Az ördögszekér meséje
Bobby Leng:
Az ördögszekér meséje
Kis kóró, kerek növényke, virága, s levele nincs.
Nincs a szárán más, csak milliónyi aprócska tövis.
Mégha zölden hozzányúlsz is, rettentően szúr.
Ezért aztán semmi állat nem eszi: se őz, se nyúl.
Ha megszárad, és letörik tövéről e kerek kis növény
Gurungázik a pusztában, ha hajtja a szél.
Ide-oda dülöngélve rohan, mint egy kerek szekér
Amibe egy pici ördög bandájával éppen belefér.
Szánkázik a homokdűnékről a mélybe le
Aztán a szél - mivel könnyű - viszi felfele.
Hogyha néha megakad a kis kóró valamibe
Megnézheted, hogy vajon üres-e a belseje?
Ajjaj, ott is éppen olyan sok a tüske keresztül-kasul
Jobb, hogyha az emberfia hozzá sose nyúl.
A sok apró pici tövis bőrünkbe rögtön beletörik
Fáj és éget, de ki nem jön, - majd lassan kikopik.
A kis ördög csak vihog rajtunk láthatatlanul
Azt hisszük, hogy csak a szél zúg - megállíthatatlanul.
E kis kóró sokfelé jár, amíg egyszercsak szétesik
Kis ágai, szúrós szára lassan mind letöredezik.
De még jövő nyáron is lesz belőle itt és amott
Kis zugokban, megakadva, pedig már rég halott.
De a szinte láthatatlan apró magok szerteszóródnak
Mind kikelnek, mint a fű, sűrűn, - még puha jó falat.
Ilyenkor még nincs tüskéje, pár centinyi csupán
Puha bársony a csenevész mohos dombok oldalán.
De ha felnő, akkor kerek, apró bokor lesz belőle mind
A természet örökforgó törvénye szerint.
S ha megszárad, újra hordja szerteszét a szél
Kerek kerék, gömb alakú, száguldó szekérderék.
Úgy is hívják: ballankóró, mert mindig úton van
Ballag erre, ballag arra, ahogy a szél hajtja, úgy szalad.
Benne apró ördögöcske, játszik, tetszik neki ez
Neki nem árt a sok tüske, ami a kórón terem.
Hogy is árthatna: jobb ez, mint a pokolnak tüze
Neki nem kín, állja a döfködést a lába, a keze.
Hogyha nagy a szél a pusztán: hát egész kompánia
Szalad-gurul, s ördögfiaknak lehet bennük kocsikáznia.
Hol egymásnak futnak, hol meg egy-egy lemarad
De a szélben, téli szélben mindegyik fut, rohan, szalad.
Olyan szekér ez, amibe, ami elé sohase kell ló
Olyan könnyű, pihekönnyű, súlytalan e kis kóró.
Fel-felkapja a szél, feldobja, majd újra leesik
Benne ördögfi viháncol, kacag és visít.
Vagy a szél süvölt a pusztán, téli hideg szél
Olyan hideg, hogy az ember tőle majd’ elalél.
Minden résen, ruharáncon, lyukon könnyen behatol
Minden bokron, ágak között sípol és dalol.
Átfúj mindent, csontig hat, szinte metsz a szörnyű hideg
Ez a táj ilyenkor télen kietlen, élettelen és rideg.
Jótét lélek mind elbújik, a vad a vackán vacog
A hidegtől az embernek még a foga is egymáshoz kocog.
Mozdulatlan tájban csupán az ördögszekér szalad
Ballankóró-kerek kerék régen elfeledte már a nyarat.
Ahogy szalad, szórja magját mindenfelé szerte
Messzire jut, a szél hajtja, s kis ördög ül benne.
Kergetőznek, ugrálgatnak, egymáshoz ütődnek
Pedig kicsik, mégis ijesztő, ha épp errefelé jönnek.
Sebesen gurulnak tova, pattognak a talajon
Ugrabugra kis kerekek, érdekes kép ez nagyon.
Ha nem láttál sose ilyet, elképzelni vajon hogy tudod?
Talán, hogyha arra járnál, télidőben, látni is fogod.
Ördögöcskék hajtják egyre, versenyeznek benne vadul
Útra kelnek, játszikálnak, s az ördögszekér gurul.
