A különös bolygó
Bobby Leng:
A különös bolygó
sci-fi
Az űrhajó némán landolt a bázison
Az űrhajósok átutaztak a városon
Egyenesen a fő-főtoronyba mentek
A fő-fő-fővezér előtt haptákban megjelentek.
Beszámoltak: hosszú útjokon mit láttak
Hogy minden veszélyes zóna közt átvágtak
Találtak egy csodálatos különös bolygót
És elmesélték: mit láttak s hogy volt.
Találtak rajta mindenféle tarka népeket
Kicsit és nagyot és óriást és sokféle gépeket
És hogy van ott egy faj, aki uralja a többit
És rajta éli ki szórakozási kénye-kedvit.
Egyes más fajokat megölnek és felfalnak
Másokat használnak utazásra rabnak
Megint másokon undokan kísérleteznek
És mindig habzsolnak, falnak, esznek.
Némely más fajok hátára ülnek, úgy járnak
Megint mások állnak az utcán és sokat várnak
Majd jön egy hosszú üres doboz, beszállnak
És a csillogó csíkon futó dobozzal útnak vágnak.
Egymást is, és más fajokat is csak kihasználnak
A testük gyenge, sokat sérülnek, véreznek, fájnak.
A vizek sósak és hatalmasak és mély ijesztőek
Áradásukat navigálja egy halott bolygó tevőleg
Hol megemeli, hol visszaejti a sok-sok-sok vizet
És a sok víz többnyire mély, csillogó, hideg.
Feltúródott sziklák egymásra hánytak-borultak
Hatalmas síkságokon érdekes lények vonulnak
Óriás szakadékok metszik a bolygó testét
Sokan vándorolnak, hogy a titkokat keressék.
Útra kelnek és bámészkodva leskelődnek
A vizekből kifogott lények húsán tengődnek
Gépmadárral emelkednek sokan a levegőbe
Majd nagyon sokára holtfáradtan szállnak ki belőle.
Nagyon sokan élnek azon a kicsike bolygón
Mindenfélék, kicsik-nagyok, millió módon
Csak az a furcsa, hogy egymástól el nem férnek
És nem várható, hogy valaha észretérnek.
Mindegyik mindenféle hangokat kiad
Az egyik félős és mindentől megriad
Míg a másik túl hangos és erőszakos
De mindegyik a különös bolygón lakos.
Látták, hogy egyik elpusztítja a másikat
Hogy ehessen, sokszor sokáig kutat
Üldözi, elkapja, megöli, majd felfalja
Így jut élelemhez a családja minden tagja.
Mégis a faj, mely tudását, végtagját használja
Az összes többi fajt uralja s magának akarja
Öntelt, agresszív, meggyőzhetetlen fajta
Gyilkos ösztöneinek nem parancsol, nem uralja.
Láttak olyat, hogy némely faj orrába karikát tettek
Arra kötelet, és ezeket a fajokat így vezettek
Más fajoknak szájába fémrudat nyomtak
Annál fogva rángatják, ülnek a hátán az urak
Körmére fém félkarikát szögeltek, égettek
Oldalába fém szöges karikát mélyesztnek.
Így rugdalják, hogy gyorsabban fusson
Szurkálják, ütik bottal, szíjjal, hogy jobban hasson
Másokat összegyűjtenek és viszik leölni
Apróra szétszedik és igyekeznek szájukba tömni.
Boncolnak másokat élve vagy holtan és műtik
Ide ezt, oda azt ültetnek, s hogy mi lesz, nézik
Vizsgálják: él-e még, meddig él, mérgezik őket
Vegyszerrel, gázokkal árasztják szegény szenvedőket.
Furcsa az a világ, különös, érthetetlen.
Hogy így élnek, egymás iránt kíméletlen.
Használják egymást, s ha idegent elkapnak
Akkor azt is szétszedik, részei közt matatnak.
Okosnak hiszik magukat, s világukat modernnek
De ők is kiszolgáltatottak egymásnak, s szenvednek
Ha kikerülnek egyszál maguk egy ismeretlen helyre
Mindentől megfosztva, látni: mily törékeny, s gyenge.
Szóval ezt látták a megfigyelők útjuk során
A különös bolygón, és mást is láttak talán
Ám van, amiről nem szívesen beszélnek
De mégis el kell mondaniuk, bármennyire is félnek.
