Sárkány-mese
Bobby Leng:
Sárkány-mese
Valamikor, réges-régen, amikor az emberek valami ostoba gondolat miatt elkezdték irtani a szegény sárkányokat - pedig ők senkinek se ártottak - akkor a sárkányok megelégelték a dolgot, és elhatározták, hogy elrejtőznek az emberek szeme elől.
De hová mehetnének vajon? Hiszen nem bújhatnak bele valami kis apró lyukakba!
Akkor összegyűltek, és meghányták-vetették, hogy a hegyek gyomrában biztosan találnak barlangokat, amelyek elég nagyok ahhoz, hogy őket befogadják.
Amint mondták, úgy is lett: a hatalmas hegyek belsejében rejtőztek el. Ám a nagy hegyek barlangjainak folyosói egyetlen hatalmas, óriási barlangrendszerbe torkolltak, így minden sárkány ugyanoda jutott: a föld legmélyebb mélyébe.
Ott pedig nagyon hideg volt, fáztak is szegények. Ezért gondolták: tüzet raknak.
De mivel, amikor idelent nincsen fa, amit el tudnának égetni, hogy meleg legyen. Akkor az egyik sárkány sóhajtott egy jókorát, szájából pedig lángcsóva csapott ki. A barlang talaján pedig volt egy kis fekete csillogó rögdarabka, az azonnal lángra kapott és izzani kezdett. No, összenéztek a sárkányok: keressünk ilyen fekete kövecskéket és rakjuk halomba, aztán melegedjünk a tüzénél!
Amint elhatározták, úgy is tettek. Összeszedték, amit találtak. Látták, hogy a barlang falában is vannak ilyen fekete kövek, de azt nem tudták kikapargatni, pedig próbálták az erős körmeikkel.
No, de végül egész nagy halom fekete kövecskét hordtak össze, arra rálehelték a tüzes lehelletüket, az meggyulladt és izzani kezdett. Átmelegedtek szegény fagyoskodó sárkányok, és lefeküdtek aludni.
Másnap aztán, amikor felébredtek, látták ám, hogy a barlang falában is izzani kezdtek a fekete színű kövecskék, Jó meleg lett tőle, jól érezték magukat a sárkányok. Elterpeszkedtek, ásítoztak, sóhajtoztak jódolgukban. Gondolták: innen aztán ők soha többé ki nem másznak, az egyszer bizonyos!
A földnek mélye pedig egyre jobban izzani kezdett, és már az egész belseje forró lett. De a sárkányoknak ez meg se kottyant, mert őnekik a szájukban is tűz van, ezt mindenki tudja. Szóval soha többé nem látott senki emberfia egyetlen sárkányt se. Csak azt vették észre, hogy a magas hegyek ormán ki-kicsapnak a lángok és forró, izzó folyam ömlik ki rajta. Persze, nem értették, mitől lehet ez, de jó messzire elkerülték az ilyen helyeket.
Honnan is tudhatták volna, hogy a sárkányok hevítették fel a föld mélyét? És amikor már nagyon nagy a meleg, és túl sok a parázs, akkor fújnak egyet-kettőt, és megszabadulnak a feleslegtől. Ha pedig nagyon horkolnak, akkor még a föld is remegni kezd.
De itt végtére is békében élhetnek, míg a világ világ, s még két nap! Mert itt ugyan senki rájuk nem találhat soha többé!
És mivel nem szeretnek fázni, sohase hagyják kialudni a tüzet. Ezért azóta is forró a földnek belseje.
VÉGE
Sárkány-mese
Valamikor, réges-régen, amikor az emberek valami ostoba gondolat miatt elkezdték irtani a szegény sárkányokat - pedig ők senkinek se ártottak - akkor a sárkányok megelégelték a dolgot, és elhatározták, hogy elrejtőznek az emberek szeme elől.
De hová mehetnének vajon? Hiszen nem bújhatnak bele valami kis apró lyukakba!
Akkor összegyűltek, és meghányták-vetették, hogy a hegyek gyomrában biztosan találnak barlangokat, amelyek elég nagyok ahhoz, hogy őket befogadják.
Amint mondták, úgy is lett: a hatalmas hegyek belsejében rejtőztek el. Ám a nagy hegyek barlangjainak folyosói egyetlen hatalmas, óriási barlangrendszerbe torkolltak, így minden sárkány ugyanoda jutott: a föld legmélyebb mélyébe.
Ott pedig nagyon hideg volt, fáztak is szegények. Ezért gondolták: tüzet raknak.
De mivel, amikor idelent nincsen fa, amit el tudnának égetni, hogy meleg legyen. Akkor az egyik sárkány sóhajtott egy jókorát, szájából pedig lángcsóva csapott ki. A barlang talaján pedig volt egy kis fekete csillogó rögdarabka, az azonnal lángra kapott és izzani kezdett. No, összenéztek a sárkányok: keressünk ilyen fekete kövecskéket és rakjuk halomba, aztán melegedjünk a tüzénél!
Amint elhatározták, úgy is tettek. Összeszedték, amit találtak. Látták, hogy a barlang falában is vannak ilyen fekete kövek, de azt nem tudták kikapargatni, pedig próbálták az erős körmeikkel.
No, de végül egész nagy halom fekete kövecskét hordtak össze, arra rálehelték a tüzes lehelletüket, az meggyulladt és izzani kezdett. Átmelegedtek szegény fagyoskodó sárkányok, és lefeküdtek aludni.
Másnap aztán, amikor felébredtek, látták ám, hogy a barlang falában is izzani kezdtek a fekete színű kövecskék, Jó meleg lett tőle, jól érezték magukat a sárkányok. Elterpeszkedtek, ásítoztak, sóhajtoztak jódolgukban. Gondolták: innen aztán ők soha többé ki nem másznak, az egyszer bizonyos!
A földnek mélye pedig egyre jobban izzani kezdett, és már az egész belseje forró lett. De a sárkányoknak ez meg se kottyant, mert őnekik a szájukban is tűz van, ezt mindenki tudja. Szóval soha többé nem látott senki emberfia egyetlen sárkányt se. Csak azt vették észre, hogy a magas hegyek ormán ki-kicsapnak a lángok és forró, izzó folyam ömlik ki rajta. Persze, nem értették, mitől lehet ez, de jó messzire elkerülték az ilyen helyeket.
Honnan is tudhatták volna, hogy a sárkányok hevítették fel a föld mélyét? És amikor már nagyon nagy a meleg, és túl sok a parázs, akkor fújnak egyet-kettőt, és megszabadulnak a feleslegtől. Ha pedig nagyon horkolnak, akkor még a föld is remegni kezd.
De itt végtére is békében élhetnek, míg a világ világ, s még két nap! Mert itt ugyan senki rájuk nem találhat soha többé!
És mivel nem szeretnek fázni, sohase hagyják kialudni a tüzet. Ezért azóta is forró a földnek belseje.
VÉGE