Alkonyat
Bobby Leng:
Alkonyat
vers
Közelg az est, alkonyodik, a nap leszállt.
Harmat hullt a tájra, az útszéli kocsma is bezárt.
A vendégek elmentek, reggel korán kelnek.
Errefelé minden talpalattnyi földön termelnek.
Fáradt a test, az egésznapos munka meggyötörte.
Az ivóba is csak elszaladtak kicsit, egy sörre.
Az állatokat már mind ellátták, istállóban mind.
A tanyák elcsendesülnek, rájuk az éj tekint.
A szerszámok is mind eltéve, tisztogatva.
A traktor is beállt már, a csűr ajtaja zárva.
A gazdaasszony a forró ételt már feltálalta.
Asztal köré gyűlik a család apraja-nagyja.
A dűlőút kihalt már, csak a kóbor róka járja.
Valami zsákmány kell, otthon éhes kölyke várja.
A földeken feketeség lett az úr, semmit se látni.
Az elmaradt munkával meg kell a reggelt várni.
Az ember eltakarodott a határból, jönnek a vadak.
Átveszik jogos jussukat ismét, ki vadászik, ki füvet harap.
Ha nem zavar az ember, szabadon járnak-kelnek.
A félősebb fajták is - óvatosan bár - de végre legelnek.
Messze innen, esőáztatta betonsáv fut a végtelenbe.
A széles úton autók rohannak most is tülekedve.
Reflektoruk fénye bántóan éles, sötétbe hasít.
Az egyenes pálya sok úrvezetőt gyorsulni vadít.
Száguldanak, ki erre, ki arra, utaznak folyvást.
Benzinfaló szörnyek hajszolják mindig egymást.
Gyorsan, gyorsan, haladjunk, nem érünk rá várni.
Az ilyenek szoktak aztán baleset áldozatává válni.
A messzi város felett még a felhők is vörösen izznak.
A fények tükröződnek rajta, olyan, minthogyha virrad.
A rengeteg ház, a kivilágított utcák fényárban úsznak
A száguldó autók maguk után fénycsíkot húznak.
Nyüzsög a város. Lüktet, minthogyha mindig élne.
Éjjel és nappal, egyformán, zümmög és zúg, mintha zenélne.
Morajlik a sok jármű zaja, mert ezek éjjel is járnak.
Megremegnek a zajtól, dübörgéstől körben a házak.
Az emberek, mint hangyák, mindig futnak, mennek.
Reggel kirajzanak otthonaikból, és mindig sietnek.
Dolgozni, iskolába, sétálni, sportolni, - sok a dolog
Millió láb az úton, a járdán kopog, csoszog.
Estefelé kiglancolják magukat, színházba mennek.
Ilyenkor nagy a forgalma a sok szórakozóhelynek.
Esznek és isznak, táncolnak, mulatnak, nevetnek
Azt gondolná az ember, hogy a városiak sose pihennek.
A gyárak éjjel is működnek, folyton-folyvást, mindig.
Le sose állnak, ezerféle terméküket a világon széthintik.
A kórházakban éjjel is vigyázzák a sokféle beteget.
Itt mindig figyelni kell, az ápolónak aludni nem lehet.
A laktanyákban megvacsoráztak, takarodóra készülnek.
A levélpapírok, fényképek ilyenkor sorra előkerülnek.
Hazagondolnak, vágyódnak a büszke férfiak mind.
Feleség, menyasszony, vagy család vár rájuk odakint.
A várost körülöleli a sötétség, hiába ontja a fényeit.
Ahol nincs utcalámpa, a sötét takarja az éjszaka lényeit.
Sün tüskéi zörögnek az avarban, fűben, gazosban.
Kutya vonít valahol messze, elnyújtva, hosszan.
Macska szeme villan, körmét feni egy fának kérgén.
Egy csapat őz bukkan elő lassan az erdő szélén.
Nézelődnek, kicsit legelni is meg-megállnak
Fülük, mint radar, minden neszt fog, úgy vigyáznak.
A kukoricásban vaddisznók csörtetnek zörögve
Ők nem félnek, malackáikat terelgetik röfögve.
Itatóra mennek: nem messze innen a patak.
A friss vízre járnak messziről is a vadak.
A sötét éjszaka eltakar, elrejt mindent.
Ha a fény kialszik, senki se lát minket.
Ezt gondoljuk, de nem így van: a vadak látnak
Mi betolakodók, ők ős-szülöttei a világnak.