Nem akarnak visszamenni oda többé soha
Mert ott egy idegen sorsa ugyancsak mostoha
Elkapják és felkoncolják, feldarabolják őket
És kísérletezésből vizsgálgatják, kínozzák őket.
Ez a faj ostoba, gonosz, kegyetlen, kíméletlen.
Az egész bolygón szaporodásuk kezelhetetlen.
Egyetlen égitestjük minden kincsét felélik
Van egy tárgy: a pénz, emiatt bolygójukat nem kímélik.
Pedig végstádiumos lett, ez mostmár jól látszik.
A felszín fogyatkozik, oszlik, foszlik, hámlik.
Nemsokára víz alá süllyed a kevés szárazföldjük
Hát jobb, ha memóriánkból az egészet kitöröljük.
Nem érdemelnek szánalmat, mert ők se szánnak
Gyilkolnak, háborúznak, mészárolnak, leigáznak
Oly sokan vannak, hogy egymástól nem férnek
Acsarkodnak, gonoszkodnak, rosszabbak, mint a férgek.
Ez a bolygó már milliárd évek óta létezik.
Rajta a lények ma még tűrhető életüket élhetik.
Az idő sodrásában sokféle lény alakult
Némely kihalt, másik aprócska helyre szorult
De van egy faj, mely kegyetlen, gonosz úrrá vált
Az uralkodás meg teljesen üres fejébe szállt
Hatalmát élvezi és gyötör mindent, ami él
De ha kiteszik egyedül pangani, akkor ő is fél
Gyenge és gyáva, de ha hatalmat kap a kezébe
Akkor fegyvert forgat, s a szeme forog: vérbe’
Élősködik, visszaél, urall, ha ő az erősebb
Sok ilyen van, sok fegyver, amitől ezek erősek.
Ezerféle lény, mind másféle nyelvet beszélnek.
Meg se értik egymást, egymástól alig férnek.
Színük is más, bőrük fénylő vagy matt, sötét
Vagy bronz, vagy sárgás, barna, vagy tejfehér.
Szemük színe is sokféle lehet, s a haj a fejükön.
Egyenként is élnek, egymástól teljesen külön.
Egyedül, vagy csoportosan, kis és nagy, sokan.
Van, amely ráér, lustul, míg a másik rohan.
Veszekednek, kiabálnak, lövöldöznek egymásra.
Pazarolnak. Sokminden megy veszendőbe, kárba.
Ez a bolygó különös, van rajta sokféle zöld.
Van alacsony, magas, vastag, göcsörtös, erős.
Van vékonyszálú, meg illatos, meg színes.
És csillog, ragyog, szikrázik mind, ha éppen vizes.
Szép. És vannak szőrös lények a növények között.
Millióféle. Meg amelyik repül magasan minden fölött.
Meg olyan is, ami parányi és a talajon futkos.
Fekete, kemény, vagy soklábú, hosszú, vagy lapos.
Meg a vizekben ezernyiféle lény lebeg-libeg.
A magaslatra menve minden lény erősen liheg.
És olykor nagy a forróság, vagy nagy a hideg.
A magaslatok legtöbbje kietlen, élettelen, rideg.
Egyébként szép, mikor a fénylő gömb lenyugszik.
Különös fényben pompázik minden, untig.
Elvolnánk ott - mondják a felderítők halkan
De amik ott élnek, csak gyilkolásznak nagyban.
Életveszélyben voltak ők is, amíg ott voltak.
De azért egy-két dolgot ennek ellenére hoztak.
Zöldet, feketét, színeset, élőlényeket, párat.
És alaposan bemocskolták ott a szép ruhákat.
Mindenféle szenny, mocsok rakódott rájuk.
Tele lett szennyeződésekkel a szemük, szájuk.
Nem is akarnak visszamenni oda soha többé.
Ha visszamenne egy is, biztos a nyakát törné.
Hajójukat lelőnék, ellenségesnek vélve őket.
Majd felboncolnák, s néznék a külsőket-belsőket.
Lesnék, hogyan működnek az alkatrészek
Ismeretlen, idegen, mondják, s mindenre készek.
Félnek, hát elpusztítják, aki hozzájuk érkezik.
Gondolják: csak rossz szándékuk lehet nekik.
