Mese a forró csokoládéról

Bobby Leng:
Mese a forró csokoládéról
mese


Egyszer volt, hol nem volt, élt valahol Sárkányországban egy kicsi sárkány. A szüleivel meg a kistestvérével lakott Sárkányvárban. Amikor a kistestvére megszületett, ővele a sárkányszülők egy kicsit kevesebbet törődtek, így néha elbarangolt, elcsatangolt. Szívesen szálldosott az erdők, mezők fölött. Mert volt neki szárnya is, igen. Meg azt még nem is mondtam, hogy úgy hívták: Kis Tűzokádó. Mert ő egy kis tűzokádó sárkány volt.
Egyszer egy kissé messzebbre szállt, mint máskor. El is tévedt. Egy város fölé érkezett. Itt minden olyan furcsa volt. Nézelődött fentről lefelé. Az emberek észrevették, mutogattak rá, ijedeztek tőle. Ilyesmit errefelé még sose láttak, hiszen a sárkányok soha nem hagyták el Sárkányországot. Így éltek békességben. Az emberek azt se tudták, hogy sárkányok léteznek, a sárkányok meg azt nem tudták, hogy emberek léteznek. Így aztán mindenki nagyon boldog volt a maga földjén.
Ám ez alkalommal szörnyű ribillió támadt, amikor a kis sárkány ott röpködött váratlanul a város fölött. Nem akart ő semmi rosszat, nem akart senkit megijeszteni. Inkább kíváncsian nézegette, mi folyik ott lent. Az emberek úgy futkostak az utcákon, mint a hangyák. Össze-vissza kiabáltak, rémüldöztek, mutogattak rá.
A nagy házakat is megcsodálta a Kis Tűzokádó. Nagyon tetszett neki a város. Jó lett volna már leszállnia valahol, mert igen elfáradt, de nem mert. Gondolta, megvárja, amíg beesteledik, és akkor majd leereszkedik valahol a város szélén. Látta, hogy a nap már lemenőben van, így hát remélte, nem kell sokáig várnia. Annyira fájtak a szárnyacskái a sok repkedéstől, hogy már alig bírta fenntartani magát a levegőégben.

Na de aztán mégis nagykeservesen leszállt az est. Akkor egy félreeső keskeny utcácskában leereszkedett a Kis Tűzokádó. Nem volt nagy, hiszen még gyerekkorú sárkánynak számított. Akkoraforma lehetett, mint egy tízéves embergyerek. Pedig ő még nem volt ám tíz éves! Épphogy betöltötte a harmadik esztendejét, de egy sárkánynál ez azért nagyobb méretet jelent, mint az embereknél.

Na szóval, leszállt azon a bizonyos félreeső helyen. Nem járt erre senki, itt egészen sötétek voltak már az árnyékok. Elballagott csendben az utcasarokig, és onnan leskelődött kifelé a másik, szélesebb, forgalmasabb utcára. Nagyon érdekesnek találta ilyen közelről az embereket, a kirakatokat, és mindent, amit ő még soha nem látott, nem ismerhetett.

Kezdett éhes lenni. De akármerre is nézelődött, nem látott semmi sárkányoknak való ennivalót. Mit is esznek a sárkányok? Nem tudjátok? Én se tudom. De ha jól figyelünk, akkor hamar kiderül majd.

A kis sárkány megvárta, amíg teljesen besötétedett. Akkor már senki se járt az utcákon, a házak ablakában is sorra kialudtak a fények. No - gondolta a Kis Tűzokádó - itt az ideje, hogy ennivaló után nézzen. Kisétált a széles utcára. Közben eléggé hűvös lett, köd ereszkedett a városra. A Kis Tűzokádó örült, mert így nem veszik észre őt.

