Manócska, kis sárkány és a varázsüst
Manócska és a kis tűzokádó sárkány sorozat, harmadik kötete.
Elizabeth Stone:
Manócska, kis sárkány és a varázsüst
-mese-
A varázslatos lények birodalmában lassan beköszönt a tavasz. A fák még kopaszak, a fű sem zöldellik még, de vidám madarak éneke, már jelzi a tavasz közeledtét. Szép napsütéses idő volt, a hó már rég elolvadt, de még huncut szelek és csipkelődő fagyok bujkáltak a fák ágai között.
Ekkor történt, hogy a kis sárkány és manócska hazafele sétálva az iskolából, most is, mint minden nap, bementek a kis titkos tisztásra, ami csak az övék volt.
Éppen elmélyülten beszélgettek, amikor valami árnyék vetült egy pillanatra rájuk.
Összerezzentek, rögtön felnéztek az égre, egy pillanatra azt hitték, hogy talán hatalmas sas, vagy talán a sárkánypapa árnyékát látták. De meglepetésükre egy seprűnyélen utazó hosszúkalapos, bibircsókos öreg boszorkány repült át felettük.
Nagyon csodálkoztak ezen, mert azt hitték már az összes boszorkányt ismerik itt a varázslatos lények birodalmában. Az iskolában is sok boszorkány tanít, de ezzel a boszival még nem találkoztak. Akár hogy is gondolkoztak, akár hogy is töprengtek, nem tűnt ismerősnek ez a boszorkány. Pedig már tanulmányozgatták az iskolai könyvtárban az „ÖSSZES VARÁZSOLNI KÉPES LÉNY” lexikonját, és abban a „Boszorkányok” fejezetben biztosan nem látták ezt a seprűn utazó boszorkányt.
Egymásra néztek, s szinte egyszerre mondták:
-Kövessük!!!
Neki is lódultak, futottak, ahogy csak bírtak, mivel a boszorkány igen gyorsan haladt a seprűjével. Igen csak kapkodni kellett lábaikat, de mivel a fákon még nem volt lomb, ezért messziről is látták a hogy éppen merre haladt.
Úttalan utakon, ösvény nélkül csak rohantak a bokrok, cserjék közt az erdőben, míg egyszer csak a közeli hegy lábánál találták magukat. Összenéztek, s megállapították, hogy itt még sosem jártak. Pedig már keresztül- kasul bejárták nyári kalandozásaik során a kerek erdőt.
Egy pillanatra megijedtek, hogy eltévednek, de aztán meg is nyugtatták magukat. Hisz a kis sárkány, még ha nem is sokáig, de már tud egy kicsit repülni, s akkor a magasból már biztosan meglátják a hazafele vezető utat, s így már gyorsan hazatalálnak. Ha pedig a kis sárkány fáradt lenne, és nem tudna felszállni, akkor sincs gond, gondolták, mivel a manócska igen jól tudott fára mászni, és a magasból biztos látja majd a hazafele vezető utat. Vagy ha azt nem is látni a fák csúcsáról, akkor az iskola legmagasabb tornyát biztosan, mert az olyan magas volt, hogy az egész varázslatos lények birodalmából bárhonnan lehetetett látni, és mivel az középütt volt az erdőben, ezért csak „toronyiránt” kellett annak menni, aki eltévedt.
Látták, hogy a boszorkány egy kis barlangba repült be, ami a hegy közepénél volt. A kis sárkány felvette manócskát, s nekirugaszkodva gyors szárnycsap-kodással felrepültek a bejárat alatti sziklatömbig.
-Sajnos még nem megy valami jól a repülés, nagyon elfáradtam. –mondta a kis sárkány.
A két kis kalandornak innen már gyalog kellett megtennie az utat, úgy hogy rögtön el is kezdtek mászni, hogy minél hamarabb feljussanak a barlang bejáratáig. Gondolták, a barlang bejáratán belesve megnézik, mi lehet ott. Hova is repülhetett az a boszorkány ilyen nagy sietséggel. Szerencsére a kis barlang nem volt túl magasan, ezért gyorsan felértek.
Épp, amikor már az utolsó sziklákon kapaszkodtak fel, akkor „huss” mint lágy fuvallat, a boszorkány varázsseprűjén tovaszállt. Néhány színes kis üveg volt nála, biztosan csak ezekért jött ide, gondolták.
Felkapaszkodtak, óvatosan belestek a sötét kis barlangba.
Nagy csodálatukra olyan volt, mintha egy kis erdei házba nyitottak volna be, mert a barlang teljesen be volt rendezve, mintha csak egy kis szoba lenne.
Ekkor beljebb merészkedtek, hogy jobban körülnézhessenek. Bár bátorságuk már igencsak inukba szállt, de győzött a kíváncsiságuk, félelmük felett.
Középütt egy méretes üst volt, alatta kialvadó félben levő parázsra dobott fa pattogott. A fal mellett egy kis asztalka volt, amin egy kis gyertya adott csöpp kis lángjával fényt. Ennek ellenére a barlangban elég jól lehetett látni, mivel telis- tele volt a szivárvány minden színében pompázó és világító folyadékos kis üvegcsékkel minden.
A falakon körben a négy égtáj irányában 4 polc volt, mindegyik polcon kisebb-nagyobb üvegek sorakoztak, bennük pedig mindenféle világító folyadékkal. A polcokra kis táblákon rövid feliratok voltak felszögelve, de sajnos elolvasni nem tudták, hogy mi van odaírva. Ilyen írást még sohasem láttak. Azt viszont észrevették, hogy mindegyik polcon másfajta színű folyadékot tartalmazó üvegcsék vannak.
Az első polcon, ami a bejárathoz legközelebb volt, világoszöld folyadék volt a legtöbb üvegben. Csak a polc alján volt egy kevéske üveg rózsaszín, fehér, kék, sárga, lila és árnyalataik.
A második polcon az üvegcsék többsége sötétzöld folyadékot rejtett. Itt csak a zöld különböző árnyalatai voltak, más színű üvegcse nem is kapott helyet.
A harmadik polcon már viszont rengeteg színes üveg sorakozott. A sárga, narancssárga, barna, vörös, s ezek árnyalatai voltak.
A negyedik polcon minden üvegcse fehér vagy áttetsző folyadékot rejtett.
Az egyik sarokban, két polc között volt egy kis asztal, ami teljesen úgy nézett ki, mit az iskolában a kémiaterem nagy asztala, mert ez is telis tele volt össze-vissza kanyargó csövecskékkel, palackokkal, amikben kavarogva, hömpölyögve, halkan bugyborékolva, duruzsolva szaladgáltak a színes folyadékok.
Az egyik zöld a másik kék, piros, s megannyi gyönyörű színű varázsszer.
A kis sárkány és manócska ámulva, szinte megbabonázva figyelték ezt a hatalmas csodálatos színáradatot. Nagyon tetszett nekik a sok színes furcsa világító kis üvegcse.
Óvatosan lépkedve körbejárták a kis termet, és ahogy egyesével megcsodálták a polcok tartalmát, akkor vették észre, hogy a barlang egy kis szegletében a falra felakasztva pici kis fakkokra osztott polc volt, melyen a többi polctól eltérően csak pár üvegcsét tartottak. Az egyik üvegben gomolygó fekete füst volt, a másikban pedig fehér. A harmadikban szivárványszínű, a negyedikben fénylő sárga, de volt ott teljesen fekete és kék folyadék is.
