Az óriás

Bobby Leng:


Az óriás
legenda



Az óriás akkora volt, - egyszóval nagy.
A lábnyomán feltört a víz, nehéz nagyon.
Szotyogós-mocsaras tájon járkált épp akkor
Mélyen süppedt a talajba a lába e napon.

Lefeküdt aludni a földre, összegörnyedve.
Fejét hajlított karjára hajtva mélyen elaludt s álmodott.
Nem vette észre, hogy nagy vihar, irtózatos esővel jött.
A sok kiöntött folyó épp körötte mind-mind összefolyt.

Tengerré vált a rengeteg sok víz, ellepte őt.
Oly gyorsan jött és oly sebes volt a nagy áradás
Feleszmélésre, felébredésre nem hagyott időt
És nem tudott már felkelni szegény óriás.

Imígyen hát elpusztult szegény, akkor, ott.
Levonult a víz, de már hiába, vége van.
A teste összegörnyedten ottmaradott.
Siratni, szomorkodni miatta hasztalan.

Az óriásnak teste megkövült azóta rég.
Hegyláncnak vélnéd, fejét a tengerbe hajtja.
A lábaujját a másik tenger nyaldossa-mossa.
Így maradt örökre, mintha még most is aludna.

Ámde a lábnyomában azóta is egy tó lakik.
Igaz, hogy a széleit betöltötte nád, föveny, kavics.
Keskenyebb lett, de a formája jól kivehető.
Lábujjait elválasztja egy félsziget ma is.

A talpa görbedt, sánta volt talán, én nem tudom.
A mélyedésben édesvíz serkent, nem túl sekély.
Fickándó halak, kacsák és hattyúk élőhelye.
Ezredek óta, vagy tán régebben borzolja itt a szél.

Amerre járkált, mélyedések keletkeztek utána.
Hol puhább volt a talaj, ott megmaradt máig.
Lábai nyomában most is apró tavak csillognak
Szerencsére fennmaradtak biz’ ilyen sokáig.

Mikor történt mindez, hogy az óriás erre járt?
Annyira rég volt, egy vulkán is lett ott azóta.
S bár rég kialudt már, és betemetődött
De a megmaradt gránitsípok tanúskodnak róla.

Köveire a szél hordott földet, ami ma jó talaj.
Szőlőskertek, gyümölcsösök élnek itt boldogan.
Gazdagon termő éden kiskertek a déli oldalon.
Lelátni innen, hogy ki s merre járhat csónakon.

A félkörívben haladó hegylánc, hegygerinc
Olyan, mintha tényleg óriás csontváza lenne.
Ahogy kuporogva a földön, fázva fekszik
Mély álmát örökre alussza a tavat ölelve.

Európának szívében most is ott van e tó.
Azóta sok tél és nyár elszállt már felette.
Sok idegen járt s jár vizébe mártózni mindig:
Csodálta, fürdött benne és szerette.





VÉGE