Az ősz meséje
Bobby Leng:
Az ősz meséje
vers
A fák leveleinek színe megváltozott, mind megfakultak
Pedig nemrég még: tavasszal s nyáron üde zöldek voltak
Elfáradtak. Megtörtek, kiszáradtak a perzselő nap hevétől.
Meggyötörve, csüggedten csüggnek a viharok szelétől
Tépte, szaggatta őket és lyuggatta jégeső - nem kímélte
A sok levél a fákon s bokrokon mind a gyümölcsöket védte.
De mostmár végük, lehullanak szépen lassan, sorban
S ott hevernek sárgán, barnán, pirosan a füvön, s a porban
S száraz mivoltukban a léptek alatt fáradtan csörögnek
Már nem tudnak ellenállni a hűvös éjeken a sűrű ködnek
A szép hosszú meleg napok már amott, messze járnak
Egyszer-másszor már dér-köntöse is van a határnak.
Az ég tiszta kék, és van még azért ereje az őszi Napnak
De az emberek esténként a kályhába már tüzet raknak.
Gyümölcs, termény, termés mostanra mind begyűjtve
A tüzifa halomban, elég lesz egész télen majd a tűzre
A szőlők szüretje megvolt, a must már forr és érik
A kukoricatörés után a szárat is le kell vágni a télig.
Tavasztól őszig nagyon-nagyon sok a munka
De ilyenkor a legnehezebb, ezt mindenki tudja.
S ha mindennel végeztek már, és jön a fagy
S maholnap itt az esős idő, majd hó is lesz nagy
Akkor végre minden dolgos kéz megpihenhet
De pár hónap csak, s itt lesz ismét a tavasz, a kezdet.
De most, munkák végeztével a szerszámokat letisztították
Majd a kamrák, fészerek, pajták szegletébe tisztán elrakták
Tavaszig nem eszi meg őket mostmár a rozsda
Nincs pénz másikra, hogy a régit, tönkrementet kipótolja.
S bár a kérges tenyerek fényesre markolták a nyeleket
Azért a sima nyél is feltörte ám hólyagosra a kezeket.
Hányszor sajdult meg a derék, fáradt a hát meg a kar
Mégse lehet felhagyni vele, a fáradtság elszáll hamar.
Minden nap reggelén újra kell kezdeni megint, megint.
S ha egyik panaszkodik, a másik akkor csak legyint.
Menni kell, tenni, dolgozni, - s most itt van az ősz.
Ez mutatja meg, hogy gyenge lett a termés, vagy jó erős.
Mit ért a verejték, ami sokszor a szemükbe csorgott
Mit ért az erőfeszítés, hisz a fog olykor már csikorgott
De akkor is dolgozni kell, mert sokuknak ez az élet
A munka, a termés adja embernek-állatnak az ételt.
Mézédes súlyos érett szőlőfürtök, pirosló almák
Aranyló körték, barna diók, lila szilvák
A búza magtárban vagy padláson terítve szárad
Minden kukoricacsövet lefosztva a góréba hánytak
A tök a kamrában, a napraforgófejek a sarokban
A cirok kévébe kötötten, kúposan állítva halomban
A szárazbabot az asszonyok kicsépelték és kiszelelték
A krumplit még az esők előtt felszedték és a pincébe vitték
A konyhakerti termények is mind a kamrába kerültek
Majd télen finom étellé válnak, puhára főnek-sülnek.
A búza szára a szalma, a csűrben vagy asztagba rakva
A nyáron kaszált réti széna már mind kazalba hordva
Ügyesen megtaposva, szorosra, hogy az eső lefusson rajta
Hogy úgy fest végül, mintha egyenként, szálára volna..
A vonyigóval télen majd egyenletesen huzigálnak belőle
Nem egyhelyről, nehogy ledőljön a teteje, összeomoljon tőle.
A jószág eszi is majd és belefekszik a puha szalmába, szénába
S az összevágott napraforgó-bordószárat és kukoricaszárat rágja.
Az ólakban, istállókban nincsen ám kályha bizony
Pedig a tél hidege nem kímél senkit, oda is behatol.
S szegény jószágok itatója sokszor befagy vastagon vagy fenékig
A fagyasztó szelek a szegény jószágokat se nem kímélik.
