Mese a Meséskönyvről
Bobby Leng:
Mese a Meséskönyvről
mese
Az Anyuka vásárolt a Könyvesboltban egy szép nagy mesekönyvet. A könyv vaskos volt, és tele volt szép képekkel, rajzokkal. Meg sok-sok izgalmas mesével.
Este, amikor a Kisgyerek elálmosodott, és lefektették a szép tiszta, habos-babos, illatos ágyacskájába, akkor az Anyuka elővette a hatalmas Meséskönyvet, és lapozni kezdett. A Kisgyerek már nagyon laposakat pislogott, de azért várta, nagyon várta a szép mesét. Mert Anyuka minden este szokott neki mesélni, de azokat a mesekönyveket már betéve tudja, amiket régebben vásároltak.
Nos hát, az Anyuka olyan mesét keresett, ami rövidke, mert látta, hogy a Kisgyerek már alig bír ébren maradni. Alig tudja a szemét nyitva tartani.
Szóval, Anyuka talált egy kis rövid mesét. Ez három malackáról szólt, akiknek még nem volt házacskájuk, de szerettek volna, mert nem szerettek fázni.
Anyuka mesélni kezdett.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer valahol három kismalac. Érdekes kis malackák voltak, még a nevük is érdekes volt, mert így hívták őket: Nyifi, Nyafi, Nyufi. Egyszer azt gondolták, házat építenek, de hogy hogyan és miből, azon folyton hajbakaptak. Az egyik téglából akart, a másik szalmából, a harmadik ágakból. Összevesztek, ezért ki-ki a saját elgondolása szerint kezdett építkezni.
Nyufi szalmát hordott rakásra, és abból kötözgetett, taposgatott, fonogatott össze egy tip-top kis házikót.
Nyafi ágakat keresett az erdőn, azokat hordta össze, és a tisztáson az ágakból ácsolt össze magának egy kis házacskát belőle.
Nyifi pedig elment a faluba, szerzett téglát, maltert, cserepet, gerendákat, és azokból kezdett építeni.
No, estére mindenki készen is lett a nagy művel. Nyugovóra is tértek. Gondolták: meglesznek ők egyedül, nem kell folyton egymás nyakába lihegni, egymás sarkát taposni, jó lesz ez így.
Csakhogy a mindig éhes farkas szagot kapott: Ujjé, új husi az erdőn! No, ma bevacsorázok - gondolta, és el is indult a szag irányába. Meg is találta a szalmakunyhót, kettőt se gondolkodott, fújt egy nagyot, és a szalmakunyhó össze is dőlt. Szaladt ám visítva Nyufi, szaladt, egyenest Nyafi faházikójához. Dörömbölt, hogy engedje be, mert üldözi a farkas!
Besuttyant gyorsan, jól bezárták az ajtót, reszkettek nagyon félelmükben. De a farkas csak jött, jött, fújt egy nagyot, és a faház sitty-sutty, összedőlt. Futott a két kismalac, egyenest Nyifi téglaházához. Visítottak eszeveszetten, hogy engedje be őket, mert jön a farkas, itt liheg a nyomukban, ni!
Besuttyantak, bezárkóztak. A farkas meg csak jött, jött, és fújt egy nagyot.... aztán még egyet, meg még egyet, de akárhányat is fújt, nem tudta elfújni a házikót.
A Kisgyerek elaludt, még mielőtt Anyuka befejezte volna a mesét. Akkor Anyuka becsukta a szép mesekönyvet, de még előtte nézegette kicsit a szépen festett képeket, amik a meséhez illusztrációként készültek, és ügyes nénik meg bácsik festették őket.
Aztán letette az asztalra a könyvet, a Kisgyereket jól betakargatta, adott neki egy jóéjt-puszit, amire fel se ébredt, olyan mélyen aludt. Azután kiment a szobából. A kis éjjeli lámpácskát égve hagyta, hogy a kisgyerek ne féljen, ha felébred. Azt gondolta az Anyuka, hogy jobb volna, ha a Kisgyerek az ő szobájukban aludna, közel hozzá. Nagyon nem szereti, hogy másik szobában lakik, mert azt szeretné, ha mindig mellette lenne. Csakhogy Apuka meg nem nagyon akarja ezt. De meg fogja próbálni meggyőzni. Hiszen jobb lenne mindenképp: éjszaka, ha felijed a Kisgyerek, akkor azonnal ott-teremhet mellette, mert ha most ilyesmi van, akkor bizony ő a másik szobából meg se hallja, ha felsír és nem tudja megvigasztalni szegénykét. Nem jól van ez így!
