Az Utazó
Elizabeth Stone
Az Utazó
vers
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Kislány állt az ablaknál, s ma is némán kitekint,
Anyja szavain mereng, az utazót fürkészi odakint.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Hideg tél volt, s este már, a kislány ma is mesére vár,
Anyja jött, kezében könyv, és a kislány hallgatta öt.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Szép mese volt, mindig is szerette, akár nyár volt akár se.
Messze kinézett messze sötétben, az utazót fürkészve egyre csak egyre.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Mese szólt róla a néma utazóról, ki hó fölött suhan, néma éjszakákon.
Várta a kislány szerette volna látni, s vele kézenfogva a világot bejárni.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Kérdezte, milyen az utazó, de csak a nagymama felelt,
mikoron eljön az idő, meglátod Őt, kiről szól e mese,
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
neki szíve arany, keze nyugalmat, s oltalmat hoz, nem kísért többé se jó se gonosz.
Megnyugszol nála s békére lelsz, s ha eljő, mindent megértesz.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Kislány állt az ablaknál, s várta az utazót,
ki kopott kabátban, hó fölött, némán suhan ott.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Jött az utazó, és a kislány előtt megállt,
karját nyújtja, s már suhannak is a falon át.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Megmutatja neki mit hoz a jövő,
megmutatja neki, hogy ki is Ő.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Messze haladnak kint a sötétben, s egy kisháznál megállva a kislány betekint,
most magát látja az ablaknál , ki odabentről kitekint.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Majd múltak az évek, egy másodperc alatt, s sok tél jött nyár után.
a kislány már nagylány, a mesét, Ő mondja már.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Ablaknál állva, merengve kitekint, az utazót várja, mint eddig mindig.
Járt már a háznál az utazó régen, nagymamát látogatta meg éppen 20 éve.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Teltek az évek, mára háta görbe, szíve öreg,
de belül a kislány ki mesére vár, s közben a pusztát fürkészi már.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Már nem mond mesét, s nem is hallgat, csak kitekint a fagyra.
öreg szíve még meg megdobban, mikor másik szobából a mese átsurran,
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
De Ő csak néz ki a rétre, s várja oly nagyon,
azt kiről meséltek neki régen oly nagyon.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Várja a megnyugvást, az igaz s szent békét,
s reméli hogy boldogsággal tölti el az utazó, vén szívét.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Most is a kislány magát látja, nagymamaként,
ki csak az utazót fürkészi odakint.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Pedig ott a család, ki igaz, s szent békét és boldogságot nyújt,
oltalmat s megnyugvást nemcsak az utazó hoz.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Az utazó ismét suhan a lánnyal,
megint itthon, és a jelenben vannak.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Az utazó hangtalanul belép, s megfogja a nagymama vén kezét,
szeretettel, békével tölti el vén szívét.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Már nem kérdi a kislány milyen az utazó, csak némán kitekint,
nagymamát látja az utazóval elsuhanni odakint.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Ő érti s tudja már, az élet oly rövid,
kár merengeni , s az utazót fürkészni odakint.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Anyjának szólt, ma más mesét akar,
elég volt a búból, vidámság jöjj hamar.
Vége
Az Utazó
vers
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Kislány állt az ablaknál, s ma is némán kitekint,
Anyja szavain mereng, az utazót fürkészi odakint.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Hideg tél volt, s este már, a kislány ma is mesére vár,
Anyja jött, kezében könyv, és a kislány hallgatta öt.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Szép mese volt, mindig is szerette, akár nyár volt akár se.
Messze kinézett messze sötétben, az utazót fürkészve egyre csak egyre.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Mese szólt róla a néma utazóról, ki hó fölött suhan, néma éjszakákon.
Várta a kislány szerette volna látni, s vele kézenfogva a világot bejárni.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Kérdezte, milyen az utazó, de csak a nagymama felelt,
mikoron eljön az idő, meglátod Őt, kiről szól e mese,
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
neki szíve arany, keze nyugalmat, s oltalmat hoz, nem kísért többé se jó se gonosz.
Megnyugszol nála s békére lelsz, s ha eljő, mindent megértesz.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Kislány állt az ablaknál, s várta az utazót,
ki kopott kabátban, hó fölött, némán suhan ott.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Jött az utazó, és a kislány előtt megállt,
karját nyújtja, s már suhannak is a falon át.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Megmutatja neki mit hoz a jövő,
megmutatja neki, hogy ki is Ő.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Messze haladnak kint a sötétben, s egy kisháznál megállva a kislány betekint,
most magát látja az ablaknál , ki odabentről kitekint.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Majd múltak az évek, egy másodperc alatt, s sok tél jött nyár után.
a kislány már nagylány, a mesét, Ő mondja már.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Ablaknál állva, merengve kitekint, az utazót várja, mint eddig mindig.
Járt már a háznál az utazó régen, nagymamát látogatta meg éppen 20 éve.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Teltek az évek, mára háta görbe, szíve öreg,
de belül a kislány ki mesére vár, s közben a pusztát fürkészi már.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Már nem mond mesét, s nem is hallgat, csak kitekint a fagyra.
öreg szíve még meg megdobban, mikor másik szobából a mese átsurran,
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
De Ő csak néz ki a rétre, s várja oly nagyon,
azt kiről meséltek neki régen oly nagyon.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Várja a megnyugvást, az igaz s szent békét,
s reméli hogy boldogsággal tölti el az utazó, vén szívét.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Most is a kislány magát látja, nagymamaként,
ki csak az utazót fürkészi odakint.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Pedig ott a család, ki igaz, s szent békét és boldogságot nyújt,
oltalmat s megnyugvást nemcsak az utazó hoz.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Az utazó ismét suhan a lánnyal,
megint itthon, és a jelenben vannak.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Az utazó hangtalanul belép, s megfogja a nagymama vén kezét,
szeretettel, békével tölti el vén szívét.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Már nem kérdi a kislány milyen az utazó, csak némán kitekint,
nagymamát látja az utazóval elsuhanni odakint.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Ő érti s tudja már, az élet oly rövid,
kár merengeni , s az utazót fürkészni odakint.
Jön tél a nyár után, s nyár a tél után.
Anyjának szólt, ma más mesét akar,
elég volt a búból, vidámság jöjj hamar.
Vége