Gurul, mint egy kerek labda, - nem is sokkal nagyobb
Ha eljössz, ha hideg szél fúj, meg is láthatod.
Kies puszta, gazt, fűszálat lenget rajta a metsző szél
Hosszan tartó, rettenetes, fagyasztóan hideg itt a tél.
Akadálytalanul futkos, száguld a pusztán a szél
Minden élő teremtett lélek a megfagyástól fél.
Fújja a szél arcom, hajam, hiába a meleg sál
Hátat fordítok, akkor bebújni kevesebb rést talál.
Kabátomat összehúzom, fázósan didergek már
Rideg-hideg, nem tartóztat, nem csábít most ez a táj.
Mégis szép, különösen, ha lehull a fehér hó
Olyan tiszta, érintetlen, makulátlan téli takaró.
Alatta a föld, s a növény, meg a vad is biztonságban van
Meg nem fagy, sőt: puha marad a nedves talaj.
Ám a ballankórót most is éppúgy zavarássza a szél
Amikor északról jőve, havat hozva majd ide elér.
Ördögszekér, ballankóró, kicsi kerek halott dolog
De a magjában a jövő tavaszt várva az élet buzog.
Szétszóródik a fehér havon, s az olvadással elsüpped
E holtnak látszó pusztában mindenütt az élet lüktet.
Csak most alszik. Pihenget. Nyugszik csendesen.
Tavasszal a langyos napfény süt majd kedvesen.
Kicsalja a sok kis csírát, és megújul minden.
Zöldbe borul, smaragdszín lesz a pusztaság itten.
Hogy olyankor hol vannak az apró ördögöcskék?
Lesik-várják, hogy a kórót újra majd megülhessék.
S hogyha ősszel, tél elején elérkezik majd a nap
Minden ördögöcske egy-egy kórócskára kap.
Szekerecske-kerekecske, rohan, mint a szél
Oly sebesen száguldanak, ám biz’ egy se fél.
Pattognak az erős szélben gumilabdaként
Így hajtja a kórókat a téli szél szerteszét.
VÉGE
Az ördögszekér meséje
Kis kóró, kerek növényke, virága, s levele nincs.
Nincs a szárán más, csak milliónyi aprócska tövis.
Mégha zölden hozzányúlsz is, rettentően szúr.
Ezért aztán semmi állat nem eszi: se őz, se nyúl.
Ha megszárad, és letörik tövéről e kerek kis növény
Gurungázik a pusztában, ha hajtja a szél.
Ide-oda dülöngélve rohan, mint egy kerek szekér
Amibe egy pici ördög bandájával éppen belefér.
Szánkázik a homokdűnékről a mélybe le
Aztán a szél - mivel könnyű - viszi felfele.
Hogyha néha megakad a kis kóró valamibe
Megnézheted, hogy vajon üres-e a belseje?
Ajjaj, ott is éppen olyan sok a tüske keresztül-kasul
Jobb, hogyha az emberfia hozzá sose nyúl.
A sok apró pici tövis bőrünkbe rögtön beletörik
Fáj és éget, de ki nem jön, - majd lassan kikopik.
A kis ördög csak vihog rajtunk láthatatlanul
Azt hisszük, hogy csak a szél zúg - megállíthatatlanul.
E kis kóró sokfelé jár, amíg egyszercsak szétesik
Kis ágai, szúrós szára lassan mind letöredezik.
De még jövő nyáron is lesz belőle itt és amott
Kis zugokban, megakadva, pedig már rég halott.
De a szinte láthatatlan apró magok szerteszóródnak
Mind kikelnek, mint a fű, sűrűn, - még puha jó falat.
Ilyenkor még nincs tüskéje, pár centinyi csupán
Puha bársony a csenevész mohos dombok oldalán.
De ha felnő, akkor kerek, apró bokor lesz belőle mind
A természet örökforgó törvénye szerint.
S ha megszárad, újra hordja szerteszét a szél
Kerek kerék, gömb alakú, száguldó szekérderék.
Úgy is hívják: ballankóró, mert mindig úton van
Ballag erre, ballag arra, ahogy a szél hajtja, úgy szalad.