Okosak, mégis ostobák, ez a félelmetes bennük.
Teljesen különböznek, mindenben más a testük.
Hát senki se akar mégegyszer közéjük vegyülni.
Nem akar egy se még a közelükbe se kerülni.
Elég volt egyszer, még sok is a tapasztalás.
Ha akar, hát mehet akárki, de most valaki más.
A különös bolygó messziről szép, tarka, fényes.
Más égitest világítja, hevíti, de ökológiája kényes.
Akik ott élnek, tudják, mégse tesznek semmit.
Sokakat nem is érdekel ez a dolog szemernyit.
Csak élnek bele a vakvilágba, esznek-isznak.
Pillanatnyi élvezetben, boldogságukban úsznak.
Hogy mi lesz később, száz vagy ezer év múlva?
Ha kérded, rádkiáltanának mérgesen dúlva-fúlva.
Ők nem lesznek már, a többi meg kit érdekel?
Más se legyen, ha te már akkor sehol se leszel?
Hát ilyen ez a bolygó, nem kell, maradjon magára.
Lakja sok gonosz, kapzsi, dőzsölős, szerencsétlen pára.
A legtöbbje nem gondol, csak magára, senkire másra.
És e bolygón a saját útját, önző útját, csak azt járja.
A felderítők végeztek, mindent átadtak, elmeséltek.
A különös bolygóról többé már nem is beszélnek.
Visszatérnek munkájukhoz, hazájukba, valahova.
Oda, hol addig éltek, amíg el nem utaztak oda.
A különös bolygó többé már nem érdekli őket.
Elég, hogy szívből köszöntik a visszaérkezőket.
Ünneplik őket, de ők senkinek többé nem mesélnek.
A vezetés majd kiadja a filmeket, remélhetőleg.
S akkor majd mindenki láthatja e barbár világot
Amit ők ott átéltek, amit mindegyikük saját szemével látott.
Visszatérni jó, a sok rossz emléket feledni kellene.
Hogy megpróbálják, mihamarabb, nincsenek ellene.
Majd kis idő múlva új munka jő, ezt nem említik majd.
A felderítés nem hozott jó eredményt, inkább csak kudarc.
VÉGE
A különös bolygó
sci-fi
Az űrhajó némán landolt a bázison
Az űrhajósok átutaztak a városon
Egyenesen a fő-főtoronyba mentek
A fő-fő-fővezér előtt haptákban megjelentek.
Beszámoltak: hosszú útjokon mit láttak
Hogy minden veszélyes zóna közt átvágtak
Találtak egy csodálatos különös bolygót
És elmesélték: mit láttak s hogy volt.
Találtak rajta mindenféle tarka népeket
Kicsit és nagyot és óriást és sokféle gépeket
És hogy van ott egy faj, aki uralja a többit
És rajta éli ki szórakozási kénye-kedvit.
Egyes más fajokat megölnek és felfalnak
Másokat használnak utazásra rabnak
Megint másokon undokan kísérleteznek
És mindig habzsolnak, falnak, esznek.
Némely más fajok hátára ülnek, úgy járnak
Megint mások állnak az utcán és sokat várnak
Majd jön egy hosszú üres doboz, beszállnak
És a csillogó csíkon futó dobozzal útnak vágnak.
Egymást is, és más fajokat is csak kihasználnak
A testük gyenge, sokat sérülnek, véreznek, fájnak.
A vizek sósak és hatalmasak és mély ijesztőek
Áradásukat navigálja egy halott bolygó tevőleg
Hol megemeli, hol visszaejti a sok-sok-sok vizet
És a sok víz többnyire mély, csillogó, hideg.
Feltúródott sziklák egymásra hánytak-borultak
Hatalmas síkságokon érdekes lények vonulnak
Óriás szakadékok metszik a bolygó testét
Sokan vándorolnak, hogy a titkokat keressék.
Útra kelnek és bámészkodva leskelődnek
A vizekből kifogott lények húsán tengődnek
Gépmadárral emelkednek sokan a levegőbe
Majd nagyon sokára holtfáradtan szállnak ki belőle.
Nagyon sokan élnek azon a kicsike bolygón
Mindenfélék, kicsik-nagyok, millió módon
Csak az a furcsa, hogy egymástól el nem férnek
És nem várható, hogy valaha észretérnek.