Az ámulattól szólni sem bírtak, csak lassan lépkedtek tovább. Középütt, az üst mellett egy kis könyvtartó állt, amin egy vénségesen – vén varázskönyv volt érthetetlen jelekkel telerajzolva.
Próbálták elolvasni, de ilyet eddig még nem láttak eddig. Belenéztek az üstbe is. A többi kis edényhez képest ebben csak fehéres, szinte áttetsző folyadék kavargott lassan, és ráadásul alig világított egy kicsit.
Tanakodtak, mi lehet ez a hely, mi lehet ez a sok világító varázskotyvalék, vajon mit csinálhat itt a boszorkány?
Vajon ebben az üstben miért nincsenek színek, hisz a szoba telis-tele van színesebbnél-színesebb üvegcsékkel? A boszorkány miért nem rakott az üstbe színes folyadékot? –gondolták magukban a gyerekek.
-Nem lenne sokkal szebb, ha színes lenne az üstben levő folyadék is??? –kérdezte kis sárkánytól manócska.
-Szerintem is sokkal szebb lenne. –állapította meg a kis sárkány.
-Változtassuk meg benne szivárványszínűvé ezt a színtelen löttyöt! –kiáltott fel manócska.
-Egyetértek! –válaszolta a kis sárkány.
Annyira szépek voltak a színes palackok, annyira ámulatba ejtette őket ez a sok varázslatos szín, hogy nem bírtak ellenállni, s elkezdték a polcokról a legszínesebb legrikítósabb, legszebb színes palackokat összeszedni.
Egyenként a nagy üsthöz vitték, s elkezdték beleöntözgetni az üstbe a palackok tartalmait, s közben figyelték, hogy változik az üstben levő folyadék színe.
Elsőnek vöröset, majd sárgát, ezután kéket öntöttek bele.
Gyönyörű szín kavalkád kezdett az üstben kialakulni. Csak úgy kavarogtak táncoltak a színek az üstben. Ezernyi színes kis csík kápráztatta el a két kis barátot.
Az üst tartalma most leginkább ahhoz hasonlított, mint amikor valaki összeönt egy csomó festéket, de ez annyiból volt más, hogy nem keveredtek össze a színek, hanem azok egymás mellett folyva, hullámozva hömpölyögtek az üstben. Ámulva figyelték, ahogy kavargott a folyadék. Minél több kis üvegcsét öntöttek bele, annál erősebben világított az üst tartalma. Már olyan erősen világított, hogy teljesen beragyogta a kis barlangot.
Ekkor mintha kintről erős szelet éreztek volna, önkéntelenül is odanéztek.
Hát a boszorkány állt a bejáratnál, kezében mérgesen markolta repülő seprűjét.
A két kis barát ekkor nagyon megijedt. Tudták, hogy rosszat csináltak, de hát olyan szépek voltak azok a kis üvegcsék, hogy egyszerűen nem tudtak ellenállni, s mindet meg kellett csodálni, beleöntözgetni az üstbe.
-Mit műveltetek itt azt a terem-búráját, hát nem tudjátok hogy ide tilos bárkinek is rajtam és három nővéremen kívül bárkinek is belépni??? -kiáltott fel a boszorkány mérgesen.
-Jaj néni, ne tessék minket bántani, nem akartunk mi semmi rosszat, csak kíváncsiak voltunk, s annyira szépek voltak ezek az üvegcsék ezzel a sok gyönyörű világító színnel. Ilyet még sohasem láttunk. –szólalt meg halkan manócska.
-Ne tessék haragudni ránk, de ilyen szépet még sohasem láttunk, mint a néni kis világító színes kis üvegcséi. –szólalt meg a kis sárkány is halkan.
De ekkor már a két kis barát ijedtükben már majdnem elsírták magukat.
A boszorkány mérgesen csóválta a fejét, s hangosan mérgelődött.
-Jaj most mit csináljak, mit csináljak –hajtogatta mérgesen.
-Most aztán nagy kalamajkát csináltatok ti ketten gézengúzok! Nem is tudjátok mekkora bajt csináltatok! –kiáltott a boszorkány.
A boszorkány mérgesen járkált fel s alá a barlang bejáratánál, majd felnézett, s megszólalt:
-Gyertek most velem, s megmutatom milyen nagy bajt csináltatok gyerekek.
Ekkor a boszorkány kezét magasra emelve körözött a levegőben, s hopp, megjelent a kezében a varázspálcája, melyet magasra emelve, köröket rajzolt a levegőbe, s közben halkan varázsigéket mormolt. Manócska és a kis sárkány ijedten vette észre, hogy testük mintha elemelkedne a földről, s lassan a boszorkány felé lebegnek. A boszorkány felpattant varázsseprűjére, s amint mellé ért a két kis gézengúz, azonnal kiröppent a barlangból. Mielőtt manócska és a kis sárkány felocsúdtak volna, már kint is voltak, s súlytalanul szálltak a boszorkány mellett. Hirtelen olyan magasan voltak, mint a szálló madarak. Magasról belátták az egész varázslatos lények birodalmát. Nagy ijedségükben nem is merték megkérdezni, hogy hova tartanak, félve néztek körbe, hogy merre is repítheti őket a boszorkány.
Oly gyorsan és hangtalanul szálltak, suhantak az égen, mint a madarak. Meglepődve látták, hogy egyenest a varázslatos lények birodalmában található örök szivárvány fele szálltak, mely az egyik hegy tetejéről fakadó és mélybe hulló kis patak fölött ívelt.
Ez a szivárványt és a hegy tetejéről aláhulló kis forrást már jól ismerte a két kis barát is, mivel szívesen játszottak a kis zuhatag alatt a tóparton nyári meleg napokon.
A boszorkány egyenest a szivárvány legmagasabb pontja fele vette az irányt, amely már a földről nem is látszik, mert eltűnik az állandóan ott hömpölygő felhőkben. Hirtelen beleszálltak a felhőkbe, egyre magasabban, mígnem egy csillogó, szivárvány színeiben pompázó, szikrázó kis felhőhöz értek a nagy felhők felett. Meg sem álltak, hanem ugyanazzal a lendülettel beleszálltak. Mintha csak egy pillanatig lettek volna benne, a felhő szertefoszlott, s már rögtön idegen tájak felett repültek. Nagy mezők, rétek, majd végül egy kis falu sok házzal, amit láttak. Meg is állapították magukban, hogy már nem a varázslatos lények birodalmában vannak, hanem egy ismeretlen új birodalomban. A kis faluban az emberek jártak keltek az utcán, a gyerekek vidáman szánkóztak, hógolyóztak a közeli kis dombon.
De ekkor hirtelen minden megváltozott.
A hó egy pillanat alatt eltűnt, helyét rekkenő hőség vette át. Majd ismét változott, s jégeső kezdett el esni, majd vihar kerekedett, a köd sem maradt el…
Pillanatok alatt változott az időjárás és az évszakok, a csillagos éj és nappal, mintha csak összekeveredtek volna.
-Ez az emberek világa, mely messze esik a mi birodalmunktól, de ha nagyobbak lesztek talán ti is eljöhettek ide. –szólalt meg a boszorkány.
-Most már sejtitek, hogy mit csináltatok, amikor az üstbe öntözgettétek a sok folyadékot? –kérdezte halkan a boszorkány.
