó is meglátná, akármilyen messze is legyen éppen! –állapították meg hangosan.

El is határozták, hogy feldíszítenek egy fát, de sajnos az ő erdejükben igen kevés fenyőfa van, és az ő tisztásukon sincs egy darab sem. Hirtelen nagyon elbúsultak, de aztán úgy döntöttek, hogy feldíszítik a nagy kidőlni látszó 1000 éves tölgyet.
De ehhez mindenféle dísz kellene. Jaj honnan is szerezhetnének most díszeket! Gondolkoztak, csak gondolkoztak, aztán hirtelen a kis manócska felkiáltott:
-A titkos kincses raktárunk!
-Tényleg –felelte a kis sárkány.

Sebtében a nagy tölgy melletti kis szikla halomhoz siettek, hogy a nyáron gyűjtögetett kis kincseiket most elővegyék. Ez a titkos kis rejtekhely nem volt más, mint egy kis üreg a földben, amit egy jó pár nagy kő fedett. A köveket gondosan úgy helyezték el, hogy senki se láthassa meg, mi is van alatta. Gyorsan félrehúzták a köveket, s kivették a kis faládikót, amit még közösen építettek az elmúlt nyáron. Kinyitották. Telis – tele volt mogyoróval, dióval, makkal, játékfigurákkal, melyek egy része szalmából egy része ólomból volt. Nagyon örültek, hogy ennyi mindent összegyűjtögettek, most nagy hasznát veszik.
Mivel a nagy tölgyfa túlontúl nagy lett volna feldíszíteni, úgy döntött a két kis barát, hogy elég lesz, ha a földhöz legközelebbi ágat díszítik fel. Azt már úgy is befutotta a borostyán. Az ágakról lecsüngő örökzöld még formájában egy kicsit hasonlított is egy karácsonyfához.
El is kezdték feldíszíteni. Gyorsan a diókra, tobozokra zsineget kötöttek, s egyenként felakasztották a tölgyfa borostyános ágára. Ezeket követte a kis szalmabábúk hada, és minden, amit csak a kis dobozban találtak.
Szinte majdnem be is esteledett, mire befejezték. Ekkor a kis dobozka aljáról előkerült egy kicsit görbe, egy kicsit rövid gyertyacsonkocska, de nagyon örültek ennek is. Mivel nem volt mivel felcsíptetni a fára, ezért egy repedtfalú kis pohárba tették, ami szintén a kis kincses ládából került elő. Örültek a kis pohárnak, mert így legalább le tudták tenni a fa elé a hóba a gyertyát anélkül, hogy elaludna. A kis sárkány óvatosan ici-pici tüzet fújt rá, épp csak rálehelt, nehogy elolvadjon a gyertyácska. Sokáig gyönyörködtek hullámzó kis lángjában, s a néma csendben, ami körülvette őket.

-Gondolod meglátja majd a télapó a mi kis gyertyánkat? –kérdezte manócska.
-Szerintem igen, de azért énekeljünk is el egy télapónak egy dalt, hátha meghalja, s eljön hozzánk. –felelte a kis sárkány.

Ekkor el is kezdték elénekelni a kis versikéket, amiket a tanár bácsi nagy karácsonyi könyvében olvastak. Nem énekelték túl hangosan, inkább még egy kicsit bátortalanul, de mivel az erdőben néma csend volt, s csak a lehulló hópihék hangját lehetett hallani, halk kis énekük messzire szállt.

Ekkor nagyon messze, egy kis dolgozószobában, ahol egy fehér szakállú piros ruhás bácsi olvasgatta a jók és rosszak listáját, most felnézett, néhány pillanatig figyelt, s halkan ennyit mondott:
-A karácsonyi este első versikéje, melyet nekem énekelnek. Nemsokára találkozunk gyerekek!