Ilyenkor kell a jó takarmány és a széna, szalma alájuk vastagon
Bealjazni jól nekik, és kukorica, búza, morzsolt vagy csöves nagy halom,
És amit betároltak még az aratáskor, a kellemes őszön
Ki kell tartania, ameddig az új évben, az új betakarítás jön.
Úgyhogy vigyázni kell minden falatra, magra
Mert itten az élet, a lét múlik rajta.
A szórt magvakat a baromfiak felszedik
Az ocsúból is kikapirgálják a tört szemeket és megeszik.
Itt semmi se vész kárba, még a trágyadomb se.
Az állatok alól kitermelt szennyes alom az életnek itt része.
Félreteszik nagy halomba a trágyadombra, egy év alatt megérik.
Akkor kiviszik a földekre, szerteszét szórják, elterítik.
Szántással beforgatják ekével mélyen a földbe
A vetemények, növények kövérek lesznek tőle.
Ez adja majd a táplálékukat, ettől nőnek nagyra
Ettől lesz mindennek nagy termése, egészséges magja.
Így tanította ezt minden földműves gazdának az őse
Akinek csak volt egy darabka, egy talpalattnyi földje.
Ilyenkor ősszel az erdőkben nagyon sok a gomba
Van kicsi, nagy, színes vagy fehér, vagy mérges galóca
Az erdő lombja már lehullott, a földön hever
Vastag, puha szőnyeg, süppedős, meleg lepel.
Az előző évek avarja hová lett ugyan vajon?
Megemésztődött már, fekete tőzeggé változott.
A puha, vastag rétegbe pihenni vadak vackolnak
A hidegben egymáshoz bújva belelapulnak
A tél ígérete csupán az ősz, most még nem fáznak
A vadak az avar közt ehető dolgok után turkálnak
Összeszednek mindent, és bár gyér, de a fű még zöld
Csak már nem tud felmelegedni a szűrt fényben a föld.
A márványos alkonyok, opálos hajnalok hűvösek
Ez olyan szépséges, csodálatos, titokzatos bűvölet.
Már felkívánkozik a lélekmelegítő mellény vagy kiskabát.
A párás őszi tájban az ember már nem messzire lát.
Lassan tarrá lesz minden ág és a tél beköszönt
Ugrásra készen lapult a szép őszi napok mögött.
VÉGE
Az ősz meséje
vers
A fák leveleinek színe megváltozott, mind megfakultak
Pedig nemrég még: tavasszal s nyáron üde zöldek voltak
Elfáradtak. Megtörtek, kiszáradtak a perzselő nap hevétől.
Meggyötörve, csüggedten csüggnek a viharok szelétől
Tépte, szaggatta őket és lyuggatta jégeső - nem kímélte
A sok levél a fákon s bokrokon mind a gyümölcsöket védte.
De mostmár végük, lehullanak szépen lassan, sorban
S ott hevernek sárgán, barnán, pirosan a füvön, s a porban
S száraz mivoltukban a léptek alatt fáradtan csörögnek
Már nem tudnak ellenállni a hűvös éjeken a sűrű ködnek
A szép hosszú meleg napok már amott, messze járnak
Egyszer-másszor már dér-köntöse is van a határnak.
Az ég tiszta kék, és van még azért ereje az őszi Napnak
De az emberek esténként a kályhába már tüzet raknak.
Gyümölcs, termény, termés mostanra mind begyűjtve
A tüzifa halomban, elég lesz egész télen majd a tűzre
A szőlők szüretje megvolt, a must már forr és érik
A kukoricatörés után a szárat is le kell vágni a télig.
Tavasztól őszig nagyon-nagyon sok a munka
De ilyenkor a legnehezebb, ezt mindenki tudja.
S ha mindennel végeztek már, és jön a fagy
S maholnap itt az esős idő, majd hó is lesz nagy
Akkor végre minden dolgos kéz megpihenhet
De pár hónap csak, s itt lesz ismét a tavasz, a kezdet.
De most, munkák végeztével a szerszámokat letisztították
Majd a kamrák, fészerek, pajták szegletébe tisztán elrakták
Tavaszig nem eszi meg őket mostmár a rozsda
Nincs pénz másikra, hogy a régit, tönkrementet kipótolja.
S bár a kérges tenyerek fényesre markolták a nyeleket
Azért a sima nyél is feltörte ám hólyagosra a kezeket.
Hányszor sajdult meg a derék, fáradt a hát meg a kar
Mégse lehet felhagyni vele, a fáradtság elszáll hamar.