A két megszeppent kis barát csak némán bólogatott, torkukat sírás fojtogatta.
Ekkor hírtelen a táj távolodni kezdett, s ahogy jöttek, úgy tova is szálltak. Ismét a kis csillogó, szivárvány színeiben pompázó kis felhőnél találták magukat. Huss, már át is szálltak rajta. Manócska és a kis sárkány örültek, hogy ismét a varázslatos lények birodalma felett szálltak. Mire felocsúdtak, már ismét a kis barlang bejáratánál álltak.
Ekkor a boszorkány gyors léptekkel beszaladt a barlangba, majd a kevergő üsthöz sietett. Ott megállt, s intett a két kis barátnak, hogy jöjjenek be.
A két kis gyereknek, mintha csak földbe gyökerezett volna a lába, félelmükben el sem mertek mozdulni, de aztán erőt vettek magukon, s beléptek a barlangba.
A boszorkány odahívta a fényesen világító, kavargó üsthöz a gyerekeket.
-Látjátok, ez az üst egy varázsüst, nem holmi közönséges főzőedény. Ha megkérdeztétek volna, hogy mi ez, mit is csinálok én itt ezzel a sok üvegcsével, akkor elmondtam volna nektek gyerekek. –szólalt meg a boszorkány halkan.
A gyerekek tétován álltak, hol egymásra, hol a boszorkányra néztek. Hirtelen nem is tudták, hogy mit is mondjanak. Majd halkan megszólaltak:
-Nagyon, nagyon sajnáljuk, amit tettünk, soha többet nem nyúlunk olyan dolgokhoz, amit nem ismerünk.
-Jaj, most mit tegyünk, hogyan hozhatnánk ezt rendbe? –kérdezték ijedt, s elcsukló hangon.
-Hogy mindent rendbe hozhassunk, segítséget kell kérnem a nővéreimtől. –szólt a boszorkány.
Ekkor varázspálcájával körözni kezdett az égen, s nővéreit szólongatta.
Hirtelen fuvallat támadt kintről. S egy szempillantás alatt a 3 boszorkány ott ált a bejáratban.
-Miért hívtál minket kedves nővérünk?
-Hisz tudod, hogy mindig csak egyikünk van ébren, míg a többi békés állmát alussza? Mi lehet oly fontos, hogy ide kellett jönnünk? –kérdezték a jövevények.
-Nagy gond van, kedves nővéreim, gyertek, megmutatom. –szólt a boszorkány.
Az üsthöz vezette őket, s rámutatott a benne színesen kavargó folyadékra.
-Ki tette ezt? –kiáltott fel ijedten mind a három boszorkány.
-Ez a két kis rosszcsont volt. –Mutatott a kis asztal mellett kuporgó manócskára és a kis sárkányra a boszorkány.
A három boszorkány egy pillanatig meredten nézte a két kis bajkeverőt. Manócska és a kis sárkány ijedtében azt sem tudta mit mondjon, vagy mit tegyen, de azért félve megszólaltak:
-Kis sárkánynak hívnak.
-Engem meg Manócskának.
-Jaj, de modortalanok vagyunk nővérkéim!
-Még be sem mutatkoztunk kis vendégeinknek. –kiáltott fel az egyik boszorkány.
Ezután mind a négyen egyenként bemutatkoztak:
-Én vagyok a TAVASZ jó boszorkánya.
-Én vagyok a NYÁR jó boszorkánya.
-Én vagyok a ŐSZ jó boszorkánya.
-Én vagyok a TÉL jó boszorkánya.
Ekkor mindannyian levették sötétlila köpenyüket, hosszú hegyes kalapjukat, és így előtűnt szép színes ruhájuk.
Tavasznak szép világoszöld volt, fehér, rózsaszín, piros, s megannyi színes virággal díszítve.
Nyárnak sötétzöld ruhája volt, szivárvánnyal, üde zöld növényekkel díszítve.
Ősz ruhája barnás volt, vöröses, sárgás falevelekkel díszítve.
Tél ruhája fehér volt, mely hópelyhekkel, jégcsapokkal volt díszítve.
Ekkor a négy boszorkány közül előlépett az a boszorkány, akit követett a két kis barát.
-Most mivel még tél van, igaz már nem sokáig, így engem láttatok repülni az égen. Gyertek, megmutatom mik ezek a csodálatos dolgok itt a mi kis birodalmunkban. –mondta a Tél jó boszorkánya.
Ekkor elindult az első kis polchoz, s megszólalt:
-Látjátok , ezen a polcon a TAVASZ, a másodikon a NYÁR, a harmadikon az ÖSZ, a negyediken pedig a TÉL színei vannak, varázslatos kis üvegcsékbe zárva. Minden évszaknak megvannak a maga színei, ezeket nem lehet összekeverni, mert akkor összekeveredik minden a nagyvilágban. Pedig rendnek kell lennie mindenhol. Most hogy visszatértünk az emberek világából, láthattátok, hogy milyen fontos ez a sok kis színes folyadékos üvegcse, és hogy mindennek megvan a maga szerepe, helye és ideje.
Manócska és a kis sárkány megilletődve állt, s csak halkan merték megkérdezni:
-Hogyan hozhatjuk helyre amit csináltunk?
A négy boszorkány körülfogta az üstöt, és csak álltak, s csak nézték, nézték a kavargó folyadékot.
-Ó, mit is tehetnénk, nem is tudom, kedves nővérkéim, hisz ilyen még sohasem fordult elő. - szólalt meg egyikük.
-Nektek is segíteni kell, hogy rendbe hozhassunk mindet, mert annak kell a hibát helyrehoznia, aki elkövette azt. –Szólt az egyik jó boszorkány.
-Mi nagyon szívesen segítünk, bármit megteszünk, hogy helyrehozhassuk azt, amit ilyen nagyon elrontottunk! –felelte manócska és a kis sárkány egyszerre.
-Akkor gyertek ide az üsthöz. –szólt halkan a Nyár jó boszorkánya.
A két barát odasietett az üsthöz.
Ekkor a négy boszorkány összeszedte a földön heverő üresen árválkodó üvegcséket, s odavitték az üsthöz. Minden boszorkány a saját évszakának megfelelő polcról elvett üvegcséket tartott a kezében.
Ekkor egyikük megszólalt:
-Most manócska és kis sárkány, rajtatok a sor, hogy varázsoljatok. Fogjátok meg mindketten azt a varázsmerőkanalat, mely az üst oldalára van akasztva. Utána merítsétek bele az üstbe és lassan kevergessétek.
Manócska és a kis sárkány rögtön megfogta a varázsmerőkanalat, és lassan elkezdték keverni a hömpölygő, minden színben pompázó varázsfolyadékot. Közben a boszorkányok a kiürült kis üvegcsék száját egészen közel emelték az üsthöz.
Mind a négy boszorkány egyszerre kezdett varázsigét halkan duruzsolni:
-Ó, te bűvös folyadék, ó te csodás természet, kérlek add vissza mi neked nem kellett!
Ekkor az üstben levő lassan hömpölygő folyadék mintha megvadult volna, sebes forgásba kezdett, s hirtelen középre szaladtak, pont a merőkanál fölé a tavasz beleöntött színei, a világoszöld, rózsaszín, lila és sárga.