Benne apró ördögöcske, játszik, tetszik neki ez
Neki nem árt a sok tüske, ami a kórón terem.
Hogy is árthatna: jobb ez, mint a pokolnak tüze
Neki nem kín, állja a döfködést a lába, a keze.
Hogyha nagy a szél a pusztán: hát egész kompánia
Szalad-gurul, s ördögfiaknak lehet bennük kocsikáznia.
Hol egymásnak futnak, hol meg egy-egy lemarad
De a szélben, téli szélben mindegyik fut, rohan, szalad.
Olyan szekér ez, amibe, ami elé sohase kell ló
Olyan könnyű, pihekönnyű, súlytalan e kis kóró.
Fel-felkapja a szél, feldobja, majd újra leesik
Benne ördögfi viháncol, kacag és visít.
Vagy a szél süvölt a pusztán, téli hideg szél
Olyan hideg, hogy az ember tőle majd’ elalél.
Minden résen, ruharáncon, lyukon könnyen behatol
Minden bokron, ágak között sípol és dalol.
Átfúj mindent, csontig hat, szinte metsz a szörnyű hideg
Ez a táj ilyenkor télen kietlen, élettelen és rideg.
Jótét lélek mind elbújik, a vad a vackán vacog
A hidegtől az embernek még a foga is egymáshoz kocog.
Mozdulatlan tájban csupán az ördögszekér szalad
Ballankóró-kerek kerék régen elfeledte már a nyarat.
Ahogy szalad, szórja magját mindenfelé szerte
Messzire jut, a szél hajtja, s kis ördög ül benne.
Kergetőznek, ugrálgatnak, egymáshoz ütődnek
Pedig kicsik, mégis ijesztő, ha épp errefelé jönnek.
Sebesen gurulnak tova, pattognak a talajon
Ugrabugra kis kerekek, érdekes kép ez nagyon.
Ha nem láttál sose ilyet, elképzelni vajon hogy tudod?
Talán, hogyha arra járnál, télidőben, látni is fogod.
Ördögöcskék hajtják egyre, versenyeznek benne vadul
Útra kelnek, játszikálnak, s az ördögszekér gurul.
Gurul, mint egy kerek labda, - nem is sokkal nagyobb
Ha eljössz, ha hideg szél fúj, meg is láthatod.
Kies puszta, gazt, fűszálat lenget rajta a metsző szél
Hosszan tartó, rettenetes, fagyasztóan hideg itt a tél.
Akadálytalanul futkos, száguld a pusztán a szél
Minden élő teremtett lélek a megfagyástól fél.
Fújja a szél arcom, hajam, hiába a meleg sál
Hátat fordítok, akkor bebújni kevesebb rést talál.
Kabátomat összehúzom, fázósan didergek már
Rideg-hideg, nem tartóztat, nem csábít most ez a táj.
Mégis szép, különösen, ha lehull a fehér hó
Olyan tiszta, érintetlen, makulátlan téli takaró.
Alatta a föld, s a növény, meg a vad is biztonságban van
Meg nem fagy, sőt: puha marad a nedves talaj.
Ám a ballankórót most is éppúgy zavarássza a szél
Amikor északról jőve, havat hozva majd ide elér.
Ördögszekér, ballankóró, kicsi kerek halott dolog
De a magjában a jövő tavaszt várva az élet buzog.
Szétszóródik a fehér havon, s az olvadással elsüpped
E holtnak látszó pusztában mindenütt az élet lüktet.
Csak most alszik. Pihenget. Nyugszik csendesen.
Tavasszal a langyos napfény süt majd kedvesen.
Kicsalja a sok kis csírát, és megújul minden.
Zöldbe borul, smaragdszín lesz a pusztaság itten.
Hogy olyankor hol vannak az apró ördögöcskék?
Lesik-várják, hogy a kórót újra majd megülhessék.
S hogyha ősszel, tél elején elérkezik majd a nap
Minden ördögöcske egy-egy kórócskára kap.
Szekerecske-kerekecske, rohan, mint a szél
Oly sebesen száguldanak, ám biz’ egy se fél.
Pattognak az erős szélben gumilabdaként
Így hajtja a kórókat a téli szél szerteszét.
VÉGE