Sétálgatott az utcákon. De sajnos nem talált semmi ehetőt. Egyszerre egy fénylő, világító nagy dobozt fedezett fel az egyik bolt előtt. Mi lehet ez? Közelebb ment. A fénylő doboz magasabb volt, mint ő, meg még szélesebb is. Halkan zümmögött, és érdekes ábrák voltak festve az oldalára, elejére. A kis sárkány megtapogatta, megütögette a dobozt, de az csak tovább zümmögött. Semmi se változott. De nagyon érdekelte a dolog, ezért tovább lökdöste. Kitaláltátok-e már, mi volt ez a csillogó, világító doboz? Hát ez egy automata volt. Olyan, amibe pénzt kell bedobni, és valamit ad. De milyen automata lehetett ez? Ez is kiderül hamarosan.
A Kis Tűzokádó elunta az ácsorgást, lökdösést, és egy nagyot sóhajtott. Csakhogy ez tűzokádóéknál azt jelenti, hogy nagyon forró levegőt lehel ki magából. Ez a forró lehelés, ez megmelegítette a világító dobozt is. Egy szempillantás alatt! És akkor olyasmi történt, amin a kis sárkány nagyon elcsodálkozott.
A dobozon lejjebb volt egy nyílás. Ezen a nyíláson valami érdekes, sűrű barna sárféle kezdett kifolydogálni. A kis sárkány lehajolt, hogy jobban szemügyre vegye ezt a fura valamit. Ahogy közelebb hajolt, olyan jó illat csapta meg az orrát, hogy a gyomra azonnal elkezdett korogni. Hangosan! Megnyalta a száját, és az ujjacskájával megpiszkálta azt a sárféle izét. Hm. De érdekes! Azután nézegetni kezdte az ujján azt a valamit. De akkor az a valami rádermedt az ujjára, egészen kemény lett. Nocsak! - gondolta a Kis Tűzokádó. Mi a csuda ez? Hümmögött és gondolkodott, de annak a valaminek olyan jó volt az illata, hogy egyszer csak nagyhirtelen megnyalta. Megnyalta az ujját, az ujjára szilárdult izémizét!
Hű, de finom! - csettintett a nyelvével a Kis Tűzokádó. Mi lehet ez? De hiába törte a fejét, nem tudott rájönni.

Annyira éhes volt, hogy lenyalta az ujjáról a barna sárszerű anyagot. Aztán még vett ki a nyílásból, úgyhogy egy-kettőre el is fogyott.

Ugye, közben kitaláltátok, mi lehetett az a barna valami? Hát csokoládé! Mert ez egy csokiautomata volt, de a csokoládék mind megolvadtak a kis sárkány forró leheletétől, és kifolytak alul a nyíláson.

De a kis sárkány nem tudta, mi ez. Csak álldogált még egy darabig a csillogó doboz előtt, és nézegette a ráfestett képeket.

Nem tudta, hogy egy oszlop mögül valaki figyeli őt. Figyeli minden mozdulatát már régóta. Egészen azóta, amióta az automata elé érkezett.

Ez a valaki egy rossz ember volt. Úgy is hívták, hogy Rossz Ember. Ez a Rossz Ember igen kapzsi volt. Gondolta, elfogja a kis sárkányt, és majd eladja a cirkusznak sok pénzért. A cirkuszban meg majd mindenki megnézheti, ott fogják mutogatni őt, és sok pénzt kereshetnek vele.

Hát ezt szépen kigondolta! Milyen gonosz, ugye?

A kis sárkány már éppen fel akart szállni a levegőbe, amikor a Rossz Ember egy nagy zsákot borított rá, alul a lábánál összekötözte, és a hátára vette a zsákot.
Gyorsan befutott a kisutcába, és ott letette a nehéz terhet. Gondolkodott. Egy nagyon jó ötlete támadt! Kigondolta, hogy másnap vesz egy ilyen automata micsodát, csokival megtölti, beleállítja a kis sárkányt, aki majd felmelegíti a csokikat, és majd pohárba folyik a forró csokoládélé, aztán így fogja árulni drága pénzért, és nagyon hamar meggazdagszik majd belőle!

Nagyon tetszett neki az ötlet. Elvitte a kis sárkányt a lakására, ott kiengedte, de spárgát kötött a lábára, és az asztal lábához kötötte. Aztán lefeküdt aludni. Másnap reggel pedig elment, vett egy csomó műanyag poharat. Azután pedig megvette az automatagépet, és az utcasarkon felállította. Este beletuszkolta a szegény kis sárkánygyereket, és csokival feltöltötte a gépet. Ő meg odaállt a gép mellé, és amikor arra jött valaki, gyorsan meglökte a gépet, akkor a Kis Tűzokádó rálehelt a csokikra, azok felolvadtak és belecsorogtak a pohárba, amit a Rossz Ember a nyíláshoz tartott. Utána odaadta a járókelőknek, azok fizettek érte, és nagyon tetszett nekik a forró csokoládé.
Hamar gazdag lett a Rossz Ember.
Szegény Kis Tűzokádó mindig csak olvadt csokit nyalogatott, ha éhes volt. Mert mást nem kapott enni. Hiszen beszélni nem tudott az emberek nyelvén, a Rossz Embernek meg fogalma se volt, mit esznek a sárkányok. Különösen a sárkánygyerekek.