Ekkor megszólalt a Tavasz jó boszorkánya:
-Most óvatosan emeljétek ki s merőkanalat az üstből, és az én üvegcséimet töltsétek meg vele.
Ahogy kiemelték, csak a merőkanálba voltak ezek a színek, az üstből eltűntek. Rögvest nagy óvatossággal elkezdték beletölteni az üvegcsékbe, és láss csodát, miden egyes üvegcsébe csak a saját színe folyt bele. Első üvegcsébe a lila, másodikba csak a sárga , a harmadikba a világoszöld, negyedikbe a rózsaszín.
-Most merítsétek óvatosan vissza a varázsmerőkanalat az üstbe, és most az én színeim következnek. –szólalt meg a Nyár jó boszorkánya.
Amint visszamerítették a kanalat, a varázsfolyadék megint hatalmas sebességgel kezdett forogni az üstben.
Most a Nyár jó boszorkánya szólalt meg:
-Most az én üvegcséimet töltsétek meg.
Nagy elővigyázatossággal kiemelték a kanalat, s óvatosan a Nyár jó boszorkánya üvegcséit is megtöltötték. Most is ugyanaz történt, mint az előbb, minden szín megtalálta a saját kis üvegcséjét. Az elsőbe sötétzöld, a másodikban halványzöld került, a nyár polcáról nem is hiányzott több üveg.
Ekkor megszólalt az Ősz jó boszorkánya:
-Már csak az én üvegcséim vannak hátra gyerekek, úgyhogy ismét merítsétek vissza a merőkanalat, hogy a maradék színt is kinyerhessük a varázsüstből.
Manócska és a kis sárkány ekkor belemerítette a kanalat a folyadékba, amely már nem is tartalmazott olyan sok színt. A merőkanál amint elmerült, a folyadék szinte táncra perdült, s a maradék összes szín a kanál föle úszott. A két kis barát gyorsan, de nagyon óvatosan kiemelte, és már öntötték is az Ősz jó boszorkánya üvegcséibe a kanál tartalmát. Itt is, mint előző üvegcséknél, minden szín külön üvegcsékbe került. Az elsőbe piros, a másodikba narancssárga, harmadikba vörös. Szerencsére több üvegcse az Ősz polcáról sem hiányzott.
Ekkor manócska és a kis sárkány belenézett az üstbe, s megnyugvással látták, hogy a varázsfolyadék megnyugodott, s ismét egyszínű halványan világító fehéres folyadékká változott. A négy boszorkány óvatosan visszatette ki – ki a maga polcára a kis üvegcséket.
Majd odafordultak mindannyian manócskához és a kis sárkányhoz.
-Látjátok gyerekek mekkora galibát okoztatok? Remélem tanultatok ebből az esetből? –kérdezték egyszerre a boszorkányok.
-Igen tanultunk! Soha nem nyúlunk olyan dologhoz, amiről nem tudjuk mi az, inkább kérdezünk! –felelték hangosan egyszerre.
-Nagyon örülök, hogy tanultatok belőle, de minekünk menni kell aludni, mert mi csak akkor vagyunk ébren, ha eljön a mi időnk. –szólalt meg a Tavasz, a Nyár, és az Ősz jó boszorkánya.
-Mielött el tetszenek menni aludni, azt szeretnénk megkérdezni, hogy itt a varázslatos lények birodalmában miért nem változott meg az időjárás, úgy mint az emberek világában? –szólalt meg manócska kérdően.
A boszorkányok összenéztek, majd egyikük megszólalt:
-Azért, mert mink az emberi világért, az ott levő évszakokért vagyunk felelősek, a Varázslatos lények birodalmának színeit és évszakjait, időjárását nem mi varázsoljuk varázslatos színeinkkel. E világ színeiért, évszakjaiért a Nagy Színmester a felelős, ahonnan mi is kapjuk a varázslatosan színes folyadékkal megtöltött kis üvegcséinket. De róla most sajnos nincs időnk mesélni, ezért szerintünk az lenne a legjobb, ha felkeresnétek a Színmestert személyesen, majd Ő mindent megmutat nektek.
-Nagyon szívesen elmennénk hozzá, de hol lakik, mert még sohasem hallottunk róla. –kérdezte a kis sárkány.
-A hangcsináló mester mellett. –felelt az egyik boszorkány kurtán.
Majd huss, mint lágy fuvallat a Tavasz, a Nyár, és az Ősz boszorkánya mint ahogy jöttek, oly gyorsan elröppentek.
Már csak a Tél jó boszorkánya maradt a barlangban, aki úgy mint testvérei, már fel is vette lila kalpagját és köpenyét.
-Néni kérem, tessék nekünk megmondani hogy hol található a Színmester, és a Hangcsináló mester? –kérdezték a gyerekek egyszerre.
-Sajnos oda csak varázsseprűvel lehet eljutni, és mivel nekem a tavasz közeledésére kell figyelnem, nagyon sok dolgom van, nem tudlak benneteket elvinni. Most kell a maradék havat és jeget elolvasztanom, nem érek rá gyerekek. De ha ennyire oda szeretnétek menni, akkor kérjétek meg az Őszszakállú tanító bácsit, hogy vigyen el benneteket, mikor meglátogatja két testvérét, akik nem mások, mint a Színcsináló és Hangcsináló mester.–felelt a boszorkány.
-Nagyon köszönjük! –feleltek illedelmesen.
-Csókolom –köszöntek el a Tél jó boszorkányától.
Sebes léptekkel manócska és a kis sárkány el is indult a barlang bejáratához, de amikor odaértek meg is torpantak.
-Kezd besötétedni. –állapította meg a kis sárkány.
-Én nagyon félek, nem merek sötétben hazamenni. -kámpicsorodott el manócska
-Én sem merek. –vigasztalta barátját a kis sárkány.
-Gyere kérdezzük meg a Tél jó boszorkányát, hogy tud e nekünk segíteni hazamenni. –szólalt meg ismét a kis sárkány.
Ekkor a két kis barát visszasietett a barlangba, s megálltak az üst mellett, egyenesen a Tél jó boszorkányára nézve, majd megszólaltak:
-Még azt szeretnénk megkérdezni, hogy nem tetszik tudni nekünk segíteni hazajutni?
-Már bíztosan aggódnak értünk, de nagyon félünk a sötét erdőtől, nem merünk gyalog hazamenni. –szólalt meg manócska.
A jó boszorkány rámosolyodott a két megszeppent kalandorra, majd megszólalt:
-Szívesen segítek nektek gyerekek. Most csukjátok be szemeteket, s gondoljatok a családotokra, hogy a varázslat sikerüljön. Egy pillanat, s már otthon is lesztek, mire szemetek kinyitjátok.
Ekkor elővette varázspálcáját, s csak ennyit mondott, miközben manócska és a kis sárkány felé mutatott:
-„Ripsz - ropsz, legyetek otthon ha mondom”
Manócska és a kis sárkány amint kinyitotta a szemét, ámulva vették észre, hogy
már nem a barlangban vannak, hanem manócska a kis faházuk előtt, a kis sárkány pedig a barlangjuk bejáratánál. Sebesen beléptek, s nagy vidáman mesélték el családjaiknak a mai varázslatos nap eseményeit. Majd kiadós vacsora után azonnal ágyba bújtak, s rögtön el is aludtak, mert nagyon elfáradtak.