Mindegyik mindenféle hangokat kiad
Az egyik félős és mindentől megriad
Míg a másik túl hangos és erőszakos
De mindegyik a különös bolygón lakos.
Látták, hogy egyik elpusztítja a másikat
Hogy ehessen, sokszor sokáig kutat
Üldözi, elkapja, megöli, majd felfalja
Így jut élelemhez a családja minden tagja.
Mégis a faj, mely tudását, végtagját használja
Az összes többi fajt uralja s magának akarja
Öntelt, agresszív, meggyőzhetetlen fajta
Gyilkos ösztöneinek nem parancsol, nem uralja.
Láttak olyat, hogy némely faj orrába karikát tettek
Arra kötelet, és ezeket a fajokat így vezettek
Más fajoknak szájába fémrudat nyomtak
Annál fogva rángatják, ülnek a hátán az urak
Körmére fém félkarikát szögeltek, égettek
Oldalába fém szöges karikát mélyesztnek.
Így rugdalják, hogy gyorsabban fusson
Szurkálják, ütik bottal, szíjjal, hogy jobban hasson
Másokat összegyűjtenek és viszik leölni
Apróra szétszedik és igyekeznek szájukba tömni.
Boncolnak másokat élve vagy holtan és műtik
Ide ezt, oda azt ültetnek, s hogy mi lesz, nézik
Vizsgálják: él-e még, meddig él, mérgezik őket
Vegyszerrel, gázokkal árasztják szegény szenvedőket.
Furcsa az a világ, különös, érthetetlen.
Hogy így élnek, egymás iránt kíméletlen.
Használják egymást, s ha idegent elkapnak
Akkor azt is szétszedik, részei közt matatnak.
Okosnak hiszik magukat, s világukat modernnek
De ők is kiszolgáltatottak egymásnak, s szenvednek
Ha kikerülnek egyszál maguk egy ismeretlen helyre
Mindentől megfosztva, látni: mily törékeny, s gyenge.
Szóval ezt látták a megfigyelők útjuk során
A különös bolygón, és mást is láttak talán
Ám van, amiről nem szívesen beszélnek
De mégis el kell mondaniuk, bármennyire is félnek.
Nem akarnak visszamenni oda többé soha
Mert ott egy idegen sorsa ugyancsak mostoha
Elkapják és felkoncolják, feldarabolják őket
És kísérletezésből vizsgálgatják, kínozzák őket.
Ez a faj ostoba, gonosz, kegyetlen, kíméletlen.
Az egész bolygón szaporodásuk kezelhetetlen.
Egyetlen égitestjük minden kincsét felélik
Van egy tárgy: a pénz, emiatt bolygójukat nem kímélik.
Pedig végstádiumos lett, ez mostmár jól látszik.
A felszín fogyatkozik, oszlik, foszlik, hámlik.
Nemsokára víz alá süllyed a kevés szárazföldjük
Hát jobb, ha memóriánkból az egészet kitöröljük.
Nem érdemelnek szánalmat, mert ők se szánnak
Gyilkolnak, háborúznak, mészárolnak, leigáznak
Oly sokan vannak, hogy egymástól nem férnek
Acsarkodnak, gonoszkodnak, rosszabbak, mint a férgek.
Ez a bolygó már milliárd évek óta létezik.
Rajta a lények ma még tűrhető életüket élhetik.
Az idő sodrásában sokféle lény alakult
Némely kihalt, másik aprócska helyre szorult
De van egy faj, mely kegyetlen, gonosz úrrá vált
Az uralkodás meg teljesen üres fejébe szállt
Hatalmát élvezi és gyötör mindent, ami él
De ha kiteszik egyedül pangani, akkor ő is fél
Gyenge és gyáva, de ha hatalmat kap a kezébe
Akkor fegyvert forgat, s a szeme forog: vérbe’
Élősködik, visszaél, urall, ha ő az erősebb
Sok ilyen van, sok fegyver, amitől ezek erősek.
Ezerféle lény, mind másféle nyelvet beszélnek.
Meg se értik egymást, egymástól alig férnek.
Színük is más, bőrük fénylő vagy matt, sötét
Vagy bronz, vagy sárgás, barna, vagy tejfehér.
Szemük színe is sokféle lehet, s a haj a fejükön.
