Papundeklibohóc és Öltöztetőbaba

Bobby Leng:


Papundeklibohóc és Öltöztetőbaba
mese



Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Nem volt sohasem játékbabája, semmilyen se. Mert a szülei nagyon szegények voltak.
Hanem egyszer kapott egy új kis cipellőt. Merthogy a régi már teljesen szétmállott a lábán, kikandikált a lábujja, mert elhasadt a cipő orra. Meg a talpa is elkezdett leválni. Tehette, mert hiszen már használtan kapta, a szomszéd gazdagabb család gyerekének a kinőtt cipőcskéje volt.
No szóval, a szegény szülők nagykeservesen összekuporgattak annyi petákot, amiből tudtak venni a kislánykájuknak egy kis cipőcskét. Szép fekete lakkcipőcske volt, csak úgy ragyogott. Nagyon megörült a kislány a szépséges csillogó, fényes cipőcskéknek, meg is fogadta, hogy nagyon fog rájuk vigyázni. Úgy is tett: soha nem lépett sárba vele, és amikor hazatért, mindig kitisztította. Nedves rongyocskával törülgette, utána pedig száraz rongyocskával fényesítgette.

A kis fekete lakkcipőcskék egy papundekliből készült dobozban voltak. Hogy mi az a papundekli? Hát kemény kartonpapír. Vastag, merev. Nem olyan, mint a mostani cipős dobozok, hanem vastagabb, és nem volt színes, hanem csak amolyan szürkésfehér.
A kislány apukája ügyeskezű bácsi volt, ezért a kartondoboz tetejére rajzolt valamit. A kislány érdeklődve nézte, de sehogyse tudta kigondolni: mi lesz az.
Amikor az apuka kész lett a rajzolással, fogta az ollót, és vagdosni kezdte a doboztetőt a vonalak mentén. Majd amikor mindenféle alakzatok potyogtak ki, utána némelyik darabon lyukat ütött az olló hegyével úgy, hogy beleszúrt és kicsit megforgatta az olló hegyét.
Majd cérnát vett elő, és a lyukakba fűzte. A kislány még mindig nem tudta kitalálni, miféle dolog lesz ez. De az apukája csak mosolygott, nem árulta el.

Amikor aztán kész lett, megmutatta. Egy bohóc volt! A kezei és a lábai külön voltak cérnával hozzáerősítve a testéhez, így külön-külön lehetett mozgatni őket.

Nagyon tetszett a kislánynak a bohóc. Nagy örömmel köszönte meg, és játszogatni kezdett vele. Kérdezte apukáját, hogy milyen nevet adjon neki. Apukája pedig azt felelte, hogy legyen a neve Papundeklibohóc.

A doboz alsó részét anyuka kaparintotta meg. Ő is rajzolni kezdett, és amikor készen volt, ő is körbevágta a rajzot a vonalak mentén. Aztán odaadta a kislánynak. Egy szép lány volt, egy kivágott papírbaba. De ezzel még nem lehet mit kezdeni, így hát az anyuka különféle papírokat vett elő, és a babát ráfektette, körberajzolta. A vállától egészen a lábáig. De úgy, hogy a baba körvonalaitól kissé eltért, és fura módon a vállaknál, karoknál és a deréknál is kis fülecskéket is rajzolt. Majd amikor ezzel is készen lett, ezt is körbevágta ollóval. utána kiszínezte. Amikor kész lett, a kis füleket behajlította, és az így elkészült papírruhácskát - mert ez lett belőle - ráillesztette a papírbabára. A kis fülek odarögzítették a babára a ruhácskát. Többféle ruhácska is készült így: rakott mintájú, meg kockás szoknya, meg piros, meg bő, meg szűk, meg hosszú ujjú, meg rövid, meg magas nyakú, meg galléros, - és mind-mind másmilyen forma, másmilyen szín! Csak a kis fülecskék voltak mindig ugyanolyanok.

A kislánynak nagyon tetszett a papírbaba. Kérdezte anyukáját, hogy hogy hívják, ő pedig azt felelte, hogy Öltöztetőbaba. Mert öltöztetgetni lehet. Nagyszerű játék!

A kislány nagyon sokat játszott ezek után a Papundeklibohóccal, meg az Öltöztetőbabával. Már nem is bánta, hogy nincsen igazi, bolti babája. Igaz, hogy ezek a papírból készült holmik egy idő után meggyűrődtek a sok használattól, de a kislány ezt nem bánta. A mosolygós Papundeklibohóc, és a szép arcú lánykababa nagyon boldoggá tette őt.
Az ágyacskája mellett pedig ott szomorkodott egy csutkababa. Ezt még nyáron kapta, amikor a nagynénikéje földjén elkezdte a bajuszát hányni a kukorica. Akkor a nagynéni letört egy olyan csövet, amiből gyönyörű zöldessárga bajusz nőtt ki hosszan, és elhozta a kislánynak. Ez a bajusz képezte a baba hosszú szőke haját képzeletben, ezt bele lehetett képzelni. Csak az volt a baj, hogy ez a szépséges, csillogó bajusz egy idő után elsorvadt, megfakult és elszíneződött. Ezért később már a kislány letette az ágya mellé, és csak nézegette, de már nem nagyon játszott vele. A megszáradt bajusz-szálak letöredeztek, szegény csutkababa igencsak megcsúnyult. De a kislány továbbra is szerette, csak nem nagyon nyúlt hozzá, mert a csövet burkoló háncs csuhéj is megszáradt és megráncosodott, megtöredezett, csörgött. Nem akarta a kislány, hogy tönkremenjen. Így próbálta megőrizni, és esténként, lefekvéskor nézegette, és emlékezett, milyen jó volt vele játszani, amikor még szép volt, és ő azt képzelte, hogy királylány az ő csodálatos csutkababája.

Kicsit sajnálta a csutkababát, hogy ilyen hűtlen lett hozzá. Ezért odatette melléje a Papundeklibohócot és az Öltöztetőbabát is, hogy ne legyen olyan egyedül, ne legyen sohase szomorú.




VÉGE