Nektek is jó éjszakát gyerekek!
Itt a vége, fuss el véle.
Elizabeth Stone:
Manócska, kis sárkány és a varázsüst
-mese-
A varázslatos lények birodalmában lassan beköszönt a tavasz. A fák még kopaszak, a fű sem zöldellik még, de vidám madarak éneke, már jelzi a tavasz közeledtét. Szép napsütéses idő volt, a hó már rég elolvadt, de még huncut szelek és csipkelődő fagyok bujkáltak a fák ágai között.
Ekkor történt, hogy a kis sárkány és manócska hazafele sétálva az iskolából, most is, mint minden nap, bementek a kis titkos tisztásra, ami csak az övék volt.
Éppen elmélyülten beszélgettek, amikor valami árnyék vetült egy pillanatra rájuk.
Összerezzentek, rögtön felnéztek az égre, egy pillanatra azt hitték, hogy talán hatalmas sas, vagy talán a sárkánypapa árnyékát látták. De meglepetésükre egy seprűnyélen utazó hosszúkalapos, bibircsókos öreg boszorkány repült át felettük.
Nagyon csodálkoztak ezen, mert azt hitték már az összes boszorkányt ismerik itt a varázslatos lények birodalmában. Az iskolában is sok boszorkány tanít, de ezzel a boszival még nem találkoztak. Akár hogy is gondolkoztak, akár hogy is töprengtek, nem tűnt ismerősnek ez a boszorkány. Pedig már tanulmányozgatták az iskolai könyvtárban az „ÖSSZES VARÁZSOLNI KÉPES LÉNY” lexikonját, és abban a „Boszorkányok” fejezetben biztosan nem látták ezt a seprűn utazó boszorkányt.
Egymásra néztek, s szinte egyszerre mondták:
-Kövessük!!!
Neki is lódultak, futottak, ahogy csak bírtak, mivel a boszorkány igen gyorsan haladt a seprűjével. Igen csak kapkodni kellett lábaikat, de mivel a fákon még nem volt lomb, ezért messziről is látták a hogy éppen merre haladt.
Úttalan utakon, ösvény nélkül csak rohantak a bokrok, cserjék közt az erdőben, míg egyszer csak a közeli hegy lábánál találták magukat. Összenéztek, s megállapították, hogy itt még sosem jártak. Pedig már keresztül- kasul bejárták nyári kalandozásaik során a kerek erdőt.
Egy pillanatra megijedtek, hogy eltévednek, de aztán meg is nyugtatták magukat. Hisz a kis sárkány, még ha nem is sokáig, de már tud egy kicsit repülni, s akkor a magasból már biztosan meglátják a hazafele vezető utat, s így már gyorsan hazatalálnak. Ha pedig a kis sárkány fáradt lenne, és nem tudna felszállni, akkor sincs gond, gondolták, mivel a manócska igen jól tudott fára mászni, és a magasból biztos látja majd a hazafele vezető utat. Vagy ha azt nem is látni a fák csúcsáról, akkor az iskola legmagasabb tornyát biztosan, mert az olyan magas volt, hogy az egész varázslatos lények birodalmából bárhonnan lehetetett látni, és mivel az középütt volt az erdőben, ezért csak „toronyiránt” kellett annak menni, aki eltévedt.
Látták, hogy a boszorkány egy kis barlangba repült be, ami a hegy közepénél volt. A kis sárkány felvette manócskát, s nekirugaszkodva gyors szárnycsap-kodással felrepültek a bejárat alatti sziklatömbig.
-Sajnos még nem megy valami jól a repülés, nagyon elfáradtam. –mondta a kis sárkány.
A két kis kalandornak innen már gyalog kellett megtennie az utat, úgy hogy rögtön el is kezdtek mászni, hogy minél hamarabb feljussanak a barlang bejáratáig. Gondolták, a barlang bejáratán belesve megnézik, mi lehet ott. Hova is repülhetett az a boszorkány ilyen nagy sietséggel. Szerencsére a kis barlang nem volt túl magasan, ezért gyorsan felértek.
Épp, amikor már az utolsó sziklákon kapaszkodtak fel, akkor „huss” mint lágy fuvallat, a boszorkány varázsseprűjén tovaszállt. Néhány színes kis üveg volt nála, biztosan csak ezekért jött ide, gondolták.
Felkapaszkodtak, óvatosan belestek a sötét kis barlangba.
Nagy csodálatukra olyan volt, mintha egy kis erdei házba nyitottak volna be, mert a barlang teljesen be volt rendezve, mintha csak egy kis szoba lenne.
Ekkor beljebb merészkedtek, hogy jobban körülnézhessenek. Bár bátorságuk már igencsak inukba szállt, de győzött a kíváncsiságuk, félelmük felett.
Középütt egy méretes üst volt, alatta kialvadó félben levő parázsra dobott fa pattogott. A fal mellett egy kis asztalka volt, amin egy kis gyertya adott csöpp kis lángjával fényt. Ennek ellenére a barlangban elég jól lehetett látni, mivel telis- tele volt a szivárvány minden színében pompázó és világító folyadékos kis üvegcsékkel minden.
A falakon körben a négy égtáj irányában 4 polc volt, mindegyik polcon kisebb-nagyobb üvegek sorakoztak, bennük pedig mindenféle világító folyadékkal. A polcokra kis táblákon rövid feliratok voltak felszögelve, de sajnos elolvasni nem tudták, hogy mi van odaírva. Ilyen írást még sohasem láttak. Azt viszont észrevették, hogy mindegyik polcon másfajta színű folyadékot tartalmazó üvegcsék vannak.
Az első polcon, ami a bejárathoz legközelebb volt, világoszöld folyadék volt a legtöbb üvegben. Csak a polc alján volt egy kevéske üveg rózsaszín, fehér, kék, sárga, lila és árnyalataik.
A második polcon az üvegcsék többsége sötétzöld folyadékot rejtett. Itt csak a zöld különböző árnyalatai voltak, más színű üvegcse nem is kapott helyet.
A harmadik polcon már viszont rengeteg színes üveg sorakozott. A sárga, narancssárga, barna, vörös, s ezek árnyalatai voltak.
A negyedik polcon minden üvegcse fehér vagy áttetsző folyadékot rejtett.
Az egyik sarokban, két polc között volt egy kis asztal, ami teljesen úgy nézett ki, mit az iskolában a kémiaterem nagy asztala, mert ez is telis tele volt össze-vissza kanyargó csövecskékkel, palackokkal, amikben kavarogva, hömpölyögve, halkan bugyborékolva, duruzsolva szaladgáltak a színes folyadékok.
Az egyik zöld a másik kék, piros, s megannyi gyönyörű színű varázsszer.
A kis sárkány és manócska ámulva, szinte megbabonázva figyelték ezt a hatalmas csodálatos színáradatot. Nagyon tetszett nekik a sok színes furcsa világító kis üvegcse.
Óvatosan lépkedve körbejárták a kis termet, és ahogy egyesével megcsodálták a polcok tartalmát, akkor vették észre, hogy a barlang egy kis szegletében a falra felakasztva pici kis fakkokra osztott polc volt, melyen a többi polctól eltérően csak pár üvegcsét tartottak. Az egyik üvegben gomolygó fekete füst volt, a másikban pedig fehér. A harmadikban szivárványszínű, a negyedikben fénylő sárga, de volt ott teljesen fekete és kék folyadék is.
