Az utolsó levél II
Bobby Leng:
Az utolsó levél II.
vers
Két kicsi fácska
Rét közepében
Az egyik kisebb
Másik nőtt szépen.
Zöld a fűtenger
Zöldek a fácskák
Lassanként ősz lett
Nem, mintha várnák.
Sötét fellegek
Úsznak az égen
Könnyeik mosnak
Mindent a réten.
Vesztett színéből
A mező zöldje
Kis fák levele
Lehull a földre.
Sárga meg barna
Arany és vörös
Lesz a sok levél
Ha a táj ködös.
Köd megcsipkedte
Szél megtépázta
Zörög az águk
Minthogyha fázna.
A fácskák csúcsán
Fiatal vesszők
Üde levélkék
Télbe menendők.
Az ágtól nehéz
Megválni nekik
Sokáig rezeg
Mire leesik.
És a nagyobbik
Fácskának csúcsán
Egyetlen levél
Fennmaradt árván.
Csörög a ráncos
Levél az ágon
Utolsó maradt
Kint a határon.
Utolsó levél
Forgatja bősz szél
Súlytalan táncot
Jár szegény levél.
Pörge a széle
Nyele is fonnyad
Szél, ha nem fújja
Rögtön lekornyad.
Sokféle színnel
Festi az ősz meg
Egyedül ott fenn
A szélben remeg.
Társai mind-mind
Alant hevernek
Ez hát a sorsa
Minden levélnek.
Alattuk bújnak
Pici bogárkák
Pockok, egérkék
Zörögve járják.
Magot keresnek
S tél elől enyhet
Nemsoká hoz már
A tél hópelyhet.
De fönt a levél
Megmakacsoltan
Nem hull le mégsem
Fennmarad holtan.
Elszáradt szegény
Úgy, mint a többi
Talán a telet
Odafenn tölti.
Ottragadt, maradt
Az ágnak csúcsán
Kietlen mező
Kicsike fáján.
Ahogy ott forog
S csillog a szélben
Olyan, mint csillag
Ég tengerében.
Karácsony este
Karácsonyfákon
Csillog a csillag
Mint ez az ágon.
Messzire látszik
Könnyezve nézem
Halotti táncát.
Fájdalmát érzem.
Búcsútáncot lejt
Véglegest, fájót
Csak azt teheti
Mit a sors rárótt.
Mégis fájdalmas
Búcsúját látni
Szívet érintő
Búsan siratni.
Minden levélke
Levált a fáról
Csak az az egy néz
Le a csúcsáról.
Minden levélnek
Tövében rügy van
Mélyen alszik még
Pattan tavasszal.
Látom is, látom
De még nem érzem
Mert még az fáj, mi
Lehullt egészen.
Borzongva fázom
Ágak zörögnek
Hírnöke ez már
Jövendő télnek.
Rejtőzik minden
Bújik melegre
Szélárnyékosban
Helyet keresve.
Már csak az az egy
Levél az ágon
Csak az van talpon
Az egész tájon.
Utolsó levél.
Utolsó, mondom.
Emléke rögzül
Szívemben hordom.
Agyamba véstem
Ott csillog végleg
Ahogy zörögve
Játéka szélnek.
Szemem lehunyva
Könnyemet nyelem
Mert az a levél
Egész életem.
Siratom vele
Elmúlt időket
Siratom vele
Távollevőket.
Nem értheti más
Mit jelent nekem.
Ezüst levélke
Bánatot terem.
Pergő levélke
Könnyeket fakaszt
Szívembe rejtem
A messzi tavaszt.
Titkon és mélyen
Reményem ébred
Úgy, mint tavasszal
Természet éled.
Karácsonyfának
Csillaga ragyog.
Mint az a levél:
Egyedül vagyok.
Magányos levél
Pörög és forog
Csörög és zizeg
Lebegve vacog.
Utolsó levél
Száradtan rezeg
A hideg szélben
Fázósan remeg.
Utolsó levél
Kicsi levélke
Nyújtózkodik még
Az őszi fénybe.
Utolsó levél.
Utolsó darab.
Hinné az ember:
Mindig így marad.
Ha most az idő
Végleg megállna
Rádermedezne
Egész világra.
Megállna, állna
S úgy is maradna
Nem számíthatnánk
Soha tavaszra.
De az a levél
Utolsó, egyke
Mindig itt lenne
Halva, dermedve.
Ott csilloghatna
Mindig az ágon
Halott kis levél
Halott világon.