Mivel köztudott, a Télapó mindig éjszaka jön a gyerekekhez, amikor azok már mélyen alszanak. De azt nem sokan tudják, hogy azok a gyerekek, akik karácsony napján, amint az éj leszállt, elsőként énekelnek a télapónak versikét, azokhoz még akkor megy el, amikor még ébren vannak. Ekkor személyesen, elsőként nekik kíván boldog karácsonyt és nekik személyesen adja át az ajándékokat.

Ezzel fel is ált asztalától a Télapó, majd rénszarvasos szánjához sietett. A szánon már ott volt a nagy piros zsák, ami telis-tele volt ajándékokkal. Felvette vastag piros kabátját, s elindult szokásos ajándékosztó körútjára. De most másfele ment, mint eddig minden évben, mert most az első gyerekek a kis tűzokádó sárkány és manócska volt.

A két kis barát még énekelte a versikéket, amikor halk csengőszót hallottak. Hirtelen abbahagyták az éneklést, s néma csendben füleltek, jól hallották –e?
Majd az égboltra néztek, s akkor meglátták a kis rénszarvasos szánt, amin egy piros kabátos, pirospozsgás, mosolygós fehérszakállú bácsi ült.
A két barát egyszerre kiáltott fel:
-A TÉLAPÓ!

A télapó szánjával gyorsan leszállt a kis tisztás szélére, majd kipattant nagy piros zsákjával a szánból. A gyerekekre nézett, majd megszólalt:
-HO! HO! HO! , Boldog Karácsonyt gyerekek!

Végigmérte a tölgyfa feldíszített ágát, majd megszólalt:
-Ez a legszebb karácsonyfa, amit csak láttam eddig, mert ez teljes szívből jövő szeretettel készítettétek gyerekek! Ekkor odalépett a két megilletődött gyerekhez, s átölelte őket.
Majd rögtön piros zsákjába nyúlt, s két csomagot vett elő, amit a manócska és a kis sárkány kezébe adott, majd intett egyet a díszített ág felé, s hirtelen alatta megjelent egy halom másik ajándék is, mindegyiken díszes címke, hogy kinek szánták.
-Ezek az ajándékok a testvéreteiké, vigyétek el nekik, Ők is legyenek olyan boldogok, mint most ti, gyerekek!
Majd intett kezével még egyet, s ekkor két kicsi kis feldíszített karácsonyfa is megjelent a feldíszített ág alatt.
-Ezeket a karácsonyfákat vigyétek haza, akkor lesz mi alá tenni a testvéreteik ajándékait. –szólt a Télapó.

-Boldog Karácsonyt gyerekek! –búcsúzott integetve a Télapó.
-De most mennem kell, mert még nagyon sok gyerek vár az ajándékokra.
Azzal vállára kapta nagy piros zsákját, s bepattant szánjába, s nagy HO HO HO –zás közepette tovaszállt.

A kis sárkány és manócska percekig meg sem tudott szólalni, el sem hitték, hogy mi is történt velük. Olyan hihetetlennek tűnt, hogy találkozzanak a télapóval, de mégis megtörtént.
Még sokáig álltak szótlanul, majd megölelték egymást. Ezután boldogan forgatták, rázogatták, találgatták, mi is lehet a díszes dobozokban, amit a Télapótól kaptak. Ezért fel is bontották gyorsan, hogy megnézzék, mi is az ajándékuk.
Manócska egy pici kis hintalovat kapott, pont olyat, amilyenre mindig is vágyott. Fel is pattant rá, s hintázni kezdett, mély nyomokat hagyva a friss hóban.
A kis sárkány pedig egy nagy doboz építőkockát. Volt abban egyenes, kerek, hosszú és rövid, színes és színtelen fából készült elem. A kis sárkány könnycseppel a szemében nézte a sok építőkockát, majd felsóhajtott:
-Ó, honnan tudhatta, hogy erre vágytam!
Legszívesebben rögtön elkezdett volna várat építeni belőle, de a hóba nem akarta letenni, nehogy akár egy darab is elvesszen belőle.