Az ámulattól szólni sem bírtak, csak lassan lépkedtek tovább. Középütt, az üst mellett egy kis könyvtartó állt, amin egy vénségesen – vén varázskönyv volt érthetetlen jelekkel telerajzolva.
Próbálták elolvasni, de ilyet eddig még nem láttak eddig. Belenéztek az üstbe is. A többi kis edényhez képest ebben csak fehéres, szinte áttetsző folyadék kavargott lassan, és ráadásul alig világított egy kicsit.
Tanakodtak, mi lehet ez a hely, mi lehet ez a sok világító varázskotyvalék, vajon mit csinálhat itt a boszorkány?
Vajon ebben az üstben miért nincsenek színek, hisz a szoba telis-tele van színesebbnél-színesebb üvegcsékkel? A boszorkány miért nem rakott az üstbe színes folyadékot? –gondolták magukban a gyerekek.
-Nem lenne sokkal szebb, ha színes lenne az üstben levő folyadék is??? –kérdezte kis sárkánytól manócska.
-Szerintem is sokkal szebb lenne. –állapította meg a kis sárkány.
-Változtassuk meg benne szivárványszínűvé ezt a színtelen löttyöt! –kiáltott fel manócska.
-Egyetértek! –válaszolta a kis sárkány.
Annyira szépek voltak a színes palackok, annyira ámulatba ejtette őket ez a sok varázslatos szín, hogy nem bírtak ellenállni, s elkezdték a polcokról a legszínesebb legrikítósabb, legszebb színes palackokat összeszedni.
Egyenként a nagy üsthöz vitték, s elkezdték beleöntözgetni az üstbe a palackok tartalmait, s közben figyelték, hogy változik az üstben levő folyadék színe.
Elsőnek vöröset, majd sárgát, ezután kéket öntöttek bele.
Gyönyörű szín kavalkád kezdett az üstben kialakulni. Csak úgy kavarogtak táncoltak a színek az üstben. Ezernyi színes kis csík kápráztatta el a két kis barátot.
Az üst tartalma most leginkább ahhoz hasonlított, mint amikor valaki összeönt egy csomó festéket, de ez annyiból volt más, hogy nem keveredtek össze a színek, hanem azok egymás mellett folyva, hullámozva hömpölyögtek az üstben. Ámulva figyelték, ahogy kavargott a folyadék. Minél több kis üvegcsét öntöttek bele, annál erősebben világított az üst tartalma. Már olyan erősen világított, hogy teljesen beragyogta a kis barlangot.
Ekkor mintha kintről erős szelet éreztek volna, önkéntelenül is odanéztek.
Hát a boszorkány állt a bejáratnál, kezében mérgesen markolta repülő seprűjét.
A két kis barát ekkor nagyon megijedt. Tudták, hogy rosszat csináltak, de hát olyan szépek voltak azok a kis üvegcsék, hogy egyszerűen nem tudtak ellenállni, s mindet meg kellett csodálni, beleöntözgetni az üstbe.
-Mit műveltetek itt azt a terem-búráját, hát nem tudjátok hogy ide tilos bárkinek is rajtam és három nővéremen kívül bárkinek is belépni??? -kiáltott fel a boszorkány mérgesen.
-Jaj néni, ne tessék minket bántani, nem akartunk mi semmi rosszat, csak kíváncsiak voltunk, s annyira szépek voltak ezek az üvegcsék ezzel a sok gyönyörű világító színnel. Ilyet még sohasem láttunk. –szólalt meg halkan manócska.
-Ne tessék haragudni ránk, de ilyen szépet még sohasem láttunk, mint a néni kis világító színes kis üvegcséi. –szólalt meg a kis sárkány is halkan.
De ekkor már a két kis barát ijedtükben már majdnem elsírták magukat.
A boszorkány mérgesen csóválta a fejét, s hangosan mérgelődött.
-Jaj most mit csináljak, mit csináljak –hajtogatta mérgesen.
-Most aztán nagy kalamajkát csináltatok ti ketten gézengúzok! Nem is tudjátok mekkora bajt csináltatok! –kiáltott a boszorkány.
A boszorkány mérgesen járkált fel s alá a barlang bejáratánál, majd felnézett, s megszólalt:
-Gyertek most velem, s megmutatom milyen nagy bajt csináltatok gyerekek.
Ekkor a boszorkány kezét magasra emelve körözött a levegőben, s hopp, megjelent a kezében a varázspálcája, melyet magasra emelve, köröket rajzolt a levegőbe, s közben halkan varázsigéket mormolt. Manócska és a kis sárkány ijedten vette észre, hogy testük mintha elemelkedne a földről, s lassan a boszorkány felé lebegnek. A boszorkány felpattant varázsseprűjére, s amint mellé ért a két kis gézengúz, azonnal kiröppent a barlangból. Mielőtt manócska és a kis sárkány felocsúdtak volna, már kint is voltak, s súlytalanul szálltak a boszorkány mellett. Hirtelen olyan magasan voltak, mint a szálló madarak. Magasról belátták az egész varázslatos lények birodalmát. Nagy ijedségükben nem is merték megkérdezni, hogy hova tartanak, félve néztek körbe, hogy merre is repítheti őket a boszorkány.
Oly gyorsan és hangtalanul szálltak, suhantak az égen, mint a madarak. Meglepődve látták, hogy egyenest a varázslatos lények birodalmában található örök szivárvány fele szálltak, mely az egyik hegy tetejéről fakadó és mélybe hulló kis patak fölött ívelt.
Ez a szivárványt és a hegy tetejéről aláhulló kis forrást már jól ismerte a két kis barát is, mivel szívesen játszottak a kis zuhatag alatt a tóparton nyári meleg napokon.
A boszorkány egyenest a szivárvány legmagasabb pontja fele vette az irányt, amely már a földről nem is látszik, mert eltűnik az állandóan ott hömpölygő felhőkben. Hirtelen beleszálltak a felhőkbe, egyre magasabban, mígnem egy csillogó, szivárvány színeiben pompázó, szikrázó kis felhőhöz értek a nagy felhők felett. Meg sem álltak, hanem ugyanazzal a lendülettel beleszálltak. Mintha csak egy pillanatig lettek volna benne, a felhő szertefoszlott, s már rögtön idegen tájak felett repültek. Nagy mezők, rétek, majd végül egy kis falu sok házzal, amit láttak. Meg is állapították magukban, hogy már nem a varázslatos lények birodalmában vannak, hanem egy ismeretlen új birodalomban. A kis faluban az emberek jártak keltek az utcán, a gyerekek vidáman szánkóztak, hógolyóztak a közeli kis dombon.
De ekkor hirtelen minden megváltozott.
A hó egy pillanat alatt eltűnt, helyét rekkenő hőség vette át. Majd ismét változott, s jégeső kezdett el esni, majd vihar kerekedett, a köd sem maradt el…
Pillanatok alatt változott az időjárás és az évszakok, a csillagos éj és nappal, mintha csak összekeveredtek volna.
-Ez az emberek világa, mely messze esik a mi birodalmunktól, de ha nagyobbak lesztek talán ti is eljöhettek ide. –szólalt meg a boszorkány.
-Most már sejtitek, hogy mit csináltatok, amikor az üstbe öntözgettétek a sok folyadékot? –kérdezte halkan a boszorkány.
