A házasság II
Bobby Leng:
A házasság II.
Vagy mindent, vagy semmit
Amikor oltár előtt állsz a kedveseddel
Mire gondolsz, mondd csak, kiskomám?
Ugye, csakis arra, hogy boldogok vagytok
Örökre, végleg, mint apáitok hajdanán.
Nem fordul meg remélem, sose, a fejedben
Hogy: Jaj, mit hagytam ki, ugyan, mit is?
Csak ezt az egyet, ezt szerethetem mindig
- Ha erre gondolsz, a szerelmed hamis.
Ha az ember szerelmes, nem gondol másra
Csak annak az egynek van hely a szívében.
Csak azt az egyet látja, csak arra gondol
Csak az az egy jár, csakis ő jár a fejében.
Az ember nem vágyik sohase másra. Soha.
Hiszen a szerelem mindent betöltő érzés.
Csak Ővele lenni, csak mellette lenni
Nem is lehet ez sohase, sohase kérdés.
Nem jut eszébe, hogy mit hagyott ki
Hány másikat nem ölelt s többé nem is lehet
Miről mondott le, ha egynek igent mondott
Hogy a többinek ilyetén mondott nemet.
Ha eszébe jutnak ilyen dőre dolgok
Nem is szerelmes az a valaki, nem ám.
A szerelem csak egyszer van, egyszer
Csak egyszer szerethet az ember igazán.
Vagy mindent, vagy semmit, ez a szerelem.
Ha nem szereted a másikat, semmit se adsz.
Ha szereted, szívből, önzetlenül, igazán
Nem bánod, hogy örökre csak vele maradsz.
Nem vágysz másra, csak az ő ölelésére
Csak az ő csókját akarod mindig, szüntelen
Alig várod már, hogy közelében lehess
Édes, boldogító érzés ez a szerelem.
Ha másra is vágysz, és unod már a csókját
Ha nem hiányzik már a mosolya, nevetése
Ha nem vágysz már ellenállhatatlanul a közelébe
Akkor a szerelemnek sajna, itt a vége.
Vagy mindent, vagy semmit. Ez a szerelem.
Szeretni nem lehet, csak nagyon, vagy sehogy.
A szerelem vakká tesz, szolgává, ostobává
S ez mindig így marad, amíg a Föld forog.
A szerelem megrészegít, egészen elvarázsol
S ha évek múlva eljő a komor kijózanodás
A szerelemből szeretet lesz, józan, csendes
Vagy pedig üresség lesz helyette, semmi más.
Kifakulnak a vágyak, az érzések megkophatnak.
A kis hibák hirtelen láthatóvá, bosszantóvá válnak.
Már nem vágyunk minden percben vele lenni
És a megjegyzések mostmár sértenek, úgy fájnak.
A rózsaszín köd szemünkről, szívünkről feloszlik
De helyébe léphet a megértés és a szeretet.
Végleges boldogság, megnyugvás, biztonság
Megszokott melegség, kedvesség, tisztelet.
De a hűség megmaradhat, nem kell pánikolni.
Nem kell mindjárt ugrani kalandból kalandba.
A megszokás nem unalmas, inkább biztonságos
Kiszámítható, ha az ember bölcs, és nem ostoba.
Apáink, anyáink, őseink mind-mind eszerint éltek.
Megértéssel, tisztelettel voltak mindig egymás iránt.
Jóban-rosszban, holtomiglan-holtodiglan, nézd csak
Tanulj példájukból, ha valami kis apróság bánt.
VÉGE
A házasság II.
Vagy mindent, vagy semmit
Amikor oltár előtt állsz a kedveseddel
Mire gondolsz, mondd csak, kiskomám?
Ugye, csakis arra, hogy boldogok vagytok
Örökre, végleg, mint apáitok hajdanán.
Nem fordul meg remélem, sose, a fejedben
Hogy: Jaj, mit hagytam ki, ugyan, mit is?
Csak ezt az egyet, ezt szerethetem mindig
- Ha erre gondolsz, a szerelmed hamis.
Ha az ember szerelmes, nem gondol másra
Csak annak az egynek van hely a szívében.
Csak azt az egyet látja, csak arra gondol
Csak az az egy jár, csakis ő jár a fejében.
Az ember nem vágyik sohase másra. Soha.
Hiszen a szerelem mindent betöltő érzés.
Csak Ővele lenni, csak mellette lenni
Nem is lehet ez sohase, sohase kérdés.
Nem jut eszébe, hogy mit hagyott ki
Hány másikat nem ölelt s többé nem is lehet
Miről mondott le, ha egynek igent mondott
Hogy a többinek ilyetén mondott nemet.
Ha eszébe jutnak ilyen dőre dolgok
Nem is szerelmes az a valaki, nem ám.
A szerelem csak egyszer van, egyszer
Csak egyszer szerethet az ember igazán.
Vagy mindent, vagy semmit, ez a szerelem.
Ha nem szereted a másikat, semmit se adsz.
Ha szereted, szívből, önzetlenül, igazán
Nem bánod, hogy örökre csak vele maradsz.
Nem vágysz másra, csak az ő ölelésére
Csak az ő csókját akarod mindig, szüntelen
Alig várod már, hogy közelében lehess
Édes, boldogító érzés ez a szerelem.
Ha másra is vágysz, és unod már a csókját
Ha nem hiányzik már a mosolya, nevetése
Ha nem vágysz már ellenállhatatlanul a közelébe
Akkor a szerelemnek sajna, itt a vége.
Vagy mindent, vagy semmit. Ez a szerelem.
Szeretni nem lehet, csak nagyon, vagy sehogy.
A szerelem vakká tesz, szolgává, ostobává
S ez mindig így marad, amíg a Föld forog.
A szerelem megrészegít, egészen elvarázsol
S ha évek múlva eljő a komor kijózanodás
A szerelemből szeretet lesz, józan, csendes
Vagy pedig üresség lesz helyette, semmi más.
Kifakulnak a vágyak, az érzések megkophatnak.
A kis hibák hirtelen láthatóvá, bosszantóvá válnak.
Már nem vágyunk minden percben vele lenni
És a megjegyzések mostmár sértenek, úgy fájnak.
A rózsaszín köd szemünkről, szívünkről feloszlik
De helyébe léphet a megértés és a szeretet.
Végleges boldogság, megnyugvás, biztonság
Megszokott melegség, kedvesség, tisztelet.
De a hűség megmaradhat, nem kell pánikolni.
Nem kell mindjárt ugrani kalandból kalandba.
A megszokás nem unalmas, inkább biztonságos
Kiszámítható, ha az ember bölcs, és nem ostoba.
Apáink, anyáink, őseink mind-mind eszerint éltek.
Megértéssel, tisztelettel voltak mindig egymás iránt.
Jóban-rosszban, holtomiglan-holtodiglan, nézd csak
Tanulj példájukból, ha valami kis apróság bánt.
VÉGE