Igen ám, de eközben otthon, Sárkányországban, a Sárkányvárban kezdték hiányolni a Kis Tűzokádót. Az Apa Tűzokádó el is indult, hogy megkeresse. Felszállt a levegőbe, és hatalmas szárnycsapásokkal gyorsan haladt, bejárt minden környező erdőt és mezőt, de sehol se találta a Kis Tűzokádót. Odahaza az Anya Tűzokádó sírdogált, mert féltette a kicsinyét, nagyon aggódott érte. Félt, hogy valami baja esett szegénykének. Vádolta magát, hogy nem figyelt eléggé rá. De már hiába, késő volt!

Az apasárkány akkor észrevette a távolban a város fényeit. Gondolta, hogy hátha a kis sárkány kíváncsiságból odamerészkedett, aztán ott lesz majd valahol, majdcsak megtalálja.

A város fölé érkezett. Addig repkedett felette, ameddig minden utcába be nem kukkantott, de sajnos a Kis Tűzokádót nem találta sehol.
Egyszer aztán odaérkezett, ahol az utcasarkon állt az olvadt csokis automatabódé. Valahogy furcsa érzése támadt, talán valami illatot megérzett, vagy egy sóhajtást meghallott, nem tudom, de gyanús lett neki az ember, aki mindenkire rá akarta tukmálni az italát.
Leszállt azonnal, pedig fényes nappal volt! Óriási riadalom támadt! Eddig azért nem vették észre, mert egész nap köd volt, és a köd miatt nem láttak az orruknál tovább. De a sárkányoknak nagyon jó érzékük van, átlátnak a ködön, mindent jól hallanak és éreznek akkor is, ha az emberek nem.
Szóval, odaereszkedett az automatás ember mellé. Akkor a kis sárkány ezt meghallotta bentről, felismerte az apukája szárnysuhogását, és azonnal sivalkodni kezdett. Mert a sárkánygyerekek is tudnak sivalkodni, nemcsak az embergyerekek.

Az Apa Tűzokádó szétnyitotta a csillogó dobozt, - ez nagyon könnyedén ment neki, mert borzasztóan erős volt - és kiszabadította a kisfiát. A Rossz Ember közben elszelelt, ki tudja, hol jár már!
Akkor a Kis Tűzokádó, meg az Apa Tűzokádó hazarepültek Sárkányországba, a Sárkányvárba, ahol az Anya Tűzokádó, meg a Bébi Tűzokádó már nagyon várták őket.
Az Anya Tűzokádó készített is nekik ünnepi ennivalót, ezzel várta az ő fiacskáját. Mert tudta ám, anyai szívével megérezte, hogy hazajön!
Hogy mi volt az ünnepi fogás? Torta és gyümölcs, meg sok tej. Mert a kis sárkánygyerekek is tejet isznak, meg gyümölcsöt esznek, mint az embergyerekek. És bár az embergyerekek sokféle mást is esznek, sárkányéknál nincsen kenyér, se krumpli, se hagyma, nem is tudják, hogy létezik ilyesmi is. De sok gyümölcs terem az erdőkben, így hát ezt eszik. Hogy a tejet honnan veszi a sárkánypapa meg a sárkánymama, azt én se tudom. Csak azt tudom, hogy az ünnepi asztalon a torta volt a ráadás.

A Rossz Ember nem adta fel az elképzelését. Sokáig gondolkodott, tervrajzokat készített, Vásárolt sokféle bizgentyűt meg szerszámot, és gyártott egy olyan automatát, amiben magától olvad meg a csokoládé.

Ezzel a géppel aztán ismét kiment az utcasarokra, ott felállította, és újra árulni kezdte a melegített, olvasztott, forró csokoládét. Ezzel nagyon sok pénzt keresett. A gyerekek körében igen népszerű volt, de még a felnőttek is szívesen vásárolták ezt az újdonságot.

Sárkányországban, Sárkányvárban pedig minden visszatért a régi kerékvágásba. De a Kis Tűzokádó megfogadta, hogy a szomszéd réten túl soha többé nem fog menni. Okult a történtekből. Megtanulta, hogy jobb, ha vigyáz, mert könnyen baj érheti.
De azért egyvalami haszna mégis volt annak, ami történt. Elmesélt mindent a sárkányszülőknek, akik megígérték neki, hogy néhanapján kaphat olvasztott csokoládét! Aztán szegény sárkányszülők törhették a fejüket, hogy hogyan szerezzenek neki csokit! De az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó! Igaz? Tudta ezt a kis sárkány is, és biztos volt benne, hogy ha megígérték neki, akkor az úgy is lesz, még ha az ég a földdel összeszakad, akkor is, még ha kisbalták esnek az égből, akkor is! És a sárkányszülők is tudták, hogy a sárkánygyerekeket nem szabad sohase becsapni!

Hiszitek, vagy sem, ez a története a forró csokoládénak!


VÉGE