A férfi négyszer
Bobby Leng:
A férfi négyszer
vers
A tini
De kis buták ezek a kis csajok
Ahányat csak lehet, ágyamba csalok
Utánuk bizony cseppet se búsulok
Hisz én még csak egy tinédzser vagyok.
Életem a tanulás, diszkózás, buli
Nem hagyom, hogy fejemre nőjön a suli
Ha felnövök, gazdag leszek, az tuti
Én leszek a városban a legmenőbb pubi!
A harmincas
A korombéli nők folyton itt nyüzsögnek
A pénzemért ajnároznak, de nem szeretnek
Dekoratív tartozékok. Velük szerepelek
De ne gondolják, hogy bármelyikkel egybekelek.
Ha bárhova is sodor engemet az élet
A magánytól egyetlen percig se félek
Mindig akad majd női jótét lélek
Pénzért megteszi, ha szívességet kérek!
A korosodó
Férjhez mentek már a hozzám való lányok
Nem gondolták, hogy én majd rájuk várok
Elszéledtek, ki-ki erre, vagy arra
És végül ittmaradtam egymagamra.
Persze, pénzért megkaphatok mindent
Csak szeretetet nem, ezt az egy kincset.
Mégse bánt a magány, nem kell azt hinned
A fajtámról gyártottak már sok-sok viccet
Őszülő halánték csábítja a nőket
Megkapni, elvinni olyan könnyű őket
Így érzem jól magam, elszórakozom
A nős férfiakon csak szánakozom
Igába sose hajtom a fejemet
Nem fogom ajnározni a nejemet
Ilyet tőlem soha senki ne kérjen
Nem szólíthat úgy senki: kedves férjem
Egyetlen nő se felelne meg nekem
Egyik bárgyú, a másik esztelen
A többi bevállalós meg kicsapongó
Persze, mindez nekem így jó
Lekötni egy mellett se fogom magam
Nekem épp úgy jó, ahogy ma van.
Az idős férfi
A hamu is mamu, nem kell már a nőcske
Hacsak nem azért, hogy kis leveskét főzne
Én már nem akarok semmi mást tőle
Sőt, inkább elbújok reszketve előle.
Egyedül lenni mégse jó, dehogy jó
Egyedül a kártya, hintaszék, kandalló
Jó lenne egy nyanya, aki velem élne
Egy amolyan fehér hajú öreg néne
Éppen olyan öreg, mint amilyen én lettem
Hisz az évek sitty-sutty, elszálltak felettem
Pedig annyi szép lány volt, akiket szerettem
Sajnos, egyet se tartottam mellettem
Most szidhatna morcan, hogy sáros a lábam
És összepiszkoltam a szőnyeget a szobában
Hogy már megint lemorzsáztam a ruhámat
Vagy hogy megint nem vetettem be az ágyat
De jólesne hallani ilyen beszédet
S nem kéne elviselni az egyedüllétet
Sóhajtozva bújnánk esténként az ágyba
Olvasgatnánk csendben, s mosolyognánk egymásra
Csendes beszélgetésekkel töltenénk a napot
Meg-meglátogatnánk a parkban a padot
Sétálgatnánk lassan, galambot etetnénk
A világ legboldogabb vén párja mi lennénk!
Csoszognánk, totyognánk, jókat kacarásznánk
Azon, hogy milyen ügyetlenek is volnánk
Eljönnének hozzánk vasárnap ebédre
Az unokák, s mi rajonganánk érte
Nézegethetnénk a sok régi képet
Mindenfelé lefotózunk sok-sok szépet
És sajnálnánk a kinti nyüzsgő népet
Hogy lótnak meg futnak, sose ér ez véget?
Újságot böngésznénk, teát szürcsölgetnénk
A világ legboldogabb vén párja mi lennénk!
Na de mindez álom, nem válhat valóra
Mert elszaladt már az a sok boldog óra
Nem ragadtam meg, és nem is értékeltem
Se szőke, se barna nem maradt mellettem
Egyedül maradtam, mint a csupasz ujjam
De nicsak, épp ballag egy anyó amottan!
Leült ott egy padra. Oda kéne mennem
Ha lenne csak egy kis parányicska merszem
Na de gyerünk, ismerjük meg szépen
Hátha ő lesz, aki főzöget majd nékem
Esténként egy kicsit felrázza a párnám
Mosolyogva jön-megy, kedvesen szól hozzám
Nem a szép szeméért, inkább önmagáért
Kérném meg a kezét, hátha éppen ráér
Hogy majd együtt menjünk tovább, kéz a kézben
Ilyen furcsa érzést nem éreztem régen
Odamegyek hozzá lassan lépdegélve
S megkérdezem tőle csendesen és félve
Összekötné-e az életét enyémmel
S velem lenne mindig, minden nap és éjjel
S hogyha igent mond majd, leszünk jóbarátok
Elszáll végre rólam ez a magány-átok
Eljön hozzám, s végre egyedül nem leszek
Vidámabban telnek majd a nyarak-telek
Kártyázgatunk majd a kandalló fényénél
Kockás plédbe bújva a tűz melegénél
Nem lesz többé senki boldogabb minálunk
Mert majd minden percben örömet találunk!
