A régi erdő
Bobby Leng:
A régi erdő
Hajdanvolt százéves öreg erdő
Ezüstlevelű mohos fákkal
Süppedő lombszőnyeg ritkás fűvel
Szélsusogás, levélzizegés, csapongó madárdal.
A girbe-gurba dűlőutak arra vezettek
Melyeken sok paraszti láb tapodott
Az erdőn át, mellette s körben
Talaja terméketlen, posza, sívó homok.
A dűnéket magasra túrta a ráérős idő
Takarva a sok kis paraszti lakot
Melyek kurjantásnyira szórtan álltak
- Abból éltek itt, mit e szegény föld adott.
Sok idő elfolyt. Akik itt éltek
Mind elmentek már, vagy így, vagy úgy.
Az utak is másfelé kanyarognak
Leomlottak a falak, s kiszáradt a kút.
Az erdőt olykor nagy vihar tépte
Majd máskor meg tűzvész tombolt itt.
A százéves fákból már alig maradtak
Hogy még ringassák az ég madarait.
A csendbe belesimult már régen
A régi majálisok vidám zaja.
A finom étkek, a bográcsok gőze
A jó boroktól vidámak dala.
A rönkökből ácsolt padok, asztalok
Rég elkorhadtak. Árvák, töröttek.
Tán új majálisokról álmodoznak
Friss, fiatal kezekről, kik újítók lehetnek.
Jaj, rá se ismerni már a vidékre.
Nincsenek kertek, szőlő, lugas.
Nincsenek már meg a régi gyümölcsfák
E tájra rég ráköszöntött a bús alkonyat.
Vagy talán mégsem: vadak tanyája
Az elsusnyósodott, gazos határ.
Megbújnak benne, s vidáman élnek
Nyulak, fácánok, őzek talán.
Kezek nem ássák, és nem kapálják
Vadon nőhet itt százféle gyom.
Viruló virágok, hatalmas számban
Burjánzanak a futóhomokon.
Vaddohány ontja illata árját
Vadméhek döngnek fölötte itt.
Akácosok nőttek ki a földből
S elfoglalták a szőlők helyeit.
Visszavett mindent a vad természet
Mit egykor az ember magának akart.
Az ember eltűnt, de ami itt van
Visszahódította az elhagyott ugart.
Így van ez jól tán. Biztosan jó ez.
Vegye csak el a természet, mi jár neki.
Övé is volt ez, mindig, mikor még régen
Állatokkal volt a Föld teli.
Övék volt minden, rét, mező, erdő.
Tavak, patakok, és gyors folyók.
Ingovány, lápok, bokrosok, berkek
Hegyek és völgyek, árnyat adók.
Siránkozunk, hogy nem lakik senki
Széles határban semerre már.
Ám mikor még itt nem voltak házak
A vadvilágé volt az egész határ.
Most, hogy az ember kivonult innen
S magárahagyta újra ezt a helyet
És másfelé is már, erre és merre
A síkságokat is, meg sok hegyet.
Most, hogy az ember nincsen már itten
Megfogyatkozott, jól van, tán jobb is így.
Visszaadta a természetnek végre
S a vadaknak az ősi vad élőhelyeit.
VÉGE
A régi erdő
Hajdanvolt százéves öreg erdő
Ezüstlevelű mohos fákkal
Süppedő lombszőnyeg ritkás fűvel
Szélsusogás, levélzizegés, csapongó madárdal.
A girbe-gurba dűlőutak arra vezettek
Melyeken sok paraszti láb tapodott
Az erdőn át, mellette s körben
Talaja terméketlen, posza, sívó homok.
A dűnéket magasra túrta a ráérős idő
Takarva a sok kis paraszti lakot
Melyek kurjantásnyira szórtan álltak
- Abból éltek itt, mit e szegény föld adott.
Sok idő elfolyt. Akik itt éltek
Mind elmentek már, vagy így, vagy úgy.
Az utak is másfelé kanyarognak
Leomlottak a falak, s kiszáradt a kút.
Az erdőt olykor nagy vihar tépte
Majd máskor meg tűzvész tombolt itt.
A százéves fákból már alig maradtak
Hogy még ringassák az ég madarait.
A csendbe belesimult már régen
A régi majálisok vidám zaja.
A finom étkek, a bográcsok gőze
A jó boroktól vidámak dala.
A rönkökből ácsolt padok, asztalok
Rég elkorhadtak. Árvák, töröttek.
Tán új majálisokról álmodoznak
Friss, fiatal kezekről, kik újítók lehetnek.
Jaj, rá se ismerni már a vidékre.
Nincsenek kertek, szőlő, lugas.
Nincsenek már meg a régi gyümölcsfák
E tájra rég ráköszöntött a bús alkonyat.
Vagy talán mégsem: vadak tanyája
Az elsusnyósodott, gazos határ.
Megbújnak benne, s vidáman élnek
Nyulak, fácánok, őzek talán.
Kezek nem ássák, és nem kapálják
Vadon nőhet itt százféle gyom.
Viruló virágok, hatalmas számban
Burjánzanak a futóhomokon.
Vaddohány ontja illata árját
Vadméhek döngnek fölötte itt.
Akácosok nőttek ki a földből
S elfoglalták a szőlők helyeit.
Visszavett mindent a vad természet
Mit egykor az ember magának akart.
Az ember eltűnt, de ami itt van
Visszahódította az elhagyott ugart.
Így van ez jól tán. Biztosan jó ez.
Vegye csak el a természet, mi jár neki.
Övé is volt ez, mindig, mikor még régen
Állatokkal volt a Föld teli.
Övék volt minden, rét, mező, erdő.
Tavak, patakok, és gyors folyók.
Ingovány, lápok, bokrosok, berkek
Hegyek és völgyek, árnyat adók.
Siránkozunk, hogy nem lakik senki
Széles határban semerre már.
Ám mikor még itt nem voltak házak
A vadvilágé volt az egész határ.
Most, hogy az ember kivonult innen
S magárahagyta újra ezt a helyet
És másfelé is már, erre és merre
A síkságokat is, meg sok hegyet.
Most, hogy az ember nincsen már itten
Megfogyatkozott, jól van, tán jobb is így.
Visszaadta a természetnek végre
S a vadaknak az ősi vad élőhelyeit.
VÉGE