A két megszeppent kis barát csak némán bólogatott, torkukat sírás fojtogatta.
Ekkor hírtelen a táj távolodni kezdett, s ahogy jöttek, úgy tova is szálltak. Ismét a kis csillogó, szivárvány színeiben pompázó kis felhőnél találták magukat. Huss, már át is szálltak rajta. Manócska és a kis sárkány örültek, hogy ismét a varázslatos lények birodalma felett szálltak. Mire felocsúdtak, már ismét a kis barlang bejáratánál álltak.
Ekkor a boszorkány gyors léptekkel beszaladt a barlangba, majd a kevergő üsthöz sietett. Ott megállt, s intett a két kis barátnak, hogy jöjjenek be.
A két kis gyereknek, mintha csak földbe gyökerezett volna a lába, félelmükben el sem mertek mozdulni, de aztán erőt vettek magukon, s beléptek a barlangba.
A boszorkány odahívta a fényesen világító, kavargó üsthöz a gyerekeket.
-Látjátok, ez az üst egy varázsüst, nem holmi közönséges főzőedény. Ha megkérdeztétek volna, hogy mi ez, mit is csinálok én itt ezzel a sok üvegcsével, akkor elmondtam volna nektek gyerekek. –szólalt meg a boszorkány halkan.
A gyerekek tétován álltak, hol egymásra, hol a boszorkányra néztek. Hirtelen nem is tudták, hogy mit is mondjanak. Majd halkan megszólaltak:
-Nagyon, nagyon sajnáljuk, amit tettünk, soha többet nem nyúlunk olyan dolgokhoz, amit nem ismerünk.
-Jaj, most mit tegyünk, hogyan hozhatnánk ezt rendbe? –kérdezték ijedt, s elcsukló hangon.
-Hogy mindent rendbe hozhassunk, segítséget kell kérnem a nővéreimtől. –szólt a boszorkány.
Ekkor varázspálcájával körözni kezdett az égen, s nővéreit szólongatta.
Hirtelen fuvallat támadt kintről. S egy szempillantás alatt a 3 boszorkány ott ált a bejáratban.
-Miért hívtál minket kedves nővérünk?
-Hisz tudod, hogy mindig csak egyikünk van ébren, míg a többi békés állmát alussza? Mi lehet oly fontos, hogy ide kellett jönnünk? –kérdezték a jövevények.
-Nagy gond van, kedves nővéreim, gyertek, megmutatom. –szólt a boszorkány.
Az üsthöz vezette őket, s rámutatott a benne színesen kavargó folyadékra.
-Ki tette ezt? –kiáltott fel ijedten mind a három boszorkány.
-Ez a két kis rosszcsont volt. –Mutatott a kis asztal mellett kuporgó manócskára és a kis sárkányra a boszorkány.
A három boszorkány egy pillanatig meredten nézte a két kis bajkeverőt. Manócska és a kis sárkány ijedtében azt sem tudta mit mondjon, vagy mit tegyen, de azért félve megszólaltak:
-Kis sárkánynak hívnak.
-Engem meg Manócskának.
-Jaj, de modortalanok vagyunk nővérkéim!
-Még be sem mutatkoztunk kis vendégeinknek. –kiáltott fel az egyik boszorkány.
Ezután mind a négyen egyenként bemutatkoztak:
-Én vagyok a TAVASZ jó boszorkánya.
-Én vagyok a NYÁR jó boszorkánya.
-Én vagyok a ŐSZ jó boszorkánya.
-Én vagyok a TÉL jó boszorkánya.
Ekkor mindannyian levették sötétlila köpenyüket, hosszú hegyes kalapjukat, és így előtűnt szép színes ruhájuk.
Tavasznak szép világoszöld volt, fehér, rózsaszín, piros, s megannyi színes virággal díszítve.
Nyárnak sötétzöld ruhája volt, szivárvánnyal, üde zöld növényekkel díszítve.
Ősz ruhája barnás volt, vöröses, sárgás falevelekkel díszítve.
Tél ruhája fehér volt, mely hópelyhekkel, jégcsapokkal volt díszítve.
Ekkor a négy boszorkány közül előlépett az a boszorkány, akit követett a két kis barát.
-Most mivel még tél van, igaz már nem sokáig, így engem láttatok repülni az égen. Gyertek, megmutatom mik ezek a csodálatos dolgok itt a mi kis birodalmunkban. –mondta a Tél jó boszorkánya.
Ekkor elindult az első kis polchoz, s megszólalt:
-Látjátok , ezen a polcon a TAVASZ, a másodikon a NYÁR, a harmadikon az ÖSZ, a negyediken pedig a TÉL színei vannak, varázslatos kis üvegcsékbe zárva. Minden évszaknak megvannak a maga színei, ezeket nem lehet összekeverni, mert akkor összekeveredik minden a nagyvilágban. Pedig rendnek kell lennie mindenhol. Most hogy visszatértünk az emberek világából, láthattátok, hogy milyen fontos ez a sok kis színes folyadékos üvegcse, és hogy mindennek megvan a maga szerepe, helye és ideje.
Manócska és a kis sárkány megilletődve állt, s csak halkan merték megkérdezni:
-Hogyan hozhatjuk helyre amit csináltunk?
A négy boszorkány körülfogta az üstöt, és csak álltak, s csak nézték, nézték a kavargó folyadékot.
-Ó, mit is tehetnénk, nem is tudom, kedves nővérkéim, hisz ilyen még sohasem fordult elő. - szólalt meg egyikük.
-Nektek is segíteni kell, hogy rendbe hozhassunk mindet, mert annak kell a hibát helyrehoznia, aki elkövette azt. –Szólt az egyik jó boszorkány.
-Mi nagyon szívesen segítünk, bármit megteszünk, hogy helyrehozhassuk azt, amit ilyen nagyon elrontottunk! –felelte manócska és a kis sárkány egyszerre.
-Akkor gyertek ide az üsthöz. –szólt halkan a Nyár jó boszorkánya.
A két barát odasietett az üsthöz.
Ekkor a négy boszorkány összeszedte a földön heverő üresen árválkodó üvegcséket, s odavitték az üsthöz. Minden boszorkány a saját évszakának megfelelő polcról elvett üvegcséket tartott a kezében.
Ekkor egyikük megszólalt:
-Most manócska és kis sárkány, rajtatok a sor, hogy varázsoljatok. Fogjátok meg mindketten azt a varázsmerőkanalat, mely az üst oldalára van akasztva. Utána merítsétek bele az üstbe és lassan kevergessétek.
Manócska és a kis sárkány rögtön megfogta a varázsmerőkanalat, és lassan elkezdték keverni a hömpölygő, minden színben pompázó varázsfolyadékot. Közben a boszorkányok a kiürült kis üvegcsék száját egészen közel emelték az üsthöz.
Mind a négy boszorkány egyszerre kezdett varázsigét halkan duruzsolni:
-Ó, te bűvös folyadék, ó te csodás természet, kérlek add vissza mi neked nem kellett!
Ekkor az üstben levő lassan hömpölygő folyadék mintha megvadult volna, sebes forgásba kezdett, s hirtelen középre szaladtak, pont a merőkanál fölé a tavasz beleöntött színei, a világoszöld, rózsaszín, lila és sárga.