Amikor Anyuka kiment a szobából, a hatalmas, szép fedelű és csodás festményekkel teli mesekönyv ottmaradt a szobában.
A mesék is nyugovóra tértek. Minden mesében minden szereplő is elfáradt, és aludni ment. De másnap reggel összegyűltek a Kerek Erdő Közepén a Tisztáson, mint minden reggel. Együtt szoktak reggelizni. A hatalmas tölgyfa asztalt körülülik, az asztalon ott van a tej, a méz, a vaj, a finom puha kenyérke, vagy pirítós, meg kifli és zsemle, lekvár, kakaó és tejeskávé, meg finom kamillatea, és hozzálátnak a reggelizéshez. Közben beszélgetnek. Arról beszélgetnek, hogy ki mit szeret reggelizni. Piroska például a kakaót, meg a vajas kiflit mézzel megcsorgatva. A farkas tejeskávét zsemlével és lekvárral. A Nagyanyó csak a kenyérbélit tudja elnyámmogni fogatlan szájával, és kamillateát iszik hozzá. A Banya mindenből eszik és iszik egy keveset: az aggastyánok már nem esznek sokat, kicsi is hamar megüli a gyomrukat.
No, szóval reggeliztek, a legnagyobb békességben.
Reggelizés közben okosakat mondanak. Ilyeneket, hogy:
Kell a gyomornak a meleg tej, kakaó, kávé, tea, mert felmelegíti a gyomrot és kell a folyadék a szervezetnek, ugyebár. A méz, lekvár és vaj, a kenyérke, kifli és zsemle meg kell, hogy délig legyen kitartás és koncentrálni lehessen a mesékre. Mindenkinek arra, amit csinál. Délben majd jól megebédelnek, ebédet pedig mindig más és más tálal a meselényeknek. Változatosakat esznek, rengeteg gyümölcsöt, mert az erdőn abból nincsen hiány. Így hát minden mesehős igen jóbőrben leledzik. Vacsorázni is kell, ami hasonló, mint a reggeli: valami száraz kaja, hozzá tea, tejeskávé, kakaó, tejecske. De ezt hamar el kell fogyasztani, mert este aztán megint kinyitja valaki a Meséskönyvet, és akkor minden mesehősnek a helyére kell mennie, hogy a mesét hiánytalanul el lehessen mesélni. Mert ugye mi lenne, ha Piroska nem lenne ott a mesében? Vagy Jancsi és Juliska hiányozna a Meséskönyv lapjairól? Hogy lehetne hiányosan elmesélni egy mesét? Mesét csak úgy lehet elmesélni, ha kerek, nemde?
Másnap aztán megint kezdődik minden elölről. Este valaki kinyitja a Meséskönyvet, valahol a Világon, és a mesehősök felsóhajtanak: „No, gyerünk, menjünk a helyünkre megint!”
És elkezdődik a mesélés. Újra, és újra, és megint, és ismét. Míg a világ világ, és ameddig Meséskönyv létezik e Földön. Meg ameddig lesz Kisgyerek, akinek az Anyukája, vagy az Apukája, vagy a Nagypapija, vagy a Nagymamija, vagy a Nagytestvére, vagy a Nénikéje, vagy a Bácsikája, vagy valaki Más - szóval valaki mesél.
Mert a mesék csodaszépek, és aki gonoszkodik másokkal, az végül mindig rosszul jár.
A mesék képzeletben elvisznek olyan helyekre, ahol sohase járhatunk.
Próbáljátok csak ki: ha mesét olvastok, vagy hallgattok, akkor nem is a betűket vagy a szobácskátokat látjátok, vagy azt, aki mesél, hanem már szinte ott vagytok a mesében, képzeletben. Milyen nagyszerű dolog ez!
A felnőttek éppen ezért szeretnek olvasni mindenféle okos és kevésbé okos könyveket. Mert a könyvekben a történetek nagyon érdekesek, és elviszik a felnőtteket olyan világokba is, képzeletben, ahová a valóságos életben lehet, hogy sohase jutnak el.
Csodálatos dolog a képzelet! Soha senki és semmi se szabhat neki határt!
Ha olvasol, vagy valaki más olvas fel neked, akkor megszűnik körülötted a világ.