Egyenként is élnek, egymástól teljesen külön.
Egyedül, vagy csoportosan, kis és nagy, sokan.
Van, amely ráér, lustul, míg a másik rohan.
Veszekednek, kiabálnak, lövöldöznek egymásra.
Pazarolnak. Sokminden megy veszendőbe, kárba.
Ez a bolygó különös, van rajta sokféle zöld.
Van alacsony, magas, vastag, göcsörtös, erős.
Van vékonyszálú, meg illatos, meg színes.
És csillog, ragyog, szikrázik mind, ha éppen vizes.
Szép. És vannak szőrös lények a növények között.
Millióféle. Meg amelyik repül magasan minden fölött.
Meg olyan is, ami parányi és a talajon futkos.
Fekete, kemény, vagy soklábú, hosszú, vagy lapos.
Meg a vizekben ezernyiféle lény lebeg-libeg.
A magaslatra menve minden lény erősen liheg.
És olykor nagy a forróság, vagy nagy a hideg.
A magaslatok legtöbbje kietlen, élettelen, rideg.
Egyébként szép, mikor a fénylő gömb lenyugszik.
Különös fényben pompázik minden, untig.
Elvolnánk ott - mondják a felderítők halkan
De amik ott élnek, csak gyilkolásznak nagyban.
Életveszélyben voltak ők is, amíg ott voltak.
De azért egy-két dolgot ennek ellenére hoztak.
Zöldet, feketét, színeset, élőlényeket, párat.
És alaposan bemocskolták ott a szép ruhákat.
Mindenféle szenny, mocsok rakódott rájuk.
Tele lett szennyeződésekkel a szemük, szájuk.
Nem is akarnak visszamenni oda soha többé.
Ha visszamenne egy is, biztos a nyakát törné.
Hajójukat lelőnék, ellenségesnek vélve őket.
Majd felboncolnák, s néznék a külsőket-belsőket.
Lesnék, hogyan működnek az alkatrészek
Ismeretlen, idegen, mondják, s mindenre készek.
Félnek, hát elpusztítják, aki hozzájuk érkezik.
Gondolják: csak rossz szándékuk lehet nekik.
Okosak, mégis ostobák, ez a félelmetes bennük.
Teljesen különböznek, mindenben más a testük.
Hát senki se akar mégegyszer közéjük vegyülni.
Nem akar egy se még a közelükbe se kerülni.
Elég volt egyszer, még sok is a tapasztalás.
Ha akar, hát mehet akárki, de most valaki más.
A különös bolygó messziről szép, tarka, fényes.
Más égitest világítja, hevíti, de ökológiája kényes.
Akik ott élnek, tudják, mégse tesznek semmit.
Sokakat nem is érdekel ez a dolog szemernyit.
Csak élnek bele a vakvilágba, esznek-isznak.
Pillanatnyi élvezetben, boldogságukban úsznak.
Hogy mi lesz később, száz vagy ezer év múlva?
Ha kérded, rádkiáltanának mérgesen dúlva-fúlva.
Ők nem lesznek már, a többi meg kit érdekel?
Más se legyen, ha te már akkor sehol se leszel?
Hát ilyen ez a bolygó, nem kell, maradjon magára.
Lakja sok gonosz, kapzsi, dőzsölős, szerencsétlen pára.
A legtöbbje nem gondol, csak magára, senkire másra.
És e bolygón a saját útját, önző útját, csak azt járja.
A felderítők végeztek, mindent átadtak, elmeséltek.
A különös bolygóról többé már nem is beszélnek.
Visszatérnek munkájukhoz, hazájukba, valahova.
Oda, hol addig éltek, amíg el nem utaztak oda.
A különös bolygó többé már nem érdekli őket.
Elég, hogy szívből köszöntik a visszaérkezőket.
Ünneplik őket, de ők senkinek többé nem mesélnek.
A vezetés majd kiadja a filmeket, remélhetőleg.
S akkor majd mindenki láthatja e barbár világot
Amit ők ott átéltek, amit mindegyikük saját szemével látott.
Visszatérni jó, a sok rossz emléket feledni kellene.
Hogy megpróbálják, mihamarabb, nincsenek ellene.
Majd kis idő múlva új munka jő, ezt nem említik majd.
A felderítés nem hozott jó eredményt, inkább csak kudarc.
VÉGE