VÉGE
A férfi négyszer
vers
A tini
De kis buták ezek a kis csajok
Ahányat csak lehet, ágyamba csalok
Utánuk bizony cseppet se búsulok
Hisz én még csak egy tinédzser vagyok.
Életem a tanulás, diszkózás, buli
Nem hagyom, hogy fejemre nőjön a suli
Ha felnövök, gazdag leszek, az tuti
Én leszek a városban a legmenőbb pubi!
A harmincas
A korombéli nők folyton itt nyüzsögnek
A pénzemért ajnároznak, de nem szeretnek
Dekoratív tartozékok. Velük szerepelek
De ne gondolják, hogy bármelyikkel egybekelek.
Ha bárhova is sodor engemet az élet
A magánytól egyetlen percig se félek
Mindig akad majd női jótét lélek
Pénzért megteszi, ha szívességet kérek!
A korosodó
Férjhez mentek már a hozzám való lányok
Nem gondolták, hogy én majd rájuk várok
Elszéledtek, ki-ki erre, vagy arra
És végül ittmaradtam egymagamra.
Persze, pénzért megkaphatok mindent
Csak szeretetet nem, ezt az egy kincset.
Mégse bánt a magány, nem kell azt hinned
A fajtámról gyártottak már sok-sok viccet
Őszülő halánték csábítja a nőket
Megkapni, elvinni olyan könnyű őket
Így érzem jól magam, elszórakozom
A nős férfiakon csak szánakozom
Igába sose hajtom a fejemet
Nem fogom ajnározni a nejemet
Ilyet tőlem soha senki ne kérjen
Nem szólíthat úgy senki: kedves férjem
Egyetlen nő se felelne meg nekem
Egyik bárgyú, a másik esztelen
A többi bevállalós meg kicsapongó
Persze, mindez nekem így jó
Lekötni egy mellett se fogom magam
Nekem épp úgy jó, ahogy ma van.
Az idős férfi
A hamu is mamu, nem kell már a nőcske
Hacsak nem azért, hogy kis leveskét főzne
Én már nem akarok semmi mást tőle
Sőt, inkább elbújok reszketve előle.
Egyedül lenni mégse jó, dehogy jó
Egyedül a kártya, hintaszék, kandalló
Jó lenne egy nyanya, aki velem élne
Egy amolyan fehér hajú öreg néne
Éppen olyan öreg, mint amilyen én lettem
Hisz az évek sitty-sutty, elszálltak felettem
Pedig annyi szép lány volt, akiket szerettem
Sajnos, egyet se tartottam mellettem
Most szidhatna morcan, hogy sáros a lábam
És összepiszkoltam a szőnyeget a szobában
Hogy már megint lemorzsáztam a ruhámat
Vagy hogy megint nem vetettem be az ágyat
De jólesne hallani ilyen beszédet
S nem kéne elviselni az egyedüllétet
Sóhajtozva bújnánk esténként az ágyba
Olvasgatnánk csendben, s mosolyognánk egymásra
Csendes beszélgetésekkel töltenénk a napot
Meg-meglátogatnánk a parkban a padot
Sétálgatnánk lassan, galambot etetnénk
A világ legboldogabb vén párja mi lennénk!
Csoszognánk, totyognánk, jókat kacarásznánk
Azon, hogy milyen ügyetlenek is volnánk
Eljönnének hozzánk vasárnap ebédre
Az unokák, s mi rajonganánk érte
Nézegethetnénk a sok régi képet
Mindenfelé lefotózunk sok-sok szépet
És sajnálnánk a kinti nyüzsgő népet
Hogy lótnak meg futnak, sose ér ez véget?
Újságot böngésznénk, teát szürcsölgetnénk
A világ legboldogabb vén párja mi lennénk!
Na de mindez álom, nem válhat valóra
Mert elszaladt már az a sok boldog óra
Nem ragadtam meg, és nem is értékeltem
Se szőke, se barna nem maradt mellettem
Egyedül maradtam, mint a csupasz ujjam
De nicsak, épp ballag egy anyó amottan!
Leült ott egy padra. Oda kéne mennem
Ha lenne csak egy kis parányicska merszem
Na de gyerünk, ismerjük meg szépen
Hátha ő lesz, aki főzöget majd nékem
Esténként egy kicsit felrázza a párnám
Mosolyogva jön-megy, kedvesen szól hozzám
Nem a szép szeméért, inkább önmagáért
Kérném meg a kezét, hátha éppen ráér
Hogy majd együtt menjünk tovább, kéz a kézben
Ilyen furcsa érzést nem éreztem régen
Odamegyek hozzá lassan lépdegélve
S megkérdezem tőle csendesen és félve
Összekötné-e az életét enyémmel
S velem lenne mindig, minden nap és éjjel
S hogyha igent mond majd, leszünk jóbarátok
Elszáll végre rólam ez a magány-átok
Eljön hozzám, s végre egyedül nem leszek
Vidámabban telnek majd a nyarak-telek
Kártyázgatunk majd a kandalló fényénél
Kockás plédbe bújva a tűz melegénél
Nem lesz többé senki boldogabb minálunk
Mert majd minden percben örömet találunk!
VÉGE