Ugye?
VÉGE
Mese a Meséskönyvről
mese
Az Anyuka vásárolt a Könyvesboltban egy szép nagy mesekönyvet. A könyv vaskos volt, és tele volt szép képekkel, rajzokkal. Meg sok-sok izgalmas mesével.
Este, amikor a Kisgyerek elálmosodott, és lefektették a szép tiszta, habos-babos, illatos ágyacskájába, akkor az Anyuka elővette a hatalmas Meséskönyvet, és lapozni kezdett. A Kisgyerek már nagyon laposakat pislogott, de azért várta, nagyon várta a szép mesét. Mert Anyuka minden este szokott neki mesélni, de azokat a mesekönyveket már betéve tudja, amiket régebben vásároltak.
Nos hát, az Anyuka olyan mesét keresett, ami rövidke, mert látta, hogy a Kisgyerek már alig bír ébren maradni. Alig tudja a szemét nyitva tartani.
Szóval, Anyuka talált egy kis rövid mesét. Ez három malackáról szólt, akiknek még nem volt házacskájuk, de szerettek volna, mert nem szerettek fázni.
Anyuka mesélni kezdett.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer valahol három kismalac. Érdekes kis malackák voltak, még a nevük is érdekes volt, mert így hívták őket: Nyifi, Nyafi, Nyufi. Egyszer azt gondolták, házat építenek, de hogy hogyan és miből, azon folyton hajbakaptak. Az egyik téglából akart, a másik szalmából, a harmadik ágakból. Összevesztek, ezért ki-ki a saját elgondolása szerint kezdett építkezni.
Nyufi szalmát hordott rakásra, és abból kötözgetett, taposgatott, fonogatott össze egy tip-top kis házikót.
Nyafi ágakat keresett az erdőn, azokat hordta össze, és a tisztáson az ágakból ácsolt össze magának egy kis házacskát belőle.
Nyifi pedig elment a faluba, szerzett téglát, maltert, cserepet, gerendákat, és azokból kezdett építeni.
No, estére mindenki készen is lett a nagy művel. Nyugovóra is tértek. Gondolták: meglesznek ők egyedül, nem kell folyton egymás nyakába lihegni, egymás sarkát taposni, jó lesz ez így.
Csakhogy a mindig éhes farkas szagot kapott: Ujjé, új husi az erdőn! No, ma bevacsorázok - gondolta, és el is indult a szag irányába. Meg is találta a szalmakunyhót, kettőt se gondolkodott, fújt egy nagyot, és a szalmakunyhó össze is dőlt. Szaladt ám visítva Nyufi, szaladt, egyenest Nyafi faházikójához. Dörömbölt, hogy engedje be, mert üldözi a farkas!
Besuttyant gyorsan, jól bezárták az ajtót, reszkettek nagyon félelmükben. De a farkas csak jött, jött, fújt egy nagyot, és a faház sitty-sutty, összedőlt. Futott a két kismalac, egyenest Nyifi téglaházához. Visítottak eszeveszetten, hogy engedje be őket, mert jön a farkas, itt liheg a nyomukban, ni!
Besuttyantak, bezárkóztak. A farkas meg csak jött, jött, és fújt egy nagyot.... aztán még egyet, meg még egyet, de akárhányat is fújt, nem tudta elfújni a házikót.
A Kisgyerek elaludt, még mielőtt Anyuka befejezte volna a mesét. Akkor Anyuka becsukta a szép mesekönyvet, de még előtte nézegette kicsit a szépen festett képeket, amik a meséhez illusztrációként készültek, és ügyes nénik meg bácsik festették őket.
Aztán letette az asztalra a könyvet, a Kisgyereket jól betakargatta, adott neki egy jóéjt-puszit, amire fel se ébredt, olyan mélyen aludt. Azután kiment a szobából. A kis éjjeli lámpácskát égve hagyta, hogy a kisgyerek ne féljen, ha felébred. Azt gondolta az Anyuka, hogy jobb volna, ha a Kisgyerek az ő szobájukban aludna, közel hozzá. Nagyon nem szereti, hogy másik szobában lakik, mert azt szeretné, ha mindig mellette lenne. Csakhogy Apuka meg nem nagyon akarja ezt. De meg fogja próbálni meggyőzni. Hiszen jobb lenne mindenképp: éjszaka, ha felijed a Kisgyerek, akkor azonnal ott-teremhet mellette, mert ha most ilyesmi van, akkor bizony ő a másik szobából meg se hallja, ha felsír és nem tudja megvigasztalni szegénykét. Nem jól van ez így!