VÉGE
Az utolsó levél II.
vers
Két kicsi fácska
Rét közepében
Az egyik kisebb
Másik nőtt szépen.
Zöld a fűtenger
Zöldek a fácskák
Lassanként ősz lett
Nem, mintha várnák.
Sötét fellegek
Úsznak az égen
Könnyeik mosnak
Mindent a réten.
Vesztett színéből
A mező zöldje
Kis fák levele
Lehull a földre.
Sárga meg barna
Arany és vörös
Lesz a sok levél
Ha a táj ködös.
Köd megcsipkedte
Szél megtépázta
Zörög az águk
Minthogyha fázna.
A fácskák csúcsán
Fiatal vesszők
Üde levélkék
Télbe menendők.
Az ágtól nehéz
Megválni nekik
Sokáig rezeg
Mire leesik.
És a nagyobbik
Fácskának csúcsán
Egyetlen levél
Fennmaradt árván.
Csörög a ráncos
Levél az ágon
Utolsó maradt
Kint a határon.
Utolsó levél
Forgatja bősz szél
Súlytalan táncot
Jár szegény levél.
Pörge a széle
Nyele is fonnyad
Szél, ha nem fújja
Rögtön lekornyad.
Sokféle színnel
Festi az ősz meg
Egyedül ott fenn
A szélben remeg.
Társai mind-mind
Alant hevernek
Ez hát a sorsa
Minden levélnek.
Alattuk bújnak
Pici bogárkák
Pockok, egérkék
Zörögve járják.
Magot keresnek
S tél elől enyhet
Nemsoká hoz már
A tél hópelyhet.
De fönt a levél
Megmakacsoltan
Nem hull le mégsem
Fennmarad holtan.
Elszáradt szegény
Úgy, mint a többi
Talán a telet
Odafenn tölti.
Ottragadt, maradt
Az ágnak csúcsán
Kietlen mező
Kicsike fáján.
Ahogy ott forog
S csillog a szélben
Olyan, mint csillag
Ég tengerében.
Karácsony este
Karácsonyfákon
Csillog a csillag
Mint ez az ágon.
Messzire látszik
Könnyezve nézem
Halotti táncát.
Fájdalmát érzem.
Búcsútáncot lejt
Véglegest, fájót
Csak azt teheti
Mit a sors rárótt.
Mégis fájdalmas
Búcsúját látni
Szívet érintő
Búsan siratni.
Minden levélke
Levált a fáról
Csak az az egy néz
Le a csúcsáról.
Minden levélnek
Tövében rügy van
Mélyen alszik még
Pattan tavasszal.
Látom is, látom
De még nem érzem
Mert még az fáj, mi
Lehullt egészen.
Borzongva fázom
Ágak zörögnek
Hírnöke ez már
Jövendő télnek.
Rejtőzik minden
Bújik melegre
Szélárnyékosban
Helyet keresve.
Már csak az az egy
Levél az ágon
Csak az van talpon
Az egész tájon.
Utolsó levél.
Utolsó, mondom.
Emléke rögzül
Szívemben hordom.
Agyamba véstem
Ott csillog végleg
Ahogy zörögve
Játéka szélnek.
Szemem lehunyva
Könnyemet nyelem
Mert az a levél
Egész életem.
Siratom vele
Elmúlt időket
Siratom vele
Távollevőket.
Nem értheti más
Mit jelent nekem.
Ezüst levélke
Bánatot terem.
Pergő levélke
Könnyeket fakaszt
Szívembe rejtem
A messzi tavaszt.
Titkon és mélyen
Reményem ébred
Úgy, mint tavasszal
Természet éled.
Karácsonyfának
Csillaga ragyog.
Mint az a levél:
Egyedül vagyok.
Magányos levél
Pörög és forog
Csörög és zizeg
Lebegve vacog.
Utolsó levél
Száradtan rezeg
A hideg szélben
Fázósan remeg.
Utolsó levél
Kicsi levélke
Nyújtózkodik még
Az őszi fénybe.
Utolsó levél.
Utolsó darab.
Hinné az ember:
Mindig így marad.
Ha most az idő
Végleg megállna
Rádermedezne
Egész világra.
Megállna, állna
S úgy is maradna
Nem számíthatnánk
Soha tavaszra.
De az a levél
Utolsó, egyke
Mindig itt lenne
Halva, dermedve.
Ott csilloghatna
Mindig az ágon
Halott kis levél
Halott világon.
VÉGE