VÉGE
Alkonyat
vers
Közelg az est, alkonyodik, a nap leszállt.
Harmat hullt a tájra, az útszéli kocsma is bezárt.
A vendégek elmentek, reggel korán kelnek.
Errefelé minden talpalattnyi földön termelnek.
Fáradt a test, az egésznapos munka meggyötörte.
Az ivóba is csak elszaladtak kicsit, egy sörre.
Az állatokat már mind ellátták, istállóban mind.
A tanyák elcsendesülnek, rájuk az éj tekint.
A szerszámok is mind eltéve, tisztogatva.
A traktor is beállt már, a csűr ajtaja zárva.
A gazdaasszony a forró ételt már feltálalta.
Asztal köré gyűlik a család apraja-nagyja.
A dűlőút kihalt már, csak a kóbor róka járja.
Valami zsákmány kell, otthon éhes kölyke várja.
A földeken feketeség lett az úr, semmit se látni.
Az elmaradt munkával meg kell a reggelt várni.
Az ember eltakarodott a határból, jönnek a vadak.
Átveszik jogos jussukat ismét, ki vadászik, ki füvet harap.
Ha nem zavar az ember, szabadon járnak-kelnek.
A félősebb fajták is - óvatosan bár - de végre legelnek.
Messze innen, esőáztatta betonsáv fut a végtelenbe.
A széles úton autók rohannak most is tülekedve.
Reflektoruk fénye bántóan éles, sötétbe hasít.
Az egyenes pálya sok úrvezetőt gyorsulni vadít.
Száguldanak, ki erre, ki arra, utaznak folyvást.
Benzinfaló szörnyek hajszolják mindig egymást.
Gyorsan, gyorsan, haladjunk, nem érünk rá várni.
Az ilyenek szoktak aztán baleset áldozatává válni.
A messzi város felett még a felhők is vörösen izznak.
A fények tükröződnek rajta, olyan, minthogyha virrad.
A rengeteg ház, a kivilágított utcák fényárban úsznak
A száguldó autók maguk után fénycsíkot húznak.
Nyüzsög a város. Lüktet, minthogyha mindig élne.
Éjjel és nappal, egyformán, zümmög és zúg, mintha zenélne.
Morajlik a sok jármű zaja, mert ezek éjjel is járnak.
Megremegnek a zajtól, dübörgéstől körben a házak.
Az emberek, mint hangyák, mindig futnak, mennek.
Reggel kirajzanak otthonaikból, és mindig sietnek.
Dolgozni, iskolába, sétálni, sportolni, - sok a dolog
Millió láb az úton, a járdán kopog, csoszog.
Estefelé kiglancolják magukat, színházba mennek.
Ilyenkor nagy a forgalma a sok szórakozóhelynek.
Esznek és isznak, táncolnak, mulatnak, nevetnek
Azt gondolná az ember, hogy a városiak sose pihennek.
A gyárak éjjel is működnek, folyton-folyvást, mindig.
Le sose állnak, ezerféle terméküket a világon széthintik.
A kórházakban éjjel is vigyázzák a sokféle beteget.
Itt mindig figyelni kell, az ápolónak aludni nem lehet.
A laktanyákban megvacsoráztak, takarodóra készülnek.
A levélpapírok, fényképek ilyenkor sorra előkerülnek.
Hazagondolnak, vágyódnak a büszke férfiak mind.
Feleség, menyasszony, vagy család vár rájuk odakint.
A várost körülöleli a sötétség, hiába ontja a fényeit.
Ahol nincs utcalámpa, a sötét takarja az éjszaka lényeit.
Sün tüskéi zörögnek az avarban, fűben, gazosban.
Kutya vonít valahol messze, elnyújtva, hosszan.
Macska szeme villan, körmét feni egy fának kérgén.
Egy csapat őz bukkan elő lassan az erdő szélén.
Nézelődnek, kicsit legelni is meg-megállnak
Fülük, mint radar, minden neszt fog, úgy vigyáznak.
A kukoricásban vaddisznók csörtetnek zörögve
Ők nem félnek, malackáikat terelgetik röfögve.
Itatóra mennek: nem messze innen a patak.
A friss vízre járnak messziről is a vadak.
A sötét éjszaka eltakar, elrejt mindent.
Ha a fény kialszik, senki se lát minket.
Ezt gondoljuk, de nem így van: a vadak látnak
Mi betolakodók, ők ős-szülöttei a világnak.
VÉGE