Nézegették, forgatták kis ajándékaikat, nagyon-nagyon boldogok voltak. Talán még sohasem voltak ilyen boldogok, mint most.
A kis gyertya hirtelen elaludt. Ekkor vették észre, hogy milyen későre jár, már szüleik biztosan izgulnak értük. A kis sárkány gyorsan gyújtott egy fáklyát, tüzes leheletével, hogy jól lássanak hazafele, mivel már teljesen besötétedett.
Most örültek csak igazán, hogy a kis tűzokádó sárkány szánkóját a napokban elhozták a nagy tölgyhöz, abban bízva, hogy ha esni fog a hó, akkor tudnak majd a közeli dombokon szánkózni. Gyorsan a két kis karácsonyfát, majd a testvéreik ajándékait, végül a saját ajándékaikat is felrakták a szánkóra majd elindultak hazafele.

Elsőnek manócskáékhoz mentek, s amint betoppantak, látták, hogy a kis sárkány szülei és testvérei is itt vannak éppen. A szülők mérgesen fordultak oda a megkésett két kis gyerekhez:
-Hol voltatok ilyen sokáig, már mindannyian nagyon izgultunk, hogy hova letetetek, még a sárkány család is eljött, hogy megnézze, nem- e itt vagytok?

A két kis megszeppent gyerek ekkor bocsánatot kért, amiért elkéstek, majd rögvest szinte egymás szavaiba vágva, elmesélték töviről- hegyire, mi is történt velük a mai napon. A többiek csodálattal hallgatták a két kis barát szavai.
Ezután a szánkóról lerakták az egyik kis karácsonyfát, és manócska testvéreinek szánt ajándékokat, majd végül manócska ajándékát is.
A szülők és a testvérek ámulattal figyelték a csodaszép kis feldíszített fát, és a sok ajándékot. A kis manótestvérek boldogan nyitották ki a nekik szánt ajándékokat.
Nagyon boldog volt mindenki, hogy ilyen csodálatos dolog történt gyerekeikkel, és nagyon boldogok voltak, hogy egy ilyen csodálatos ünnepet ismerhettek meg. El is határozták mindannyian, hogy ezentúl minden télen megünneplik a karácsonyt.

Ezután a két család boldog karácsonyt kívánva elbúcsúzott egymástól, majd a kis sárkány családja elindult hazafele, mivel már későre járt, s a kis sárkány testvérei is szerették volna felbontani az ajándékaikat. A kis sárkány testvérei nagy izgalommal körbeállva segítették a szánkót tolni, húzni, hogy minél gyorsabban hazaérhessenek.
Még szerencse, hogy szülei barlangja nem volt messze manócskáék faházikójától.
Amint hazaértek a testvérei segítségével a kis sárkány felállította az ablak alá a kis karácsonyfát, majd alátette a Télapótól kapott ajándékokat, majd legvégül a sajátját is, úgy, hogy amikor lefekszik, pont rálásson majd, s éjszaka is gyönyörködhessen benne, az ablakon beszűrődő halvány derengésben. A kis sárkány testvérei is nagy izgalommal nyitották ki a díszes dobozokat. Mindenki nagyon-nagyon boldog volt, mindenki örült az ajándékainak, s úgy belefeledkeztek a játszásba, hogy majdnem éjfélt ütött már az óra, mire elálmosodtak. Amikor már mindenki elfáradt, akkor a szülők lefektették a gyerekeket.
Későre járt, mindenki nyugovóra tért már. Manócska is, és a kis sárkány is már az ágyban feküdt, de még mielőtt álom jött volna a szemükre, még utoljára pillantást vetettek az ablak mellet felállított karácsonyfára, s az alá tett ajándékaikra, amit a Télapótól kaptak.

Ez volt a legszebb napja a kis tűzokádó sárkánynak és manócskának is, és talán a varázslatos lények iskolájának összes tanulójának és szüleiknek is.

Nektek is legyen ilyen szép a karácsonyotok gyerekek!
Jó éjszakát, és mindannyíótoknak boldog karácsonyt.

Itt a vége fuss el véle.