Amikor Anyuka kiment a szobából, a hatalmas, szép fedelű és csodás festményekkel teli mesekönyv ottmaradt a szobában.
A mesék is nyugovóra tértek. Minden mesében minden szereplő is elfáradt, és aludni ment. De másnap reggel összegyűltek a Kerek Erdő Közepén a Tisztáson, mint minden reggel. Együtt szoktak reggelizni. A hatalmas tölgyfa asztalt körülülik, az asztalon ott van a tej, a méz, a vaj, a finom puha kenyérke, vagy pirítós, meg kifli és zsemle, lekvár, kakaó és tejeskávé, meg finom kamillatea, és hozzálátnak a reggelizéshez. Közben beszélgetnek. Arról beszélgetnek, hogy ki mit szeret reggelizni. Piroska például a kakaót, meg a vajas kiflit mézzel megcsorgatva. A farkas tejeskávét zsemlével és lekvárral. A Nagyanyó csak a kenyérbélit tudja elnyámmogni fogatlan szájával, és kamillateát iszik hozzá. A Banya mindenből eszik és iszik egy keveset: az aggastyánok már nem esznek sokat, kicsi is hamar megüli a gyomrukat.
No, szóval reggeliztek, a legnagyobb békességben.
Reggelizés közben okosakat mondanak. Ilyeneket, hogy:
Kell a gyomornak a meleg tej, kakaó, kávé, tea, mert felmelegíti a gyomrot és kell a folyadék a szervezetnek, ugyebár. A méz, lekvár és vaj, a kenyérke, kifli és zsemle meg kell, hogy délig legyen kitartás és koncentrálni lehessen a mesékre. Mindenkinek arra, amit csinál. Délben majd jól megebédelnek, ebédet pedig mindig más és más tálal a meselényeknek. Változatosakat esznek, rengeteg gyümölcsöt, mert az erdőn abból nincsen hiány. Így hát minden mesehős igen jóbőrben leledzik. Vacsorázni is kell, ami hasonló, mint a reggeli: valami száraz kaja, hozzá tea, tejeskávé, kakaó, tejecske. De ezt hamar el kell fogyasztani, mert este aztán megint kinyitja valaki a Meséskönyvet, és akkor minden mesehősnek a helyére kell mennie, hogy a mesét hiánytalanul el lehessen mesélni. Mert ugye mi lenne, ha Piroska nem lenne ott a mesében? Vagy Jancsi és Juliska hiányozna a Meséskönyv lapjairól? Hogy lehetne hiányosan elmesélni egy mesét? Mesét csak úgy lehet elmesélni, ha kerek, nemde?
Másnap aztán megint kezdődik minden elölről. Este valaki kinyitja a Meséskönyvet, valahol a Világon, és a mesehősök felsóhajtanak: „No, gyerünk, menjünk a helyünkre megint!”
És elkezdődik a mesélés. Újra, és újra, és megint, és ismét. Míg a világ világ, és ameddig Meséskönyv létezik e Földön. Meg ameddig lesz Kisgyerek, akinek az Anyukája, vagy az Apukája, vagy a Nagypapija, vagy a Nagymamija, vagy a Nagytestvére, vagy a Nénikéje, vagy a Bácsikája, vagy valaki Más - szóval valaki mesél.
Mert a mesék csodaszépek, és aki gonoszkodik másokkal, az végül mindig rosszul jár.
A mesék képzeletben elvisznek olyan helyekre, ahol sohase járhatunk.
Próbáljátok csak ki: ha mesét olvastok, vagy hallgattok, akkor nem is a betűket vagy a szobácskátokat látjátok, vagy azt, aki mesél, hanem már szinte ott vagytok a mesében, képzeletben. Milyen nagyszerű dolog ez!
A felnőttek éppen ezért szeretnek olvasni mindenféle okos és kevésbé okos könyveket. Mert a könyvekben a történetek nagyon érdekesek, és elviszik a felnőtteket olyan világokba is, képzeletben, ahová a valóságos életben lehet, hogy sohase jutnak el.
Csodálatos dolog a képzelet! Soha senki és semmi se szabhat neki határt!
Ha olvasol, vagy valaki más olvas fel neked, akkor megszűnik körülötted a világ.
Ugye?
VÉGE