Ekkor megszólalt a Tavasz jó boszorkánya:
-Most óvatosan emeljétek ki s merőkanalat az üstből, és az én üvegcséimet töltsétek meg vele.
Ahogy kiemelték, csak a merőkanálba voltak ezek a színek, az üstből eltűntek. Rögvest nagy óvatossággal elkezdték beletölteni az üvegcsékbe, és láss csodát, miden egyes üvegcsébe csak a saját színe folyt bele. Első üvegcsébe a lila, másodikba csak a sárga , a harmadikba a világoszöld, negyedikbe a rózsaszín.
-Most merítsétek óvatosan vissza a varázsmerőkanalat az üstbe, és most az én színeim következnek. –szólalt meg a Nyár jó boszorkánya.
Amint visszamerítették a kanalat, a varázsfolyadék megint hatalmas sebességgel kezdett forogni az üstben.
Most a Nyár jó boszorkánya szólalt meg:
-Most az én üvegcséimet töltsétek meg.
Nagy elővigyázatossággal kiemelték a kanalat, s óvatosan a Nyár jó boszorkánya üvegcséit is megtöltötték. Most is ugyanaz történt, mint az előbb, minden szín megtalálta a saját kis üvegcséjét. Az elsőbe sötétzöld, a másodikban halványzöld került, a nyár polcáról nem is hiányzott több üveg.
Ekkor megszólalt az Ősz jó boszorkánya:
-Már csak az én üvegcséim vannak hátra gyerekek, úgyhogy ismét merítsétek vissza a merőkanalat, hogy a maradék színt is kinyerhessük a varázsüstből.
Manócska és a kis sárkány ekkor belemerítette a kanalat a folyadékba, amely már nem is tartalmazott olyan sok színt. A merőkanál amint elmerült, a folyadék szinte táncra perdült, s a maradék összes szín a kanál föle úszott. A két kis barát gyorsan, de nagyon óvatosan kiemelte, és már öntötték is az Ősz jó boszorkánya üvegcséibe a kanál tartalmát. Itt is, mint előző üvegcséknél, minden szín külön üvegcsékbe került. Az elsőbe piros, a másodikba narancssárga, harmadikba vörös. Szerencsére több üvegcse az Ősz polcáról sem hiányzott.
Ekkor manócska és a kis sárkány belenézett az üstbe, s megnyugvással látták, hogy a varázsfolyadék megnyugodott, s ismét egyszínű halványan világító fehéres folyadékká változott. A négy boszorkány óvatosan visszatette ki – ki a maga polcára a kis üvegcséket.
Majd odafordultak mindannyian manócskához és a kis sárkányhoz.
-Látjátok gyerekek mekkora galibát okoztatok? Remélem tanultatok ebből az esetből? –kérdezték egyszerre a boszorkányok.
-Igen tanultunk! Soha nem nyúlunk olyan dologhoz, amiről nem tudjuk mi az, inkább kérdezünk! –felelték hangosan egyszerre.
-Nagyon örülök, hogy tanultatok belőle, de minekünk menni kell aludni, mert mi csak akkor vagyunk ébren, ha eljön a mi időnk. –szólalt meg a Tavasz, a Nyár, és az Ősz jó boszorkánya.
-Mielött el tetszenek menni aludni, azt szeretnénk megkérdezni, hogy itt a varázslatos lények birodalmában miért nem változott meg az időjárás, úgy mint az emberek világában? –szólalt meg manócska kérdően.
A boszorkányok összenéztek, majd egyikük megszólalt:
-Azért, mert mink az emberi világért, az ott levő évszakokért vagyunk felelősek, a Varázslatos lények birodalmának színeit és évszakjait, időjárását nem mi varázsoljuk varázslatos színeinkkel. E világ színeiért, évszakjaiért a Nagy Színmester a felelős, ahonnan mi is kapjuk a varázslatosan színes folyadékkal megtöltött kis üvegcséinket. De róla most sajnos nincs időnk mesélni, ezért szerintünk az lenne a legjobb, ha felkeresnétek a Színmestert személyesen, majd Ő mindent megmutat nektek.
-Nagyon szívesen elmennénk hozzá, de hol lakik, mert még sohasem hallottunk róla. –kérdezte a kis sárkány.
-A hangcsináló mester mellett. –felelt az egyik boszorkány kurtán.
Majd huss, mint lágy fuvallat a Tavasz, a Nyár, és az Ősz boszorkánya mint ahogy jöttek, oly gyorsan elröppentek.
Már csak a Tél jó boszorkánya maradt a barlangban, aki úgy mint testvérei, már fel is vette lila kalpagját és köpenyét.
-Néni kérem, tessék nekünk megmondani hogy hol található a Színmester, és a Hangcsináló mester? –kérdezték a gyerekek egyszerre.
-Sajnos oda csak varázsseprűvel lehet eljutni, és mivel nekem a tavasz közeledésére kell figyelnem, nagyon sok dolgom van, nem tudlak benneteket elvinni. Most kell a maradék havat és jeget elolvasztanom, nem érek rá gyerekek. De ha ennyire oda szeretnétek menni, akkor kérjétek meg az Őszszakállú tanító bácsit, hogy vigyen el benneteket, mikor meglátogatja két testvérét, akik nem mások, mint a Színcsináló és Hangcsináló mester.–felelt a boszorkány.
-Nagyon köszönjük! –feleltek illedelmesen.
-Csókolom –köszöntek el a Tél jó boszorkányától.
Sebes léptekkel manócska és a kis sárkány el is indult a barlang bejáratához, de amikor odaértek meg is torpantak.
-Kezd besötétedni. –állapította meg a kis sárkány.
-Én nagyon félek, nem merek sötétben hazamenni. -kámpicsorodott el manócska
-Én sem merek. –vigasztalta barátját a kis sárkány.
-Gyere kérdezzük meg a Tél jó boszorkányát, hogy tud e nekünk segíteni hazamenni. –szólalt meg ismét a kis sárkány.
Ekkor a két kis barát visszasietett a barlangba, s megálltak az üst mellett, egyenesen a Tél jó boszorkányára nézve, majd megszólaltak:
-Még azt szeretnénk megkérdezni, hogy nem tetszik tudni nekünk segíteni hazajutni?
-Már bíztosan aggódnak értünk, de nagyon félünk a sötét erdőtől, nem merünk gyalog hazamenni. –szólalt meg manócska.
A jó boszorkány rámosolyodott a két megszeppent kalandorra, majd megszólalt:
-Szívesen segítek nektek gyerekek. Most csukjátok be szemeteket, s gondoljatok a családotokra, hogy a varázslat sikerüljön. Egy pillanat, s már otthon is lesztek, mire szemetek kinyitjátok.
Ekkor elővette varázspálcáját, s csak ennyit mondott, miközben manócska és a kis sárkány felé mutatott:
-„Ripsz - ropsz, legyetek otthon ha mondom”
Manócska és a kis sárkány amint kinyitotta a szemét, ámulva vették észre, hogy
már nem a barlangban vannak, hanem manócska a kis faházuk előtt, a kis sárkány pedig a barlangjuk bejáratánál. Sebesen beléptek, s nagy vidáman mesélték el családjaiknak a mai varázslatos nap eseményeit. Majd kiadós vacsora után azonnal ágyba bújtak, s rögtön el is aludtak, mert nagyon elfáradtak.
Nektek is jó éjszakát gyerekek!
Itt a vége, fuss el véle.