Minden nap reggelén újra kell kezdeni megint, megint.
S ha egyik panaszkodik, a másik akkor csak legyint.
Menni kell, tenni, dolgozni, - s most itt van az ősz.
Ez mutatja meg, hogy gyenge lett a termés, vagy jó erős.
Mit ért a verejték, ami sokszor a szemükbe csorgott
Mit ért az erőfeszítés, hisz a fog olykor már csikorgott
De akkor is dolgozni kell, mert sokuknak ez az élet
A munka, a termés adja embernek-állatnak az ételt.
Mézédes súlyos érett szőlőfürtök, pirosló almák
Aranyló körték, barna diók, lila szilvák
A búza magtárban vagy padláson terítve szárad
Minden kukoricacsövet lefosztva a góréba hánytak
A tök a kamrában, a napraforgófejek a sarokban
A cirok kévébe kötötten, kúposan állítva halomban
A szárazbabot az asszonyok kicsépelték és kiszelelték
A krumplit még az esők előtt felszedték és a pincébe vitték
A konyhakerti termények is mind a kamrába kerültek
Majd télen finom étellé válnak, puhára főnek-sülnek.
A búza szára a szalma, a csűrben vagy asztagba rakva
A nyáron kaszált réti széna már mind kazalba hordva
Ügyesen megtaposva, szorosra, hogy az eső lefusson rajta
Hogy úgy fest végül, mintha egyenként, szálára volna..
A vonyigóval télen majd egyenletesen huzigálnak belőle
Nem egyhelyről, nehogy ledőljön a teteje, összeomoljon tőle.
A jószág eszi is majd és belefekszik a puha szalmába, szénába
S az összevágott napraforgó-bordószárat és kukoricaszárat rágja.
Az ólakban, istállókban nincsen ám kályha bizony
Pedig a tél hidege nem kímél senkit, oda is behatol.
S szegény jószágok itatója sokszor befagy vastagon vagy fenékig
A fagyasztó szelek a szegény jószágokat se nem kímélik.
Ilyenkor kell a jó takarmány és a széna, szalma alájuk vastagon
Bealjazni jól nekik, és kukorica, búza, morzsolt vagy csöves nagy halom,
És amit betároltak még az aratáskor, a kellemes őszön
Ki kell tartania, ameddig az új évben, az új betakarítás jön.
Úgyhogy vigyázni kell minden falatra, magra
Mert itten az élet, a lét múlik rajta.
A szórt magvakat a baromfiak felszedik
Az ocsúból is kikapirgálják a tört szemeket és megeszik.
Itt semmi se vész kárba, még a trágyadomb se.
Az állatok alól kitermelt szennyes alom az életnek itt része.
Félreteszik nagy halomba a trágyadombra, egy év alatt megérik.
Akkor kiviszik a földekre, szerteszét szórják, elterítik.
Szántással beforgatják ekével mélyen a földbe
A vetemények, növények kövérek lesznek tőle.
Ez adja majd a táplálékukat, ettől nőnek nagyra
Ettől lesz mindennek nagy termése, egészséges magja.
Így tanította ezt minden földműves gazdának az őse
Akinek csak volt egy darabka, egy talpalattnyi földje.
Ilyenkor ősszel az erdőkben nagyon sok a gomba
Van kicsi, nagy, színes vagy fehér, vagy mérges galóca
Az erdő lombja már lehullott, a földön hever
Vastag, puha szőnyeg, süppedős, meleg lepel.
Az előző évek avarja hová lett ugyan vajon?
Megemésztődött már, fekete tőzeggé változott.
A puha, vastag rétegbe pihenni vadak vackolnak
A hidegben egymáshoz bújva belelapulnak
A tél ígérete csupán az ősz, most még nem fáznak
A vadak az avar közt ehető dolgok után turkálnak
Összeszednek mindent, és bár gyér, de a fű még zöld
Csak már nem tud felmelegedni a szűrt fényben a föld.
A márványos alkonyok, opálos hajnalok hűvösek
Ez olyan szépséges, csodálatos, titokzatos bűvölet.
Már felkívánkozik a lélekmelegítő mellény vagy kiskabát.
A párás őszi tájban az ember már nem messzire lát.
Lassan tarrá lesz minden ág és a tél beköszönt
Ugrásra készen lapult a szép őszi napok mögött.
VÉGE